Déli Hírlap, 1979. október (11. évfolyam, 230-256. szám)

1979-10-27 / 253. szám

A diósgyőriek nélkül nem ment Tanulni jöttek - tanítottak Magyarország—Egyesült Államok 0:2 Az első hivatalos válogatott mérkőzést játszotta tegnap Magyarország csapata az Egye­sült Államok válogatottjával. Az előzetes tervek szerint azért látogattak Európába — így ha­zánkba is —, hogy az itteni kemény labdarúgást tanulmá­nyozzák, szokjanak hozzá a számukra még idegen játék­stílushoz. A mérkőzést látva megállapíthatjuk, hogy ben­nünket tanítottak. Számukra csak egyetlen „idegen elem” volt: a les. Dr. Lakat Károly szövetsé­gi kapitány a következő 11- et küldte pályára: Katzirz — Szabó, Kovács J., Péter — Póczik, Nagy A., Kuti —Ma- jer (Weimper), Szokolai, Kiss L. Fekete. (A diósgyőriek a szerdai kupamérkőzés miatt pihentek.) Az összeállítást próbának is tekintette a ka­pitány. Arra volt kíváncsi, vannak-e olyan játékosok, akikkel a diósgyőri váloga­tottakat helyettesíteni lehet­ne. Mielőtt röviden kommen­tálnánk az eseményeket, nézzük a két gólt. A 71. percben Cantillo, a balhátvéd helyéről remekül szöktette Nanchoffot. A ki­húzódó magyar védők, csak nézték, hogyan vezeti a ma­gyar kapura a labdát. Péter csa kísérni tudta. Katzirz ért­hetetlen módon messze kifu­tott kapujából, és a leggól- erősebbnek tartott amerikai elgurított mellette. A labda a jobb kapufa belső élét érintve becsorgott a gólvona­lon túlra. 0:1. A második gól a 85. perc­ben esett. Di Bernardo a fe­lezővonalnál Kovács J. és Póczik között remekül lépett ki, előnnyel indulhatott a ka­pu felé. Mire a kaputól min- egy 20 méterre ért, a védők méginkább elmaradtak mel­lőle. A kétségbeesetten kifu­tó magyar kapuvédő mellett rutinosan elgurított, így a labda akadálytalanul köthe­tett ki a jobb alsó sarokban. 0:2. Ezúttal a magyar csapat erényeit nem részletezzük (nem a helyhiány miatt!!), inkább azokról a mozzana­tokról szólunk, amelyek a vereséghez vezettek. Kezdjük a védelemmel. Nem volt. Nem értették meg egymást, lassúak és körül­ményesek voltak. Az első gólban pedig maga Katzirz is nagy hibát vétett: feles­legesen jött ki. A középpályán egymást múlták alul a játékosok. Egyedül Kutinak voltak fel­villanásai, de társai nem. Pócziknak ezúttal semmi sem sikerült. Még a tizenegyes sem. Ha rosszmáj úak len­nénk, azt mondhatnánk, ne­vetséges dolog, hogy valaki, válogatott létére, senkitől sem zavartatva, 11 méterről még a kaput sem találja el. A csatársorra a grund-fo- cit rosszul játszók gyüleke­zete megnevezést adnánk. Szélen ugyanis nem volt sen­ki (a partjelzőn kívül). Ha pedig valaki arra tévedt, azonnal a közép felé cselez­getett. Középen pedig? Szo­kolai eltűnt, úgy futott, ne­hogy hozzá kerüljön a lab­da. Kiss L. árnyéka volt a bajnokságban mutatott ön­magának. Fekete is csak az egyetlen cselét, a „bicikli­cselt” mutatta be. Többször nem sikerült. Májért csak időnként lehetett látni. A helyére beállt Weimper pe­dig nem találkozott a labdá­val. A vereség fájó. És még jobban fájt az, amit láttunk: az elképzelés, a lelkesedés, a küzdeniakarás nélküli fut­ball. Állítjuk — nemcsak azért, mert szurkolunk a di­ósgyőrieknek —, velük, a DVTK-sokkal megmutathat­tunk volna valamit az euró­pai labdarúgásból. DARAB GYULA SZOMBAT Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Zenei anyanyel­vűnk. — 12.30: Magyaran szól­va... — 12.45: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 14.06: Címkék. — 14.16; A nép­művészet mestere idei kitünte­tettje: Badacsonyi Lajos. —14.30: Megtelik-e az