Déli Hírlap, 1979. szeptember (11. évfolyam, 205-229. szám)

1979-09-27 / 227. szám

A diósgyőriek helytálltak! Ausztria—Magyarország 3:1 Nem történt csoda! Tegnap meglehetősen né­pes társaságban hallgattam a rádiót, néztem a televíziót. A magyar vereséggel végződött mérkőzés után még sokáig vitatkoztunk a hallottakról, a látottakról, és — végső fo­kon — a magyar labdarú­gásról. Az összegzéseinket teszem az alábbiakban közzé. Kudarc-e a vereség? Ausztriától ma, Bécsben, ötvenezer fanatikus néző előtt kikapni nem szégyen. Hisz’ az osztrák válogatott jól szerepelt a VB-n, cso­portjában továbbjutott a leg­jobb nyolc közé. Az osztrák lapok megállapítása szerint a pályára lépő csapat az utób­bi idők egyik legjobbika volt. Mi a különbség a két csa­pat között? Az európai futballt, így a magyart is több korszak jel­lemezte az utolsó 20 évben. Kezdetben csak a technikai elemek domináltak, hagyták egymást cselezgetni, labdát vezetni. Aztán mind kemé­nyebbé vált a játék, az erő- futball vette át a főszerepet. Majd jött és tart — megíté­lésünk szerint tartani is fog — a totális futball. Azaz: a megfelelő technikai felké­szültség mellett, kellő gyor­sasággal tízen támadni, ha kell keményen ütközni a vé­dőkkel, messziről lőni, kö­zelről pedig másodpercnyi ha­bozás nélkül kapu felé juttat­ni a labdát. A védekezésben is tízen vannak — no, és a kapus —, és taktikai sza­bálytalanságok sorozatával, ha kell kemény belemenések- kel lehet csak megállítani az ellenfél rohamait. Nos, Bécsben ezt az oszt­rákok végezték jobban. A magyar játékosok szemmel láthatóan lassúbbak voltak. Különösen szembetűnő volt ez akkor, amikor a hazaiak támadtak. Képesek voltak fu­tás közben (!) labdát kezelni, jó helyre továbbítani, induló gyorsaságuk pedig egyenesen lenyűgöző volt. A magyar térfélen ritkán támadták já­tékosainkat, kapujuktól mint­egy 35—40 méterre emberfo­gással kombinált területvé­delmet játszottak. A labda megszerzése után pedig óriá­si irammal igyekeztek a ma­gyar kapu felé. De nemcsak a gyorsaság között volt különbség. A kon­centrálóképességben is. A profi labdarúgóvilágban ad­dig kell hajtani, amíg a já­tékvezető a mérkőzés végét nem jelzi. És teljes erőbedo­bással. Nálunk a bajnokság­ban pedig?... Addig, amíg a csapat nem biztosította győ­zelmét. Onnantól már csak „tilitoli” van. Csoda-e tehát, hogy egy-egy pillanatnyi megingás elég volt ahhoz, hogy az osztrákok gólt rúg­janak. Aligha! Ha gyorsabb az ellenfél, ha erővel is jobban bírják, ak­kor különösen fontos a tak­tikai feladatok betartása. Mert így némiképp ellensú­lyozni lehet az ellenfél fölé­nyét. Még akkor is be kell tartani a szövetségi kapitány elképzeléseit, ha gólt ka­punk. Sajnos, jó néhányan — szerencsére itt diósgyőri ne­vet nem tudok mondani — megijedtek az l:0-ás hazai vezetéstől, és védekezésbe vonultak. Elsősorban Nyila­siról van szó, de E bedli sem kivétel. Egyszerűen érthetet­len volt minden néző számá­ra, hogy miért adjuk át a középpályát az ellenfélnek, illetve miért nincs Kutinak és Tatárnak társa. Megítélé­sünk szerint, Lakat dr.-nak a második félidőre vissza sem kellett volna engedni Nyilasit. Elemeztük a diósgyőriek játékát is. Mindenképpen Salamont tettük ötük közül az első helyre. Lényegesen jobban játszott, mint a csehszlová­kok ellen. Ha kellett, határo­zott volt, ha kellett, egysze­rű eszközökkel oldotta meg feladatát, ha kellett még cse­lezésre és — kétszer — a felfutásra is vállalkozott (igaz, hogy csak a felezővo­nalig). Tatár első félidei játéka is dicsérhető. Nagyon sokat vál­lalt magára. Egészen hátra­ment labdákért, leadásainak többsége sikerült, és fejelt egy kapufát is. A szünet után, azonban kevesebbszer találkozott a labdával, ami­ben persze nemcsak ő volta ludas. Kutasi feladata nem volt könnyű: Schachnert kellett semlegesítenie, amit lényegé­ben megoldott. De épp azért a többiek könnyen át tudták játszani. Felfutásokra keveset vállalkozott. Szántó azt nyújtotta, amit tud. Lelkesen harcolt, több­ször volt jó megelőző szere­lése, de játékát könnyen ki lehetett ismerni. Borostyántól láttunk már jobb játékot (persze, csak a hazai mérkőzéseken). Itthon úgy tűnik, hogy cselei vil­lámgyorsak és kiismerhetet­lenek, idegenben azonban ez lassúnak, kiismerhetőnek lát. szott. Kellő önbizalom híján gyorsasága sem érvényesült annyira. Beadásai közül csak egy-kettő sikeredett. Mindezek után merjük ál­lítani, hogy a szövetségi ka­pitány nem csalódott a di­ósgyőriekben, a többiekhez viszonyítva. Kutit leszámítva, a közepesnél jobban megáll­tak a helyüket. Gondoljunk csak Gujdár bizonytalansá­gaira, Ebedli és Nyilasi pasz- szív játékára. összességében tehát a teg­napi osztrák—magyar újból felfedte a magyar labdarúgás régi hibáit, de a vészharang megkongatására nincs szük­ség. Csak sokkal komolyabb munkára — a klubokban!... A mérkőzés jegyzőkönyve: Práter-stadion, 50 000 néző. Ve­zette Klein (Wöhrer, Jaczina). Ausztria: Koncília — R. Sara, Pezzey, Weber, Pospischil — Kreuz, Hattenberger, Jara — Schachner, Prohaska, Steinkog­ler. Magyarország: Gujdár — Szán­tó, Salamon, Kutasi — Nyilasi, Tatár, Ebedli, Kuti — Boros­tyán, Kiss, Fekete. Csere: Hattenberger helyett J. Sara a szünetben, Kutasi he­lyett Tepszics a 63. percben, Ja­ra helyett Baumeister a 73. percben, Tatár helyett Tóth A. a 77. percben, Nyilasi helyett Csapó a 80. percben. Gólszerző: Prohaska (11-esből) a 18. percben, Prohaska (11-es­ből) az 56. percben, Fekete a 74. percben, Steinkogler a 76. perc­ben. Szögletarány: 6:5 (3:3) a ma­gyar válogatott javára. # A 28. percben Szabó egyenlítő gólja előtt mesterien emelte ki a labdát a Miskolci Vörös Meteor—Békéscsaba NB I B osztályú kézilabda-mérkőzésen (Sólymos László felvétele) Rajt előtt a kosárlabda fl/B 1-ben (2.) A felmérés kulisszatitkai D. T. B. Magyarországon a labda­rúgáshoz — állítják a rossz­májnak és humoristák — mindenki „ért”. Pedig a já­ték bonyolult felépítésű ed­zésmunkát követel meg. Az ugyan lemérhető a lelátóról, hogy valaki hogyan kezeli a labdát, hogyan tud futni, fe­jelni, de a finom taktikai megoldásokra már csak a szakemberek figyelnek föl. A kosárlabdában nincse­nek ilyen könnyen felismer­hető technikai elemek, mert a játékosok többségénél — az NB I-et tekintve — a csa­patba kerülés alapfeltétele, hogy százból száz labdát fog­jon meg, akármilyen erővel is érkezik, és százból százszor pontosan továbbítson. Esetleg azt tudja megítélni a