Déli Hírlap, 1979. október (11. évfolyam, 230-256. szám)
1979-10-16 / 243. szám
Az Avas-déltől Hejucsabáig V • s. Egy bérház — egy közösség # a második- emeleten lesz a könyvtár. A kutatómunka nyugodt feltételeit biztosítja a. differenciált tér Tavaly kezdték, tavaszra befejezik Költözik a múzeum # Állványerdöben. de már nem sokáig. Az épület vakolása csak egy (a kisebbf része az itt végzett munkának (Herényi felv.) borulhatjuk úgy is. hogy épületet cserél a Herman Orto Múrrcum. de akárhogyan fogalmazunk. egyre megy: az előkészületek, a tervezés évei után egy ió fél év múlva már biztosan hurcolkodik a/ intézmény. es hogy erről most (ismételirn) írunk, annak több oka van A felállványozott Felszabadítók úti épület előtt sétálók Így memididk; a megyei pártbizottság volt épülete múzeum lesz Azt sem árt közhírré tenni hogy a Szabadság téri házban a Magvar Tudományos Akadémia Területi Bizottsága kap helyet, a mti- zeumra váró feladatok pedig különösen megérdemlik a nyilvánosságot: nem lesz kis munka a költözés. Nem volt kis munka az sem. amit eddig végzett' a BÁÉV az épületen. A múzeumnak nyilvánvalóan más feladatai vannak: ennek megfelelően kellett a kétemeletes házban levő helyiségeket átalakítani. Dr. Szabadfalvi József igazgató kalauzolt az építkezés színhelyén, és szívesen mondta el, hogy bár egv kicsit megkésve. de a kívánalomnak megfelelőén alakították át a helyiségeket. Az inkább hosszú, mint széles épületben a falak ..eltolásával” nyertek megfelelő tereket. kényelmes körülmények Miefett elsorolnánk, hogy melyik szintre az intézmény melyik részlege kerül, a pontosság kedvéért elmondjuk: a Papszeren levő régi múze- umepülel és a Kossuth utcai Képtár kiállítótermei maradnak: egyébként az egész intézmény elköltözik. Miután a Szabadság téri házal teljes egészében át kell adni (itt is átalakítások lesznek; a VÁTI szakemberei mar meg is kezdték a felméréseket). masukkal viszik az ilt levő 50 ezer kötetes könyvtárat. a néprajzi, régészeti, művészettörténeti, helytörténeti. történelmi anyagot. Az összes raktárát (a Papszerről és a Kossuth utcából is), a restaurátorműhelyt és fotólaboratóriumot. egyszóval a múzeum teljes műtárgygyűjteményét. és az anyag teljes dokumentációját áthelyezik. Természetesen költözik á múzeum munkatársi gárdája is, és így áll elő majd az a szerencsés helyzet, hogy a múzeumi munka minden feltételét egy helyen lehet biztosítani. A felállványozástól, ha lehet még nagyobbnak tűnő épület így aztán nem is olyan nagy. Félreértés ne essék. senki nem mondja, hogy kicsi, inkább így fogalmazhatunk: kényelmes körülmények. optimális viszonyok közé kerül az intézmény, amelynek az említettek mellett még egy hétszáz négyzetméteres. nagy kiállítótere is lesz az új otthonában. De nézzük sorjában. A raktáraktól a könyvtárig J 0 A vendég a földszintre érkezik. de itt csak annyi dolga lesz, hogy a ruhatárban leadja a kabátját, vagy a házat őrző portástól útbaigazítást kér. Ha minden jól megy. egy kávét is megihat a tervek között szereplő büfében. majd felmegy a lépcsőn. Jobbra-balra