Déli Hírlap, 1979. június (11. évfolyam, 127-152. szám)

1979-06-08 / 133. szám

♦ A fórra most is érdemes egy órát áldozni... Hét végi kalauz ★ Egy kocka a televízió Romantika és klasszicizmus küz­delme című angol képzőművészeti filmsorozata vasárnap dél. előtt 11.50-kor kezdődő epizódjából. IRÁNY A VARI A miskolciak és az idelá­togatók minden nyáron újra felfedezik a csodalatos kör­nyezetben magasló diósgyőri várat, mely az idén is sok kulturális rendezvény — el­sősorban koncert — színhe­lye lesz. Strandolás után hasznos, kellemes időtöltés a két adandó kiállítás és a Dé- ryné-ház megtekintése. Hét­fő kivételével június 17-ig 9-től este 6 óráig, június tő­től 9-töl este 7 ó’-áig láto­gatható A diósgyőri vár tör­ténete és a Pénzek Diósgyőr eletében című kiállítás a várban, illetve a Déryné- házban a Déryné Széppata­ki Róza- és a Lévay József- emlekszoba. GYEREKEKNEK Mim minden vasárnap, most is játékclélután várja a kisebbe­ket á Vasas Ifjúsági Parkban, ahol sportszerek és különböző játékok állnak rendelkezésükre. A budapesti Mesejáték Színpad — ugj'ancsak vasárnap — dél­előtt 10 órától mutatja be a C’slpkerózslkát, a Vasas Művelő­dési Központban. A Hevesy Iván Filmklub helyiségében működő Mesemozi vasárnap délelőtti mű­sora A farkas és a kisgidák cí­mű magyar rajzfilm. KÖNYVHÉT Ma estig még lehet bön­gészni a könyvtéren, s ezzel lényegében véget ér a könyv­hét miskolci programja. Az árusítás azonban nem szűnik meg a sátrakban, boltokban. Aki még nem vette volna meg kedvenc írója kötelét, ma és holnap megvásárolhat­ja ... MUZSIKÁLÓ UDVAR Ma este 7 órakor megkezdő­dik a Muzsikáló Udvar Beetho­ven-sorozata. A Kossuth Műve­lődési Ház udvarán a Miskolci Szimfonikusok Beethoven I. és Ii. szimfóniáját látsszák. Mura Pétef vezényletével. A hónap to­vábbi három péntekén a sor­rendben következő hal szimfó­niát mutatják be a Muzsikáló Udvarban. TÁRSKERESŐKNEK A Diósgyőri Vasas Műve­lődési Központ Te meg Én társasklubja holnup délután 5 órakor kezdődő összejöve­telén az Expressz Utazási Iroda munkatársa látja el hasznos utazási tanácsokkal a klubtagokat és az érdeklő­dő vendégeket. TOTÁLIS MŰVÉSZET Színhely nincs. Meg­kezdődik a hagyomá­nyos szóval előadás­nak nevezett valami, de nem ismer maga­ra. Szünet. A szünet­ben a művészeti ágak összemosódnak. A könyv lapjai megele­venednek a filmvász­non. a vászonba csa­varra néhány néző műélvez a sötétben tapogatózva. A szerző groteszk- és zseblámpaelemeket kínál. Közérzete van, de meghasanlik ön- m agá va l,. 1 lg énkor belső ellenzékbe vo­nul — a nagyszobából <» kisszobába. Ám az ebéd illata kicsalo­gatja a konyhába. Lá­togatója érkezik: ren­dező barátja, aki ren­dezőcentrikus. Hozzá­látnak falatozni. A rendezőnek megakad a torkán egy színész, az iró hátbavágja. mire kiköpi. Feddő atyáskodással szól a rendező a színészhez: „Hát te is, fiam Bru­tus?” A színész kikö­pött az apja. Egy cserép muskátli megunja a konyhában folyó művészeti vitat, elhatározza, hogy ön­gyilkos lesz. Kiugrik az ablakon, fejre esik. Egy kopasz pasas fe­jére. Az illető jó té­ma. Az utcán hever. Közjáték: Müvé­szetállás-jelentés: Sznobnál árad. Snitt. A cselekmény találkozik a mondani­valóval, de úgy tesz­nek, mintha nem is­mernék meg egymást. Elérkezettnek latja az időt a nagy. fiatal fes­tőművész, költő és ember. Csupa nagy E- vel. Elvégzi a főisko­lát. majd rögtön al­kotói válságba kerül. Ösztöndíjjal.. Az Ifjú művész abszurdrea­lista. amit jól érzékel­tet. hogy a bal fülé­re színvak. A másik­ra mezítláb. Széttépi rímeit. Végre szabad a vers! Hozzáláthat festeni. A falra dol­gozik. A mű címe, egyben témája és alapanyaga: kaviár, majonézes lágytojás. sal. sok zsírral. Le­mosható. „Jó lesz az ötlet tapétareklám­nak!” — gondolná a festö-köllö, de erre Meg nincsenek kezel­ve. Néhány hangjegy az egyébként vizuál­ingerpszichodefekt tárlaton egy teflon­edényben sistereg. Kottafejek rántva. Két fortissimo kőit halk hegedűszó vezeti be a csellót. Kézen­fogva. A nagybőgő az eget is annak nézi. Ízes dunántúli tájszó­lással. Ko-jálék: .,Alakul a dolog!” — veregeti meg az iró a szobrász vállát, mire az köve válik. Ruhatár. A ruhatá­rosnak felsegítik u né­zőkre a díszleteket. A női tear ezalatt lágyr.n lalázik. A férfikar az asztalra csap. Többek zsebében a türelemtől kinyílik a rózsa. Es még nem beszél­tünk az alkotói kö­rökről. Nem is fo­gunk. Sőt. most mar teljesen elhalku'unk, átadjuk a szót a kö­zönség tapsának, mellyel azonban a mi totális művészetünk semmiféle közönséget nem vállal. SZABADOS GABOR már nem hegyünk neki időt, továbbug- runlc. Filmbetét, ha mond­juk ez egy hang játék. Ha nem mondjuk, ak­kor pantomim. Tar­talmas csend, melyet időnként sokat sejte­tő hallgatás szakit meg. Talán észrevet­ték már. hogy lyukat beszélnek a hasukba. Itt most mindenki zajlik. Néma tapsot kérek. Ott tartottunk, hogy filmbetét: Finom erotika. Egy férfi sze­ret egy nőt. Korbá­csolni. így csinálják Odaát! Magyar hang­ja Sáfár Anikó. A szinkron a Magyar Televízió megbízásá­ból a Pannónia Film­stúdió agyában ké­szült. Vissza a festőhöz, aki éppen olajjal dol­gozik. Nagyon helye­sen teszi. Sokkal egészségesebb, mint a zsír. És ebben a pilla­natban felhangzik egy írógépszalagra kom­ponált magnószalag. A zeneszerző kiállítá­son mutatja be leg­újabb hangjegyeit. Könyvespolc Irószemmel Volt olyan könyvesbolt, ahol a/. Irószemmel 1918 című anto­lógiát már a könyvhét első, második napján nem lehetett kapni, máshol találni meg most is egy-két darabot, de a boltok ellátása nem szólt belé az idén sem az érdeklődésbe, vagy ha igen, tokozta azt. Ezt a könyvet mindig sokan kere­sik. bizonyítva, hogy a szer­kesztők (Pelle János válogat­ta. a Kossuth Kiadó adta ki) jól számítottak, mikor a kötet célját így határozták meg: ..Azoknak a közéleti érdeklő­désű olvasóknak a ügyeimébe ajánljuk, akik nem elégednek meg azzal, hogy átélik, hanem ismerni Is szerelnék minden­napjaink történeiméi.” Újságolvasók nagyon sokan vannak, nagyon sokan kísé­rik élénk figyelemmel a min. dennapok eseményeit; az embert érdekli, hogy mi tör­ténik körülötte vagyis vele. Nem mintha nem tudná, de örömmel tölti el, hogy jól tudja; örül neki. ha azt ol­vassa, ami foglalkoztatja. A napilap nem tűri azt a terjedelmű riportot, amely mély. átfogó, szociográfiai ihlelettségű képe kíván len­ni a valóságnak, de he­tilapjaink, folyóirataink a többi között ezért jöttek a világra'’. A huszonkét szer­ző huszonhét riportját ezek­ből (hogy néhányat említ­sünk). az Élét és Irodalom­ból. az Üj Tükörből, a Nők Lapjából, vagy éppen a nóg­rádi Palócföldből, a borsodi Napjainkból válogatták. Az egyes lapok rendeltetése, fel­adata mellett azt is bizonyít­va, hogy a legnehezebb, leg­szebb. mert legteljesebb új­ságírói műfajnak sok tehet­séges művelője van. De bi­zonyítva azt is. hogy a min­dennapok valóságának feldol­PENTIK Kossuth rádió: 12.00: Déli kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — l2.ao: Hétvégi panorama. — 13.07: Borosa Lajos énekel. — 14.05: Lakatos György népi zenekara játszik. — 14.44: Magyarán szól­va... — 1-3,01): HírtK. — 15.10: EÍly Ameling két Mozart-hang- versenyáriát énekéi. — 15.2d: Hobby-dominó. — 18.ÖÖ: Útköz­ben. — 18.05: Húszas Stúdió — 17.00: Hírek. — ív.lö: ünnepi künyvhét 1979. — 18.15: Ht>i vóií, ho[ nem volt... — 18.30: Esti Magazin. —19.15: Arturo Tosca­nini vezényli a BBC és az NBC szimfonikus zenekarát. —- 20.07: Láttuk, hallottuk. — 2Ö.32; Az Állami Népi Együttes felvételéi­ből. — 21.23: Nathan Müstein he­gedül. — 22.00: Hírek. — 22.13: Sporthírek. — 22.2O: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Radiószin- haz. — Hárorp utazás. — 2S.23: Martha Angelici és Peter Anders operaáriákat énekel. — 24t,00: Hí­rek. — 0.1U: Medgyaszay Vllrtia es Maleczky Oszkár operetue±- v ételeiből. Petőfi rádió: 12.30: Hírek. — 12.33: Édes anyanyelvűnk. — 12.30: Népi muzsika. — 13.13: Nőkről, nőknek. — 14.00- Kettő­től ötig... - 17.00: László An­nie es Bojtor Imre nótákat éne­kel. — 1*7.30: Ötödik sebesség. — 10.30: Hírek; — 18.33: Négy or­szág, négy enekes. — 19.27: Harminc perc alatt a Föld ko­rul. — 20.00; Régi nóta, híres nóta. — 20.30; Hírek. — 2Ö.33: A csiiiovnyik halála. Csehov jele­netei, — 21.24: A Rádió Dalszín­háza. — 23.05: Hírek. ~ 23.20: Az Osibisa együttes ielvéteieiböl — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. — Kulturális korkép. Az 50. ünnepi könyvhétről. Szer- keszlo-i iporter: Antal Magda. — Hangversenyen hallottuk... — A Misko.ci Szimfonikus Zenekar játszik. — Emberek, utak, jár­müvek. Guruló labdák, gyer- mekba’esetek . , . Hiányzó táb­lák. Az uj Büntető Törvény- könyv szerint, a cserbenhagyás elbírálása. Szerkesztő-riporter: Imreh József. — Érettségi után. Dr. Fodor László jegyzete. — 18.00: Eszak-magyarországl kró­nika. (Uj biztosító berendezést kap a miskolci Uttörövasút. — Öntözés a borsodi földeken. — Az avast lakótelep építői kö­zött. — Repülőmodeilező-ver- Heny. — Magyarország képes le­velezőlapon.) — Lap- és műsor- előzetes. Televízió, í. műsor: 18.25: Hí­rek. — ití.30: Jó hangulat zené­vel. — 18.33: Mindenki közle­kedik. — 17.10: öt pei'c mete­orológia. — 17.20: Dél-alföldi krónika. — 17.50: Forgácsok. — 18.20: Kockázat, Versenyben a világpiacon. — 18.50: Könyvsátor. — 19.10: Esti niese. — 10.20: Té­vétorna. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Mire megvénülünk. — 20.30: Delta. — 21.10; improvizá­ció. — 22.10: Tv-híradó 3. Televízió, 2. műsor: íí.uű: Nemzetközi atlétikai verseny. — 20.20: öt perc meteorológia. — 20.25: Délsarki tél. — 21.00: Tv­gozasára rendeltetett műfaj nem szenved témahiányban. Amikor kiderült, hogy egyes bányák szénvagyoná­nak kitermelése nem gazda­ságos, az arra ítélt üzemeket bezárták, vagy csökkentették a termelést. Ez nagyon sok embert, családot érintett. Ugyanennyi bányász életébe szólt bele, amikor eldőlt: a bányákra változatlanul szük­ség van. Nincs újságíró, aki ezt valamiképpen ne nyug­tázta volna, sokan megírták. Karácsony György Békés frontokon című írását „bevá­lasztották” az idei trés zéró­méi riportjai közé A falu. a jellegzetes mai vidéki való­ság is sokféleképpen megfo­galmazódott már, M. Szabó Gyula Elveszett órák című riportja egy olvasmányos adalék hozzá. Mészöly Gábor a Melós-Hilton lámpaoltáskor címszóval a munkásszálláso­kon élők sorsára kíváncsi, mert pontosan tudja: a mun­kásszállás „a falu és az ipar közötti átretegzödés színtere”. Csak Budapesten ötvenezer ember kényszerül erre az életformára. Olvashatunk portrét az ózdi kohászról (Fenákél Judit: Nem kérdez­ték: akarok-e még dolgozni?), arról az emberről, akinek a sorsa az ipar. az ipar válto­zásának megélt története, és hamarabb bizonyítju az em­ber bölcsességét, mint a kö­zösség megtartó erejét. Nyil­vánvaló. hogy ír az újságíró a szükséges rossz albérletről (Simon Emil: Az évszázad sufnija), extrém, de valahol mégis jellemző történeteket örökít meg (Csapiár Vilmos: r----­3 V V 1 so r híradó 2. — 21.25: Lidércfény — 22.10: „Buta Auguszt”. Jobba Gabi műsora. Szlovák televízió: 15.10: Isko­láiét é. — 13.30: Dokumentum­fllin. — 13.G: Rlppríinüsor. — 10.13: Fiatalok tévéklubjs. — 17.00: Pozsonyi híradó. — 17.13: Természetűim. — 17.40: Esti me­se. — 18.00: Tv-híradó. — lő.00: Vetélkedő. — 19.20: Vörös és re­kele. — 20.30: Tv-hiradó. — 21.00: Kamerát a] a katonák kö­zött. — 21.13: Intertalent. 1079. — 22.10: A szemtanú. Miskolci Nemzeti Színház (13, fü): Az áldozat visszatér. Kiállítások: Miskolc; Kép­tár (10—16): 230 év magyar ias- tészeie. — Kondor Béla-emlék- kiállítás. — Képzőművészet és fotográfia. — Miskolci Galéria (10—18): Rajzolt. — József Attila Kiubkúnyvtar (12—20): Lengyel Lajos-emlékkiáliitas, — Vasas Galéria (14—19): Szondy Sándor fafaragó, Bodrogi Sándor lóször- ettszer-készilő és Szegedi Béla bőrdíszműves kiállítása, — Va­sas Művelődési központ (14—10): illusztrációk. — Munkásélet 70’. — Herman Ottd Műzeum (tö­lti : Ember és munka. — A Kel­ták Es/.ak-Mágyarországon. — Diósgyőri tar (10—18): A diós­győri vár története. Pénzek Di­ósgyőr életében. — Déryné-ház. (10—18): Déryné Széppataki Ró­za. és Lévay József-emlékszobák. — 11, Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár (10-18): A Miskolci Mlmaturkőnyv-gyújtők klubjá­nak kiállítása. — Molnár Béla Ifjúsági és Uttüröház (10—19): Uttüroházl szakkörök kiállítása. — Rónai Sándor Művelődéin Központ (10—18): Vili. megyei gyermek rajz-pályázat. — Vörös­marty Művelődési Ház (10—18): „Lóvasuttói a vllianymozdonyig” könyvkiállítás. — Nehézipari Műszaki Egyetem (9—13): Váczi György könyvkötő kiállítása. FILMSZÍNHÁZAK BÉKE Ned Kelly Szí. angol film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk) Kezdés: fi, hno órakor Gyilkos léVégő Szi. kanadai film Kezdés: 8 órakor KOSSUTH Csillagköudvar bármi áron Mb. szi. NSZK Ilim 14 éven aluliáknak nem ajánlj ukl Kezdés: 13, hn3, órakor A Scotland Yard vendége Mb. szi. angol film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk I Másfél helyér! , Kezdés: 7 