szurko­ló, hogy a kosárradobásból hány talált a gyűrűbe. Ezért számára csak ez a mérvadó, a többire alig figyel. Tehát arra, hogy milyen védekezési formációt választ a csapat és miért, milyen magasra emel­kedik tempódobásnál, milyen az irányváltoztató képessége, milyen „alacsonyan” képes a labdát vezetni... A szurkolókat ez nem ér­dekli de annál inkább a Ma­gyar Kosárlabda Szövetsé­get. Épp ezért néhány év óta bevezette az úgynevezett kö­vetelmény-rendszert, amely­nek egyik része az atlétikai felmérés (két ízben is: ősz­szel, és télen). Mérik a 60 méteres, a 400 méteres* sík­futás idejét, a medicinlabda­dobást, a súlypontemelke­Kispályás labdarúgás Miskolc város „1979. tö­megsport kispályás labda­rúgó-bajnokság” 31. forduló­ján jutottak túl a csapatok. Még három forduló van hát­ra a szabadtéri mérkőzések­ből. A 31. forduló eredményei: CGJ—PÖC 2:6. BLSE—M. Bá­njász 3:3. TI.SC Előre—TÜKl 1:4, D4D—Üveggyár 7:2, MIK— Unió Afész 0:8. TÁVHŐ—Avas 1:8. DIGÉP—TLSC VM 4:1. LKM —BŐSZEN 10:0. Üveggyár—BŐ­SZÉN 2:4. A BAJNOKSÁG ÁLLASA: 1. LKM 29 25 3 1 205: 57 53 2. DIGÉP 29 21 3 5 117: 48 45 3. PÖC 29 20 5 4 141: 54 45 4. AVAS-DÉL 30 18 3 9 95: 60 39 5. M. BÁNYÁSZ 29 18 2 9 123: 77 38 6. UNIÖ ÁFÉSZ»*» 29 18 4 7 117: 58 37 7. BŐSZÉN 30 17 3 10 119: 86 37 8. TLSC VM 29 14 2 13 63: 79 30 9. DECEMBER 4. DROTM.»» 29 14 3 12 119:100 29 10. TÜKI 30 10 6 14 79: 96 26 11. MIK» 29 10 5 14 67: 85 24 12. TLSC ELŐRE 29 10 3 16 63:115 23 13. TAVHÖ 29 8 3 18 58:128 19 14. CGJ»» 29 8 4 17 82:100 18 15. ÜVEGGYÁR» 29 5 3 21 55:132 12 16. BLSE»» 29 4 3 22 64 :131 9 17. SZÜV* 29 — 1 28 48:211 0 (Egy csillag = egy büntetőpont-levonás.) A góllövőlistát Vinnyei vezeti (LKM) 63 góllal, őt követi Siko- ra (LKM) 59-cel. illetve Stram- szky (DIGÉP) SS-tel. A 32. fordulót ma. csütörtökön játsszák le. egységesen 16 órai kezdettel a szokott pályákon. dést, az ötösugrást. Megér­keztek az eredmények a szep­temberi atlétikai pontszerző versenyről, ahol a női NB I 225 játékosa rajtolt, termé­szetesen köztük a DVTK-sok is, szám szerint 11-en. Mielőtt részleteznénk a fel­mérés eredményeit, egy-öröm­teli hírt közlünk: Lőrinczné Winter Ilona, válogatott DVTK-s kosaras az Izzó-s Vertetics mögött (590 pont) 548 ponttal a második lett, szemben a kötelező 350 mi­nimummal. És ezután nézzük, mit kellett teljesíteni! 60 méteres síkfutás: az alapszint 9,1 mp, minden ti­zedért — értelemszerűen — plusz, mínusz 10 pont járt. 400 méteres síkfutásban az alapszint 79,8 mp volt, itt két tized másodperc jelentett plusz—mínusz egy pontot. A 3 kilogrammos medicin­labdával legalább 8,40 métert kellett dobni, kétkezes mell­ső átadási technikával, 10 centiméter + négy pontot ért. A súlypontemelkedést hely­ből felugrással hajtották vég­re, és alapszintet jelentett a 42 cm. Egy centiméter után + — hat pontot lehetett sze­rezni (vagy veszteni). És végül lemérték az ötös­ugrást. A játékosok helyből, páros lábbal indultak, egy lábra érkeztek, majd ugyan­azon a lábon kellett elvégez­ni a többi ugrást is. Egészen 10,20 méterig. Ennyi volt az alapszint. + — 10 centimé­terért hat pont járt. A válogatottaknak 189 cm testmagasságig 350 pontot, 190-től 250-et kellett össze­gyűjteni, ez Medgyesire és Winterre vonatkozott), míg a DVTK többi játékosainak, — lévén, hogy a szakosztály B- kategóriás és NB I-es — 182 cm-ig 220, illetve 183 cm-től 200 pontot. Ezt a DVTK 11 játékosából 6-nak sikerült el­érni. A többiek a következő bajnoki év rajtjogát január­ban szerezhetik meg. (Csak érdekességként meg­említjük, hogy a szolnokiak és a nagykanizsaiak olyan felkészületlenül érkeztek a Népstadionba, hogy a kél csapatból mindössze egy (!) játékos tudta a pontszámmi- nimumot teljesíteni. Hozzá­tesszük: az őszi idény játék­jogáról volt szó számukra, hiszen újoncok az NB I-ben, először vettek részt felmé­résen.) A felmérés alapján is lehe­tett egy csapatsorrendet fel­állítani, amit a bajnokság végeredményének is szívesen elfogadnánk. Íme: 1. Bp. Spartacus 379-es átlag. 2. Vasas Izzó 366, 3. ZTE 308, 4. DVTK 274. (És hogy mit várunk, ar­ról holnapi számunkban szó­lunk.) (Folytatjuk.) (d. tóth) Szívpumpa, fémből Az emberi szív bal kamrája végzi a szervezet munkájának 85 százalékát, s általában ez a legkomolyabb szívbántalmak színtere is. Az Ohio állambeli Cleveland klinikai alapítványá­nak egyik mesterséges szervekkel foglalkozó kutatócsoportja most egy kisméretű, fémből készült „erősítő pumpa” kifej­lesztésén dolgozik, amely műtéti úton olyan beteg szívéhez kapcsolható, akinél súlyos szívbetegség következtében a bal kamra veszélybe kerül. A kutatók, akik teljes mesterséges szív és más mesterséges szervek létrehozásán is dolgoznak, azt remélik, hogy a jövő évben már használhatják az első ilyen szívpumpát, ideiglenesen elhelyezve azt egy szívbeteg szívében. A pumpát a bal kamra csúcsán helyezik majd el, s ez segíteni fogja a vér átszivattyúzását az aortába, a fő arté­riába, mely a test többi ereihez szállítja a vért. Hová lett a holdkőzet? Neil Armstrong és Edwin Aldrin, az Apolló—11 űrhajósai tíz évvel ezelőtt 20 kilogramm kőzetet gyűjtöttek a Hold felszínéről és hoztak vissza a Földre. Ami­kor 1972-ben az utol­só Apolló-legénység (Eugene Cernen és Harrison Schmitt) is visszatért a Földre, az összes holdkőzet 382 kilogrammot tett ki. Bár a tudomá­nyos kísérletek ered­ményei messze elma­radtak a várakozá­sok mögött, a kuta­tók sokkal többet tudtak meg az Apol- ló-utazások össze­gyűjtött anyagából, mint amennyit addig tudni lehetett a Föld kísérőbolygójáról. A holdmintákat hat Apolló-vállalkozás során gyűjtötték ösz- sze. Az Apolló—11 űrhajósainak be kel­lett érniük az űrha­jó közvetlen közelé­ben található kőze­tek gyűjtésével. Ez­zel szemben az Apol­ló—15 legénysége egy elemes meghajtású holdjáróval utazta be a Hold felszínét, és 70,6 kilogramm kő­zetet hozott vissza a Földre. A legutolsó és legnagyobb meny- nyiségű, 112,2 kg súlyú szállítmány már nehézségeket is okozott az Apolló —17 visszaindulása. kor. Az Apolló—11, 12, 14, 15, 16 és 17 asztronautái gyűj­tötte értékes hoídkő- zet nagy részét a NASA houstoni Johnson űrkutatási központjában őrzik. A futball-labda és egy borsó nagysága között mozgó kőzet tíz százalékát éveken át kölcsönadták, ame­lyet azután a köz­pont vissza is ka­pott. Az Egyesült Államok szövetségi államai, az ENSZ tagállamai és más országok átlátszó műanyag dobozokban 1—1 gramm holdmin­tát kaptak. A gondos