Déli Hírlap, 1979. június (11. évfolyam, 127-152. szám)
1979-06-07 / 132. szám
a miskolciaké a szó Disco — gombasalátával A vendéglátóipar sajátságos intézkedéseivel már elég gyakran találkoztam. Megismerkedtem a gyakorlatban is néhány érdekes vcndéglátóipari fogalommal. Ilyen volt évekkel ezelőtt az úgynevezett ..kötelező reggeli”, amit annak idején a humoristák többször is tollhegyre tűztek. Ennek azonban sokkal „meredekebb” és modernebb változatával találkoztam Miskolc-Tapolcán, a Júnó-szállóban. Szeretem a modern zenét, ezért, ha fiatal vendégeim vannak nyáron, elmegyek velük a Júnó teraszán az esti órákban rendezett disco-müsorra. A fiatalok táncolnak, én pedig egy üveg sör vagy kóla mellett gyönyörködöm jókedvükben. Erre készültem május 28-án este is egy kis társasággal. Am már a belépésnél meglepetést szerzett a Júnó Ugyanis azonnal „legomboltak” rólunk fejenként 20 forintot. Magyarázat: 10 forint a disco-belépő és 10 forint a „kötelező” svéd gombasaláta. Kénytelen-kelletlen — ha már kijöttünk Tapolcára — leszámoltam a fejenkénti obulusokat. miközben megkérdeztem meg egyszer, hogy mi az a másik tízes azzal a svéd gombasalátával? Azt hittem ugyanis, hogy az előbb nem jól hallottam. Az illetékes „júnóista" azonban ismételten közölte hivatalos hangon, hogy a másik 10 forint a „kötelező” svéd gombasaláta tcritcsi díja. — Na és, ha nem szeretem a svéd gombasalátái? — kérdeztem. — Sajnáljuk, mást nem adhatunk helyette! Erre a válaszra a svéd gombasalátáról a nagy svéd kémikus, Nobel Alfréd, róla meg a dinamit jutott hirtelen az eszembe, mert a méregtől majd szétrobbantam. Hát a pénzemért még azt is meghatározzák, hogy mit fogyasszak a discóhoz? Vagy talán a műsorban a svéd ABBA együttes lesz túlsúlyban, és ahhoz stílszerűen a svéd gombasaláta illik? De mi lesz, ha a Kati cs a Kerek perec együttes lesz a disco műsorán? Akkor egész este rágjak perecet? Vagy talán azt kell esténként a disco-müsor mellett „kötelezően” fogyasztani, ami éppen aznap nem fogyott el a konyhán? És: akkor mennyibe fog kerülni a disco-belépő, ha aznap történetesen éppen az újházi tyúkleves, vagy az idei libasült nem fogyott el? Így morfondíroztam magamban, és néhány nap múlva te- lélonon megkérdeztem a Júnó-terasz fő illetékesét. Ö bírálta a kiszolgáló eljárását, és közölte, hogy a „kötelező fogyasztás" keretében nemcsak svéd gombasaláta. de helyette egy sonkás szendvics is rendelhető. Ezenkívül más választék nincs. Mindenesetre, hogy a disco-musorra készülőket kellemetlen meglepetés ne érje, már a bejáratnál jó lenne egy táblácskát elhelyezni: „Disco — csak ínyenceknek!” Horváth Dezső, Miskolc, Felszabadítók útja 24. Ilyenek a fiatalok! Színhely: a 2-es autóbusz. Idő: június 2., 17 óra. A buszon minden ülés foglalt Ifjú apa, karján gyermekével, megáll az ülések között. Két kislány foglalja a helyet a gyermeket tartó apától karnyújtásnyira. Egyikük szolgálatkész igyekezettel pattan fel: — Tessék leülni a kicsivel ... A másik leány sem akar elmaradni a társnőjétől, engem invitál: — Tessék helyet foglalni ... Szabódom, ámde rendkívül kedvesen kínálja helyét. A végállomáson melléjük lépek. A röpke beszélgetésből kiderül: egyikük Lakó Bea. másikuk Szókoly Judit, s mindketten a 21. sz. Általános Iskola diákjai. ... Szüleiket, s tanítóikat dicsérem! Sz. Gy. Miskolc, Bajcsy-Zs. út A MISKOLCIAKÉ A SZÓ Rovatvezető: Radványi Éva Levélcím: Deli Hírlap szerkeszt ősege 3327 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. Telefonszám: 18-221 „Ne bántsátok a lombokat!” Juhász Gyulának van egy igen szép verse, amely arra int: ..Ne bántsátok a lombokat! 