Déli Hírlap, 1979. augusztus (11. évfolyam, 179-204. szám)

1979-08-18 / 194. szám

belföld OIVASÖINK FIGYELMÉ­BE! Lapunk legközelebbi száma augusztus 21-én, ked­den jelenik meg, 12 oldal terjedelemben, 1,60 forintos áron. VIETNAMI KATONAI KÜLDÖTTSÉG. Czinege La­jos hadseregtábornok, hon­védelmi miniszter meghívásá­ra tegnap délelőtt hivatalos, baráti látogatásra katonai küldöttség élén hazánkba ér­kezett Chu Huy Man vezér- ezredes, a Vietnami Kom­munista Párt Politikai Bi­zottságának tagja, a Vietna­mi Néphadsereg politikai fő­csoportfőnöke. ELTEMETTÉK PIRÖTH GYULÁT. Mély részvéttel kísérték utolsó útjára tegnap a majosházai temetőben Pi- róth Gyula Jászai-díjas szín­művészt, a Nemzeti Színház tagját. A színház vezetősége és társulata nevében Szilád! János igazgató, a pályatársak közül Papp Zoltán színmű­vész vett végső búcsút a fia­talon elhunyt művésztől. MEGSZŰNT A JÁRVÁNY. Megszűnt a 18 éven aluli ma­gyar gyermekcsoportok kiutazá­sának korlátozása a Cseh Szo­cialista Köztársaságba. Mint is­meretes, a korlátozásra azért ke­rült sor, mert a Cseh Szocia­lista Köztársaság néhány terü­letén korábban vírusos hepati­tisz járvány alakult ki. Az ille­tékes csehszlovák egészségügyi hatóságok hivatalos tájékoztatá­sa szerint a járvány gyakorlati­lag megszűnt; így visszaállhat a korlátozás előtti megszokott for­galmi kapcsolat. A MEGÁRADT FOLYÓ­BÓL MENTETTE KI. Élet­mentő kitüntetést adomá­nyozott a Minisztertanács Kovács Lajos mosonmagyar­óvári lakosnak. A kitün­tetett 1979. április 30-án a megáradt Lajta folyóból élete kockáztatásával mentette ki Miks Erikát. Az ötéves kis­lány a gyors sodrású folyó töltésén játszott, s onnan esett egy óvatlan pillanatban a vízbe. Kovács Lajos, aki éppen arra kerékpározott, habozás nélkül utána vetette magá, s még időben kimen­tette. A kitüntetést tegnap Győrött Lombos Ferenc, a Györ-Sopron megyei Tanács elnöke adta át Kovács La­josnak. RENDKÍVÜLI LOTTÓ-TARGY- NYEREMÉNYEK. A Sportfoga­dási és Lottó Igazgatóság szep­temberben összesen öt lottó tárgynyeremény-sorsolást ren­dez. A rendes havi tárgynyere- mény-sorsoláson kívül a 36., 31-, 38. és 39. heti számtáblás és iker-, valamint a szeptember havi előfizetéses lottószelvények között hetenként is lesz tárgy- nyeremény-sorsolás. A rendkí­vüli sorsolásokon hetenként 250 nyeremény talál gazdára. A fő­nyeremény hetenként egy Lada- személygépkocsi. KÖZLEKEDÉSI GYER­MEKJÁTÉKOK. Múlt száza­di társasjátékok, összerak­ható hidak, vasutak, a szá­zadforduló idejéből való bábfigurák, felhúzható autók — több száz régi és új gyer­mekjátékot csodálhatnak meg a Közlekedési Múzeum látogatói augusztus 17—ok­tóber 31. között. A nemzet­közi gyermekév alkalmából a kis- és „nagy” gyermekek­nek szánt bemutatót tegnap Király Andrásné, a buda­pesti. pártbizottság titkára nyitotta meg a Közlekedési Múzeumban. LOTTÖNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság tájékoztatója szerint a 33. játékhéten öttaláiatos szelvény nem volt. Négytalá- latos szelvénye 35 fogadónak volt, nyereményük egyenként 198 953 forint. Három talála­ta 3735 fogadónak volt, nye­reményük egyenként 942 fo­rint. A kéttalálatos szelvé­nyek száma 115 889, ezekre egyenként 30 forintot fizet­nek. 4 Gyufával játszottak Tűz keletkezett Nagykőrö­sön, az egyéni gazdálkodók szérűskertjében. Az állami tűzoltóság a rövid idő alatt jelentős területre kiterjedt tűz oltására nagy erőkkel vonult ki. A tűz következté­ben 20 széna- és szalmaka­zal semmisült meg. Személyi sérülés nem történt. A vizs­gálat megállapította: két 8 éves kislány a kazlak között gyufával játszott, és eldobott égő gyufájuktól keletkezett a jelentős tkárral járó tűz. A tűzesettel kapcsolatban a Belügyminisztérium Tűzoltó­ság Országos Parancsnoksá­ga ismételten felhívja a fi­gyelmet a gyermekek na­gyobb fokú felügyeletére. 