nyilván­tartás és felügyelet ellenére 30 gramm hiányzik az értékes kőzetgyűjteményből. Ez körülbelül egy száz tablettát tartal­mazó csomag súlyá­val egyenlő. A hi­ányzó holdanyag többek között a címzetteknek történt szállítás alatt tűnt el. Néhány évvel ez­előtt pl. az Atlanti­óceánba zuhant egy repülőgép, amely egy dél-afrikai kutatónak egy fémtartályban holdmintát vitt a fe­délzetén, Charles Bigg, a kiállítási program vezetője és Patrick Butler, a Johnson űrkutatási központ holdkísérle­tekkel foglalkozó kormánymegbízottja a legjobb tudása alapján állítja, hogy az elveszett mennyi­ségből egy szemet sem loptak el. 12 fontnyi anyagot — amely a kémiai kí­sérletek veszteséglis­tájára írandó —, va­lószínűleg rosszul könyveltek el. Mosógép, vakoknak A vakok szamára a svájci Verzinkerei Zug AG cég fej­lesztette ki az első automa­ta mosógépet. A gép viszony­lag kis méretű: szélessége 39,5 cm, magassága 64 cm. Teljesítménye azonban eléri a nagy gépekét: 13 fő mun­kaműveletet tud elvégezni és egyszerre 3,5 kilogramm fe­hérneműt mos ki. A prog­ramozó panelt speciálisan szerkesztették meg, líogy a vakok kezelni tudják, a hasz­nálati utasítást pedig vak- írással készítették el. Ciolkovszkij álma ♦ Ciolkovszkij munkásságának nagy szerepe volt korunk Szojuz-űrhajóinak tervezésében, megépítésében A világ számára megszokottá vált. hogy egyre hosszabb ideig dolgoznak emberek űrállomások­ban. műszereket hordozó mes­terséges holdak keringenek a Föld körül, vagy száguldoznak távolabbi célpontok felé. Keve­set gondolunk azonban arra a lángelmére. K. E. Ciolkovszkij ra, aki élete során nemcsak fémből készült léghajót, légcsa­varos, sőt légsugárhajtású re­pülőgépet tervezett, hanem ki­dolgozta a rakétatechnika alap­jait, elvégezte a világűrkutatá: elméleti számításait, és megadta megvalósításának a részleteit is. Ciolkovszkij 1857. szeptember 17-én született a rjezani kor­mányzóság Ijevszk falujában önerőből képezte magát és fi­gyelme csakhamar a repülés fe­lé fordult. A léghajózás és a repülés terén végzett nagy hord­erejű kutatások után élete fő művének a megvalósításához fo­gott: hozzálátott a rakétarepü­lés és a világűrhajózás elméle­té" ■és • '• \ )' '■‘megvalósítá­sának a tudományos kidolgozó­hoz. Matematikai számításaiban Ci­olkovszkij a rakéta hajtóanya­gának kilövellési sebességét állandónak tételezte fel. s tudjuk. hogy a tervezésnek csaknem valamennyi fázisában ’•na is ezt az egyszerűsítő felté­telt érvényesítik A szovjet ra- kétadinamikusok Ciolkovszkij- léle hipotézisnek hívják ezt az egyszerűsítő feltevést. Az álta­la levezetett első képletből kö­vetkezik a rakétatechnika egyik alapvető megállapítása: a hoz. hogy a rakéta végsebessége mi­nél nagyobb legyen, célszerű in­kább a részecskék kilövellési se­bességét. mint a rakéta hajtó­anyag-mennyiségét fokozni. Ezt a tényt ma is erősen figyelembe veszik a rakéták szerkesztésé­ben. Miután a további vizsgála­tokban megállapította, hogy a rakéta sebességével el lehet ér­ni a kozmikus sebességet, ké­sőbbi vizsgálataiban már a ne­hézségi erőhatást is számításba vette. így jutott el a szökés! energia és a szökési sebessé* értékeihez.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom