Déli Hírlap, 1979. szeptember (11. évfolyam, 205-229. szám)

1979-09-29 / 229. szám

Köszöntjük fegyveres erőinket Szózhormincegy éve zajlott le Pákozdnál a magyar szabadságharc első jelentős csatája. A néppel egybeforrt fiatal magyar honvédsereg katonái győzelmet arattak a polgári forradalom vérbefojtására és a nemzeti függetlenségünk eltiprására szövetkezett ellenség fölött. E csa­tára emlékezünk minden esztendőben, fegyveres erőink napján, mert a lángoló hazaszeretet szellemét ápolni, haladó nemzeti hagyomá­nyaink legszebb jelképeit, forradalmi múltunk dicső napjait idézni példaadó azoknak, akik ma tudatosan vállalják a szocialista haza fegyve­res “édclmét, minden külső vagy belső veszély ellen, s akár életük árán is hajlandók meg­védeni szocialista társadalmunkat. Népünk több mint három évtizede a békés épitömunka korszakát éli, s eredményesen mun­kálkodik a pártunk XI. kongresszusán megfogal­mazott nemzeti célok valóra váltásán, V. ötéves tervünk teljesítésén. A küzdelmeket ma legfel­jebb a még szebb, a még jobb holnapért vég­zett munka jelenti, hazánkat, szocialista társa­dalmunkat nem fenyegeti semmiféle közvetlen veszély. Szoros szövetségben a testvéri szocia­lista országokkal, erőfeszítéseink eredményeként a nemzetközi kapcsolatok fejlődése - az idő­közönként jelentkező megtorpanások ellenére — az enyhülés irányába mutat, s lehetővé vált a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése. A Varsói Szerződés tag­államai következetesen fellépnek a fegyverke­zési hajsza megszüntetéséért és a leszerelésért. Hatalmas előfeszitéseket tesznek a stratégiai fegyverzet korlátozásáért vívott harcban és más, a nukleáris háború kiküszöbölésére irányuló nemzetközi egyezmények megkötéséért. Az enyhülés sikerei azonban még nem elég szilárdak, a feszültség szitásának hivei az utóbbi időkben különösen aktivizálódtak. Min­dent megtesznek a SALT-II. ratifikálásának megakadályozására, fokozzák a fegyverkezési hajszát, fenntartják a világ különböző térségei­ben a feszültséggócokat, többek között a Közel­és Közép-Keleten, valamint az afrikai kontinen­sen. Az új háború kitörésének rendkívüli veszé­lyét alakították ki a pekingi vezetők hegemo- nisztikus törekvései. Ilyen körülmények között legelemibb nemzeti érdekünk, hogy — miköz­ben minden lehetséges módon hozzájárulunk a békés építömunkában nélkülözhetetlen nem­zetközi enyhüléshez - fegyveres erőink harc- készültsége megfelelő maradjon. Jóleső érzés­sel nyugtázhatjuk, hogy néphadseregünk a dol­gozó néppel összeforrva, az ország más fegy­veres erőivel és testületéivel szoros együttműkö­désben, fegyverbarátai oldalán szilárdan áll helyt a maga posztján, s mindenkor képes és kész a néptől kapott megtisztelő nemzeti és internacionalista feladatainak teljesítésére. Biz­tosíték erre az a hűséges fegyverbarátság, ben­sőséges kapcsolat, amely összefűzi hadseregün­ket a világon a legerősebb, a legkorszerűbb harci eszközökkel felszerelt testvéri szovjet had­sereggel. Nálunk a haza védelme nemcsak a fegyveres erők, hanem egész népünk ügye, erősítése c. magas szintű honvédelmi nevelő és felkészítő tevékenység révén pedig társadalmunk vala­mennyi szervezetének, intézményének feladata. Ezért olyan bensőséges a kapcsolat, s övezi szeretetteljes gondoskodás és megkülönböztetett figyelem a hon fegyveres védőit. Népünk büszke katonafiaira, akik a korszerű haditechnika ma­gas szintű elsajátítása mellett részt vállalnak az építőmunkában, s ott vannak a társadalmi élet minden jelentős eseményén. Szerte az országban csakúgy, mint városunkban' találko­zunk azokkal a katonafiatalokkal, akik nemcsak védik, hanem épitik is a hazát. Belső rendünk — mely kölcsönhatásban van biztonságunkkal - évek óta kiegyensúlyozott, melyet bizohyit a politikai bűncselekmények el­enyésző aránya is. Mindez szoros összefüggés­ben van pártunk és kormányunk következetes, a nép széles rétegei által támogatott politiká­jával, de hozzájárulnak mindazok, akiknek hi­vatása államunk rendjét óvni, a törvényességet védeni, s alkdlmazni, ha kell, a törvény erejét. Közbiztonságunk alapvetően szilárd, még akkor is, ha egyes úgynevezett köztörvényi bűncselek­mények száma nem a kívánatos mértékben csökken, esetleg eqyik-másik valamelyest még emelkedik is. Az általánosan kedvező kép azo­kat dicséri, akik eleget tesznek fontos megbíza­tásuknak, örködnek az állam rendje felett. Határőrségünk becsülettel és nagy hozzáér­téssel tesz eleget békeidőben is elsőrendű harci feladqtának, biztosítja az államhatár szilárd őrzését, óvja, védi népünk nyugodt alkotómun­káját. Munkásőrségünk a fegyveres erők megbecsült tagja, a magyar nép fegyveres testületé. Ön­ként vállalták, hogy szabad idejükben gyako­rolják a fegyverforgatást, sajátítják el a ka­tonai ismereteket, a haza, a közrend védel­mében. Politikai szilárdságuk, elvhűségük az alapja azoknak a sikereknek, amelyeket itt, városunkban is magáénak vallhat a Vörös Csil­lag Érdemrenddel kitüntetett sokszoros kiváló egység. Pártunk és kormányunk mindig megkülönböz­tetett figyelmet szentelt a néphotalom fegyveres védelmezőinek, életük, munkájuk sohasem ke­rült háttérbe. Ezért is köszöntjük e napon nagy szeretettel forradalmi, katonai hagyományaink mai méltó örököseit és folytatóit: néphadsere­günket, határőrségünket, rendőrségünket, mun­kásőrségünket, a fegyveres erők és testületek minden tagját, akik esküvel fogadott kötelessé­gükhöz hiven, megbízhatóan oltalmazzák szo­cialista vivmányainkat, életünket, békénket. Kívánjuk, hogy a szocialista országok közössé­gében legyenek ezután is hű fegyverbarátok, politikai éberségük egy pillanatra se csökken­jen, álljanak mindig készenlétben, hogy inga­dozás nélkül teljesíthessék kötelességeiket a haza javára. SIMON TIBOR, az MSZMP Miskolci városi Bizottsága párt- és tömegszervezetek osztályának Brigádok együttműködése A Borsodi Nyomda Martos Flóra szocialista brigádja és a tejipari vállalat Zrínyi Ilo­na szocialista brigádja a kö­zelmúltban együttműködési szerződési kötött. A külön­böző gazdasági területeken dolgozó brigádok egymás üzemeit látogatják, ismerked­nek a nekik szokatlan vál­lalattal. figyelemmel kísérik eredményeiket. Ez a kap­csolat mindkét brigád mun­káját elősegíti, közös egviitt- létük erősíti egymás munká­jának megbecsülését. íz ÉAÉV építi Jelentős állomásához érke­zett a magyar—spanyol lo­vasiskola megteremtése Szil­vásváradon. Megkezdődött a .17 méter fesztávolságú fa te­tőtartó szerkezet beemelése, melyet az Észak-magvaror- szági Állami Építőipari Vál­lalat ma és holnap is vege/.. A magyar fogatderbyre ok­tóber1 5—6-án érkező nagy­számú érdeklődő kiránduló a csodálatos építmény körvo­nalaiban már gyönyörködhet. ♦ Az idei bőséges almatermés betakarításában a közép­iskolások is segítenek (Cser István felvétele) Gyógyszerészek kongresszusa A gyógyszerek hatékony­ságának növeléséről, alkal­mazásuk biztonságáról több mint 300 előadás hangzottéi a VII. magyar gyógyszerész kongresszuson, amely tegnap fejeződött be Budapesten. A négynapos szakmai program­ba 700 magyar és 33 ország­ból érkezett 300 külföldi résztvevő kapcsolódott be. Hazánk az első tíz közé tartozik a gyógyszergyártó és -exportáló országok sorában. A több száz külföldi élénken érdeklődött a kongresszuson is készítményeink, különösen az újabbak iránt, s bizonyos tárgyalásokból máris követ­keztetni lehet arra. hogv ez az esemény is előmozdította gyógyszerexportunk növelé­sét. Magyarországon körülbe­lül ezerféle gyógyszer van forgalomban, s ennek mint-- egv 80 százaléka hazai ké­szítmény. A hollandok kérésére Elkészül -e 120 ezer női ruha? Nyugatnémet, francia, bel­ga és holland megrendelé­sekre az idei terv szerint csaknem 19 millió forint ér­tékű bérmunkát vállalt a miskolci Avas Ruhaipari Szövetkezet. Ez a terv 18 százalékkal több a tavalyi tény nej,, . Teljesítése tehát nem kis erőfeszítést igényel a szövetkezet 350 termelő dolgozójától. — Jövőre még nagyobb, meg több értékű munkákat kérnek tőlünk. — hallottuk Kmeczkö Istvántól, a szövet­kezet elnökétől, aki a na­pokban Hollandiában járt, ahol a Baruch-céggel tár­gyalt a jövő évi igényekről. (Hollandiába egyébként 3 év óta két cégnek is dolgoz­nak). — Baruchéknak tavaly 45 ezer, az idén pedig 60 ezer női ruhát készítettünk — folytatta Kmeczkó István. — S a mostani kérésük szerint jövőre 120 ezer női ruha el­készítését kérik tőlünk. Tudják-e vállalni? Hiszen a szövetkezet — összesen 34 millió forint értékű — idei tervének csupán egy része a holland megrendelés (szo­cialista export és belföldi árutermelés a többi), s mi­vel a termelő dolgozók zöm­mel nők. akik közül általá­ban 200-an gyesen vannak . . . — Még nem tudtunk vég­legesen ..igen ’-t mondani — közölte a szövetkezet elnöke. — Mivel azonban a hollan­dok kérése a népgazdaság érdeke is. újabb munkaszer­vezési témákon töprengünk. A szövetkezetnek a . mis­kolci üzemeken kívül Tak- takenézen és Szikszón kettő- kettő. Krasznokvajdán pedig egv üzemrésze van. — Ahhoz, hogy a holland Baruch-cég kérését teljesíte­ni tudjuk, a szikszói üzem­ben szeretnénk megduplázni a munkát — mondja Kmecz­kó István. — Itt jelenleg (ugyancsak holland megren­delésre) fürdőköpenyeket ké­szítenek. — Most az idei esztendő utolsó negyedévé­ben tehát felmérjük, hogy milyen lehetőségek vannak az újabb igények teljesítésé­hez. A szövetkezet vezetői re­mélik. hogy dolgozóik vál­lalják a jövő évi nagyobb feladatot — megértve azt, hogy ennek teljesítése való­ban társadalmi és egyéni érdek. (rultkay) Újító vasasok # így fest majd az újjászületett művelődési ház homlokzata. A mellette levő szolgáltató ház mellvédjét átfuttatják az Ady-homlokzatára. s így szép egységes képet ad majd a két épület. Megtartják a régi épület magját Újjászületik az Ady A vasasszakmákban gya­korlattá vált az „Egy brigád, egy . hasznosított újítás" kez­deményezés. Az újítók két­harmada már szocialista bri- gádlag is, s jelentős ered­mény, hogy a műszaki dol­gozók eg.vharmada is. aktív újító. Az. utóbbi négy évben csaknem 4 milliárd forint eredményt hozott a kohászat­ban. a gépiparban es a vi 1- lamosenergia-iparban az újí- tómozgalom. A vasasszakszervezet teg­napi központi vezetőségi ülé­sén Koltai Endre főtitkárhe­lyettes 25 nagyvállalatnál végzett helyszíni felmérés tapasztalatait összegezte. Eszerint a benyújtott újítá­sok több mint felét elfogad­ták. illetve hasznosították. Ez az arány négy év alatt több mint 7 százalékkal ja­vult. ami bizonyítja, hogy az újítások megalapozottabbak. Ezt jellemzi az az adat is, miszerint az. egy hasznosított újításra jutó eredmény átla­gosan 16 százalékkal növeke­dett. Figyelemre méltó, hogy csökkent az újítás beadásá­tól a bevezetésig számított idő. átlagosan több mint egy hónappal. Az utóbbi négy évben több mint 220 millió forint újítási díjat fizettek ki a va­sasszakmákban. A beszámolót követő vitá­ban sokan értékelték mun­kahelyük újítási helyzetét. Számos javaslatot tettek az anyagi, erkölcsi elismerés ösztönzőbb formáinak széles körű kiterjesztésére és az egész vasipart átfogó újító­verseny indítására. Szegő István. Borsod megye vasas szervezője, és Gácsí Ferenc. a Lenin Kohászati Művek szb-titkára egyaránt fontos­nak tartotta a vállalati újí­tási feladattervek lebontását gyáregységekre, üzemekre, gyártmányokra. Az Ady Endre Művelődési Házat még a régi Diósgyőr­nek építették. Ennek, bizo­nyára meg is felelt. Időköz­ben azonban felépült köröt­te a sok ezer lelket számlá­ló lakónegyed, és mi taga­dás. változtak az. igények is. Du fala József, az ÉSZAK­TERV építésze kapta a fel­adatot. hogy tervezze meg a művelődési ház korszerűsí­tését. bővítését. Azt mondja, örömmel vállalta, pedig — azt hiszem, ez természetes — minden építész szívesebben alkot teljesen újat. mert jobban eleresztheti a fantá­ziáját, ha semmi kötöttség nincs. Itt azonban más volt a helyzet, meg kellett tar­tani. mert érdemes is meg­tartani. a régi ■ épület vi­szonylag jo állapotban levő magját. A földszintes epületre rá­húznák egy emeletet, és két oldalszárnyat építenek hoz­zá. Kijavítva, kitatarozva továb,bra is funkcionál lé­hát. a földszinten levő 400 fős nagyterem, melyet — a terv megvalósulása után — filmvetítésre, vagy színház' előadások rendezésére hasz­nálhatnak. Egy új páholy­sorral bővül, és mert erre a célra a jelenlegi büfé helyét is igénybe kell venni, új helyre költöztetik a falato­zót. Kényelmes öltözőt is ki­alakítanak. így az Ady Mű­velődési Ház olyasmivel di­csekedhet majd, amivel ke­vés miskolci mozi: a vendég leteheti télikabálját. kalap­ját. táskáját. Az új szárny­ban — még mindig a föld­szinten maradvp — zuha­nyozóval. öltözővel is el'átott balett-terem, valamint klub­szoba és olvasó kan helyet: Az emeleten — filmvetí­tésre is alkalmas — 90 fős 'löadótermet és két klubhe- Iviségét alakítanak ki. (Az egyiket célszerű lenne játék­teremnek berendezni, hiszen a ház ifjabb és idősebb lá­togatói a komoly, foglalko­zások. előadások mellett, a vidámságot is kedvelik. Saj­nos, erről általában megfe­ledkeznek a hasonló célú in­tézmények tervezői!) Ugyan­csak a felső szinten sorakoz­nak majd az irodák, a jól megvilágított galéria pedig alkalmas lesz kiállítások rendezésére. A galéria, az építész lele­ménye — a már említett funkción túl —' összeköti a különböző rendeltetésű he­lyiségeket. arra csábítja a látogatókat, hogy sétálgatta, ide i.s, oda is benézzenek. Dufaia József úgv tud’a hogv még az idei őszön a kezdik az Ady rekonstnV cióiát. A kivitelező a Mis kolci Építőipari Vállalat. (békés) /

Next

/
Oldalképek
Tartalom