Déli Hírlap, 1979. szeptember (11. évfolyam, 205-229. szám)
1979-09-21 / 222. szám
iOfL A DH hérdes kérjük vála (KÖZVÉLEMÉNYKUTATÖ ÍV AZ 5—6. OLDALON.) * POLITIKAI NAPILAP * XI. ÉVFOLYAM, 222. SZÁM 1979. SZEPT. 21., PÉNTEK ÍM: 1,21 lomul Alkotók a jiézök közöli Munkásfilmnapok Borsodban Kivándorlási kampány kezdődön Fokozódó nyugtalanság Iránban A Minisztertanács megtárgyalta A népesedési hely zet alakulása A Minisztertanács tegnap ülést tartott. Tudomásul vette az egészségügyi miniszter és a Központi Statisztikai Hivatal elnöke jelentését a népesedési helyzet alakulásáról és a népesedéspolitikai határozat alapján tett intézkedések hatásáról. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, valamint az igazságügy- és a pénzügyminiszter előterjesztése alapján a kormány rendeletet alkotott a kutatási- fejlesztési-termelési egyesülések. valamint a kutatási- fejlesztési-termelési társaságok létrehozásának és működésének szabályairól. A Minisztertanács elfogadta a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa elnökének beszámolóját a fogyasztási szövetkezeteknek az V. ötéves tervben eddig végzett tevékenységéről. A kormány elismerően állapította meg, hogy a fogyasztási szövetkezetek és a szövetkezeti vállalatok fontos szerepet töltenek be a lakosság áruellátásában, a lakásépítésben, a kereskedelmi és pénzügyi szolgáltatásokban, eredményesen hozzájárulnak a mezőgazdaság, főként a háztáji és a kisegítő gazdaságok termelésének fejlesztéséhez, az exportfeladatok megoldásához. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Tegnap, szeptember 20-án 16.30 órakor a miskolci Táncsics filmszínházban tartották a Borsod megyei munkás filmnapok ünnepélyes megnyitóját. Dr. Hetényi György, a Borsodi Moziiizenn Vállalat igazgatója üdvözlő szavai után a SZMT titkára, Kiss Béla tartott bevezetőt a premierként bemutatott Minden szerdán című, Gyarma- thy Lívia rendezte film előtt. Az újjáépített, új belső termekkel gazdagodott Táncsics mozi a környékbeli lakótelep népszerű művelődési intézménye és a jövőben, ha földszinti kiállítóterme is megnyílik, még szélesebb körben szolgálja közművelődési igényeinket. A legújabb magyar filmek közül bemutatásra kerül még Szönyi G. Sándor Kinek, a törvénye. Oláh Gábor Fogjuk meg cs vigyétek, Kézdi Kovács Zsolt A kedves szomszéd. Jeles András A kis Valentino. Jancsó Miklós Magyar rapszódia — Allegro barbaro és a Gelman drámája nyomán rendezett Visz- szajelzés című szovjet film. A megye számos filmszínházában rendeznek ünnepélyes bemutatót, ahol a nézők megismerhetik a filmek alkotóit is a vetítést követő beszélgetések során. * Változatos a diákok táskadivatja: az „ára sincs” nejlonszatyortól, a házilag barkácsolt vászon szütyőn keresztül, egészen a méregdrága diplomatáskáig terjed. És még mi mindent hordanak kézben, vállon, avagy a hónuk alatt a gyerekek! Riporter kollégámmal megfigyeltük néhány miskolci iskola környékén. Erről számolunk be a 3, oldalon, nem hallgatva el véleményünket sem. (Agotha Tibor felv.) Marad a meleg Ma estig tovább tart a száraz, meleg idő. Bár a Dunántúl térségére a Meteorológiai Intézet felhőket jósolt, a felnózóna még nem éri el Miskolc körzetét. Kora délután 27 fokig is felmelegedhet az idő, míg este 12—16 fok közötti hőmérséklet várható. A TASZSZ szovjet hírügynökség tegnap a Kayhan International alapján idézte Khomeininek az isfaháni légitámaszponton elmondott beszédéi: „Az iráni államhatalom alapja az iszlám és nem a világi ideológia, azokat pedig, akik ennek ellenszegülnek, meg fogják semmisíteni” — jelentette ki az iráni vallási vezető. A légierő katonáihoz fordulva, Khomeini így folytatta: „Kormányunk iszlám kormány, s önöknek a vallási vezetést kell támogatniuk. A vallási vezetés státuszát az új alkotmány is megerősíti. Likvidálni fogják azokat, akik az iszlám köztársaság alkotmánya ellen lépnek fel” — idézi a TASZSZ az iráni vallási vezető szavait. Fokozódó nyugtalanság a politikai életben, kölcsönös vádaskodás az iráni vallási vezetés és a kormány között, majd egy magasszintíi qumi-találkozó, amely alig* hánem csak átmenetileg csillapította le a vita hevét. Ezek az iráni helyzet legújabb fejleményei. Egyes megfigyelők szerint a kormánynak és a vallási. vezetésnek. illetve a mögöttük álló erőknek a jelenlegi körülmények közötti szoros egymásra utaltságát jelzi, hogy eddig még nem került sor nyílt kenyértörésre. Magyar mérnökök alkotása Sínleerősítés: egyszerűbben Közönségnapok a BNY-n A szakmai napok befejezA konfliktusok forrása Az iráni belpolitikai élet középpontjában az ország jövőbeni fejlődését meghatározó iszlám alkotmánytervezet kidolgozása áll. A tervezetből eddig jó néhány cikkely látott napvilágot, mind