Déli Hírlap, 1979. augusztus (11. évfolyam, 179-204. szám)
1979-08-22 / 196. szám
★ Reményi Katalin és Bittó Ferenc a fémmegmunkálás szépségeit mutatják meg a gyerekeknek V / , „Itt ráértek foglalkozni velünk” Táborzárás Kékmezőn + Műalkotások zsinegből. Tárlat a tábor falán Nircs két egyforma gyerek. mint ahogyan nincs két egyforma tábor sem. Néhány hete írtunk Kékmezőről, akkor nyelvi táborról. Most — eppen a táborzárás napján — egészen más kép fogadta a látogatót. Fesztelenebb volt a légkör. A falon makramé, a íiúk-lányok ujjain maguk készítette ..ékszerek’’, a házi égetőkemencében „kerámiák” várták, hogy kihűljenek. Az olvasótábor közművelődési táborrá szélesedett. „OLVASNI TANÍTOTTAM" — Mi volt a céljuk, elképzelésük? — kérdezem u csoportvezetőket. Bittó Ferenc — festő: — Meg kell tanítani a gyerekeket élni. Arra. hogy hinni kell valamiben: hogy célt kell kitűzni, az akaratot is edzeni, formálni. Munkácsi Miklós — író: •— Olvasni tanítottam a gyerekeket. Arra, hogyan kell egy történetet elmondani, vagy leírni, hogy minden irásmü politizál valamilyen módon. A gyerekek is írtak novellákat, karcolatokat, humoreszkeket. Ezeket megbeszéltük, feldolgoztuk. Nagy Mercedes: — A Corvina Könykiadó- nal dolgozom. A gyerekeket érdekelte, hogyan készül a könyv. Engem viszont az, hogy ők mit és hog3ran vásárolnak. A kép szomorú. Nem mérnek bemenni a könyvesboltba, mert egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a polcra rakott könyvekkel. Melyiket vegyék le? Melyik szól hozzájuk? A bolti eladókat nem merik megkérdezni. így aztán a könyvek világa zárva marad előttük. Teljesen esetleges. hogy mi kerül a kezükbe. mit olvasnak. Remény Katalin — ötvös: — Tanuljanak meg a gyerekek örömet szerezni! Fabrikáljanak ajándékokat. Az öröm így kettős lesz, hisz’ nem mindig az ajándék tárgya a fontos, hanem a készítő sikerélménye, s maga a gesztus. ÍGY LÁTJÁK A GYEREKEK Ebéd után a gyerekekkel beszélgetünk. Többségük szakmunkástanuló (a 101-es intézetből), a többi gimnazista (a Kiliánból). Elmondják. hogy a tanárok felhívására jelentkeztek (van aki másodszor van itt). „Sokat tanultok majd ott.” Aztán a beszélgetés egy éles fordulattal „kényes” témára terelődik. A szakmunkástanulók arra panaszkodnak, hogy „lenézik őket". Hogy kik? Például a gimnazisták. A gimnazista kislányok hevesen tiltakoznak. „Az iskolában is úgy bánnak velünk, mint egy talányossal. Sokszor megaláznak minket.” „Előfordult, hogy zuhogó esőben kint dolgoztunk, mert a mesterek nem engedtek be a szerelő- bakhoz.” Megdöbbenve hallgatom az inkább rezignált, mint dühös történeteket. A gyerekek tudomásul veszik, már-már rendjénvalónak tartják ezt a helyzetet. Szóba kerül — természetesen — a tanulás és az irodalom is. A szakmunkástanulok heti egy (keveslik), a gimnazistái heti négy órában kapnak irodalmat — nyelvtant. Vita alakul ki arról, hogy kinek van több szabad ideje. A számok önmagukért beszélnek: a gimnazistáknak heti 34. a szakmunkástanulóknak heti 38 óra elfoglaltságuk van. Ebből három nap munka, ez viszont sok helyen váltóműszakban, tehát .estig tart. „Mikor olvassunk? Mikor menjünk színházba, moziba?” — kérdezik. Beszéljünk inkább az irodalomról? Halásabb. kevésbé „rázós” téma. Felteszem a sztereotip, suta kérdést: ki a kedvenc írójuk, költőjük? Egy fiú kijelenti, hogy utálja az irodalmat, sokan kitérnek a válasz elől: nincs kedvencük. A többiek azonban mondják Arany, Ady, József Attila nevét, de mondják Ka- rinthyét, Heltaiét. Heming- way-ét is. Van, akinek Mág Bertalan a kedvence. Kevesen tudják megindokolni, hogy miért szeretik az említett írót. Váratlanul szabályos és izgalmas kis előadási- kapunk Kertész Ákos Makrájáról az egyik fiútól, ö maga is írogat. Munkácsi Miklós határozottan tehetségesnek mondja. OLAJFESTÉKKEL HÁROM BOXROT ... Élnek-e. alkotnak-e ma is Adyk. József Attilák? — teszik fel az izgalmas kérdést. Hogyan vesszük észre őket? Megígérem, hogy a kérdést továbbítom az irodalmi lapok szerkesztőinek, hátha ők tudják a választ. .. Miközben beszélgetünk, a társaság állandóan cserélődik* Van, aki kerámiáját égeti, az egyik fiú váratlan ötlettel olajfestékkel’ befest három bokrot. Ez a. játékosság, a feszülő, de célját kereső energiák, kicsit tétova tapogatódzás jellemzi ezeket a gyerekeket. Hálásak minden szóért, ami nekik szól. „Itt a táborban ráértek velük foglalkozni” — mondják többen. Riadtan, hűvösen elzárkóznak, amikor az eszményképeikről érdeklődöm. „Csaszi”. a legtalpra- esettebb lány is tétován fogalmaz. „Rendes ember legyen. Értse a szakmáját. A magánélete is rendben legyen.” Feladom a „meccset”, egyetlen délután, egyetlen beszélgetés úgysem tisztázhat mindent. Mert a tábor, az tábor, két hét kellemes és vidám, tartalmas együttlét, de az elet — ezt a gyerekek is tudják, mondják — az „más". ÜLÜNK A TŰZ MELLETT ..A tábortűznél mindig eltörik a mécses” — mondja Váradi László, az Ady Művelődési Ház igazgatója. Sokan nem akarnak hazamenni. Ülünk a tűz mellett. Gitár szól, petárdák durrannak. Szétosztják az' ajandekkönv- veket. erre mindenki autogramot kér a „tiszta oldalra". Maradandó nyomot akarnak, emleket Mereedestól. Katalintól. Feritől. Miklóstól. Szaporodnak a tréfás és meghatott bejegyzések. Bittó Ferenc, az örökke vidám mokamester zavarban van. keresi a szavakat. — Hiába, egyszer be kell rekeszteni a tábort. De semmi elérzékenyülés! A hangszórón teldübörög a beat, a párokat táncolni szólítják. Reggel sátorbontás, de ez az éjszaka még az övék! Zeng. harsog a Bükk. amikor az autó hazaindul velünk. Viszontlátásra jövőre! Sok szerencsét, fiúk, lányok! (tiorpacsi) A rádióban hullottuk Időről és szabadságról Az idő és a szabadság mindig Konkrét, Ez Antal Gábor rádiójegyzetének a summája. Nem új és úem nagy felfedezés, de éppen mert az idő és az adott tér állandóan változik, mindig újra kell fogalmazni. Téren természetesen nem az elvont, a filozófiában használt fogalmat érti, hanem a mai városét, illetve a lakótelepi lakásét. Kell-e — különösen itt, Miskolcon — hangsúlyozni, hogy a tér. illetve a lakóhely változása mennyire és sokszor milyen radikálisan megváltoztatja magát az életet, életmódot is? Antal Gábor fiatal építészeknek a Mozgó Világban megjelent interjúira hivatkozik. • Petróczi Gabor például arra