ország éléskam­rája? — 15.00: Hírek. — 15.05: Üj Zenei Üjság. — 16.00: 168 óra. — 17.30; Uj Melódia-lemezeinkből. — 16.01: Bemutatjuk a Magyar Rádió és Televízió énekkarának új leivételeit. — 18.16: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Hírek. — 18.40: Sporthírek. — 18.45: Ezen már nincs mit okoskodni. Hangjáték — 19.35: Üj népdal- íeiveteleinkből. — 19.38; Brahms: g-moll zongoranégyes. — 20.37: Uj operalemezeinkből. — 23.15: Versenyművek. — 24.00: Hírek. — 0.10: Melódiákoktól. Petóíi rádió: 12.30: Hírek. — 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.30: Éneklő ifjúság. — 14.00: Harminc perc rock. — 14.30: Hí­rek. — 14.35; Orvosi tanácsok. — 14.40: Pirandello két jelenete. — 15.05: Könnyűzenei felvételek. — 15.42: Barackvirág. Mese. — 16.30: Hírek. —16.33: Pophullám. — 17.30: Közkívánatra! — 19.30: Operettegyüttesek. — 20:00: Kül­földi tánedalok. — 20.30: Hírek. — 20.33: Sporthírek. — 20.38: Szép nőkről lesz szó ... — 21.35: Dzsesszklub Békéscsabán. — 22.35- A verbunkoszene mesterei. — 23.00: Hírek. — 23.10: Sláger­múzeum. — 24.00: Hírek. Televízió, 1. műsor: 13.45: Nagy amerikai burleszkek. — 13.55: Idesüss! — 14.20- Fókusz. — 14.50: Hírek. — 14.55: Pergő képek. — 15.35: Latinca Sándor. Doku­mentumjáték. — 16.20: Költőnk és kora. Mátyás Ferenc. — 16.50: A Szovjet Televízió külpolitikai vitaműsora az európai csapat- és fegyverzetcsökkentésről — 17.30: Főzőcske — de okosan. — 18.00: Híres magyar könyvtárak. — 18.55; Egymillió fontos hang­jegy. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Tévétorna. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Tetthely Bűnügyi film­sorozat. — 21.30; Elton John. — 22.20: Tv-híradó 3. — 22.30: Je­lenetek egy házasságból. Televízió, 2. műsor: 18.10: Az utolsó nap. — 19.30: Tv-híradó. — 20,00: Forgószm. — 20.40: Fan­tasia — A ló Marokkóban. Rö­vidfilm. — 21.05; Tv-híradó 2. — 21.25: Mazepa. Tragédia. Szlovák televízió: 13.10: Hírek. — 13.25: Publicisztikai műsor. — 13.40: Magyar dokumentumaim. — 14.40: Zenés műsor. — 15.49: Magazin. — 16.35: Jégkorong­mérkőzés.. — 19.00: Tv-híradó. — 19.30: Tau úr. — 20.00: Zenés műsor. — 20.50: Sporthíradó. — 21.00 ■ Spanyol film. — 22.20: Szó­rakoztató műsor. — 23.10: Tévé- komédia. — 23.55: Hírek. Kiállítások: A vasas képzőmű­vészkor kiállítása. — Déryné-ház (9—16) : A miskolci színészet története. — Miskolci Galéria (10—18) : Naiv művészet. — Her­man Ottó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkás­sága. — Mini Galéria (10—18): Korkos Jenő festményei. — Her­man Ottó Múzeum (10—18): Em­ber és munka — ..... azok a gyerekek” — Miskolci Képtár (10—18): 250 év magyar festé­szete. — Kondor Béla-emlékki- állítás'. — Üj szerzemények. — Diósgyőri vár (9—16): A diós­győri vár története. — Pénzek Diósgyőr életében. — Molnár Béla Ifjúsági és Űttörő- ház (10—18) : Bartha Pál, Znak Károly, Faggyas István kiállítá­sa. Miskolci Nemzeti Színház (3, T); Ház a város mellett. műsor Filmszínházak: Béke (f4, 7): A blokád folytatása I—II. (mb. szí. szovjet iiim, dupla helyar!). — Béke, kamaramozi (7) : A vő­legény nyolckor érkezik (szí. magyar film). — Kossuth (13, hn5. 7): Minden szerdán (szí. magyar film. i4 éven aluliaknak nem ajánljuk!). — Hevesy Ivan Filmklub (f5, í7): Ellenségek (mb. szí. szovjet film). — Tán­csics (í5, í7): Lángoló sivatag (mb. szí. román—olasz film). — áncsics. kamaramozi (7): Egy hatás alatt álló nő (szí. ameri­kai film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!). — Fáklya (f5, f7): Az első kísértés (spanyol film, 16 éven felülieknek!). — Szikra (4, 6): Gyere, igazodj el! (mb. szí. szovjet film). — Petőfi (f7): Kéz kezet mos (mb. szí. szovjet film). — Görömböly, Krúdy (6): A Transzszibériai expressz (mb. szí. szovjet film). VASÁRNAP Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.10; öt kontinens hét napja. — 8.26: Népdalok, — 9.00: Kulturá­lis Magazin. — 10.00: Hírek. — 10.05: Útközben. —10.08: Wagga- Wagga, avagy a lakatlan liget titka. Hang játék. — 10.47: Kerin- gők fúvószenekarra. — 11.05: A Magyar Rádió és Televízió szim­fonikus zenekarának és ének­karának hangversenye. — Kb. 12.50: Értékváltás. — Kb. 13.00: Operettdalok. — 13.16: Az em­ber és környezete. — 13.36: Her­man Prey Figaro szerepében. — 14.40: Pillantás a nagyvilágba. — 15.00: Hírek — 15.05: Útköz­ben. — 15.13: Üj lemezeinkből. — 16.01: Kő hull apadó kútba. Regény. — 17.00: Hírek. — 17.05: Útközben. — 17.10: Azt beszé­lik... — 17.40: színes népi mu­zsika. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30; Hírek. — 18.40 Útközben. — 18.45: Sporthírek. — 18.55: Örült Gréta. Dráma. — 21.16: Művészlemezek. — 22.00: Hírek. — 22.10; Sporthírek. — 22.20: Szabolcsi Bence tanít... — 23.21: Zenekari muzsika. — 24.00: Hírek. — 0.10: Rézfúvós- együttesek. Petoxi rádió: 8.00: Hírek. — 8.85: Mit hallunk? — 8.30: Mis­ka bácsi levelesládája. — 9.00: Szívesen hallgattuk. — 10.30: Hí­rek. — 10.33: Örökzöld dallamok. — 11.31: Szellemi térképolvasás. — 11.41: Ilosfalvy Róbert ope­rettdalokat énekel. — 12.07: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.04: Allice Tükörországban. Mesejá­ték. — 14.05- Sanzonok. — 14.30: Hírek. — 14.33: Táskarádió. — 15.30: Jelenidőben. — 16.00: Hí­res zenekarok albuma. — 16.30: Hírek. — 16.33; Ütközben. — 16.35: Leonard Bernstein zenés játékaiból — 17.00; A vasárnap sportja. — 17.30: Slágerek. — 18.20: Mikrofon előtt az irodal­mi szerkesztő. — 18.30: Hírek. — 18.35: Daloló, muzsikáló tájak. — 19.15: Egy kis történelem Sop­ronból. — 19.45: Magnóról mag­nóra. — 20.30- Hírek. — 20.33: Sporthírek. — 20.38: Sokféle — a színházi előadásról. — 21.38: Nóták. — 22.27: Az asszony és az Igazság. Zenedráma, — 23.00: Hírek. — 23.10: Dzsesszfelvéte­lekből. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 8.30: Vasárnapi krónika, lapszemle. — 8.40: Jó szórakozást! Zenés programaján­lat. — 8.45; Tarka-barka. Szer­keszti; G. Tóth Ferenc. — 9.50: Sport. — 9.55—10.00: Műsorelő­zetes. Televízió. 1. műsor: 8.05: Té­vétorna. — 8.10: Mindenki isko­lája. — 9.15: Óvodások filmmü- sora. — 9.35; Játsszunk együtt! — 9.45: Tüskevár. — 10.15: Pa­pírsárkány. — 10.55: Hírek. — 11.00; Bp. Honvéd—Vasas Izzó bajnoki férfi kosárlabda-mérkő­zés. — 14.40: Franciaország ma­dártávlatból. — 14.55: Nótaszó. — 15.20: Várkonyi Zoltán-sorozat. — 16.50: Műsorainkat ajánljuk. — 17.15: „Ménesek nagydíja” galopp verseny. — 17.55: Lehet egy kérdéssel több? — 18.40: Es­ti mese. — 18.50: Tévétorna. — 19.00: A Hét. — 20.00; Hírek. — 20.05: Washington — zárt ajtók mögött. — 21.35: Telesport. — 21.55: Krétarajz Móricz Zsig- ipondról. — 23.10: Hírek. Szlovák televízió: 12.40; Hír­adó. — 13.00: Sportműsor. 14.00: Kosárlabda-mérkőzés. — 15.00: Műsorajánlat. — 15.20: Állatvi­lág. — 15.50; Zenés műsor. — 16.30: A világ' cirkuszai. — 17.25: Filmmúzeum. Sziréna. — 18.40: Esti mese. — 19.00: Tv-híradó. — 19.30: Vers. — 19.35: Smetana­opera. — 21.30; Dokumentum­film. — 22.15; Sportműsor. — 22.35: Hírek. Kiállítások: azonosak a szom­batival. Miskolci Nemzeti Színház (3) : Óz, a nagy varázsló. — (7): Ház a város mellett. Filmszínházak; Béke (f4, hn6, 8) : Minden szerdán (szí. magyar film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!)*. Matiné (nlO. fl2) : Óz, a csodák csodája (szí. ame­rikai film) — Kossuth (£3, hn5, 7) : Gyilkos a tetőn (szí. svéd film, 16 éven felülieknek, II. helyár!). — (9, 11) : Gyilkos a tetőn (szí. svéd film, 16 éven fe­lünknek, II. hely ár!). — Hevesy Iván Filmklub (f5, f7): Ellensé­gek (mb. szí. szovjet film). — Hevesy, mesemozi (10): Dorotka és a strucc (csehszlovák mese- film-összeállítás). — Táncsics (f3, f5, f7); Lángoló sivatag (mb. szí. román—olasz film). Matiné (10) : Hogyan fogtam el az őr­nagyot? (mb. szí. NDK film). — Táncsics kamaramozi (7) : New York árnyai (amerikai film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!). — Fáklya (f5, f7) : Az első kísértés (spanyol film, 16 éven felülieknek!). Matiné (flO. fi2): Karneváli éjszaka (szí. szovjet film). — Szikra (4, 6): Gyere, igazodj el! (mb. szí. szovjet film). Matiné (9. 11): Robinson és a kannibálok (mb. szí. olasz film). — Petőfi (f5. f7); Kéz kezet mos (mb. szí. szovjet film). Matiné (10) : Em­berrablás magyar módra (szí. magyar film). — Görömböly, Krúdy, matiné (10): Hahó. öcsi (szí. magyar film). — Tapolca, Ady (f4): Az utolsó valcer (szí. amerikai film, II. helyár!). — Ady Endre Művelődési Ház, klubmozi, matiné (10) : Az ele­fánt és a strucc (lengyel mese­film) . — Pereces (6): Családi összeesküvés (mb. amerikai film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. III. helyár!) — Hámor (6): Minden szerdán (szí. ma­gyar film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!). HÉTFŐ Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.25; Ránki György: Fekete sző­lő. — 8.50: Friedrich Schiller versei. — 9.09: A hét zenemű­ve. — 9.39: Ki kopog? — 10.00: Hírek. — 10.05; Nyitnikék. — 10.35: A századforduló kamara­zenéjéből. — 11.32: Felelet. Re­gény. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Operettfelvételekből. — 8.30: Hírek. — 8.33- Fúvósátira­tok. — 9.00: Slágermúzeum. — 9.50; Géplakatos, diplomával. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.55: Pil­lanatkép. Tinóds-szobor % Szoboravatás... Kiss István Kossuth-díjas érdemes mű­vész Tinódi Lantos Sebestyént ábrázoló szobrával gazdago­dott a 700 éves Nyírbátor. A reneszánsz magyar krónikásá­nak életnagyságú vörösrézből készült szobra a nyírbátori református templom sétányát díszíti. Háziasszonyoknak Alumínium edények tisztításá­ra kitűnően alkalmas az alma héja. Az edényben kifőzve, le­szedi a fekete réteget. Langyos, majd hideg vízben öblítsük ki jó erősen. Ha a piskótatészta túl száraz, vágjuk lapokra és úgy töltsük meg. Hamar megpuhul, ha cuk­ros feketekávéval megkenjük. Ha bizonytalanok vagyunk ab- - bán, hogy a torta teljesen meg­sült-e, szúrjunk a tésztába tisz­ta kötőtűt, ha nem ragad rá a tészt. biztosak lehetünk abban, hogy teljesen megsült. Ha alul még nyers a tészta, a teteje viszont már megpirult, akkor takarjuk le papírral, vagy fóliával és úgy süssük t.ováb. A burgonya meghámozása után gyakran gyorsan megfeketedik. Ezt megelőzhetjük, ha a fövő vízbe kevés tejet öntünk. A dohányfüst áporodott sza­gát úgy tudjuk eltávolítani a lakásból, ha gondos szellőzés után éjszakára nedves szivacsot helyezünk el a szobában. Amennyiben diétás ételekhez szükséges a húsleves teljes zsír- talanítása, akkor hideg vízzel megnedvesített batisztruhán szűr­jük át a levest. Fiú vagy lány? William Lister londoni biológus szerint összefüggés