megerősítve, hogy a vallási vezetés csaknem mindenható szerepre törekszik. A vallás és a politika jövőbeni összefonódásának mértéke az egyházi vezetők és a kormány közötti konfliktus forrása. A kormány, valamint az általa képviselt burzsoázia és középrétegek, sőt az egyház úgynevezett mérsékeltjei is helytelenítik azonban a vallásnak ezt a csaknem teljhatalmú szerepét. A vallási vezetők az ország társadalmi-gazdasági építményét az iszlám alapjaira kívánják helyezni. Ez nincs ínyére a középosztálynak, s tagjai egyre nagyobb számban hagyják cl az országot. A kivándorlást a társadalmi-politikai okok mellett gazdasági okokkal mag3'arázzák, elsőként említve az inflációt, s a munkanélküliséget. A gazdasági zűrzavar miatt a vallási vezetés a kormányt vádolja tehete lens éggel, s hibáztatja a súlyos gondokért, az elégedetlenség fokozódásáért. Ami az iráni iszlám köztársaság külpolitikáját illeti, annak középpontjában továbbra is az el nem kötelezettség, s az amiimperia- lizmus áll. Óvodáskortól a ícluó'ítkori» Több nyelven tével a vasárnapi zárásig hátralevő napokon a közönség reggeltől estig látogathatja a BNV-t, amely tegnap, az elmúlt vasárnapival vetekedő forgalmat bonyolított le. A vásárnak több‘hivatalos vendége volt. Ellátogatott a vasárra Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára. A helyi ellátásért felelős megyei tanácsok ipari és kereskedelmi osztályait irányító-felügyelő elnökhelyettesek delegációja, Bakos Zsigmond könnyűipari és Jiuhár Zoltán belkereskedelmi államtitkár társaságában tekintették meg a kiállítást. Jelentősen fokozza a vasúti közlekedés biztonsagát az az új sínleerősítési megoldás, amelyet a Budapesti Műszaki Egyetem vasútépítési tanszékén dolgoztak ki. A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium szerződéses megbízása alapján éveken át tanulmányozták és minősítették több ország vágányrögzítési technikáját. Erre azért volt szükség, mert a nálunk jelenleg alkalmazott csavaros sínleerősítési módszer ma már nem tudja maradéktalanul kielégíteni a rohamosan fejlődő közlekedés mind nagyobb igényeit. A vonatok számának, súlyának és sebességének növekedése folytán a pálya hamarabb rongálódik, többször szükséges ellenőrizni, kézi erővel történő karbantartására viszont sem elegendő idő, sem megfelelő létszámú munkaerő nem áll rendelkezésre. Dr. Kerkápoly Endre tanszékvezető egyetemi tanár, a kutatókollektíva irányítója elmondotta, hogy kísérleteik során egy olyan, rugóval működő sínleerősítési szerkezetet alakítottak ki, amelynek nemcsak a karbantartása, hanem a beépítése is gépesíthető. Az új konstrukció számos előnyös tulajdonsággal rendelkezik. Lazulásra hajlamos elemeket, csavarokat egyáltalán nem tartalmaz, ugyanakkor a síneket állandóan és megbízhatóan leszorítja, s az eddigieknél lényegesen nagyobb közlekedési biztonságot nyújt. A pályafelügyeletet ugyan ez a megoldás is megköveteli, de a sűrűn egymást követő karbantartási munkálatokat feleslegessé teszi. Itthon is előállítható, s jelentős mennyiségű anyag megtakarítását teszi lehetővé, mivel egy leerősítéshez a korábbihoz képest, csak negyedannyi apélt szükséges felhasználni. Figyelembe véve, hogy a MÁV évente csaknem 300 kilométer hosszú pályaszakaszt épít át, s ehhez hozzávetőlegesen félmillió leerősítés szükséges, a szabadalmaztatásra benyújtott találmány százmilliós megtakarítást jelenthet. A magyar mérnökök alkotása iránt már a 'határokon túlról is nagy érdeklődés mutatkozik: több külföldi megbízás érkezett hasonló vizsgálatok elvégzésére. A felnőttek és a gyerekek iskolán kívüli idegennyelv- tanülásának egyik fő szervezője a TIT. E munka eredményessége és továbbfejlesztése érdekében a TIT munkatársai új módszereket dolgoznak ki, új tananyagot készítenek és új tanfolyamokat szerveznek. Különösen a fizikai és a mezőgazdasági dolgozók .nyelvoktatási lehetőségét szeretnék a közeljövőben szervezettebbé tenni: ennek érdekében létrehoznak a TIT-ben egy közoonti idegennyelv-oktatási stúdiót. A TIT által szervezett felnőttoktatás sajátosságait figyelembe vevő tananyagok közül eddig több, mint 50-et használhattak a tanfolyamok résztvevői, a jövő év első feléig további félszáz, a tanulást ségítö kiadvány jelenik meg. , Országszerte egyre inkább növekszik az igény a gyermekek nyelvoktatása iránt: a gyermekek idegennyclv-ok- tatása „Óvodáskortól a felsőiskoláig” címmel, november 13-án és 14-én Békéscsabán országos konferenciát rendeznek ' azzal a céllal, hogy tisztázzák a szervezeti formák kérdéseit. ^ Megbeszélésre került sor tegnap a francia kommunisták cs szocialisták képviselői között. Képünkön Chaerles Fiter- man (FKP) és Pierre Beregovoy (FSZP) nyilatkozik találkozójuk eredményeiről i