1, Hadd nőjenek, viruljanak az égre. / Hadd ját. szánok alattuk a gyerekek. / akik az élső lépést most teszik / tipegve ismeretlen cél felé ! Ne bántsátok a lombokat Ti élők.” Ez az intelem azonban városunkban, sajnos. pusztába kiáltott szó. Parkjainkban, játszótereinken egyre több a károkozás. Sok a letaposott gyep. rajtuk a szemét, tönkretett padok,- játszóeszközök árulkodnak az értelmetlen pusztításról. A bokrok, facsemeték megtépve, megtördelve kóká.doznak. s hiába a kertészeti vállalat sok-sok erőfeszítése: amit beültetnek ma, holnapra sokfelé leromboljuk. Sok millióra .rúgna a kár, ha egyszer összeszámolnánk. A felelőtlenség, a nemtörődömség miatt sivárrá válnak a legszebben elkészített parkok is. Végre nekünk, a lakosságnak is tenni kellene valamit azért, hogy megvalósuljon a tiszta, virágos Miskolc álma. Ha többet nem, legalább annyit, hogy ne tegyük tönkre azt. ami mar megvan. Különben úgy járunk, ahogy a tudományos-fantasztikus irodalom pesszimistái jósolják: utódaink legfeljebb emlékmű talapzatáról’, láthatnak majd iát. Kőbe zárva. Sz. J. Miskolc Két hónapja kerülgetjük... tfc ... ezt a kidöntött KRESZ-táblát, s oszlopot A környék járókelői már — amennyire tudták — félrehúzták az útból. Eltüntetni azonban nem tudják, nem tudjuk. A járdán fölösleges, a helyéről biztosan hiányzik. Ha nem hiányzik, kar volt felállítani. Mindenesetre jó lenne, ha végre történne vele valami! — hívta fel a figyelmet a Jánosi Ferenc utca torkolatánál található kidőlt oszlopra Lipták Imre, Miskolc, Svejder J. u. 25. sz. alatt lakó olvasónk. Huszonkét kiskereskedő kéri A miskolci Búza téren, a vásárcsarnok mellett 22 kiskereskedő számára létesített igazán esztétikus, ezüstösen csillogó fémlemezből elárusító sort a városi tanács. Az elárusítók elégedettek is, de most a kánikula mégis feltárt egy hibát: a pavilonok nagyon melegek, a nap legalább 40 fokra áthevíti a tartózkodási helyüket. Ezért kéréssel fordultak a vásár- csarnok felügyelőségéhez: hadd vágjanak egyforma, jól zárható kis ablakokat a pavilonokon. A kérésüket azonban- elutasították. Indok: az ablakok rontanák a városképet ... A kiskereskedők ezzel nem értenek egyet. Érthetően hangoztatják, hogy ők is emberek, akik egyszerűen fizikailag nem bírják a nagy meleget, s - az egészségük védelme talán mégis csak fontosabb, mint az a „városkép”. Benedek Imre, Miskolc, Árpád u. 8. sz.: Levelét — kivizsgálás végett — az illetékes kereskedelmi osztályhoz juttatjuk el. Türelmet kérünk. Bodnár János, Miskolc: Közelebbi ' címet kérnénk. A téma, amelyről irt, figyelemre méltó. „Avas-déli olvasó” jeligére: Színes fotót sajnos nem tudunk lapunkban felhasználni. Egyébként sajnáljuk, hogy titokban tartja a nevét. Ha esetleg fekete-fehér fotót küld, kérjük, közölje nevét, s címét is. Ha kívánja. csak a monogramját közöljük a lapban. Samus Károly, Miskolc, End- rédi u. 8. sz.: Különösen az utolsó mondata okozott meglepetés. Az UNIÓ AFÉSZ-tól kapott tájékoztatás szerint ugyanis most már pohárban kell ( felszolgálni az üdítő italt a színházbüfében is. Mikor tapasztalta a leírtakat? Szeretnénk választ kapni erre is . Hárman a Nem hiszem, hogy a könyvhét zsúfolt programjában marad hely a kultúrrovat- ban annak a könyvtéri kis eseménynek a megírására, amelynek tanúja voltam, éppen ezért ebben a rovatban szeretném írásos nyomát hagyni a miskolci Gárdonyi Géza Művelődési Ház munkásszínjátszó csoportja három tagjának sok tapsot kiváltó, egyórás irodalmi műsorának. Sokszor szóvá tettük már. hogy a könyvhéten méltatlan a túlságosan hangos. rikoltozó tánczene. beat- muzsika, amiben sajnos, nem volt hiány. Nos. Gál Judit, Szalóczky Éva és Szegedi Dezső triója most megvalósította a könnyű műfajnak azt a kultúrált formáját a könyvtéren, amelyből