Déli Hírlap, 1979. június (11. évfolyam, 127-152. szám)

1979-06-15 / 139. szám

Nyitóit kapuk a gyárban Az általános iskolát befeje­ző tanulók továbbtanulási gondjainak és a pályaválasz­tást irányító pedagógusok fe­lelősségteljes munkájának elősegítése érdekében, továb­bá a kohászszakmák még konkrétabb megismertetésé­ért — a nemzetközi gyermek­év jegyében — „Nyitott ka­puk” napokat szerveztek az Ózdi Kohászati Üzemeknél. A 10 napos programban a vá­ros 12 általános iskolájának mintegy 620 VII. osztályos ta­nulója látogatott el a nagy- olvasztómübe, a folyamatos acélöntőműbe, az acélműbe, a durvahengerműbe és a fi­nomhengerműbe. # A vakolatpótló STOP! KÖZLEKEDÜNK! Magyar turisták benxingondj ai A külföldre készülő magyar autósok hetek, hónapok óta nagy izgalommal figyelik az ilzémanyaggrakkal, üzemanyag- korlátozással kapcsolatos hír­ügynökségi jelentéseket. A vi­lág énergiagondokkal küzd, ami egyre töbh olyan orszá­got is érint, ahová a magyar autAs turisták szívesen láto­gattak el eddig is, s szívesen látogatnának cl ezután is. Kö­zéjük tartozik e sorok Írója Is, aki családjával savanyú arc­cal veszi tudomásul, hogy az országban, ahová indulnak, egy év alatt több mint 300 (!) szá­zalékkal emelkedett a benzin ára! S mégis még örülhet majd, hiszen az ottaniak már csak a hét bizonyos napjain kapnak üzemanyagot... Autósíáisáim ‘figyelmébe ajánlom a most megjelent Heti Világgazdaságot, amely 9. oldalán „Szorongó autó­sok Nyugaton” címmel kö­zöl. az olajárak emelkedését magyarázó cikket. Hadd idéz­zek csupán néhány monda­tot a cikkből: .,Görögországban. Törökor­szágban és Írországban kor­látozták a lakosság benzin- éllátását, az NSZK-ban. Svájcban ezt a borsos ben­zinárakra bízzák. Dániában este leoltják az üzletek ne- ónreklámjait. Londonban éj­jel zárva maradnak a ben. zinkutak. Bonnban jóelöre kinyomták a benzinjegyeket', hogy szükség esetén azonnal szétoszthassák a lakosság kö­zött. Japánban is szigorú ta­karékossági intézkedéseket lépteitek életbe, a hétvége­ken valamennyi benzinkút zárva marad.” S hadd folytassam a sötét kép festését a Magyar Autó­klub folyóirata, az Autósélet most megjelent száma cikké, nek említésével ami ezzel a címmel hívja fel magára a figyelmet: „Üzemanyagár­emelkedés 12 országban.” Mindjárt, a táblázattal il­lusztrált cikk alatt pedig ez a cím olvasható: „Benzin- korlátozás az USA-ban.” Maradjunk azonban a ma­gunk, azaz, a külföldre ké­szülő magyar autósturista gondjainál. Mire lehet szá­mítani. mit kell tudni? Mindenekelőtt: indulás előtt jó, ha érdeklődünk az Autóklub Szemere utcai iro­dájában. Oda általában a legfrissebb információk jut­nak el. a hivatalos értesíté­seken felül számos, első kéz­ből kapott magánértesülést is elmondhatnak ... Sokan keresik fel az idei nyá­ron is a bolgár tengerpartot. Emelkedet a benzin ára Ro­mániában és Bulgáriában is, ám a turisták az IBUSZ- nál kedvezményesen vált­hatnak benzinjegyet forin­tért, s azt a bolgár benzin­kutak kötelesek beváltani. Az elmúlt évhez képest kedvezőtlen helyzetben van­nak a Törökországba, Gö­rögországba utazók. Egy év­vel ezelőtt ismerősöm Török­országban 6.50 török líráéit tankolt. Most ugyanannak a benzinnek az ára 20 török líra! Tavaly a görög határon még kedvezményes benzin­jegyet kapott a magyar tu­rista. Ma már örülhet, hogy ha 23—26 drachmáért egyál­talán megtankolhat... Ju­goszláviában ugyancsak kor­látozták a helyi lakosság közlekedését. A magyar tu­risták azonban konvertibilis 'valutáért — igaz, figyelmez­tet az Autósélet, csak egyes határállomásokon — 20 szá­zalékos kedvezménnyel vásá­rolhatnak benzint. Emelked­tek a benzinárak tőlünk nyu­gatra is. Az NSZK-ban pél­dául valamivel 1 DM fölé kerültek, s ugyanez a hely­zet Svájcban is. Árváltozás­sal kell számolniuk a Bene­lux államokba utazóknak, ám a Franciaországba, vagy Svédországba igyekvőknek is. A sok kedvezőtlen hír után befejezésül hadd szól­junk egy jobbról is. amiről ugyancsak az Autósélet tu­dósította elsőként a MA-ta- gokat. A Magyar Autóklub Központi Információs Szol­gálata a tőkés országokba szocialista gyártmányú autó­val utazók és AIT-hitellevél- lel rendelkezők részére 5000 forint összértéket meg nem haladó alkatrészek utánkül- dését vállalja a MALÉV, vagy annak pool-partnerei útján, amennyiben a gépko­csi javításához szükséges al­katrészt külföldön nem le­het beszerezni. Részletes fel­világosítást a Központi In­formációs Iroda (Budapes II., Römer Flóris u. 4, a. Tel.: 666-404) ad. Ny. I. BÉLYEGGYŰJTÉS '«>»*!