órakor Kossuth, éjszakai vetítés Suttogások, sikolyok Szí. svéd film 18 éven felülieknek! Kezdés: 9 órakor Egy fiatalember boldogulni akar), és Brády Zoltán Két karrier című riportjában meg tudja mulatni, hogy fia­tal, tehetséges embereket te­het tönkre a látott, tapasztalt rossz'példa. Az újságíró látja a falu. látja a nagyváros át­változását, mint Brackó Ist­ván a miskolci Avas-déli la­kótelepről készült Szavak a tiszta lapon című riportjában felfigyel a várostervezés, -építés utóbb, vagy előbb- utóbb visszaütő hézagjaira, és mert ezért fizetik, ismeri az ország gondját, baját, örö­mét. Anniival több, mint akárki más. hogy ezt meg' is tudja írni, és feltétlenül tisz­tességes, f mert nem ellen­drukker.’ Legjobb tehetsége szerint, a legjobban szeretne segíteni. Mindenki, mind a huszon­két szerző ezért írta meg an­nak idején a riportját, és csak a természetes különbö­zőséget bizonyítja, ha ezek az írások hem egyforma szín­vonalúak. Éppen úgy. mint ahogy a gondok, bajok sem egyforma fajsúlyúnk; áz idő túljut íráson és megoldandó feladatokon. Annak is lősz majd tehetséges krónikása, jó riportokat ezekben a per­cekben is írnak: jövőre is lesz miből válogatni, ez a kötet jövőre is megjelenik. Remélhetőleg más címniel, mert semmit nem ront az ember tehetségén, ha annak tartják, ami. Ezek a szerzők újságíró szemmel néznek k6-, fül a világban. MAKAI MARTA HEVESY IVAN FILMKLUB Az éjszakai votiat Lengyel liim 14 éven aluliaknak hőm ajánljuk! Kezdés: ti, 17 ólakor TANCSltS A Csodatevő palatábla Mb. szí. szovjet aim Kezdés: 15, 17 órakor farlya Csillag a máglyák Szí. magyar nun Kezdés: 13, 17 órakor PETOri Lülth Piar Mb. szí. francia aim 19 even felülieknek! Kezdés: f3. 17 órakor SZIKRA Kaszkadőrök Mó. szi, amerikai lilm 14 éveli aluliaknak nem ajánljuk I felemelt helyér! Kezdés: 3, 7 órakor TAPOLCA, ADY Egyszeregy Sit. tr.agj.af lilm Kezdés: s órakor HÁMOR A tupaitl Ház asszonya Mb. szovjet uim Kezdés: u urakor SZIRMA A tóparti liáz asszonya Mb. szovjet aim Kezdés: té orakbi SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. -> 8.20: A máj nap kunurUUs prog­ramja. — 9.30; lányok, asszó. nyak. - 8.33: 4x4 Játék — 10.08: Hírek. - ÍO.OO: Művészié-’ mezek, — íi.ül): Negyvenmillió. 8.03: Lgrand István kórusmUyei f,ül- — Tíz perc kütpomi ka. — 8.30: Hírek. — 6,89) Mii Szabó Katalin énekel. — 9.ik Hogy tetszik lenni? — ro.aO: Hl rek. — 10.30: Válaszolunk hall satuinknak. — 10.31; Füvöaaen láncrltmusban. - n.20: A Ma gyár Rádió és Televízió gyei mekkórusa énekel. — n.S4: Fi ataloknak I luvjttiaa, niusoreiozetes. — VJ szaplllantó. (Információk, tu sitások, riportok a hőt fon sabb eseményeiről.) — 9 Eszak-magyarországi króm (Építők köszöntése. — Kön hun mérleg. - Piaci jelenti — Zene, Közben: Napjaink k deset. (Wtrth Lajos jegyzete.) Mlkrofonlílnc. A műsor vend. Szepesi György, az MLSZ éli ke. — Hová menjünk, mit c naljunk? Zenés programaján — Lapszemle az Éséak-Mégy ország és a Heves megyei Ni újság, az üzemi lapok szomt) számából. — Musorösszeíogl és programajánlat. Televízió, 1. műsor: 8.60: Té­vétorna. — 8.03: Es így tővabb. — 9.00: A hangyák allémé. — i.4ö: Mindenki közlekedik. , — 10.00; Mire megvánUlühk. — 10.30: Sylvia műsot'a.

Next

/
Oldalképek
Tartalom