ugyanis nem mehet, mert á földszinti folyosókról nyíló helyiségek az alagsorral együtt raktárak lesznek. A muzeológusok elképzelését a statikusok véleménye támogatta meg. amikor úgy döntöttek, hogy a súlyos tárgyakat az épület alsó részében helyezzék el. A raktárak mellett itt, a feldolgozandó anyaghoz közel lesz a restaurátorok műhelye. Az első emeleten kell majd keresni az igazgatóságot, a közművelődési szakembereket, a fotósokat és dekoratőröket. Mármint annak, akinek hivatalos elintéznivalója lesz a múzeummal, mert a közönséget ez nem érdekli. Annál inkább kiváncsi az ember az első szint nagyobbik felére, ahol a falak lebontásával olyan kiállítóteret alakítottak ki. amelynek legfőbb erénye, hogy körbejárható. és nagy. A kiállítások rendezőinek öröm lesz a differenciált térben dolgozni. Mint ahogy a múzeum munkatársai sem panaszkodhatnak; a második emeleten elhelyezett dolgozószobák nyugodt munkakörülményeket biztosítanak majd. Azzal együtt, hogy a közönség innen sincs kizárva. A lépcső- ház pihenőjéből nyíló előadóterem lesz a múzeum rendezvényeinek színhelye, és itt, a bal oldali folyosó sok apró helyiségéből kialakított nagy teremben helyezik el az olvasóteremmel ellátott könyvtárat. Tervek, kiállítások Az épületet még vakolni kell. a kazanháztól a padlástérig. a fűtéstől az ablakokig még sok munkát kell elvégezni az építőknek. Mondjuk eg.v ■ fel évre valót. Addig végérvényesen megszületik az itt rendezendő állandó kiállítás terve is. Most úgy tűnik. egy. a Rákóczi- szabadságharc koráig visszautaló politikatörténeti kiállítás lesz itt, de amíg megnyugtató révbe nem ér. ideiglenesen a pillanatnyilag raktárban őrzött Petró-gyűj- teménynek is helyet adhatna a reprezentatív kiállítótér. Pontosabban a Pgtró-gvüjte- ménnvel egvíitt a múzeum birtokában levő több száz festményből egy olyan régi képtárat lehetne berendezni, amely nemcsak az intézmény. a város hírnevét is öregbítené. MAKAI MARTA „Megbeszéltük a feleségemmel, hogy abban az esetben megyünk, ha a, lakoknak legalább a fele ott lesz .. Mi nem tudunk elmenni. Kora reggel megyünk dolgozni, későn érkezünk haza. Olyankor már fáradlak vágyunk, nincs kedvünk elmenni. És időnk sem. Van otthon elég tennivaló . . ,,Miskolci vagyok, de még nem voltam a Gárdonyiban soha . . „Jó ötlet a gyermekmegőrzés bár szerintem nem is egészen a gyerek a probléma. Az em’nernek nincs ideje-, hogy leüljön egy kicsit beszélgetni, csak úgy lazítva, amikor nem csinál semmit . . .*•* ..Valamikor nekünk is volt színházbérletünk, sőt. még azután is, hogy ideköltöztünk és megszületett a gyerek, de nagyon rég voltunk utoljára színházban . . .” Én nem vágyom el'sehová, engem a té^ ve kielégít. A fiam jár discó- ba, moziba, de nekem jó itt- Shon...............,Okos ötletnek tartom ezt A/. Ismerkedési estei, itt élünk már két éve. és jó ha köszönünk egymásnak . . Tíz lakásban jártam jó egy hete. hosszan idézhetnem még a véleményeket az ott lakóktól. Négyen jártuk az emeleteket: Szabó Imre lako- bizottsági elnök. Kása Béla, a Gárdonyi Művelődési Ház előadója. Erzsiké néni — Földi Ferencné —, az Ifjúság utca t>. alatti ház házfelügyelője és jómagam. Annrk idején már hírt adtunk a Gárdonyi kezdeményezéséről, ami akkor még csak ötlet volt: most már a megvalósulás útján járnak. Szabó Imre nemcsak lakóbizottsági elnök, hanem a Gárdonyi munkatársa. Az ő javaslatára vállalta a művelődési ház igazgatója, Szabolcs András, hogy minden támogatást megadnak a címben jelzett Egy bél-ház — egy' közösség megvalósítására. Jó segítőre találtak Földi Ferencnében. akinek házfelügyelői tevékenységéről minden lakó felsőfokú dicsérő jelzőkkel szólt. FIATALOK EGY-KÉT GYEREKKEL A ház az Avas-delen áll, 55 lakásában 292 lakó él. Többségében fiatalok, egykét gyerekkel. Hétköznapjaik: munka, este családi élet. tévé, könyv, házimunka. A KEDD Kossuth rádió: 12.00: Deli Krónika. — 12,20: Ki nyer ma? — 12.35: Törvénykönyv. — 12.50: Hangverseny délidőben. — 13.50: Két óceán között. — 14.10: A Moszkvai Rádió új könnyűzenei felvételeiből. — 14.28: Arcképek a bolgár irodalomból. — 14.45: A magyar népdal hete. — 15.00: Hírek. — 15.10: A Magyar Rádió és Televízió énekkara Kodály- kórusnui veket énekel. — 15.28: Nyitnikék. — 16.00: Ú1 közben. — 16.05: Francia operettötösök. — 16.25: Találkozásom a népzenével. — 17.00: Hírek. Ütközően. — 17.07: Ki kicsoda? Politikai arc/- képcsari\ok. — 17.32: Bach: Olasz koncert. — 17.45: A Szabó család. — 18.15: Hol volt. hol nem volt... 18.30: Esti Magazin. — 19.15: László Margit operettdalokat énekel. — 19.35: Kapcsoljuk a Zenekakadémia nagvter- mét. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Világtörténelem dióhéjban. — 22.30: Dzsess7_ g'tárfelvélelekböl. — 2?.50: Meditáció — a tíz százalékról. — 2"* 00■ Op°ra,'éc5vieiek. — ‘24.00: Hírek. — 0.10: Régi magyar táncmuzsika. Petőfi rádió: 12.25: Látószög. — 12 30: Hírek. — 12.33: Melódiakoktél. — 13,25; Növény kedvelőknek. — 13.30: írók könyvek, évek. — 14.00- Kettőtől hatig... — 18.00: A Beatles együttes összes felvétele. — 18.30: Hírek. — 18.35: Ko- clály-népclalkórusok. — 18.50: Chopin: Ti/éh-két etűd. op. 10. — 19.20: A Gyorsuló idő sorozat legújabb köteteiről. — 19 30: Csak fiataloknak! — 20.30: Hírek. — 20.33:’Őszi pasztell. — 21.V*: örök. zöld dallamok. — 22.11: Nótacso- kor. — >3.00: Hírek. — 23.15: Tomsíts Rudo'f szerzeményeiből. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. — Fiatalok zenés találkozója. Szerkeszti: Zakar János és Regős Zsolt. — Az igaz- séPüíTy fóruma. Dr. Tirpár László iegyete. (Az. állami tulaidon társadalmi és eazdasáei funkciói. Fogalma, tárgyai, kezelése. Az állam mint tulajdonos és mint a közhatalom gyakorlója.) — 18.00: Észak-maevarorszásri Krónika. (A ■? 1 KM cshófáiékn?- tatáján.— A sátoraljaújhelyi járási-városi NER ar úiítómoraa-. lom helyzetéről és rei!e*rtésé- nek le^etős^neírói táríyai.) — 'Lap- és műsörelőzetes. Televízió. I. műsor: 16.30: Hírek. — 16.35: Jó hangulat — zenével. — 16.55: Melyiket az ötezerből? — 17.10: Rossz falu . . .? hétvégék általános menetrendje: valamelyik nagyszülőt látogatják meg. A lakótelep nem sok szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget, kínál, meg különben is: ott a gyerek, nincs kire hagyni. Egymást megismerni — például azért, h-gy egy-egy estére kölcsönösen ..kölcsön adják'’ a gyerekeket a jó szomszédok ..megőrzésére" —. a kívánalmaknak megfelelő szórakozást nyújtani az itt e. üknek — ez a cél vezérelte Szabó Imrét, amikor népművelői és lakóbizottsági munkakörének ötvözésével kitalálta azt. amiről az alábbiakban szó lesz. Lépcsőházi lakógyűlésen — nagyon elkelne ezekbe a hatalmas panelházakba égy-egy közösségi helyiség ismertette a házbeliekkel elképzelését. Aminek első lépcsőfoka roppant szerény, ám egyáltalán nem 'lebecsülendő: összejönni a Gárdonyi Művelődési Házban, együtt megnézni az ez alkalomra összeállított műsort, egymással megismerkedni. A lakók többsége egyetértett az ötlettel. Ezt követte az igények felmerése. így járták sorra, azokat a lakásokat, amelyek gazdái támogatták a kezdeményezést. illetve szükségét élezték a közös szórakozásnak. az ismerkedésnek — a közösséggé formálódásnak. A bevezetőben idézettek ekkor hangzottak el. ÖSSZTÁNC ÉS KULONBUSZ A múlt hét szombatján rendezték meg az ismerkedési estet. Azt hiszem, érdemes részletesen ismertetni a programot: a művelődési ház vezetői, munkatársai dicséretes szorgalornmal. lelkiismeretességgel állítottak össze a műsort. Szabó Imre köszöntötte lakótársait — körülbelül harminc család jött el az ötvenötből —, majd Szabolcs András ismertette a Gárdonyi Művelődési Ház tevékenységét, nagy rendezvényeit. szakköreit. Ezután dr. r war | L. V V 1 1 1 r — 17.30: Mindenki iskolája. — 18.30: Tévémozaik. — 18.40: Ipari nagyító. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Tévétorna — 19.30: Tv-hir- ació. — 20.00: Éjszakák és nappalok. — 20.35: zene, zene, zene. — 21.43: Magyar tudósok. Neumann János. — 22.30: Tv-lúiacio 3. Televízió, 2. műsor: 20.01: Frédi, a csempész-rendész. —r 21,23: Tv- híradó 2. — 21.45: Autó-motorsport. — 22.10: A bún nyomában. Tudomány a bűnüldözés szolgálatában. Kiállítások: Szönyi-terem (9.30 —18) : Szamosvári József festményéi. — Vasas Galéria (14—19) : A vasas képzőművész kör kiállítása. — Déryné-héz (9—10) : A miskolci színészet története. — József Atilla Könyvtár (12—20): A gyermekkünvv nemzetközi nyelve a grafika. — Herman Ottó-emlékház (10—18): Herman Ottó élele és munkássága — Mini Galéria (10—18) : seres László festményei. — Hettitán Ottó Múzeum (10—18) : Ember és munka. — ........azok a gyerekek". — Miskolci Képtár (10—18) : 250 ev magyar festészete. — Kondor Bela-cmlekkialUiás. — Diósgyőri var (9—18) : A diósgyőri vár története. — Pénzek Diósgyőr életében. — Nehézipari Műszaki Egyetem (9—16): Móricz Zsig- mond születésének too. évfordulója tiszteleiére — kiállítás. — Rónai Sándor Művelődési Központ ' (10—18): A Cassovia Filmklub kiállítása. filmszínházak BÜKÉ A kétbalkezes és az örömlány Mb. szí. amerikai film. 14 éven aluliaknak nem aiániiuk! in. helyár! Kezdés: í4. hn8. 