nem hiányMegUérdeztük MIÉRT NINCS ELÉG SZÖIÖCUKOR? Veres Ferenc, a Lenin Kohászati Művek szállítási ügyintézője tette szóvá, hogy több dolgozótársával együtt szinte „védőételként” kedvelik a szőlőcukrot, amelyet egyébként a szívbetegek is igényelnek. S ez a közkedvelt cukorféle már régóta hiánycikk az üzletekben. Miért? A kérdést Veres Bélához, a Borsod és Heves megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat édesságelőadó.iához továbbítottuk. tme a válasz: — A szőlőcukrot és az. ugyancsak népszerű krumpli- cukrot egyaránt a Szeszipari Országos Vállalat Demecseri Burgonyakeményítő Gyára készíti. Mégpedig melléktermékként készíti, mert egyébként’ a gyár a gyógyszer- iparnak dolgozik. Nos. mi minden negyedévben 300— 400 mázsát igényelünk mindkét termékből, de sajnos, a gyár legfeljebb csak 9 mázsát tud adni. Az elosztásnál elsősorban a főutcái és a nagyobb boltjaink számára jut nagyobb mennyiség. A második negyedévi tételek éppen a napokban érkeztek meg. Azt ajánljuk tehát a kohászoknak, hogy máris keressék ezekben az üzletekben a szőlőcukrot. könyvtéren zott ugyan a csendes gitárki- sérettel énekelt József Attiládat (Szegedi Dezső maga ze- nésiteüe meg és adta elő gitárjával kísérve), de Szalóczky Éva versmondása és Gál Judit prózai előadása úgy egészítette ki. hogy az egész műsor az egykori finom irodalmi kabarék légkörét idézte e sorok nem éppen tinédzser-korú írójának emlékezetébe. Örömmel kell megállapítanom, hogy a valóban tizen-húszas nemzedék is ..vette a labdát” és lelkes tapssal jutalmazta a szolid irodalmi műsort, amelyet Kalapos László és Szalóczky Éva állított össze. Lehet hát ilyen műsort is csinálni! M. I. Miskolc Dr. Kovács Tlborné Miskolc, Hunyadi u. 10. ss. . Kész kabaré! Nagymama korban vagyok, színház, mozi a kedvencem, sok eve bérletem van, s ha Pestre megyek, megnézem a legjobb előadásokat. Láttam már sok-sok kiváló, s jó néhány gyenge műsort is. De amit múlt pénteken a Diósgyőri Vasas Művelődési Központban láttam, az minden képzeletet alulmúlt. Volt egyszer egy kabaré címmel unalmas, zagyva műsort kaptunk 35 forintunkért. S ráadásul a meghirdetett színművészek közül többen meg sem jelentek. Hiányzott Harsán.vi Gábor, Dőry Virág és Buss Gyula. Nem volt konferanszié sem. A színészek nyilván nem tudták, hogy a kupiék éneklése közben legalább meg kellene közelíteniük a mikrofont. „Tájékozatlanságuk” miatt a szöveget nem értettük, s amit talán értettünk volna belőle, azt túlharsogta a zongora. Szerintem a művészek is unták az'egészet. Bosz- szantó volt az egész műsor. De szájízünk rossz marad tőle sokáig. Aztán: fél nyolc körül volt vége a műsornak. Na, egy jó pohár sör majd fclUdít a Hámor étterem kerthelyiségében. Ám a gyönyörű kertben már hét órakor zártak, s fent a presszóban is fizettek a vendégek. Ez Miskolc, 1979 nyarán... Kiaknázatlanul hagyunk egy oly csodás, nyári vendéglátóhelyet az esti órákban, mint a Hámor kertje... Eszembe jutott, hogy a fővárosban, ha tenyérnyi hely van egy presz- szó környékén, kitesznek négy asztalt, hogy levegőn lehessenek a vendégek. Itt: idejekorán bezár a kert, mondván; fizetés nélkül mennek el a vendégek a késői órákban. Hát, kérem: próbálják meg azt a módszert, hogy a rendelés teljesítése után rögtön inkasszáljanak. Persze, udvariasan. Mert azt is lehet. A kudarcba nem nyugodtunk bele, buszra ültünk, s a Hoffmann utcai Szökőkút presszóban sikerült egy jó pohár hideg sört inni, nyolc óra előtt öt perccel. Aztán záróra. És ez is remek hely az esti ücsörgésre, kellemes környezet volna. Jómagam miskolci vagyok. Mégis csodálkozom mindezen. Vajon mi lehet a véleményük városunk esti vendéglátásáról az idegeneknek?