1979. első fél évében 387 al­kalommal keletkezett tűz gyermekjáték következmé­nyeként. Nagy felelősség há­rul a rájuk felügyelő szü­lőkre, felnőttekre; Mindany- nyiunk érdeke, hogy sem gyermekeink élete, sem anyagi értékeink ne kerülje­nek, veszélybe. A nápolyi nyolcas ikrek A csütörtökön született ná­polyi nyolcas ikrek közül öt­nek nagyon csekély az esélye az életben maradásra — je­lentették a San Paolo kórház orvosai. Emlékezetes, hogy az egyik csecsemő rögtön szü­letése után meghalt. Az új­szülöttek légzési zavarokkal jöttek a világra. Gépkocsiíiyeremény-beléíkönyvefi sorsolása # Egy otthon nélkül maradt család, összeomlott házuk he­lyén Húszezer halóit Kaíaszírófa Iliién Az Országos Takarékpénz­tár augusztus 29-én és 30-án rendezi a gépkocsinyere- mény-betétkönyvek idei har­madik, sorrendben 73. sorso­lását. A sorsoláson az 1979. április 30-ig váltott és 1979. július 31-én még forgalomban levő 5 ezer és 10 ezer forin­tos nyereménybetétkönyvek vesznek részt. A Budapesten váltott gépkocsinyeremény­betétkönyveket augusztus 29- én délelőtt 9.30 órai kezdet­tel, a vidéken váltottakat pe­dig augusztus 30-án délelőtt 8.30 órai kezdettel sorsolják. A kétnapos húzáson összesen mintegy 99Ö személygépkocsi talál gazdára. Halottégető máglyák sze­gélyezik az egykor festői szépségű Morviba bevezető utakat: a nyugat-indiai vá­roskára a múlt héten hatal­mas tömegű víz zúdult, mi­után a településen keresztül folyó Machhu átszakította gátrendszerét. A hírügynökségi jelentések borzalmas képet festenek a városról, az utcákat vastag iszapréteg borítja, mindenütt holttestek és vízbefult állatok tetemei láthatók. A tíz mé­ter magasságot is elért ára­Kispályás labdarúgás Miskolc város 1979. évi „Tömegsport” kispályás lab­darúgó-bajnokságának újabb eredményei: MIK—BLSE 5:0, PÖC— D4D 5:2, M. Bányász—TLSC Előre 1:1, BLSE—UNIÓ • Áfész 4:4, BŐSZÉN—SZÜV 8:1, TÜKI—CGJ 4:4, MIK— Avas 4:1, DIGÉP—Üveggyár 12:0, TÁVHÖ—LKM 2:5. Villantó Üdülőjegyek Bevalljuk, egy kicsit el­késtünk. Lassan kifelé me­gyünk a nyárból, sokan már az üdülés után vannak. Ám többen kérdezték, hogy szabadságuk alatt — érvé­nyes állami jegy mellett —, hogy, s miképp horgászhat­nak, hol válthatnak jegyet? Üdülőhorgász-engedélyt május 1-től szeptember 30-ig lehet váltani, de évente csak egyszer. Ez a jegy egymást követő 14 naptári napra ér­vényes. Az üdülőhorgász-jegyet a kiadó szervnél, az érintett vízterület körzetében levő horgászegyesületnél, s a MO. HOSZ budapesti irodájában lehet beszerezni. Idén a Ba­latonra, a Velencei-tóra, a kiskörei víztározóra, s a ha­lászati termelőszövetkezetek vizeire vásárolhaó üdülőjegy. A felnőtt horgászok jegye 150—200 forintba, a 18 éven aluliaké 75—100 forinba ke­rül. Egyébként nem oly rég nyílt meg Miskolcon a MO- HOSZ helyi inttéző bizottsá­ga. Területi engedélyeket, na­pi jegyeket náluk is lehet váltani. Augusztus 19—20 i forgalmi rend a Majális-parkban Az idén — mint ahogy az köz­tudott kétnapos ünnepségso­rozat lesz a Majális-parkban. A rendezvények zavartalan le­bonyolítása érdekében augusztus 19-én és 20-án a városi tanács közlekdési szakigazgatása az alábbi forgalomtechnikai módosí­tással biztosítja a kétnapos ma­jális-parki szórakozást, pihenést: — megállási tilalom lesz ér­vényben a Hegyalja úton a. Hó­virág úttól a kryptongyári el­ágazásig, illetőleg a kisvasút-ke- reszteződésig; — a forgalomtechnikai hatóság felkéri a város lakosságát, hogy a fenti napokon kézikocsival, lo­vaskocsival, és egyéb lassú jár­művel a Marx tértől a Kripton- gyári útig ne akadályozzák a forgalmat: — a majális-parki feljáró út le lesz zárva, azon csak gyalo­gosok közlekedhetnek; — az úgynevezett kryptongyári hátsó lejárat URH-s rendőri irá­nyítással váltakozó egyirányú forgalmat fog lebonyolítani a Csanyikvölgyi út és a majális­parki autóparkoló között (a kü­lön e célra kiadott engedéllyel megkülönböztetett járművek szá­mára) ; — az autóbuszok közlekedésé­Autóbuszok közlekedése A Miskolci Közlekedési Válla­lat értesíti az utazóközönséget, hogy alkotmányunk ünnepe al­kalmától a Majális-parkban megrendezésre kerülő nagygyű­lésre és kulturális programra te­kintettel a következők szerint bővíti az autóbuszforgalmat. AUGUSZTUS 19-ÉN 7.08—21.00-ig: — Tiszai pu. — Majális-park között az ?-es, 101-es autóbuszok 4—4 perces követési időközzel közlekednek; — közlekedik a 23-as autóbusz Marlintelep — Tiszai pu. között, 10 percenként. 7.30—20.30-ig: — a 33-as autóbusz helyett Avasi lt, — Majális-park között fekete betűjelzéssel alapjárat, piros betűjelzéssel gyors járat közlekedik. Avasi lt. — Lenin tér között a 33-as autóbusz útvona­lán. A járat további útvonala; Fürdő utca. Marx Károly út, Kiss tábornok u. Árpád út. Az alap- és gyorsjárat a Für­dő utcában az 1-es autóbusz megállóhelyén áll meg. Fürdő utca—Majális-oark kö­zött a piros betűjelzésül gyors já­rat nem áll meg, a fekete jel­ről az MKV külön tájékoztatója ad részletes felvilágosítást; — a vidékről érkező autóbu­szok az Árnyas u. felső végé­nél levő parkolóban várakozhat­nak; — személygépkocsik részére a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a Csanyik-völgyben, a Kryptongyári út melletti autó­parkolóban van lehetőség vára­kozásra, továbbá az Árnyas u-i autóbusz-parkolón túli területe- % ken. A parkolás rendjét, a za- vartalan álló- és mozgóforga­lom lebonyolítását karszalagos parkoló-őrök biztosítják a rend- , őr-főkapitányság segítségével. A zavartalan közlekedés érde­kében az Árnyas utcánál és a krs'ptongyári útcsatlakozásnál tájékoztató táblákat helyez el a városgondnokság. A városi tanács vb építé­si és közlekedési osztálya fel­hívja a város lakosságának fi­gyelmét. hogy az ünnepi rendez­vénysorozat zavartalan lebonyo­lítása érdekében a fentieket szí­veskedjenek tudomásul venni, azok, továbbá a rendőri és par­koló-őri rendelkezések betartá­sával lehetséges csak a zavarta­lan ünneplés, szórakozás, pihe­nés. zésű járat megállói; Diósgyőri tanács Kilián lt., Diósgyőri lt. A végállomásokról 5—6 perces követési időközzel indulnak a piros és fekete betűjelzéses au­tóbuszok. Majális-park—Fürdő utca kö­zött mindkét járat csak a2 1/2- es autóbuszvonalra is érvényes bérlettel, vagy 2 Ft-Os menetjegy kezelésével vehető igénybe, az útvonal további szakaszán a 33- as autóbuszviszonylatra vonat­kozó díjszabási feltételek érvé­nyesek. Az átszállás nélküli utazás le­hetőségét adó autóbuszjáratok­kal a megjelölt időben az Ava­si lt. Felszabadítók útja. Bacsó Béla u.—Vasgyári lakókörzet utasainak Majális-parkba történő eljutását tervezzük javítani. A vonalhálózat további jára­tainak sűrítésére az utazási igé­nyek alakulásának megfelelően tartalék járműveket állít forga­lomba a vállalat. AUGUSZTUS 20-AN 7.00—21.00-ig Tiszai pu.—Majá- is-park között a 101-es jelzésű autóbuszok 8 percenként 'közle­kednek. A vonalhálózat további részén ünnepnapi menetrendet alkal­mazunk. dat játékszerként sodort ma­gával több tonnás gépkocsi­kat. A Machhu folyón átívelő gyalogos, illetve közúti hidat a víztömeg darabokra törte. A kívülről épnek látszó üz­letekben és műhelyekben el­képesztő a pusztulás. A szennyes áradat olyan heves­séggel és elemi erővel zúduít rá a városkára, hogy állato­kat dobott fel több emeletes épületek tetejére. A halálos áldozatok száma elérheti a húszezret A katasztrófát felhőszaka­dások idézték elő: 24 óra le­forgása alatt, annyi csapadék hullott Morvi környékére, mint máskor egy év alatt — több, mint 52 centiméter. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Budai Istvánnak és Szabó Va­lériának István; Molnár József Sándornak és Koós Máriának Sándor; Kovács Lászlónak és Previtzer Zsuzsanna Ilonának László; Kaibás Sándornak és Papp Márta Ilonának Sándor; Kun Bélának és Veres Zsuzsan­nának Norbert; Boreczky János Zoltánnak és Győrffy Zsuzsan­na Ildikónak Tamás János; Tó­szegi Károlynak és Kozma Ka­talinnak Beatrix; Lilitor József Győzőnek és Frank Ágnes Évá­nak Dénes; Rajna György Fe­rencnek és Zsiga Évának Ba­lázs; Molnár-Varga Andrásnak és Körhegyi Ibolyának Péter; Varga Józsefnek és Javri Kata­linnak Tünde; Kovács Tamás­nak és Tóth Arankának Tamás; Sepsi Jánosnak és Skuratova Szvetlána Nyikolajevnának Ju­lianna; Kovács Ferencnek és Vámosi Máriának Róbert; Kuk- nyó Lajosnak és Vincze Cilia Margitnak Lilla; Nagy László­nak és Rácz Erzsébetnek Gab­riella; Kovács Bélának és Mol­nár Juditnak Judit; Trajter La­jos Jánosnak és Földvári Mar­gitnak Zoltán; Hajdú András­nak és Jaczkó * Mária Veroniká­nak Anita; Szentesi Zoltán Sán­dornak és Lizák Erzsébetnek Zoltán; Szepesi Jánosnak és Szűcs Katalinnak Anikó; Balogi Istvánnak és Balog Eszternek István; Kiss Ferencnek és Ri~ ezu Anna Magdolnának Tímea; Urbán Lászlónak és Somogyi Lenkének Zsolt; Horváth Jó­zsefnek és Kis Szerénnek Nor­bert; Sipeki Tibor Józsefnek és Hajdú Erzsébetnek Dóra; Ba- cser József Ferencnek és Tóth Ágnesnek Mónika; Erdős And­rásnak és Szekeres Katalinnak Beatrix; Putnoki Imrének és Tóth Piroskának Krisztián; Csá- nyi Tibornak és Vicék Ilonának Richárd; Szűcs Lászlónak és Reskó Évának Éva; Debreczeni Sándornak és Szukup Irénnek Zsuzsanna; Stefanidesz Pálnak és Juhász Margitnak Beáta; Bo­ros Istvánnak és Kiss Juditnak Anikó, Gita Tibornak és Orbán Györgyi Máriának Szilvia; Mor­vái Tibornak és Babicza Máriá­nak Péter; Pasztucha-Tocsek Já­nos Bélának és Zsihovszky Má­ria Veronikának Adrienn; dr. Horváth Gyulának és Tóth Ida Saroltának Sarolta Fanni; Benes Ferencnek és Galamb Gizella Erzsébetnek Norbert; Váradi Gé­zának és Molnár Éva Maliidnak Anita; Mazug Béla Péternek és Balázs Erzsébetnek Péter; Vá­radi Jánosnak és Dudás Teré­ziának Valéria; Rózsavölgyi Sán­dornak és Budai Zitának Zita; György Zoltánnak és! Hirkó Évának Zoltán; Béres Lászlónak és Tóth Ágnesnek László nevű gyermeke. DELI HÍRLAP. — a Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. - Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15.. 3527 »Oátaciu; Miskolc 3501 PL: 39 Telefonközpont 36-132, 16-672, 35-3Í1C Titkárság 18-223; belpolitikai rovat; 18-224; várospolitika: 18-225: kultúrpolitika. 18-226; sportrovat: 18-222; levelezes; 18-221 — Kiadja; a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15., 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 179 - Felelős kiadó: veres mihaly Telefon: 38-181. - Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út i5—17.. 3525 Telefon-. 16-213. - Terjeszti a Magyar Posta. Kapható: a hírlapáru­soknál. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 30 forint negyedévre 90 forint egy évre 360 forint — Index? 25 951. — Készült? a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Felelős vezető: KILIAN BÉLA. — <SSN 0133-0209 külföld WASHINGTON. Nyugati hírügynökségek jelentése szerint az amerikai politikai világ továbbra is megoszlik a Young-ügy értékelését il­letően. Julian Bond georgiai szenátor annak a vélemé­nyének adott hangot, hogy Young személyében Carter elnök a Iegodaadóbb fekete- bőrű támogatóját veszítette el, s ez nem sok jót jelent az amerikai négereknek. Ronald Deliums demokraia képviselő szerint Young me­nesztése „az utolsó szög a kormányzat koporsójába”. John Convers, ugyancsak de­mokrata párti képviselő „po­litikai esztelenségnek” nevez­te a lépést, amellyel Carter „elvágta magát” az ország színesbörű lakosságánál. TASKENT. Üzbegisztán lakosainak ezrei kísérték teg­nap utolsó útjukra a Pahta- kor csapatának labdarúgóit, akik légiszerencsétlenség kö­vetkeztében életüket vesztet­ték. A I gyászszertartáson fel­szólalók méltatták az együt­tes labdarúgóinak nagy ér­demeit a szovjet sport fej­lesztésében, a labdarúgás népszerűsítésében Üzbegisz­tánban, s megemlékeztek közéleti tevékenységükről. A sírokon párt-, tanácsi, szak- szervezeti, Komszomol- és sportszervezetek helyeztek el koszorúkat. ŰJ-DELHI. Az UN A indiai hírügynökség jelentése sze­rint az utóbbi 10 nap során több fegyveres összecsapás történt az indiai—pakisztáni határon. Augusztus 13-án és 14-én pakisztáni csapatok tűz alá vették az indiai Jam­mu és Kasmír állam terüle­tén, Punch város közelében található határőrsöt. Ezt megelőzően augusztus 8-a és 11-e között több ízben bon­takozott ki tűzharc az indiai és a pakisztáni biztonsági erők között. TOKIÓ. Tokiói sajtójelen­tések szerint Japán újólag arra kérte Szadat elnököt, halassza el a szigetországba tervezett látogatását. A halo­gatás mögött az áll. hogy Ja­pán' tart az olajtermelő arab országok kedvezőtlen reagá­lásától. TEHERÁN. A kurdisztáni Pavch városában a nemzeti­ségi önkormányzatért har­coló felkelők tegnap körül­zárták a forradalmi gárdis­ták laktanyáját, ahol Musz- tafa Ali Csamran, a forra­dalom ügyeiért felelős mi­niszterelnök-helyettes is tar­tózkodik — jelentette tegnap esti híradójában a telieránj televízió. A kommentátor a miniszterelnökség szóviőjét idézve „kritikusnak” minősí­tette a helyzetet. A televízió értesülése szerint tegnap Pa- vehet Szanandadzzsal és Kermanshah-hal összekötő légihídat létesítettek, ame­lyen a Kbomeini-gárdisták- nak szállítanak utánpótlást. JALTA. Enrico Berlinguer. az OKP főtitkára az SZKp’ KB meghívására tegnap üdülésre a Krím-félszigetre érkezett. Jaltában a főtitkárt Borisz Ponomariov, az SZKP KB Politikai. Bizottságának póttagja, az SZKP KB tit­kára fogadta. BEJRUT. Az izraeli hadse­reg pénteken újabb támadást intézett déPlibanoni célpon­tok ellen. A kora reggeli órákban egy izraeli alakulat — a bejrúti rádió jelentése szerint 50 ember — átlépte a két ország határát, lerohan­ta a néhány kilométerre eső Sakra falut, házkutatásokat tartott, majd két lakóházat felrobbantott. Az akcióról ki­adott tel avivi katonai köz­lemény szerint „feltételezett palesztin gerillaállásokról” van szó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom