Déli Hírlap, 1979. augusztus (11. évfolyam, 179-204. szám)

1979-08-21 / 195. szám

Pályát avatott Mezőkövesd DV1K—MMSE 1:0 (0:0) Mezőkövesdre, a vasárnap délután felavatott új labdarúgó- és atlétikai pályára érve, elsősorban azt kellett megállapíta­ni, hogy a matyó város közönsége valóban rendkívül lelkes. Zuhogott az eső, de így is jóval több mint ezren állták kö­rül a vadonatúj gyepszőnyeget, illetve az atlétikai pályát. A jelentős társadalmi összefogással épült sportlétesítmény első eseményeire mindenki kíváncsi volt. A nézők az eső el­lenére is nagyszerű élménnyel távoztak, hiszen nemcsak a ma már 350 igazolt sportolóval rendelkező helyi egyesület fiataljainak ügyességéről győződhettek meg, hanem láthat­ták a DVTK tornászait, majd az NB I-ben bronzérmet szer­zett labdarúgóit. Az már csak növelte az egyébként is jó hangulatot, hogy a megyei bajnokságban játszó lelkes helyi együttes olyannyira ki tudta használni a DVTK „könnyed­ségét”, hogy mindössze egygólos vereséget szenvedett azon a találkozón, amin egyébként a döntetlen sem lett volna „meg­lepetés”. Kispál Pál, a város tanács­elnök-helyettese az ünnepről is megemlékező szavakkal adta át a füvesített labdarúgópályát és a „hatos” atlétikai pályát rendel­tetésének — köszönetét mondva mindazoknak, akik a megvalósí­tásban segédkeztek. Szavai kör­vonalazták, hogy a pálya építé­sére valóságos társadalmi akció bontakozott ki, amiben a válla­latok, intézmények és szövetke­zetek mellett a magánkisiparo­sok is részt vállaltak, örömmel beszélt arról is, hogy a munka a vasárnap délutáni átadással korántsem fejeződött be, mert a város egyesített sportegyesülete szociális létesítményekkel is gaz­dagodik a közeli jövőben, s ez jórészt szintén társadalmi mun­kában valósul meg. Abuczki Mátyás, a sportegye­sület elnöke vette át Mezőkö­vesd.. új létesítményét és elmon­dotta, hogy az immáron hat szakosztályt foglalkoztató egye­sület vezetősége arra törekszik, hogy elsősorban minél nagyobb tömegek számára biztosítson sportolási lehetőséget. Az új pályával sokat javul a mezőkö­vesdi iskolák helyzete is, külö­nösen az atlétikai pálya révén, hiszen a jövőben nem kell a szűk kis iskolaudvarokon kín- lódniok. Az avatóünnepséget követte a DVTK vendégszereplése, a füves labdarúgópálya játékkal történő f«lavatása. Az osztálykülönbség kissé elaltatta a vendég diós­győrieket. az első félidőben túl­ságosan is könnyedén vették a játékot, aminek az lett a vége, hogy a még jobban fellelkese­dett hazai gárda ellen csak iz­zadva tudtak egyetlen gólocskát szerezni. Ezt 12 perccel a be­fejezés előtt Szalai lőtte — egyé­ni akció után — úgy, hogy a végig kitűnően védő hazai ka­pus is „benne volt” a dolog­ban. A mérkőzés többi esemé­nyei közül egyedül Salamon óriási kapufalövése érdemel em­lítést, már csak azért is, mert a 18 méterről leadott bomba egy­fajta „meózást” jelentett: a va­donatúj kapu ugyanis állva ma­radt. Azaz: az építők jó mun­kát végeztek... A hazaiak egyébként az első félidő 32. percében hagyták ki egyetlen igazi nagy helyzetüket, amikor az egyedül kiugró Bukta ab­szolút helyzetből a kapu mellé bombázott. A második félidőre elállt az addig végig zuhogó eső, de ez csak a szurkolóknak tett jót, a játék képe különö­sebben nem változott: sokat tá­madott a Diósgyőr, de túlságo­san is körülményesen, s így csak egyszer zörrenhetett a háló. Az avató mérkőzés résztvevői: DVTK: szabó (Veréb) — Szán­tó. Salamon, Váradi. Kutas) (Teodoru) — Oláh, Fükő (Nyi- kes). Tatár — Borostyán, Ma­gyar fVarga). Fekete (Szalai). Mezőkövesdi Munkás SE: Hó- cza — Porács, Jablonkai. Ádám I.. Mezei. Varga, Pázmándű Új­városi. Ádám II.. Hajdú, Bukta. Csere: Patrik. Ali és Káplár. Játékvezető: Berta. H. K. Autósport Terepen, Monokon Vasárnap a monoki Nagyréten bonyolították le a miskolci AFIT terepverseny-sorozatának 3., befejező fordulóját. Az érdeklődők, illetve a részt­vevők meglehetősen alacsony száma azt látszik igazolni, hogy nem volt túlságosan szerencsés az időpont megválasztása, hi­szen ezen a napon délelőtt az ünnepi rendezvények másfelé szólították az emberek nagy többségét. A terepverseny-sorozat harma­dik fordulóját három kategóriá­ban rendezték meg. A férfiak két géposztályban mérték össze erejüket, az egyikben a Traban­tok. a másikban az összes többi, 600 kcm feletti gépkocsi verseny­zett: a harmadik géposztályban pedig a hölgyek próbálták ki tudásukat. Hölgyek: 1. Bereck Józsefné 5:55.4, 2. Takács Lászlóné 6:03.4. 600 kcm-ig: 1. Bereck József 5:28.2, 2. Csorba László 6:19.4, 3. Tóth Tibor 7:10.4, 4. Gergely Zoltán 10:58.0, 5. Farkas Gyula 11:09.8 p. \ 600 kcm felett (12 induló) : 1. Deme Tibor 5:35.0. 2. Nemes András 5:41.8. 3. Józsa Gvörgy 5:45.0, 4. Kocsis László 5:46.6, 5. Takács László 5:53.6, 6. Madácsi Sándor 5:55.8 p. Az egész évre kiírt AFIT Kupa következő három fordulója há­rom ügyességi verseny lesz, amit ősszel Miskolcon rendez- , nek meg. # Wichmann egymaga két aranyérmet nyert Kajak-kenu VB Wichmann duplázott Befejeződtek Duisburgban a XV. kajak-kenu világbajnokság. Az első napon a férfiak 1000 m-es távjait és a női számokat bonyolították le. A magyarok ekkor úgy szerepeltek, ahogy azt tőlük a szakvezetők elvár­ták. A második napon a férfiak 500 m-es, illetve hosszú távú számait rendezték meg, ahol a magyarok valamivel a várako­zás alatt szerepeltek. Vichmann Tamás egymaga két aranyérmet szerzett a C—1 és a C—10 OOO m-en. Mi, miskolciak kíváncsian vártuk az MVSC-s Hajdút kiszorító Lichtenbergcr bemutatkozását a C—1 500 m-en. A mágyar válogatott újonca nem tudta megismételni Hajdíj előző VB-teljesítményét •— aki, mint ismeretes, ezüstérmet szerzett — 9.-nek ért csak a cél­ba. A többiek váltakozó szeren­csével és eredménnyel szerepel­tek, de Parti János szövetségi kapitány szerint ez a világbaj­nokság nem a végcél, hanem csak az egyik állomása az olim­piai felkészülésnek. Ezért mesz- szemenő következtetéseket nem szabad levonni a helyezésekből. A szövetségi kapitány megjegy­zése eszünkbe juttatta Bérezik Zoltánt, aki hasonlóan nyilat­kozott az előző évi — a vártnál valamivel gyengébb — váloga­tott szereplések után. Bercziket igazolta a világbajnokság. Bí­zunk abban, hogy Partit igazolja majd a moszkvai olimpia . .. Eredmények: Az első nap: Férfiak: K—1 1000 m: 1. Rü­diger Heim (NDK), 2. Birla- deanu 'Románia), 3. Masar (Csehszlovákia), ... 5. Csn^ó Géza (Magyarország), K—II 1000 m: 1. Einar Rasmussen. Olaf Söyland (Norvégia), '2. Szabó /I M . M a •• | •• Csütörtökön a Vasasban Salakmotorozás Három ünnepi verseny Csütörtökön, augusztus 23-án szezon előtti beszélgetésre hívja szurkolóit a DVTK elnöksége, illetve labdarúgó-szakosztályá­nak vezetősége. A Vasas Műve­lődési Központban (Marx tér) 16.30 órakor sorra kerülő anké­ten tájékoztatják a szurkolókat a szakosztály elképzeléseiről, terveiről. Beszámolnak a spa- j‘ nyolországi túra tapasztalatairól, s mindarról, amit Diósgyőrben hármas feladatként emlegetnek: helytállni a bajnokságban, az UEFA Kupában és a válogatott , csapatokban. ) Örvendetes hir, hogy az el­múlt bajnoki évben a DVTK szurkológárdája nyerte el az MLSZ sportszerüségi díját. A csütörtöki ankéton arról is szó lesz, hogy a szurkolók nevében ezt a díjat ki, illetve kik vegyék át az MLSZ elnökségének kép­viselőitől a szombati találkozón. A csütörtöki tájékoztatást Ár­vái Béla Endre egyesületi elnök­től; Józsa Lászlótól, a labdarú­gó-szakosztály elnökétől, Szabó Géza vezető edzőtől és Kovács Pál technikai vezetőtől kapják a diósgyőri szurkolók. Majdnem azonos összetételű mezőny részvételével, három nemzetközi salakmotoros ver­senyt rendeztek az ünnep alkal­mából Gyulán, szegeden és Deb­recenben. Ezeken a versenyeken Szirácz ki István (mindhárom alkalom­mal) és Mészáros László (Gyű Ián és Szegeden) képviselte Mis­kolcot, illetve a Borsodi Volánt.. A magyar motorosok mellett csehszlovák, lengyel, NDK-beli és olasz versenyzők is rajthoz álltak — közöttük az egykori lengyel világbajnokcsapat tagja — és egyéni VB-ezüstérmes Pa­wel Waíoszek. A Miskolcon is jól ismert lengyel versenyző ko­rábbi sérülése azonban még min­dig éreztette hatását, s így nem ő. hanem honfitársa Jerzy Koch- man volt az elsőszámú favorit GYULA. Az első verseny! szombaton délután mintegy öt­ezer néző előtt rendezték meg. s rendben be is fejezték a Bé­kési Volán pályáján. Kochman és Sziráczki párharcából itt a lengyel fiú került ki győztesen. Mészáros pedig a gyulai Farkas mögött a negyedik lett. SZEGED. A nagy eső miatt nem lehetett befejezni a 20 fu­tamot, s így három kör, azaz 12 futam után hirdettek végered­ményt. Itt ismét Kochman lett az első, Mészáros pedig a má­sodik helyen végzett — azok után, hogy az utolsó futaihban Sziráczki elcsúszott; Mészáros beleszaladt és szintén bukott’ A bukás egyébként Mészáros szá­mára újabb, ezúttal kézsérülést jelentett. Sziráczki első két fu­tamát ugyan megnyerte, de a harmadikból — mint a futam leállításának okozóját — a sza­bályok érteimében kizárták, s a hat pont csak a középme­zőnyre (5—6.) volt jó. Sziráczki egyébként aznap este még mo­torátszerelésre is kényszerült, hi­szen a bukásnál nem ő, hanem gépe szenvedett sérülést. DEBRECEN. Sziráczki István ezen a versenyen visszavágott lengyel ellenfelének, akit. egyéb­ként a mezőny jobbik NDK-beli résztvevője is. megelőzött: !. Szi­ráczki István 14, 2. Trimer (NDK) 13. 3. Kochman (Len­gyelország) 11 ponttal. Nagyon reméljük, hogy Mé­száros László sérülése hamar vendbe jön, hiszen rá már szom­baton vár a nagy feladat, a miskolci Grand Prix — amelyen Sziráczki kiemeltként „csak” a vasárnapi döntőben versenyez. István—Bakó Zoltán (Magyar- ország), 3. Csuhraj, Tajnyikov (Szovjetunió). K—IV 1000 m; 1. NDK (Olbricht, Duvigneau, Heim, Marg), 2. Lengyelország (Oborski, Weina, Koltan, Sied- ziewski), 3. Szovjetunió (Sapo- renko, Nagornij, Avgyejev, Zautra), ... 