Déli Hírlap, 1979. október (11. évfolyam, 230-256. szám)
1979-10-30 / 255. szám
# Sünike .. Nagy Miklós (Leninváros, Széchenyi u. 5.) felvétele a KISZ Miskolc városi bizottsága és a Déli Hírlap gyermekévi pályázatára érkezett. ÍNeiii kell kétszer... Jó segély a jogsegély? Miskolci vállalatok jogsegélyszolgálatainak vezetői találkoztak tegnap délelőtt a tanács harmadik kerületi hivatalának vezetőivel. A találkozó célja munkakapcsolatuk javítása, kiszélesítése volt. A vállalati jogsegélyszolgálat létrehozásának oka mindannyiunk előtt ismeretes: jobb jogpropaganda — mint tudjuk, a törvények ismeretének hiánya nem mentesít azok hatálya alól —, valamint az államigazgatással kapcsolatos ügyes-bajos dolgaink gyorsabb, gördülékenyebb intézése. Lassan három év telt el létrehozása óta. s ezalatt jócskán bebizonyította életrevalóságát. Dr. Cyimesi Béla bevezetőjében értékelte az elért eredményekét, melyek távolról sem jelentik azt, hogy minden lehetőséget kihasználtak volna. Hasznosnak bizonyult az együttműködési szerződés, melyet múlt év elején kötöttek több nagyüzemmel, vállalattal a szorosabb kapcsolattartásra. a kapcsolatok bővítésére. A szerződés lehetőséget nyújt arra is. hogy az ügytél helyett a jogsegély- szolgálat képviselője jelenjen meg, de — sajnos — erre elvétve akadt példa, inkább felvilágosítást adtak. beadványok szerlóesztéséh _z nyújtottak segítséget a hozzájuk tordulóknak. Kihasználatlan lehetőségek bőven akadnak: jó lenne például az üzemi lapokban a lakosságot érintő jogszabályokat — ha nem is teljes részletességgel — ismertetni, előadásokat is lehetne tartani e témában. Információforrásként Is működhetne ez a szolgáltatás: a tanácsiaknak sem közömbös az ügyfelek véleménye munkájukról. A tanácsokon létrehozott ügyfélszolgálati irodák, melyek a hét kijelölt napjain délután hatig fogadnak, szintén rászorulnak a jogsegély- szolgálat segítségére: sokan távoznak innen dolgukvége- zetlenül, mivel ügyük elinté. zéséhez már előre kitöltött nyomtatvánnyal kellett volna megjelenniük. Ügy tervezik, a jövőben ezeket a nyomtatványokat, űrlapokat, a jogi tanáccsal egyidőbeh, a helyszínen megkaphatják majd az érdeklődők, nem kell kétszer fáradniuk. Húszezren GYES-en Megyénk valamivel kevesebb, mint 800 ezer lakosa közül átlagosan 20 050-en vannak gyes-en. Ez a szám 1976 óta csökkenő tendenciát mutat. Ez valószínűleg összefügg azzal, hogy Borsodban, négy évet figyelembe véve az élve születések száma, az 1000 lakosra jutó élve születések száma is csökken. Tavaly például 13 328- an születtek a megyében, szemben az 1975. évi 14 836- tal. Csökken ugyan megyénkben az 1000 élve születettre jutó 1 éven aluli elhalálo- zöttak száma is. ám a természetes szaporodás ennek ellenére is csökkenő tendenciát mutat. Amíg például Borsodban 1975-ben a természetes szaporodás 6192 volt, tavaly csak 4057. .. Fórum az éiüMról A TIT demográfiái és szociológiai választmányának vezetősége a szocialista életmódról rendez fórumot holnap délután fél 3-kor a megyei könyvtárban. A vitavezető: dr. Lehoczky Alfréd egyetemi docens mellett a fórumon részt vesznek a KSH és a Tömegkommunikációs Kutató Központ szakértői is. Az alkoholizmus ellen Miért sok a visszaeső? Tegnap a megyei Alkoholizmus Elleni Társadalmi Bizottság ülésén Miskolc járás. Kazincbarcika város és a Lenin Kohászati Művek képviselői számoltak be az alkoholizmus elleni küzdelem eredményeiről, gondjairól, feladatairól. Hallgatva dr. Sugár Ágnes. Miskolc járási főorvos tájékoztatóját, már megfogalmazódott valamennj^j résztvevőben: a kezdeti lépések után sokkal többre van még szükség, hogy elejét vegyük egy újabb népbetegségnek. Az országos adatokat . figyelembe véve. több mint 100 ezerre tehető az idült alkoholisták, s mintegy 400 ezeri'e a ..legjobb úton haladók” száma. Miskolc járásban is 101 bejelentett alkoholistáról tudnak, s ami külön feltűnő, közülük 11 nő. A reális képet még ez a felmérés jsem tükrözi, hiszen sok helyről nem érkezik bejelentés, mert az alkoholista férj rémuralmat tart a családban. Nem oldotta meg a gondot az a rendelkezés sem — hangsúlyozta a főorvosnő —, mely szerint 9 óráig szeszes italt nem szolgálnak , ki a presszókban, kocsmákban, hiszen az élelmiszerboltok pultjai roskadoznak a szeszes italoktól. Több évtizedes tapasztalatokat összegezve hangsúlyozta Nyilas Sándor, a Lenin Kohászati Művek képviselője. hogy a kohásznak talán meg sem kottyan az ital — ám a balesetek és az egészségkárosodások ennek éppen az ellenkezőjét igazolják. Az üzemi bizottság sokrétű munkáiéinak eredménye, hogy sikerült megszüntetni a hírhedt Marx téri gombát; hogy a művezető alkalomszerűen köteles alkoholszondás vizsgálatot végezni: hogy a rendőrség és a pénzügyőrség segítségével a kapuk környéki zugméréseket megszüntették. Gondot okoz ugyanakkor, hogy az autóbuszokon nincs joguk beavatkozni a zugmérésekbe, hiszen a nagyüzembe 194 településről járnak be dolgozni. Rendkívüli: közösségformáló ereje van e tekiVitet- ben a szocialista brigádoknak, amelyek kiközösíthetik magukközül az alkoholistákat. A következőkben a Sátoraljaújhelyi . Alkoholmentes Klub működéséről kaphattak tájékoztatást a bizottság tagjai. Kiss Csaba klubvezető elmondotta: az alapító tagok négy volt alkoholistából, az alkoholelvonó intézet gondozójából, a városi tanács egészségügyi osztálya vezetőjéből. és a tanács szociálpolitikai főelőadójából álltak. 1978. október 14-én alakultak. ám helyiséghiány miatt csak 1979. január 8-án tarthatták meg alapító közgyűlésüket. A klubot családi jellegűvé alakították, a feleségek is elkísérhetik férjeiket az összejövetelekre, sőt újabban már a gyermekek őrzéséről is gondoskodnak. így a szétzilált családi kapcsolatok rendezéséhez is segítséget tudnak nyújtani. Az országban elsőként, ebben a klubban valósították meg az Es- peral nevű gyógyszer használatát. amely olyan szer, hogy nyugtató hatása mellett alkalmazója az alkoholt sem kívánja. Egy kúra egy évig hat . .. T. Z. A takarékosság jegyében Olajjavító vülánosok Hazánk járműállománya évről évre nő. A beruházások gyorsítása, a szállítási kampányfeladatok maradéktalan teljesítése egyre nehezebb feladat elé állítja a fuvarozó vállalatokat. Ha összegeznénk, hogy Magyarországon évente mennyi benzint, kenőolajat’ használnak fel például a Volán vállalatainak tulajdonában levő járművek, a kapott számok sokunkat megdöbbentenének. A benzin a motor működése közben teljesen felhasználódik, ezen nincs mit változtatni. De itt van az olaj. Ezt még lehet finomítani. , A Volán 3-as számú Vál~ lalatánál, az országban az elsők között, még 1962-ben megkezdték a fáradt motor# Az olajregeneráló berendezés. A megtakarítás százezrekben mérhető. olaj regenerálását. A vállalat Partizán utcai üzemében így jellemezte az akció jelentőségét Cyörfi Imre osztályvezető. Kekem teiszett Ezzel a címmel lesz vita ma este fél 7-kor az Ady Endre Művelődési Ház vargahegyi ifjúsági klubjában. A résztvevők a könyvről, a filmről és a színházról beszélgetnek. I Tejútrendszer A Tejútrendszer szerkezete címmel holnap. 31-én este 6 órakor előadási rendeznek az Ady Endre M elődési Házban. Az érdeklődők a csillagászat legújabb eredményeiről is hallhatnak. Az Uránia Csillagvizsgálóban ugyanekkor, ugyanerről szakköri foglalkozást tartanak. Szeplő-kór — Figyeld meg, hogy egy-két napon belül hűvösre, ősziesre Jóidul az idő! Láttám a színház párkányán néhány dolmányos varjút. Csalhatatlan jósok, a hideg elöl szoktak behúzódni a városba — mondta a minap ismerősöm, aki városi ember létére is u természet sok titkának tudója. Talán mondanom sem kellene, hogy sem a varjúcsapat, sem ö nem tévedett. Másnap hajnalban lesett az első ho Bánkúton. Aki nem ilyen jó megfigyelő és nehezen tudja megkülönböztetni a cinege madarat a dolmányos varjútól, annak prózai módon üzen az ősz: sajog a reumája, bekaszíroz- zák tőle a próbafűtés díját, kezébe akad a télikabát zálogcédulája, megkapja az első influenzáját. Illetve van még egy csalhatatlan jel. ami ráadásul miskolci specialitás: járványszerüen terjedni kezdenek a ruhaneműkön a rozsdaszínű pettyek. Le nem hullnak ugyan, de sárgulnál:, bámulnák a pantallók, szoknyák, orkánok, ballonok és felöltök. E folyamat csak akkor szakad meg. ha beáll a fagy és lehull a hó, hogy az első olvadásnál újult erővel támadja ismét a kelméket a szeplö-kór. Bizonyára ki is találták már, miről beszélek. Igen, azokról a sárpettyekről, melyek a járművek kerekei alól freccsennek ránk ősztől tavaszig. A miskolci utcakon ugyanis végig hatalmas tócsákban all a latyak és egyik-másik gepkocsiuezetönek, különös gyönyörűséget okoznak a balckecskeugrások, amiket a nyakonlöttyintés elöl pánikszerűen menekülő gyalogosok produkálnak. Beszéltem az egyik gyorstisztító szalon vezetőjével. Emondta, hogy nem is vállaljálc a pettyes kabátok ..gyógykezelését", mert a szarai vegytisztitás után is megmaradnak a foltok. Ki kell mosatni a megpocsékolt ruhaneműt, és ez a művelet egy felöltő esetében 70—80 forintba is kerülhet. A városi tanács legutóbbi ülésén is szóba kerültek a sáros utak. Abban mindenki egyetértett, hogy gyakrabban és alaposabban kellene tisztítani a lefolyóiéit, mert — mint egyesek megfigyelték — kiadósabb eső után a rácsokból kifelé ömlik a víz. A lefolyók gondozásáért a vízmű vállalat a felelős. A vízügyesek viszont azzal védekeznek, hogy hiába tisztítják az aknát, ha itt is, ott is el van törve, dugulva az úttest alatt a vezeték. Hogy kinek van igaza, azt én el nem dönt- hetem. De annyi szent, hogy az elmúlt 10— 15 évben végére lehetett volna járni a lefo- lyoiigynek, sőt meg is lehetett volna szüntetni a baj okát, ha csak tizedannyit áldoznak a csatorna tisztítására, mint amennyibe a lakosságnak került n patyolat. (bekcs) # Tisztítás közben üveglapokon vesznek mintát — Ennek az évnek első háromnegyedében 120 ezer liter fáradtolajat tisztítottunk. tettünk alkalmassá újra felhasználásra. Ha az ÁFOR olajárait vesszük alapul, akkor megtakarításunk eddig már 600 ezer forint. A 120 ezer liter tisztított olajat 140—150 ezer liternyi fáradt- olajból nyertük, a kihozatal tehát eléri a 80 százalékot. Elsősorban a vállalatunk telephelyeiről szállítjuk ide a Partizán utcára a fáradtolajat. de esetenként más szállítóktól is vásárolunk. Ez azt jelenti, hogy. csak a táradt motorolajat vesszük át. és ezt regenerálva, gépkocsijaink olaj-utántöltésére, és az olajcseréknél használjuk fel. A regenerálás után természetesen laboratóriumi ellenőrzés következik, majd a már tisztított olajhoz keverjük a szükséges adalékanyagot. amit újabb laborvizsgálat követ. Ha az eredmények kielégítőek. csak akkor adunk engedélyt a felhasználásra. S. L. Ipper Pál a Rónaiban A Rónai Sándor Művelődési Központ holnap délután 6 órától a neves külpoliti- kust, tévé- és rádiókommentárt, műsorvezetőt látja ven dégül. Ipper Pál külpolitika beszámolójának címe: Események a nagyvilágban.