van az időjárás és a világ­ra jövő gyerek neme között. Azt állítja, hogy ha a nő megtermékenyülésének idő­pontját szárazság előzi meg, akkor nagyobb a valószínű­sége annak, hogy a születen­dő gyermeke fiú lesz, csapa­dékos időszakok után azon­ban inkább lányra számít­hat. Például az egyik legna­gyobb londoni köd évében 50 százalékkal több lány született, mint általában szo­kott, a nagyon száraz 1976. évi nyár után viszont az át­lagosnál 40 százalékkal több fiú. Jakutszk csillaga Azok a gyémántok, ame­lyeket a Szovjetunió északi részén, Jakutszkban termel­nek ki, már világszerte hí­resek. A „Jakutszk csillaga” nevű gyémánt súlya 232 ka­rát. A Szovjetunióban ez a legnagyobb drágakő. A gyé­mánt a moszkvai Kremlben látható gyémántkollekció egyik darabja. Szobanövcnyeink földjére időn­ként tegyünk cigarettahamut, kitűnő trágya. Rézkilincsek fényesítéséhez, szidolozásához készítsünk kar- tonpapírból keretet, így a folya­dék az ajtó keretét nem masza- tolja be. Az ablakkeretet kenjük be főtt lcnolajjal. az megvédi a fát az esőtől és a naptól. Tabletta helyett A gyógyszerek adagolásának módja nem sokat változott az elmúlt száz évben: a legtöbb gyógyszert tabletta vagy drazsé formájában lenyelik, vagy injek­cióval adják be. Ezeken az uta­kon azonban a hatóanyag nem mindig érkezik a szükséges helyre és időben a megfelelő koncentrációban. Amerikai or­vos kutatók néhány éve új gyógy- szcradagolási módszerekkel kí­sérleteznek, hogy a gyógyszert közvetlenül a kívánt szervbe jut­tassák, illetve folyamatosan ada­golják a bőrön és a szöveteken keresztül. A kísérletek eredmé­nyeként született meg a mikro- kapszulás módszer: a gyógyszer hatóanyagát megfelelő műanyag membránnal vonják be, vagy a műanyagot a gyógyszerrel imp­regnálják, majd a mikrokapszu- lát a szervezet megfelelő pont­jára helyezik, és akkor a gyógy­szer a kívánt sebességgel jut a szükséges helyre. így például megvalósítható, hogy fogamzás- gátló tabletták szedése helyeit egy kis műanyag membránba zárt progeszteront vigyenek köz­vetlenül a méhbe, ami egy éven át azonos eredménnyel jár. Egv másik példa: glaukoma kezelésé­re a szokásos szemcseppek he­lyett eg.v parányi pilokarpinnal impregnált műanyag filmet csúsztatnak a szemhéj alá, aírűt a beteg maga is elvégezhet, és ez 24 órára helyettesíti a gya­kori szemcseppentést. E két, már kidolgozott példa mellett, még számos más gyógyszer hasonló adagolásmódjával folynak klini­kai kísérletek. Gyógyító szín A kórházak és a rendelő- intézetek falait hagyományo­san fehérre festik. A leg­újabb kísérletek szerint azonban a betegek fizikai és pszichikai állapotát bizonyos mértékig befolyásolja a kór­termek falának színe. Kimu­tatták például, hogy a vi­lágoskék jótékony hatással van a lázas betegekre; a li­la szín megnyugtatja a ter­hes anyákat; az okker szín pedig elősegíti a vérnyomás emelkedését az alacsony vérnyomású betegeknél; a vörös szín növeli az étvá­gyat, ezért különösen alkal­mas lenne az ebédlők színe­zéseire. Október 29-től amíg a készlet tart a nyugdíjasok hete alkalmából őszi-téli kabátvásár a villanyrendőri férfi konfekció-szaküzletben! (Miskolc, Széchenyi út 36.) Egyes férfikabátok 40 százalékos árengedménnyel kaphatók! Többek között: Régi ár Új ár Férfi télikabát műszőrme béléssel 1970 Ft 1180 Ft Férfi kártolt gyapjú télikabát 1780 Ft 1070 Ft Férfi szövet átmeneti kabát 1920 Ft 1150 Ft Férfi télikabát műszőrme béléssel 1600 Ft 960 Ft Borsodi Ruházati Kisker. Vállalat Felsőruházati Nagyker. Vállalat

Next

/
Oldalképek
Tartalom