5. Magyarország (Kadler, Kosztyán, svidró, Szta- nity). C—I 1000 m: 1. Wichmann Tamás (Magyarország), C—II1000 m: 1. Jurcsenko, Lobanov (Szovjetunió), 2. Buday, Frey. Nők: K—I 500 m: 1. Roswitha (NDK), 2. Alekszejeva (Szovjet­unió), 3. Rajnai (Magyarország). K—II 500 m: t. Kalocsnyikova, Dorog (Szovjetunió), 2. Rosiger, Bischoff (NDK), 3. Orlov, Nichi- tóv (Románia); ...5. Dragos, Pozsonyi . (Magyarország). A második nap: Férfiak: K—I 500 m: l. Par- fenovics (Szu.), 2. sümegi (auszt­rál), 3. Hempel (NDK). A ma­gyar Derne a középfutamig ju­tott. K—II 500 m: 1. Parfeno- vics—Csuraj (Szu.), 2. Olbricht, Helm (NDK), 3. Lebas, Hervieu (francia) ... 5. Császár—Szélesi (Magyarország). K—IV 500 m: 1. NDK, 2. Szu., 3. Lengyelország, ... 7. Magyarország. C—I 500 m: 1. Posztrehin (szovjet), 2. Eicke (NSZK), 3. Ljubenov (bolgár), ... 9. Lichtenberger. C—II 500 m: 1. Pataichin, Capusta (ro­mán), 2. Petrenko, Vinogradov (szovjet), 3- Lbik, Pawlovski (lengyel) ... 6. Foltán, Vaskúti. K—IV 10 000 m: 1. Szovjetunió, 2. Lengyelország, 3. Magyarország. C—I 10 000 m: i. Wichmann. C—II 10 000 m: 1. Jurcsenko, Lo­banov (szovjet), 2. Munteanu, Titu (román). 3. Budai, Vas­kúti. K— II 10 000 m: l. Eseanu, Barladeanu (román). 2. Asztap- kovics, Bukanov (szovjet), 3. Menandez, M>sione (olasz), 4. Bakó, Szabó. K—I 10 000 m: 1. Janics (jugoszláv), 2. Rasmussen (norvég). 3. Styepanenko (szov­jet). ...6. .ToÓS. Nők: K —IV 500 m: 1. NDK, 2. Szovjetunió. 3. Románia, ... 5. Magyarország. A világban oki éremtáblázaton Magyarország 2 arannval. 2 ezüsttel. 3 bronzzal a Szovjet­unió, az NDK és Románia mö­gött a negyedik lett. D. T. B. Labdarúgó NB 11 Csak e Hét végi előzetesünkben úgy véúüK: az MVSC itthon letudja győzni a Gyöngyös csapatát, és a Papp J. SE is képes lesz pon­tot rabomi Balassagyarmaton. Sajnos, a háromból egy pont lett. A vasutasok sokáig vezet­tek, de több gólhelyzetet ki­hagytak, és az megbosszulta magát, a vendégek egyenlíteni tudtak. A honvédek pedig joggai féltek az előző évben még a Kö­zép csoportban játszó gyarma­tiaktól ; vereséget szenvedtek. Ezzel vezető helyükről az ötö­dikre estek vissza (persze három forduló után ennek különösebb jelentősége nincs). MVSC—GYÖNGYÖS 1:1 (1:0) Ezúttal csak a tribün telt meg vasárnap, a Kubikban a talál­kozó kezdetére. Ez teljesen ért­hető, hiszen a mérkőzés előtt mintegy másfél órával megeredt az eső, és az utolsó hármas síp­szóig meg sem állt. Sőt a 80. percben olyan - sötétség borult a pályára, hogy féltünk; Divinyi játékvezető véget vet az össze­csapásnak. Krompaszky Gyula edző a kö­vetkező ll-gyel kezdett: Kun — Krémer, Locher, Bobkó, István — Leiszt, Varga (a szünet után Lipták), Kiss — Fister, Egry, Török. Már a második percben gól­nak örülhetett volna a hazai közönség, ha Egry nem hibázik. Ügyesen vált le védőjéről, egye­dül tört kapura, a kapus kifu­tott elé, de átemelése a kapu fölé szállt. Ezután a Gyöngyös percei következtek. Igen szelle­mesen adogatva < közelítették meg Kun kapuját, de csatáraik kivártak, így a védők közbelé­pései sikerrel jártak. A 11. perc hozta meg az MVSC vezető gólját, ami a játék képe alapján meglepetésnek számított. Varga sodródott ki a bal szélen a 16-os vonaláig, onnan beívelt. A labdát Kiss lefejelte a jókor érkező Török elé, aki közelről kapásból (igaz,' kissé rosszul ta­lálta el) továbbított kapura. Erős volt a lövés, a labda a ka­pus lába között talált utat a hálóba, l :0. Érdekes módon a gól nem a hazaiakat rázta föl, hanem még jobb játékra ösztönözte a gyön­gyösieket. Különösen sokat kel­lemetlenkedett a jobb oldalon játszó Adonyi és Tóth. összjá­tékukba ritkán tudtak beavat­kozni a vasutas védők, beadá- * saikat pedig csak üggyel-bajjal mentették a kapu előterében. Igazi gólhelyzetet azonban nem tudtak kidolgozni. Nem úgy az MVSC! A 24. percben sokáig üres lett a gyöngyösi kapu. De sem Fister, sem Egry nein tudta hálóba küldeni a labdát. Nagy helyzetet hagyott ki a 34. perc­ben Kiss is. Török nagy szóló után beadott, de a miskolci já­tékos kecsegtető helyzetben hi- 5 bázott. í Jól kezdődött a miskolciaknak • a második félidő. A 48. percben Egryn taszítottak nagyot, mint­egy 20 méterre a kaputól. A sza- j. badrúgást Kiss végezte. A ballal megnyesett labda a bal oldali ka­pufáról pattant vissza a me­zőnybe (a kapus csak nézte!). Ezt követően negyedóráig hul­lámzó játékot láthattunk. Ekkor az MVSC feljött, lényegesen töb­bet támadott, mint az első fél­időben. de most fordult a koc­ka: ezúttal a Vasút nem tudott kidolgozni igazi gólhelyzetet. Nem úgy a Gyöngyös! A 63. percben már mindenki a hálóban látta a labdát. A ven­Totó Építők SC—SZEOL AK 0 Dunakeszi—V. Izzó 0 Jánoshalma—KKFSE o: Esztergom—Bem SE 1: Ganz-MÁVAG-Vác 0 Leninváros—KVSE 0 Orosháza—Szabó L. SE 1 B.-gyarmat—Papp J. SÉ 3 Szarvas—Szolnok Ny.-egyháza—Eger Győri Dózsa—Bábolna Dorog—MÁV DAC Várpalota—Soproni SE + l: :2 :2 :2 1 :1 :l :1 x :1 1 :0 x :0 l :0 x :3 x :2 x 14. Budafok—BVSC 1:1 x • ill ♦ Leiszt fejéről öklöz a gyön­gyösi kapus (Szabó István felvétele) Világcsúcsok Moszkvában a Szovjetunió— Kanada válogatott úszóviadalon a leningrádi Vlagyimir Szalnyi- kov új világrekordot állított fel: a 400 m-es gyorsúszásban 3:51.40 percre javította az általa tartott, mindössze l századdal gyengébb régi világcsúcsot. Világrekorddal zárult az ame- ikai úszóbajnokság is. A befe­jező napon az 1500 m-es női gyorsúszásban Kim Linehan 16.04.49 percre javította az auszt­rál Tracey Wi^hmannak az idén február 25-én Perthben felállí­tott 16:06.63-as világcsúcsát. dég Paragi ugyanis alig valami­vel a 11-es pont mögül . óriási lövést eresztett meg a bal felső sarok felé. Kun ritkán látható bravúrral hárított, öt perc múl­va újra gólhelyzetbe kerültek, de ezt is elügyetlenkedték. Talán ezt elégelte meg' az edző, Pé- czeli Szabolcs, mert kettős cse­rével frissítette fel csapatát. A csere sikerült, egyenlítettek, és ez lett a mérkőzés legszebb je­lenete is. A 70. percben — mint már a mérkőzés során annyiszor — jobb észéiről egy nyesett, d ugyanakkor erősen megfőtt lab­da zúgott a 11-es po^t felé. A csereként -beállt Szabó szinte berobbant, fejét a labda útjába tette, ahonnan az védhetetlenül vágódott a bal alsó sarokba. 1:1. Egy perc múlva akár a veze­tést is megszerezhették volna a vendégek Vágó révén, de ő 16 méterről a kifutó Kun mellett a kapu mellé gurított. A mérkőzés hátralevő részéi ben az MVSC mindent egy lap­ra tett fel. Rohamozott, táma­dott, de túl átlátszóan, túl kap- kodóan. Igazi gólhelyzete a 86. percben csak Töröknek volt, de a rövid sarokra tartó labdáját a kapus megfogta. így azután az eredmény nem változott. A közepes iramú és színvo­nalú találkozón az első félidő­ben a vendégek támadtak és jobban is játszottak, de ők kap­tak gólt. A másodikban jobbára az MVSC támadott, de ezekben nem volt átütőerő, a kapott gól után pedig idegeskedtek. A dön­tetlen igazságos. A hazaiak kö­zül Kun (szerintünk a mezőny legjobbja) és Locher játéka di­csérhető. Divinyi klasszis játék- vezetést mutatott be: az elegáns, nagyvonalú jelzőkkel dicsérhető. BALASSAGYARMAT— HONVÉD PAPP J. SE 3:1 Zuhogó esőben 2500 néző előtt lépett palyara a nonvea-csapat Balassagyarmaton. Lázi sípsza­vára Vago György edző a kö­vetkező ll-et küldte pályára; Mező — Bakos, Szilágyi, Farkas, Fodor — Utassy, Osvain, Magyar — Palkó vies, Tokár (Kvaszta), Répasi (Bodolay). A Honvéd kezdeményezett, de a támadások rendre elakadtak az igen jól védekező hazaiakbaif. A jo védekezés azonban hamar átment durvaságba. Az első fél­idő második felében előbb To­kárba rúgtak bele (olyannyira, hogy le is kellett cserélni a 38. percben), majd Mezőt és Fodort kellett ápolni. A játékvezetőikét sárgalapos figyelraeztetessel próbálta elejét venni a gy^yma- tiak durvaságának. Á sérülések miatt hosszabbí­tott Lázi, és ekkor esett a ha­zaiak vezető gólja. Kovács fél- magas lövését Mező kiöklözté, de a labda a visszafutó Bakos térdére pattant, ahonnan a kapu jobb sarkában kötött ki, i;0. A második félidő is honvéd­rohamokkal kezdődött, amit „el a kaputól”, jelszóval hárítottak a hazaiak. Váratlan volt a 49. percben kapott második gól. Kovács egy előrevágott labdára rárajtolt, az ötös sarkáig vezette, ahonnan a jobb felsőt célozta meg, sikerrel. 2:0. Továbbra is támadásban ma­radt a vendégcsapat. Az 51. percben Palkovics csípett el egy hazaadást, de lövése a kapust* találta. A szöglethez Répási ké­szülődött, a jól sikerült beívelé­sét Osváth a jobb alsó sarokba fejelte, 2:1. A mérkőzés hátralevő részé­ben szinte egykapuzott a Hon­véd, de gólhelyzetet nem tudott teremteni. A kitámadás követ­kezménye pedig az lett, hogy fellazult a védelem, amit a ha­zai Kovács a 90. percben ki is használt, növelte a hazai gólok számát, 3:1. A Honvéd Papp J. SE végig­támadta a mérkőzést, de a csa­tárok ezúttal nem jelentettek különösebb veszélyt a balassa­gyarmati kapura. A hazaiak megérdemelten nyertek. Jók: Osváth (a mezőny legjobbja) * Bakos, Farkas, Mező. Az NB II Keleti csoportjában a harmadik fordulóban két meg­lepetés is született. Mindkettőt Borsod megyei csapat okozta. Az egyik: a két mérkőzésen igen gyengén játszó Kazincbar­cika .idegenben győzött az Ole­fin SC ellen. A másik: Ózd ott­honában kapott ki a HMTE-től, és továbbra sincs pontja. Foly­tatja jó szereplését a DUSE, és átvette a vezetést a már koráb­ban esélyesnek kikiáltott Nyír­egyháza, az Eger legyőzésével. Eredmények: Lehel SC—Asz­talos SE 3:1, Gyula—Debreceni Kinizsi 4:0, Olefin SC—Kazinc­barcika 0:1. Orosháza—Szabó L. SE i:i. Szarvas—^Szolnok 0:9, Ózd—HMTE 0:1, DUSE—TASK 2:2, Nyíregyháza—Eger SE 2:0. A bajnokság állása: 1. Ny.-egyháza 3 2 1 — 5-1 5 2­-3. DUSE 3 1 2 — 6-4 4 B.-gyarmat 3 2 — 1 6-4 4 4. Lehel SC 3 1 2 — 5-3 4 5. Papp J. SE 3 2 — 1 6-5 4 6. HMSE 3 1 2 — 3-2 4 *7. Orosháza 3 1 2- 2-1 4 8­-9. Szarvas 3 1 1 1 6-4 3 Gyula 3 1 1 1 6-4 3 10­TI. Szolnok 3 1 1 1 5-3 3 Szabó L. SE 3 1 1 1 5-3 3 12. Eger 3 1 1 1 4-4 3 13. MVSC 3 1 1 14 5 3 14. KVSE 3 1 1 1 2-3 3 15. Gyöngyös 3 1 1 1 5-7 3 16. Olefin 3 1 — 2 3-3 2 17. Asztalos SE 3 1 — 2 4-6 2 18. D. Kinizsi 3 1 — 2 2-6 2 19. BTASK 3 — 1 2 3-7 1 20. Özd 3 — 3 1-8 0

Next

/
Oldalképek
Tartalom