8 órakor BÉKE. HAMAR 4MOZI Görbét (ikrük birodalma Szőriét film Kezdés: 4 órakor Hvppolit. a lakáj Magvar film Kezdés; 7 órakor KOSSUTH Allegro barbaro Szí. magvav fűm 14 éven aluliaknak n-m aiániiuk! Kezdés: f3, hnä, 7 órakor. Horvath Bélax varosunk főépítésze tartott előadást az: Avas-déi jelenéről, jövőjéről, természetesen nem hallgatva el azokat a gondokat, amelyeket a lakók saját bőrükön is éreznek. Adatni Bela bűvészműsorára a gyerekek is bejöttek, addig egy másik helyiségben két óvónő felügyeletével játszottak, rajzoltak, filmet néztek és (ók is) ismerkedtek egymással. Következett a Görömbölyi Pávakör, majd K omáron-.y Éva és Kanalas László, a Miskolci Nemzeti Színház művészei, akiknek énekét Kalmár Péter, a színház karnagya kísérte zongorán. A Kossuth Gimnázium ..kisegyüttesének" élén Kazai Katalin énekelt-gitározott. Akárcsak Adámi Béla. ö is a ház Kit mif tud? fórumának felfedezettje. Néhányat! ..már" 9 óra felé hazamentek, a gyerek elálmosoclott, de sokan ott maradtak még az „össztáncra'’, ami éjfélig tartott. Hazafelé már gyalog mentek, kora délután különbusz vitte az Ifjúság utca 6. szám alattiakat a művelődési házba. Hosszú volt az út Hejőcsaba- ról az Avas-dél tetejeig'. Hosszú? Egyedül talán igen, de közösen hamar eltelt az idő. Hogy milyen hosszú lesz az az út. amelyen közösséggé formálódik a bérház, nem tudni. A kezdő lépések jói sikerültek. Sok múlik a lakókon, azon, hogy mennyire igénylik egymás társaságát, a művelődési ház további segítségét. A művelődési házét. amely máris várja más, nem „protekciós" berházak lakóinak jelentkezését, hasonló ismerkedési alkalom megteremtésére. Mi továbbra is figyelemmel kísérjük az Ifjúság utca 6. alatti lakóközösség (?) sorsát. SZABADOS GÁBOR HEVESY IVAN FfUMKLUB Őszi szonáta Szí. svéd film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! Kezdés: fő, f7 órakor TÁNCSICS A veréb is madár! Szí. magyar film 16 éven felülieknek! Kezdés: ±5, f7 órakor TÁNCSICS, KAMARAMOZI A hösszúláVfutó magányossága Mb. angol film 16 even felülieknek! Kezdés: 7 órakor PETŐFI A hosszú hétvége Mb. szí. spanyol film Kezdés: fő, íl órakor SZIKRA 5Von-Ton-Ton, Hollywood megmemöje Mb. szí. amerikai film II. hQjyár! Kezdés: 4. 6 órakor FÁKLYA Az utolsó valcer Szí. amepkal film TI. .helyár! Kezdés: fu, f7 órakor GÖRllMBÖLY, KRCDY Üldözés Mb. szí. román film Kezdés: 6 órakór SAG VARI K^ntaitrök I—li. Szí. magvar—szovjet film Duola helyár! Kezdes: f6 órakor SZERDA Kossuth rad!ó: 8.99: Hírek. — Kb. 8.20: a mai nao kulturális nrotírramjábóJ. — 8 27: Szocr<alie+a brieádok akadémiája. — 9.02: Olvasólámpa. — n.r»: B<zet: Fóma — szvit. — P.?0: marj.;* mese. kis mese. — moo- Hírek. — 10.05: Csiribiri. F.'mreev történet kicsiknek. — 10.35: pa tóinknak. — 10.3Ö: Ménéi e'«• «e1"*! • Fsr-cJúr VObÓeT'é^yes. — 11.25: Frimi operétt,leiből. Petőfi crtHjó: 8.00: Hírek. — 8 05: Mai dp’o1'. — 8.JSÓ: V*1*®'- tnrténelem előliét hftn. — Hírek. — 8.93* Hősibb ék hv>íámhnsH.án — 9°«: & oá n*. «7 _ m/tfl. '’"^délelőtt. — 11 ?o- A S^abó Televízió 1. Of)0: torna. —805- jcvoipiévé. — Deúa. — in.u- és n»r>ppiok — 11.40: Lehet egy kérdéssé! több?