Déli Hírlap, 1979. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

1979-05-23 / 119. szám

belföld FAGGYEJEV BUDAPES­TEN. Tegnap Budapestre ér­kezett Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára. Fogadására a Ferihegyi repülőtéren megje­lent Szita János, a nemzet­közi gazdasági kapcsolatok titkárságának vezetője is. KŐSZEG VAROSFALA. „Lefejtik” a házakat Kőszeg középkori városfaláról, ame­lyet az elmúlt századokban csaknem teljesen „benőttek”, s egyben meg is védtek az időközben emelt épületek. A városfalat most fokozatosan feltárják, és kiszabadítják az épületek szorításából. Jelen­leg a nyugati és déli szár­nyon dolgoznak a szakembe­rek. Munkájuk nyomán ki­bontakozik a középkori vá­rosfalrendszer, amely teljes­sé teszi Kőszeg városképét. A KÖZMŰALAGÜTRÓL IS SZÓ LESZ. Hazánk köz­műellátottsága az elmúlt öt­éves tervidőszakban dinami­kusan fejlődött. Ennek elle­nére a közműellátásban még nem értük el a társadalmi és gazdasági fejlettségünknek megfelelő mértéket — álla­pították meg a III. Országos Közművesítési Konferencián, amely tegnap kezdődött Pé­csett több mint száz válla­lat és intézmény 400 szak­emberének részvételével. Ma folytatódnak az előadások és szakmai filmeket vetítenek. Holnap a résztvevők Pécs újabb közműlétesítményeivel ismerkednek meg, így egye­bek között a mecsekaljai vá­ros új lakótelepén, Lvov kertvárosban kiépülő közmű- alagúttal. HALAT A FOLTOKBA. Befe­jeződtek a tavaszi haltelepítések a Kisalföld folyóin és halasta­vain. A vízterületek gazdája, a győri Előre Halászati Termelő­szövetkezet a négy halastóba 250 mázsa pontyot, 50 mázsa amurt és 100 mázsa busát rakott ki. A 30—50 dekás halak az őszi le­halászás idejére egy-, másfél, sót kétkilósra is megnövekednek A Dunán és mellékfolyóin ugyan­csak jelentős telepítéseket vé­geztek. A Rába alsó szakaszán például több mint tizezer 8—10 centiméter hosszú harcsát enged, tok szabadon. A Kisalföld más folyótba további tízezer harcsát és 350 ezer előnevelt süllőt he­lyeztek ki. Pontyot ősszel rak­nak majd a nyílt vizekbe. A Fertő-tóba az érvényben levő államközi megállapodás alapján az angolnát az osztrák, az egyéb halakat pedig a magyar halá­szok telepítik. Ötmillió ngolna- ivadék és 100 ezer előnevelt sül­lő kihelyezése már megtörtént. A magyar halászok az ősszel még száz mázsa pontyot telepítenek a Fertő-tóba. MONOSTOR AZ ÁRPÁD- KORBÓL. Árpád-kori monos­tor falaira bukkantak a ti­szai árvízvédelmi töltés meg­erősítésének munkálatai köz­ben a Szabolcs-Szatmár me­gyei Panyola község határá­ban. A nyíregyházi Jósa András Múzeum régészei szerint a romok a Balog- Semlyén nemzetség ősi te­metkezési helyével azonosít­hatók. Az ismert oklevelek­ben nem szereplő, s emiatt mindeddig ismeretlen mo­nostor feltárását a vízügyi igazgatósággal együttműköd­ve a szakemberek a közeli hetekben kezdik meg. HALÁLOS VILLÁMCSA­PÁS. Tegnap, munka közben, halálra sújtotta a villám Hajnal Mihály 49 éves tisza- szőlősi lakost. A szerencsétle­nül járt ember két munka­társával a helyi Petőfi Ter­melőszövetkezet földjén ta­karmányt rakott egy szállító- járműre. Közben zivatar ke­rekedett, de ők ennek elle­nére tovább dolgoztak. Haj­nal Mihályt így érte a vég­zetes villámcsapás. apróhirdetés Kérjük azt az MKV autóbusz- vezető szemtanút, aki 1979. má­jus 14-én 11.15 órakor a MÁV- igazgatóság előtti gyalogátkelő­helynél (MSZB tér) történt koc­canást látta, szíveskedjen a Mű­vészeti és Propaganda Iroda te­lefonszámán (16-252) jelentkezni. A jó tejnek kell a reklám Tegnap, a nemzetközi tej­nap alkalmából a Miskotci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat és a tejipar több helyütt is rendezett tej- és tejtermék-bemutatókat. Az Élelmiszer Kiskeres­kedelmi Vállalat 908-as ABC-áruházában dolgozó La- nyok-asszonyok brigád tej­termék-kiállítását csaknem ezren nézték meg. A kóstolás­sal egybekötött bemutató, amint ezt Farkas Lajosné üz­letvezető elmondta, elsősor­ban a fiataloknak tetszett na. gyón. A boltban legközelebb Márka-kiállítást rendeznek. Kerékpáron járja a várost Ernyőt , rosszul drágán 4 szilvások után Barackízes gombócok A Magyar Hűtőipar Mis­kolci Gyárának már ország­szerte kedvelt terméke a Oroszul tanulnak a Szovjetunióban Elkészült a Szovjetunióba, nyelvi táborozásra utazó ma­gyar. fiatalok programja. Az idén — immár a tizedik nyá­ron — a korábbiakhoz ha­sonlóan 300 magyar diák lá­togat a Szovjetunióba — Kurszkba, Jaroszlavlba és Lugába — egyhónapos orosz nyelvi táborba. A fiatalok június végén, július elején utaznak 15 pe­dagógus kíséretében Moszk­vába, illetve Leningrádba. A Kurszkba készülő fiatalok előbb Moszkva nevezetessé­geivel ismerkednek, majd három hetet töltenek a kurszki parkerdő közepén le­vő bentlakásos iskolában. A másik két csoport leningrá- di városnézéssel kezdi nyári programját, mielőtt Jarosz­lavlba és Lugába érkezik. A kiutazó fiatalok intenzíven érdeklődnek az orosz nyelv iránt, és érettségi után olyan pályákra készülnek, amelye­ken az átlagosnál nagyobb nyelvtudás szükséges. A tá­borokban kiváló szovjet Tegnap a miskolci Kilián- lakótelepen járt, tegnapelőtt a Szentpéteri kapuban, s hol­nap és azután ki tudja, hogy városunk melyik részében bosszantja majd a lakókat, il­letve csapja be a jóhiszemű embereket. Nem szívesen, de nem is alaptalanul állítjuk ezt. Több panasz alapján kell figyel- .íeztetnünk azokat, akik bi­zalommal nyújtják át elrom­lott ernyőiket a kerékpáron vándorló, 66 éves „mesterem­bernek” : mindig kérdezzék meg előre, hogy mennyiért vállalja a munkát? A mód­szere ugyanis az, hogy mézes -mázos szavakkal rábeszéli a javíttatót, bízza csak rá a dolgot, „néhány forintért olyan ernyője lesz, hogy tíz— húsz évig sem kell javíta­ni ...” Aztán amikor úgy- ahogy megbütyköli a parap- lét, szemrebbenés nélkül 150 —200 forintot, sőt még na­gyobb összeget is kér! Teg­nap például a Könyves Kál­mán utcában két ernyő fél­órái reparálásért egy asz- szonytól 460 forintot akart kicsikarni. Most, amikor le­értékelve már 105 forintért is lehet vadonatúj ernyőt kapni! — méltatlankodott az asszony, de azért kellemetlen vita után csak kifizetett 200 forintot, a még pálinkát is követelő esernyösnek, aki ezt követően átkozódó szitkozó- dások közepette elkarikázott. Az összesereglő szomszédok pedig a javíttatóval együtt felháb' rodva nézték, hogy az egyik ernyőt a javítás helyett még el is rontotta, egyik kül­lőjét eltörte. „Eső után kö­pönyeg ...” — jegyezte meg valaki, más azonban így foly­tatta: de még jobb lett vol­na, ha az eső előtt egy ipari szövetkezetbe, vagy egy meg­bízható kisiparoshoz vitte volna az ernyőt, ahol nem kellett volna ilyen drága tan­díjat fizetnie! R. A. A konzervatívok svőztek Kanadában A Konzervatív Párt győzött a kanadai parlamenti vá­lasztásokon. Pierre Trudeau, a 16 éve kormányzó liberá­lisok vezetője ma bejelentet­te: kormánya a következő napokban lemond és maga helyett Joseph Clarknak, a Haladó Konzervatív Párt ve­zetőjének kinevezését ajánlja majd a miniszterelnöki poszt­ra. Halpusztulás Az utóbbi napokban Bor­sod megyében, az edelényi részeken levő Abod-patakon kisebb mértékű halpusztulást észleltek. Az Észak-magyar­országi Vízügyi Igazgatóság több más érdekelt szervvel együtt végzett, tegnap befe­jezett vizsgálata alapján megállapították, hogy a mintegy kétmázsányi hal pusztulását a Szikszói Álla­mi Gazdaság királykúti gyü­mölcsösében készített per. metlé okozta, amelyet nem az előírásoknak megfelelően használtak. Baleset miatt késtek a vonatok Ma reggel ismét késtek a vonatok a Miskolc—Budapest vonalon. Az eddigi információ sze­rint a következő történt: két tehervonat haladt egymás után, és a második utolérte az elsőt. Ez okozta a balese­tet. Ennek következtében mindkét sínpár elzáródott Aszód és Gödöllő között. Az elzáródás következtében Bu­dapest—Miskolc irányában a vonatokat Üjszász—Hatvan felé terelték, míg a Miskolc­ról indulókat Aszód—Vác irányába. Átlagosan mintegy százperces késést jelentett az elterelés a távolsági vonatok­nál. A helyközi utasszállítást Aszódtól Gödöllőig buszokkal oldották meg. A vágányok felszabadítása és a baleset okainak felderí­tése megkezdődött. szilvás-, illetve szilvalekvá­ros gombóc. Alig egy hete a gyárban újabb gombócfaj­ta készítését kezdték meg, a barackízesét. Ebből most na­ponta 8 tonnát gyártanak. (Egy gombóc súlya 5 deka­gramm, tehát napi 1600 gom­bócból már elég sokan jól­lakhatnak ...) Mivel pedig az igények ez iránt is or­szágszerte megvannak, a gyár az idén még mintegy 250 tonna barackízes gom­bóc gyártását tervezi. nyelvtanárok foglalkoznak velük és elsősorban a be­szédkészséget fejesztik. Fia­taljaink szovjet közép- és főiskolásokkal lesznek együtt a táborokban. Két magyar és egy szovjet diák alkot egy háromtagú csoportot: „troj­kát”. A trojkában jó alka­lom adódik arra, hogy az orosz nyelv olyan részlet­szépségeivel is megismerked­jenek, amelyek elsajátításá­ra iskolai keretekben aligha lenne mód. anyakönyvi hírek HÁZASSÁGOT KÖTÖTT: Sziklai Péter és Bencsik Ag­nes; Hlák Béla és Csomós Éva; Pardi Gábor és Ocsenás Margit; Kiss László és Kala Ildikó; Cson­ka Pál András és Tóth Gabriel­la Ibolya; Bobkó Sándor Péter és Holló Mária; Tamás László István és Sebő Edit; Szurmai István Zoltán és Fazekas Judit Erzsébet; Sütő Menyhért Róbert és Lakatos Anna; Asztalos Mik­lós Pál és Katona Teréz; Vályi- Nagy Gyula László és Müllmann Erzsébet Mária; Geró Győző Já­nos és Jakab Katalin; Koseczky Róbert István és Dajka Erika; Benes Ernő Ottó és Barna Má­ria; Demeter István és Szakács Mária Julianna; László János és Siska Marianna Katalin; Horváth János és Bodnár Éva; Kupecz István László és Szabó Judit Etelka; Szilvási Gábor és Hracs Katalin Judit; Baranyai László és Lavzó Katalin Zsuzsanna. SZÜLETETT: Polgár Károlynak és Juhász Erzsébetnek Károly; Sereg Jó­zsefnek és Tutinka Borbálának Róbert; Malyik Miklósnak és Kozdrony Ilonának Péter; Kádas Andrásnak és Hudák Máriának Rita; Flekács Ernőnek és Törő Katalinnak Tibor; Szabó Ferenc­nek és Sípos Juditnak Ferenc; Kovács Istvánnak és Adorjáni Évának Szabina; Galambos And­rásnak és Ducza Katalinnak Ber­nadett; Benke István Lászlónak és Bukta Gabriella Katalin­nak Mátyás; Hateják Lászlónak és Szakács Erzsébetnek László; Kovács Barnabás Zoltánnak és Lakatos Erzsébetnek Barnabás; Lakatos Ferencnek és Petrovics Irén Máriának Gabriella; Farkas Józsefnek és Horny ák Katalin Évának Bence; Miskolci And­rásnak és Kiss Krisztinának And­rás; Skalitzki Bélának és Vág- völgyi Ildikónak Zoltán; Bártfai Józsefnek és Tóth Máriának Anett; Hegedűs Lajos Józsefnek és Vámos Margitnak Gábor; Jámbor Edének és Fábri Veroni­kának Veronika: Koleszár Pál­nak és Papp Máriának Ákos Gergely; Koren Imrének és Kis Olgának Marianna; Marczis Jó­zsefnek és Tolnai Rózsa Julian­nának Róbert: Rácz Antalnak és Váradi Annának Viola; Tumik Jánosnak és Holczman Jolánnak Edina; Kriston Józsefnek és Ke­lemen Edit Juditnak Beáta; Gut­ter József Lászlónak és Bordás Évának Tamás Mihály; Krajnvák Szabolcsnak és Zebrowska Ur­szulának Zsolt Szabolcs; Dobos Imrének es Kis Ildikónak Imre, Varga Lászlónak és Csató Ibo­lya Erikának Ibolya; Bodnár Já­nosnak és Kamenák Juditnak Judit; Lörincz Lászlónak és Tá­borhegyi Tünde Irénnek Andrea; Varga Zoltánnak és Mester Mag­dolnának Tamás; Nagy Dezső­nek és Szatmári Katalinnak Ta­más; Bodnár Sándornak és Var­ga Évának Csaba; Bóta Károly­nak és Ládi Olgának Andrea; Boros Zsoltnak és Pap Katalin Ilonának Zsolt Róbert; Csőri Bertalannak és Balla Irma Zsu­zsannának Erika; Moczó Tibor­nak és Bitó Katalinnak Tibor; Szigeti Károly Gyulának és Ka- hamcz Irénnek Viktor; Molnár Lajosnak és Garan Ilonának Ta­más ; Vörös Gyula Antalnak és Mimka Juditnak Mónika; Balázs Lajosnak és Bodorovics Katalin­nak Lajos; Illés Tibornak és Kiss Sarolta Máriának Tibor; Kozd­rony Ferencnek és Guzi Magdol­nának Péter; Molnár Zoltánnak és Pusztai Évának Tímea; Tatár József Zoltánnak és Fehér Esz­ter Klementinának Krisztina; Ta­kács Józsefnek és Nagy Kata­linnak József; Bóntis Sándornak és Domán Ágnesnek Sándor; Horváth Ferencnek és Buri Évá­nak Attila; Hudák Jánosnak és Bihari Ibolyának János; Kalász Istvánnak és Hajdúk Ildikó Mag­dolnának Zsuzsanna Ildikó; Var­ga Gézának és Hajdú Ilona Ir­mának Ákos; Dienes Józsefnek és Lörincz Lídiának Krisztián; Kovács Jánosnak és Ratkó An­géla Máriának Krisztián; Mályi Józsefnek és Boros Eleonórának Beatrix; Mázik Jánosnak és Ho- monnai Évának Adrienn; Do- lenszky Józsefnek és Varga Ilo­nának Attila; Végső Gusztávnak és Lakatos Enikő Ma+ildnak Eni­kő: Varga László Péternek és Török Klárának Gábor; Szikszai Sándornak és Sáreczki Katalin­nak ^ibor; Nagv Bélának és Gál Katalin Gizellának Ákos; Dobrosj Bertalannak és Sznaik Erzsébetnek Zsuzsanna; Bodon László Bélának és Jászkai Rozá­liának László; Sinos Gézának és Kocsi-Nagy Erzsébetnek Andrea; Kótai József Attilának és Albert Ibolvának József Attila; Szepe­si Lászlónak és Subaida Évának Szilárd: Nazv Imrének ás Mé­száros Katalinnak Kn^tian: Fa­zekas Zoltán Sándornak és Kiss Irénnek Zoltán; Bu^s Flórián­nak és Kovács Kat&bnnak Fló­rián: Balogh Érnőne’- és Ganvi Ilonának Olivér; f>ír»e j ászé­nak és Szentesi Editnek Balázs j nevű gyermeke. DELI HÍRLAP. — a Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő. CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15 3527 Postacím: Miskolc 3501 Pt 39 Telefonközpont. 36-132, 16-672. 35-380 ntkárság 18-223; belpolitikai rovat. 18-224; várospolitika: 18-225; kultúrpolitika 18-226; sportrovat: 18-222; levelezés; 18-221. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsllinszky út 15., 3527 Postacím: Miskolc 3501 Pf.; 179 — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon. 36-131. - Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15-17., 3525. Telefon; 16-213. - Terjeszti a Magyar Posta Kapható: a áru­soknál. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint egy évre 360 forint. — Index: 25 951. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Felelős vezető: KILIAN BÉLA. — tssn 9133-0209 külföld MOSZKVA. Aczél György, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Miniszter- tanács elnökhelyettes — Pjotr Gyemicsevnek, az SZKP KB Politikai Bizottsága pót­tagjának, kulturális minisz­ternek .meghívására — teg­nap néhány napos baráti lá­togatásra Moszkvába érke­zett. Aczél Györgyöt a szov­jet fővárosban Pjotr Gyemi- csev fogadta. BELGRAD. Alig fejezte be Tito marsall moszkvai láto­gatását, nemsokára újból út­ra kél. Ezúttal május 28-án Algériába látogat, ahol 2—3 napig marad, innen Líbiába utazik és végül Málta szige­tére, ahol május 31-re vár­ják. A jugoszláv elnök, aki május 25-én ünnepli 87. szü­letésnapját, programja sze­rint az ezután következő hé­ten Afrikában, éspedig An­golában és Nigériában tesz látogatást — közölték belg­rádi diplomáciai források. MAROKKÓ. Szultán Tbn Abdul Aziz Szaúd-Arábia hadügyi és légügyi miniszte­re, aki Khaled király kísé­retében tartózkodik Marok­kóban. tegnap Rabatban ki­jelentette: Szaúd-Arábia, a korábbi megállapodás ellené­re, nem hajlandó kifizetni azt az 56 darab F—5 típusú va­dászbombázót, amelyet Egyip­tom rendelt az Egyesült Ál­lamoktól. Az Egyesült Álla­mokban mély aggodalommal veszik tudomásul Szaúd- Arábia határozott álláspont­ját — adja tudtul a The Washington Post, Szadat el­szigetelődését elemzi többek között a Christian Science Monitor, valamint a News­week is. Az utóbbi rámu­tat: „Szadat teljesen elszige­telődött; egyetlen szövetsége­se sem maradt a térségben”. LONDON. Nagy-Britannia támogatja az Egyesült Álla­mok és a Szovjetunió máso­dik hadászati fegyverkorláto­zási egyezményt, és minden módon elősegíti a megállapo­dás kongresszusi elfogadását — ígérte meg — amerikai források szerint — Lord Car­rington brit külügyminiszter és Francis Pym hadügymi­niszter, Vance amerikai kül­ügyminiszternek. Elnökválasztást tartanak ma az NSZK-ban. Willy Brandt, a Nyugatnémet Szo­ciáldemokrata Párt elnöke tegnap délelőtt Bonnban be­jelentette, hogy pártja An­nemarie Rengert. a parla­ment elnökhelyettesét jelöli a köztársasági elnök poszt­jára. Renger asszony koráb­ban a parlament elnöke volt, s ebben a minőségben Kari Carstens elődje. Carstens (képünkön), az ellenzéki Ke­reszténydemokrata és Ke- resztényszociális Unió elnök­jelöltje alighanem Scheel el­nök utódja lesz, hiszen a CDÍJ/CSU többséggel rendel­kezik az elnökválasztó tes­tületben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom