Déli Hírlap, 1979. október (11. évfolyam, 230-256. szám)
1979-10-17 / 244. szám
felemás táblák — és az egyik alig látszik... Polskiba rohant a Zsuk Kereskedelem és közérzet Ahol jó a gazda, ott rendben mennek a dolgok £ Bár több ilyen lenne! — mondotta elégedetlen egy miskolci szülő. Ifjúság étterem az Avason. (Solymos Jelű.) Tetemes anyagi kárral járó. de — szerencsére emberéletet, vagy súlyos sérülést nem követelő közlekedési baleset történt tegnap délután a Huszár utcában. Az ilyen alkalmakkor szokásos rendszámok és nevek ismertetése helyett, most mást firtatunk. Nem az a fontos, ki milyen kocsival hajlott ezekben az órákban, hanem hqgy tulajdonképpen miért ütköztek? Egy személykocsi — típusát kiírjuk, Polski Fiat — annak rendje és módja szerint gurult célja, felé a Huszár utcában. Ekkor jobbról beleszaladt a Zombori utcából egy kisteherkocsi, egy Zsúk. Fékcsikorgás, csattanás, csörömpölés. Mentő, rendőrségi helyszínelő kocsi. Sikeresen befejeződtek a kísérletek a Borsod megyei Tejipari Vállalat Miskolci Tejüzemében a gyümölcsös ízesítésű habosított krémtúró eltarthatóságának növelésére. A szakemberek olyan módszert dolgoztak ki. hogy a lezárt dobozokból kiszívják a levegőt, s ezzel az eltarthatósági idő a korábbi néhány nap alatt két hétre dulóját ünnepli az Ady Endre Művelődési Ház. Az ez alkalomból meghirdetett ünnepi rendezvénysorozat keretében ma a csillagászati szakaör napját tartják meg. A polskis mondta: Ki számított rá. én védett útvonalon haladtam ... A Zsuk vezetője: mellettem az a hosszú betonkerítés. Komolyan mondom, alig látni az elspbbségadás táblát. Most is csak gyengén, este még annyira sem ... A felborult Zsukot helyrebillentették, a Polskit elvontatták, a sérülteket kórházba szállították. Az ütközés után kevéssel a helyszínen jártunk. Az ott áldogálók, nézelődők. és a gépkocsivezetők munkatársai még mindig a kora délutáni eseményt taglalták. És a történteken kívül még valamire felhívták a figyelmünket: — Nézzék, ha a Zombori utcából jön ki a kocsi, akkor emelkedik. Erre azért van szükség, mert az országban egyedül Miskolcon készítik a kedvelt Gervais terméket, s a hosszú szállítási idő után ennek egy része minőségében károsodott. Most megfelelő hűtés mellett — a terméket 10 tok alatt lehet tárolni — 14 napig tartható el a kajszi. meggy és eper ízesítéssel készülő krémtúró. Ennek során délután 6 órakor szakköri foglalkozás kezdődik A világ anyagi egysége címmel, majd az érdeklődök a szakkör munkájával ismerkedhetnek meg. 4 is csak az veszi észre a há- romszögtáblát, aki ismerős itt. A kerítés takarja ... Ha viszont átmegyünk a szemben levő Bulcsú utcára, onnan stoptábla követeli a megállást. Hol itt a logika? Pedig a Bulcsú utcából semmi, sem takarja a rálátást a táblára... Képeinken ezt a három mozzanatot mulatjuk be. Először is: ezt látja a gépkocsi- vezető délután, ha a gombon utcából jön a Huszár utca felé. Második képünk a Bulcsú utcai, igen jól látható STOP! táblánál készült, míg harmadik fotónkon a tegnap délutáni ütközés egyik szenvedő (vagy éppen okozó) jár— Ez a kereskedelmi aktíva tárgyilagos összegzése volt a borsodi áruellátás helyzetének — mondotta zárszavában tlr. Bodnár Ferenc, az MSZMP KB tágja, a megyei pártbizottság első titkára. — Meghatározta a kereskedelmi dolgozók feladatát is: az ellátást az eddigieknél magasabb szinten kell biztosítani! Soktémájú, kritikus-önkritikus hangvételű volt a tegnapi ülés. Mégis, hogy ebben a termeléscentrikus időszakban miért irányul a közérdeklődés reflektora a kereskedelemre, a kérdésre dr. Sághy Vilmos adta meg a feleletet. MILYEN A VEVŐ HANGULATA? A nehezülő gazdasági viszonyok között különösen nagy jelentősége van a jó színvonalú áruellátásnak — szögezte le a belkereskedelmi miniszter. A lakosság ugyanis a kereskedelemben találkozik a népgazdaság produktumaival. Itt találkozik az ipar és a mezőgazdaság termékeivel, itt mondja el véleményét a termelőről (mert hiszen, ha sület- len a kenyér, nem megy el a kenyérgyárba; ha zsíros a hús. nem a húsiparnál tesz panaszt), de a boltban az emberek hangulata, közérzete is lemérhető. A kereskedelemnek ezt 'a munkát (ezt a politikától csönpet sem mentes munkál) állnia kell! A borsodi kereskedelem es vendéglátóipar nagyjában és egészében eleget tett feladatának. Ezt tükrözte dr. Ladányi Józsefnek, a megyei tanács elnökének vitaindító előadása. A szónok elmondotta. hogy az ellátás megfelelőnek minősíthető, noha húsból (bár a fejadag már meghaladja a 70 kilogrammot) még több és választékosabb áru kellene, a sörellátás kánikulában nem zök- kenömerftes. a ruházati forgalmat választék-szűkösség, s gyakran választék-szürkeség mérsékli, a vendéglátó- ipar pedig fut a hajdani vendégek után. A kereskedelmi hálózat- fejlesztés az erőfeszítések es eredmények ellenére sem tudóit lépési tartani a forgalom növekedésével, a vasműszaki szakmában hiánycikkek gátolják a magasabb forgalom elérését, s okoznak gondot és bosszúságot a vásárlóknak. PEREL A VÁLLALAT Ezzel kapcsolatban utalt arra Csűri Ferenc, a VAS- VILL igazgatója, hogy 20 ezer forgalmazott cikkük közül 1 .‘100 szerepel a hiánycikklistán. Nem véletlen, hogy 1975-ben éppen Borsodban tartották meg az első. termelő-toborzó hiánycikk-kiállítást. s a fővárosi premier után Miskolcon mutálják majd be a ..Veveők vagyunk!"’ című hasonló kollekciót. A miniszter általánosabb, de nem kevésbé hasznos receptekkel szolgált annak érdekében. hogy a kereskedelem felnőjön, fel tudjon nőni ahhoz a Sokrétű feladathoz, amelynek jó vagy kevésbé jó megoldása közérzetet formál Felhívta a figyelmet a piackutatás és az igényfelmérés fontosságára, utalva arra. hogy a jó prognózison alapuló szerződéseket és megállapodásokat szigorúan be kell tartani és tartatni. Tarthatatlan az a ..kéz kezet mos” gyakorlat, mely szerint a hoppon maradt kereskedelem csak azért nem perel, hogy később a termelő nehogy visszalőjön ... Ü.j féladáta lehet (kell. hogy legyen) a kereskedelemnek a termelésszervezés. A váratlan ipari termékszerkezet-korszerűsítés ugyanis azzal a veszéllyel jár. hogy a csak ráfizetéssel előállítható, de keresett cikkek egyik napról a másikra eltűnnek az üzletekből. A forgalmazó vállalatoknak elébe kell menniük az eseményeknek. Kutassák fel időben, s anyagilag, szakmailag is támogassák az ellátási gondok megoldására partnerként alkalmas vállalatokat, szövetkezeteket. Választékot bővít a határmenti, áruházi csere is. így ezt is érdemes szorgalmazni. MOSOLY A PULT MÖGÖTT Csaknem mindegyik hozzászóló érintene a vezetők, s különös tekintettel a bolt- és üzletvezetők szerepét, felelősségét, munkájának fontosságát. Dr. Sághy Vilmos: — Ahol jó a gazda, ott rendben mennek a doigok. Ahol alkalmatlan a vezető, ott hamar leromlik a bolt. onnan hamar elpártol a közönség. Nem mindig az ipari háttér hiánya teremt ellátási gondot, hiánycikket... Dr. Ladányi József: — A vásárlók tapasztalhatják, hogy óriási különbség lehet bolt és bolt között. Sok, nagyon sok múlik az üzletvezetőn. Hajduffy Imréné, a Népköztársaság Kiváló Brigádja címmel kitüntetett kollektíva (Gólya Áruház) vezetője: — A jó kereskedő nemcsak az árut ismeri, hanem szépen beszél, megtanul köszönni és alkalmazkodni is. Az igazán rátermett vezető megtanítja a fiatalokat mosolyogni is... Ez utóbbira gondolva mondhatta a miniszter: — A kereskedelemben szakmai követelmény az udvariasság és a mosoly. (bratkő) Influenzás g Sietek közölni, hogy — hivatalosan — ■nincs influenza-jarvá'ny, az én betegségem tehat rendhagyó eset. R.áadásul szigorúan magánügy is. Csak azért tartottam szüksé- gesnek megemlíteni, mert a tüsszögési és köhögési rohamok közötti időt a hazai sajtónak szenteltem és egyik-másik cikk egyáltalán nem javította a közérzetemet. Közkedvelt képes lapunkban egy kislány pár- választásának bonyodalmairól olvastam. A hatodik folytatás arról szól, hogy házassági hirdetésére egy bizonyos Horcay Balázs (y-nal!) ír, és a Hilton Hotelbe invitálja A leányzó, aki — talán mondanom sem kellene: öntudatos munkás, es szálláson lakik — igy monologizál: ,,... megnézem magamnak azokat a ficsúrokat is, meg nagyságákat is, akik odajárnak... Megmutatom nekik, hogy egy melós csaj is ki tud csípni, ha van pénze hozzá.” A ..csaj” el is indul, ám a Halászbástyán egy kis közjáték késlelteti. Mellé szegődik egy „néger”, vagy arab, akivel kapcsolatban a leányzó a kővetkező elmés megállapítást teszi: „Nem is tudom, hogy mi volt, de valami afrikai lehetett, mert fekete volt”. Az afrikai úr nem hagyta lerázni magát, sol: „Egyszer csak éreztem, hogy újra megfogta a váltamat. És csúszott előre a fekete keze a mellem felé.” A frappáns végkifejlet: ,.Megfordultam és kapásból úgy szájon vágtam, hogy belefájdult a tenyerem.” Azt hiszem, ezt az épületes ..négerhistórial” nem lehetne a polgárjogi mozgalmak zászlajára tűzni. * Olvastam egy cikket, kórnyezeivedelmi munkánk kétarcúságáról. A példák közül csupat egyet: a Velencei-tóról kitiltották a motorcsónakokat. Azokat a kis segédmotorokat is, amelyek megkímélték az öreg pecásokat az evezés fáradalmaitól. A rendelet kivételt nem ismerő, következetes szigorát ennek ellenére helyeselhetnénk, ha nem találnak meg egyesek a kiskaput. A közelmúltban — olvastam a cikkben — napokon at dörgölt a puska a tavon, s a vad- kacsavadászok nagy teljesítményű motorcsónakokon száguldoztak a zsákmány után. Talán mondanom sem kellene, hogy a vadászok nem kispénzű nyugdíjasok közül verbuválódtak. Ide kívánkozik minapi miskolci tapasztalatom, mert szintén a környezetvédelem felemás voltara utal. A Budapestről érkező gyorsvonat közönsége — a Tiszaihoz közeledve — azt hitte, hogy ég a város. A jobban informáltak tudni vélték, hogy a HCM „füstöl". Sem egyik, sem a másik. A nádasréti telep szeméthegyei ontották a csípős, piszkos, szürke füstöt. A HCM rekonstrukciójakor százmilliókat költöttek környezetvédő berendezésekre, elektrofilterek vásárlására. A városi szemetet csak be kellene borítani humusszal — ahogy az elő is- van írva. * Ha cikket írtam volna a füst- cs bűzokádó szeméttelepről, alighanem azt a címet adtam volna neki: „A környezetvédelmi intézkedések nyomában”. Helytelenül tettem volna. Tudományos lapunkban a nagy tekintélyű nyelvész alaposan elveri a port azokon az újságírókon, akik közhellyé, értéktelen beszédtöltelékké silányítják a divatszavakat, igy például a „nyomában” szót is. Az intelmet szívembe véstem, aztán tovább lapoztam. és néhány oldallal odébb a következő címre ugrott a szemem: „Emlékek nyomában'. # Tallózásomat csak akkor folytatom, ha szövődmény is fellép. Ugye, nem kívánják’/ I (békés) A csillagászati szakkör napja Fennállásának 15. évtőlKél liélig krémtúró maiad