figyelmeztet, hogy miközben a tömegigényeket igyekszünk kielégíteni, megfeledkezünk arról, ho^y minden ember külön világ. Hoz magával valamit, odahagy valamit, amikor beköltözik a sablonok szerint épült lakótelepi lakásba. A többség földszintes, vagy szanált városi házból jön, ahol a léptékek még emberiek voltak. Természetesek, mert maga a környezet is az volt. Ki lehetett ülni az udvarra, a fa alá, bíbelődni lehetett a kerttel, az állatokkal, kapcsolatot teremteni a szomszédokkal. Mindettől egyszerre, hirtelen fosztja meg a lakótelepi lakás a beköltözőt. Eleinte kárpótolja, sőt el is kápráztatja a komfort, s A hét végén Borsodi fonó Több éves hagyományra tekint vissza a Gárdonyi Géza Művelődési Ház nyári népművészeti rendezvénye, mely kezdetben a Folklóresték, ma a Borsodi fonó nevet viselt. Három egyifiást követő napon rendezik meg a hét végén az idei Borsodi fonót. A megnyitó augusztus 24- en délután lesz a művelődési ház parkjában, ezzel egy- időben kiállítás nyílik a házban. Mindhárom napon színvonalas folklórműsorokban gyönyörködhet a közönség: néptáncegyüttesek, pávakörök, népi együttesek, szólisták mutatkoznak be — többen közülük nem először — a Gárdonyi Ifjúsági Parkban. Nem feledkeznek meg a gyerekekről sem. akiket bábmüsor, mesedélelőtt vár a fonóban. Szombaton este táncház zárja a programot, hogy aztán vasárnap egész napos népművészeti vásáron mutassák be — es árulják — portékáikat a mézeskalá- csosok, fazekasok, hímzők, szövők, kádárok, bőrműve- sek. szíjjártók. faragók, kékfestők. kosárfonók. Este a legkiválóbb táncegyüttesek műsorával fejeződik be a Borsodi fonó. Társastánc- pedagógusok továbbképzése Társ as tánc-pedagógusok országos továbbképző tanfolyama kezdődött ma reggel Miskolcon. A Népművelési Intézet és az Ady Művelődési Ház szervezésében már harmadszor találkoznak városunkban a társastánc pedagógusai. Ez alkalommal is elméleti és gyakorlati foglalkozásokon vesznek részt az ország sok részéből érke-' zett vendégek, akik a hét vegéig tartózkodnak Miskolcon. Az oktatás két kategóriában folyik, formációs és versenytáncok tanításában, illetve ezek legújabb figuraínak továbbadásában, gyakorlásában. egyáltalán a birtoklás maga, de egy idő után fellép, s egyre nő a hiányérzet. Nem nehéz kitalálni, hogy mi hiányzik. Mindenekelőtt a természet, amivel oly mostohán, durván bánnak az építészeink. Egymásra zsúfolják valami hamisan értelmezett praktikum és gazdaságosság jelszavával a több emeletnyi házakat, hogy már maguknak az épületeknek a tömege és zsúfoltsága is szorongást, rossz közérzetet kelt a lakókban. Holott a lépték fogalmát nagyon jól ismerik az építészek is. Nagy tömegnek (háznak) nagyobb tér kell. Tehát az otthonosság érzetét azzal lehet elérni, ha a hatalmas épülettömböket levegősen, tágan helyezik el, a teret pedig visszaadják k természetnek. No, nem éppen a nyírott pázsitnak. ahová vonalzóval jelölik be a betonjál'dákat. hanem a változatosabb flórának. A ligetes, természetesebb tájalakítás alkalmasabb az ember szocializálására, a társas kapcsolatok kialakítására is. A tiltótáblákkal óvott pázsiton csak áthaladni lehet, a szem is csak átsiklik rajta. Hiányoznak lakótelepeinken a padok, sétányok, az intimebb zugok, szegletek, ahol meg lehetne állni, trécselni. eev cigaretta mellett szemlélődni, leve- gözni. A sima betonfelületek, a kopár környezet valóságSZERDA Kossuth rádió: la!»«: Déli Kró- nika. — 12.20: Kj nyer ma? — 12.35; Tudósit ás“ a vívó VB-röl, MeJbourne-böl. — 12.45: Ezért a pénzért... — 13.05: Operaslágerek. — 13.35: Tudósítás a vívó VB-röl, Melbo-urne-ból. — 13.40: Örökzöld dzsesszmelódiák. — 14.21: A Tátrai-vonósnégyes játszik. — 13.00: Hírek. — 15.10: Ke- liugök. ländlerek fúvószenekarra. — 15.28; Az erdei bűntény. — 18.00; Útközben. — Itt.08: Kritikusok fóruma. — lö.18: ..Szép a huszár, ha felül a lovára” -- dalos beszélgetés. — 18.39; K6- ruspódium. — 17.32; Jascha Heifetz 1917—1955 között készült lemezfelvételei. — 18.00; Világhírű énekesek zenésjáték-í elvételeiből. — 18.15: Hol voJL hol nem volt ... — 18.30; Esti Magazin. — 19.15: .A vers nem múlik el”. — 20.05: Radnai György nóta fel vételeiből. — 20.21 ; Verdi: Az álarcosbál. — 23.lti: Verfeeit elmondja Illyés Gyula.. — 23.27: Román zeneszerzők műveiből. — 24.00: Hírek. — 0.10: Éva. Operettrészletek. Petőfi rádió: 12.00: Énekszóval. muzsikával. — 12.30: Hírek. — 12.33: Tánczenei koktél. — 13.20: Mercedes vagy Lada? — 13.30: Labirintus. — 14.00: Kettőtől négyig ... — 15.58: Párbeszed a novelláról. — 18.30: Hírek. — 16.33: Útközben. — 16.35: Egészségünkért! — 18.40; Fiataloknak! — 17.30: Belépés nemcsak tornacipőben! — 18.30; Hírek. — 18.33: Nepdalkörök országszerte .— 18.53: Hapci... — 19.20: Nem zavarok? — 19.45; A beat kedvelőinek. — 20.30: Hírek. — 20.33: Kíváncsiak Klubja. — 21.23: Duna menti városok muzsikája. — 21.59: Könnyűzene Gyöngy, PáL szerzeményeiből. — 22.35: Népdalok. — 23.35: Dzsessz- f elv ételekből. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió; 17.00; Hírek, időjárás. — 17.05; Tíz perc mezőgazdaság. Szerkesztő-riporter: Borsodi G-yula. Bemutatjuk az Eger—mátravidéki Borgazdasági Kombinátot. — Hangversenyen hallottuk: Mozart: F-dúr zongoraverseny. Közreműködik: Rő- czey Ferenc. — 17.30; Vendégségben a brigádnál. Riportéi: Tolnai Attila. A Sajóhidvégi téesz zöldségtermelő brigádjánál. — ABBA-siágerek. — 18.00; Észak- magyarországj Krónika. (Az SZMT elnöksége a lakossági, áruellátás Borsod megyei helyzetéről és a fogyasztói érdekvédelem tapasztalatairól tárgyalt. — Hangos képek a miskolci ipari- kiállításról és vásárról. — A nagyüzemi orvosok kongresszusa előtt...) — 18.25—18.30: Lap- es müsorelőzetes. Televízió, 1. műsor; 18.30: Hírek. — 18.35: Nem adom a lányom. Szovjet film. — 17.40; Falujárás — 18.20; Weöres Sándor Pécsett. — 18.45: Staféta. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Tévétoma. — 19.30: Tv-hiradó — 20.00: Maig- ret felügyelő. — 21.10; Az emberi test. Szentágothai Janos sorozata. — 21.45: A korona aranyból van. Tévéjáték. — 23.00: Tv-hiradó 3. Televízió, 2. műsor: 20.01: A félelem nélküli város. Riport Totóóból, — 20.30: Egy kis házimuzsika. — 21.05: Tv-híradó ?. — 21.30: Ö az a csodalatos háború. Fiimmusical. gal taszítja az embert a lakásába, a lakásba, amely szűkösségével, zajosságával visszalöki a lakót az utcára, ha nem éppen a kocsmába. Érdemes ezt is figyelembe venni, amikor az alkoholizmus okait keressük! Mert a lakótelepeinken hiányoznak a fórumok, a társas összejövetelek helyei, alkalmai is. 'tényleg csak a közeli ven- uégiatóipari egység az, ahol — drága pénzért — le lehel ülni, szót lehet váltani? Igaz, még ezekből sincs elég Miskolcon. Nincsenek hangulatos kiskocsmák, kerthelyiségek. cukrászdák, kávéházak, ahol1 lehet társalogni, nem nézik ki azt. aki nem vedeli a szeszt. Nem igaz. hogy csak így lehet ..teret formálni”. Tessenek elmenni például Szeged új lakótelepeire, de említhetjük Salgótarjánt, vagy Zalaegerszeget (tanulni senkitől sem szégyen!), ahol a toronyházak között változatos térformák: parkok, játszóterek, sétáló utcák vannak, padok, virágok. És boltok, iskolák, bölcsődék, óvodák, hangulatos vendéglők, presszók, új- ságkiosztók, egyszóval emberszabású, embert szolgáló ..objektumok”. Szándékosan tettük idézőjelbe, mert szeretünk az ..objektív adottságainkra” hivatkozni. Holott nem minden objektív szükségszerűség, amit ebontottunk ... H. S. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18) : Warner Scinnku grafikai. — Vasas Galéria (14—19): Mazsaroif Miklós festményei. — Vasas Művelődési Központ (14— 19) : Az NDK bemutatkozik. — John Heartfield íotómontazsai. — Mini Galéria (10—18) : Czinke Ferenc grafikái. — József Attila • klubkönyvtár (12—17): Agoiha , Margit grafikái. — II. Rákóczi Ferenc Mélyei Könyvtár (10— 18) : Neubrandenburg megye fejlődése. FILMSZÍNHÁZAK BE KE Csillagok háborúja Szí. amerikai film Dupla és felemeli helyár: Kezdés: n3, f6_. f9 orakor KOSSUTH Munkahelyi románc 1—II. Mb. szí. szov jet film Dupla helyár! Kezdés: 3 órakor Félénk vagyok, de hódítani akarok Mb. szí. francia film Felemelt hely ál! Kezdés: 7 órakor SAGVARI Hajtövadászat Mb. szí. francia—olasz film 18 éven felülieknek! Kezdes: 5, 7 órakor TAPOLCA, ADY A bíró és a gyilkos Szí. francia film Kezdes: este 8 órakor ART KINŐ A sakál napja Szí. angol—francia film 14 éven alul nem ajánljuk í Kezdés: este 8 órakor ADV MÜV. HÁZ, KLUBMOZI Ahová lépek, ott fű nem terem Mb. francia film Felemelt helyár! Kezdés: 4 6 órakor GÁRDONYI IFJÚSÁGI PARKMOZI Egy csepp méz Szí. angol film 14 éven alul nem ajánljuk! Kezdés: este 8 órako-r SZIRMA Agyő, haver! Mb. francia film 18 éven felülieknek! Kezdés: ±6 órakor VASAS PARKMOZI A híd túl messze van I—II. Szí. angol fiTn Dupla helyár! Kezdés: 8 órakor CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — Kb. 8.20: A mai nap kulturális programjából. — 8.23: A Magyar Rádió és Televízió énekkara Mendelssohn- és Schubert-kóru- sokat énekel. — 8.48: Szerpentin. — 9.47; 'A vitéz szőcs. Mese — 10.00: Hírek. — 10.05: Hobbi-dominó. — 10.35: Montserrat Caballé és Shirley Verrett ooera- kettősöket énekel. — 11.27: Adók. adófizetők. — 11.42: Magányos utazás. Regény, folytatásokban. Petőfi rádió; 3.00; Hírek. — 8.05: Füvósindulók. — 8.20; Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Néodalcsökor — 9.07: örökzöld dallamok. — ío.oo- Zenedelelőtt. ggffl