•: / r W<w>sü ' ->s ..... - ■■ ;ggn" MAGVAK POSTA JUnius 29-én kerül forgalom­ba a Móricz Zsigmond 100. szü­letési évfordulójáról megemléke­ző 1 Ft-os bélyeg. A bélyeg több színű ofszetnyomá«sal készült a Pénzjegynyomdában, a pasztell- ről készült diapozitív alapián. 30 bélyeget tartalmazó bélyegivek- bén, 5 108 300 fogazott és 5900 fo- sazatUn példányban. A keretrajz Rippl-Rónai József Móricz-pasz- telíjct ábrázolja, eredeti színei­vel. A MABÉOSZ Motívumfllatéliai Szakosztálya keretében megala­kult az Aero- és Asztrofllatöliai {űrhajózás-űrkutatás) Szakcso­port. Munkájának támogatására felkérik e két gyűjtési ág va­lamennyi művelőjét, s e terület fejlődését érdeklődéssel kísérő gyűjtőket. A szakcsoport min­dert héten szerdán 16—18 óra kö­zött tartja összejövétcleit a MA- BÉÖSZ székhazának III. emele­ti, 302. 8z. termében. Mosompagyaróvárott megnyílt a nemzetközi olimpiai és sporl- bélyeg-kiállítás. A kiállítás gaz­dag anyagában a számos kül­földi, illetve fővárosi gyűjte­mény mellett Győr-Sopron me­gye gyűjtőinek legszebb soroza­tai. blokkjai is láthatók. A ki­állítás június l9-ig tekinthető meg az agrártudományi egyetem sportcsarnokában. Az esemény­re postai levelezőlap jelent meg és alkalmi bélyegzést is hasz- nálhak. VARRO GYULA Előadás a számla- vitákról A Magyar Jogász Szövet­ség megyei vállalati jogász tagozata és az Építőipari Tu­dományos Egyesület miskol­ci csoportja ma délután 2 órakor előadást rendez. A miskolci vállalati jogászok számára hasznosnak ígérke­ző rendezvényen a számlavi­ták gyakorlati problémáiról tart előadást dr. Mészöly Pál, a Legfelsőbb Bíróság bírája, az ez irányú ítélke­zési gyakorlatok tükrében. Az előadás helye a Bor­sod megyei Állami Építőipari Vállalat központjának (MSZB tér 4. II. emelet) 2-es számú tanácsterme. (Ágotha Jelv.) Villanyszerelők — az árokban Igen, villanyszerelőket lát­hatunk napjainkban az árok­ban, a miskolci Kilián-déli lakótelepen. Nem kell azon­ban semmi rosszra gondolni, a villanyszerelők azért van­nak az árokban, mert ott dolgoznak. Sőt, az árkokat is ők ásták ki. — Nincs segédmunkásunk, ezért kénytelenek vagyunk a földmunkát is elvégezni — magyarázta L énárt László villanyszerelő, aki azÉMÁSZ encsi szerelési kirendeltsé­gének dolgozója, s aki a Tóth Miklós vezetésével mun­kálkodó szocialista villany­szerelő brigád tagja. Ez a brigád vállalta ugyanis a Kilián-déli lakótelep energia­kábeleinek felújítását. Mun­kájukat segíti kotrógépével Sándor Ferenc gépkezelő, akit a Bélusvölgyi Vízügyi Társulat már két éve „bérbe adott” az ÉMÁSZ-nak. — Sok lakó nem szívesen fogadja a zúgó gépet és az utcák feltúrását, de hát nem tudjuk mindenkinek megma­gyarázni, hogy ez az átme­neti állapot az ő érdeküket szolgálja — mondták a vil­lanyszerelők, akiktől meg­tudtuk azt is, hogy 3 millió forint értékű korszerűsítési munkáról van itt szó. Kiállítás és vásár a sportcsarnokban Iparunk tükre Utazási kedvezmény, filmvetítés, vendégvárás Mint azt tegnapi számunk­ban közöltük, lapzártakor tartott sajtótájékoztatót a VIII. Miskolci Ipari Kiállí­tás és Vásár rendező és ope­ratív bizottsága. A bizottság elnöke. Fejes László, a megyei tanács el­nökhelyettese részletesen is­mertette a kiállítás célját, s beszámolt az előkészületek­ről: — Az ez évi kiállítás és vásárnak egyrészt reprezen­tálnia kell Észak-Magyaror- szág, ezen belül megyénk és Miskolc iparának fejlődését, jelenlegi színvonalát — mondotta többek között —, másrészt pedig tájékoztatnia a lakosságot, valamint a ke­reskedelem szakembereit egyes iparágak új termékei­ről, a kereskedelemben kap­ható új árucikkekről. A miskolci kiállítás és vá­sár iránt állandóan növek­szik az érdeklődés. Ezt bizo­nyítják a számok is. Az első kiállításon — 1967-ben — csupán 13 tanácsi vállalat mutatta be termékeit. Az ezt követő kiállításokon már az ipari szövetkezetek és a ma­gánkisiparosok is jelentkez­tek termékeikkel a nagykö­zönség előtt. Az ötödik kiállítás 1972- ben kedvező fordulatot ho­zott; ezt ugyanis az impo­záns városi sportcsarnokban rendezhették meg. A körül­mények lehetővé tették, hogy Borsod-Abaúi-Zemplén me­gye nagy iparvállalatai is be­mutatkozzanak termékeikkel, megismertessék a hazai és nemzetközi piacon elért si­kereiket. A kezdeti helyiipari kiál­lításból ipari kiállítás és vá­sár lett, hiszen szélesebbre tárultak a kapuk; nemcsak megyénk, hanem Heves és Nógrád termékeinek is ott­hont ad. Az augusztus 17—26. kö­zött megrendezésre kerülő idei kiállításra 65 állami vál­lalat, 24 szövetkezet és 51 kisiparos jelentkezett. A sportcsarnok küzdőterén el­sősorban a közönség érdek­lődésére leginkább számot tartó, lakossági szükségletre A BORSODI RUHÁZATI KISKERESKEDELMI VALLALAT JUNIUS 16-AN DÉLUTÁN 3 ÓRAI KEZDETTEL női és gver- és liii renoez Miskolc-Tapolca strandfürdő területen BELÉPŐDÍJ VÁLTOZATLAN! termelő vállalatok (például bútoripar) sorakoztatják fel termékeiket, a lelátókon pe­dig azok kapnak helyet, akik­nek e sajátságos, lépcsőzetes elrendezés leginkább megfe­lel a bemutatójukhoz. A csarnokon kívül je'entős ki­állítási területet ad a mú- jégoálya, amelyre azonban csak megfelelő dobogószerű padlózat kiépítése után en­gedik a kiállítókat. Itt kap­nak helyet a vendéglátók, a szabadtéri divatbemutatóra alkalmas pódium, avagy a kiskertgazdaság gépei, beren­dezései, amelyek iránt Mis- ko’con és környékén egyre nagyobb az érdeklődés. Természetesen több újdon­ság is várja majd a látoga­tókat. így például a gyer­mekek nemzetközi éve je­gyében készült fel több ki­állító termékeivel Egy arra alkalmas helyiségben filme­ket vetítenek. A Magyar Ke­reskedelmi Kamara állandó információs irodát nyit ä vá­sár területén, ahol többek között a kishatármenti for­galom bővítése érdekében meghívott szlovák partnere­ket várják. A kiállítók kér­ték, hogy üzleti tárgyalásra alkalmas helyiséget kapja­nak. A rendezők ezt is le­hetővé tették, így a kiállítók aktív piackutatást végezhet­nek és adott esetben megfe­lelő körülmények között köt­hetnek szerződést. A lakos­ság' tájékoztatása érdekében információs irodát is szer­veznek a sportcsarnok bejá­ratánál. Egyes — főleg háziipari, kézmú- és kerámiaipari — termékekből a kiállítók a helyszínen is árusítanak. A rendezők most is gon­doskodnak arról, hogy a vi­déki érdeklődők megkapják a MÁV 33 százalékos utazási kedvezményét, amit a vásár területén külön bélyegzési helyen kell majd igazoltatni. A számítások szerint a ko­rábbinál töob külföldi és hazai vendég érkezik ebben az időszakban Miskolcra, akiknek ellátására fokozot­tabb figyelmet fordítanak. Sz. M. Új meder a Tiszának Űj Tisza-medert építtet Taktabáj határában az Észak­magyarországi Vízügyi Igaz­gatóság. Több mint 400 mé­ter hosszú, 150 méter széles és 4 méter mély medret váj­nak a nagy teljesítményű gé_ pekkel, így csaknem 2000 méterrel rövidítik meg a fo­lyót azon a szakaszon, ahol évről évre jelentős károk keletkeztek a tavaszi jeges áradás következtében. A haj­tűkanyarban ugyanis a jég­törőhajók nem tudták fel­szabdalni az összetömörült jégtáblákat, és robbantással kellett megszabadítani a fo­lyót a jégdugóktól. Az új me­derben egyenletesen folyik majd le a víz. és nem kelet­keznek jégtorlódások. A je­lenlegi folyómedret nem töl­tik fel, hanem meghagyják holtágnak, vizét öntözésre használják majd.

Next

/
Oldalképek
Tartalom