Déli Hírlap, 1979. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
1979-05-18 / 115. szám
belföld A lőtté 20 heti nyerőszámai: 28 38 34 47 76 FTNN-NAPOK AZ AKADÉMIÁN. Plenáris üléssel tegnap befejeződött Budapesten a finn tudomány napjai rendezvénysorozat. A záró tanácskozáson a hét szekció elnöke beszámolt a szűkebb szakértői csoportok tapasztalatcseréjéről, az együttműködés értékeléséről, az újabb közös feladatokról. Láng István, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese összegezte a tanácskozás-sorozat eredményeit. SZARNYASHAJÖVAL BECSBE. A személyhajózás rekonstrukciójának folytatásaként az idén a Dunán két új, egyenként 250 személyes hajót állítottak üzembe, a balatoni forgalmat pedig újabb 400 személyes katamarán és egy 200 utas szállítására alkalmas motoros segíti. A kirándulási lehetőségeket bővítve a Duna-kanyarban június 4-től szeptember 1-ig idényjáratot indítanak Esztergomból Budapestre. A nagyobb osztrák idegen- forgalommal számolva ezentúl vasárnap is jár a szárnyashajó Bécsbe. Az idei hajózási szezonban az irreálisan alacsony vitel- tfíjakat emelték, a Balatonon át. lagosan 20 százalékkal, a folyami személyhajózásnál — a Dunaújváros—Budapest között közlekedő szárnyashajók kivételével — 50 százalékkal. Az iskolai csoportoknak, a szervezett túrákban résztvevőknek azonban az eddiginél nagyobb kedvezményt adnak. FAMATUZSÁLEM. Ismét kihajtott és egészséges, üde- zöld, májusi „levélruhájában díszük a Borsod megyei Ziliz község határában található óriási hibridtölgy. A 800—900 évesre becsült famatuzsálem törzsének kerülete megközelíti az öt és fél métert. Hatalmas lombkoronája alatt egy szénával megrakott pótkocsis vontató is meg tud fordulni. A természeti értékké nyilvánított fa környékét kerítéssel vették körül. LOTTÖNYEREMENYEK. a 4. nemzetközi olimpiai sportlottószelvények sorsolásán öttalála- tos szelvény nem volt. Négyta- lálatos szelvénye 54 fogadónak volt, nyereményük egyenként 43 287 forint. Három találatot 3786 fogadó ért el. nyereményük «gyenként 309 forint. A kéttalá- latos szelvények száma 82 689 darab, ezekre egyenként 18 forintot fizetnek. apróhirdetés alias Női konyhai dolgozót felveszek. „Azonnal 56 418” jeligére. Cím a kiadóban. GYÖNGY Új a zöldborsó, olcsóbb az eper Ma reggel a piacon „Megfiatalodott” a piac. Azaz, a friss zöldségfélék mennyiségben is kiszorítják már a régit, s igen jó végignézni a sorokon, hiszen zöldellnek a paprikák, pirosla- nak a paradicsomok, és ugyancsak guszták az epresládák. Ám, aki minden újdonságot bele akar rakni a levesbe, és körítésként is az újburgonyát veszi, hozzá a salátát, vagy az uborkát, előfordulhat, hogy többe kerül még, mint a hús. A ZÖLDÉRT is bőségesen kínál primőröket a piacokon, hiszen ezen a héten 220 ezer csomó hónapos rétek és nyári 340 mázsa paradicsom és uborka, 260 ezer hegyes és töltenivaló zöldpaprika, 140 ezer fej saláta és 60 ezer újkaralábé érkezett az üzletekbe. 25 mázsa sóska és paraj, 20 mázsa újkarfiol és • 19 mázsa földieper gazdagította a választékot. Üj kel- és fejes káposztából már 4 és fél vagonnal osztottak szét, az újburgonyából pedig 10 mázsát kaptak. A ZÖLDÉRT árai a következők: a téli zöldségek ára nem változott az elmúlt hetihez viszonyítva. Az újburgonya kilója 27, a répa és a gyökér csomója 6 és 4,50, az új fejes káposzta 14, a kelkáposzta 13, a karfiol 32. A saláta 4,20 és 5,20, a zöldhagyma 3,40, a csomós retek 1.20 és 4,20, a zöldpaprika darabját 2,80 és 6,40 között adják. A paradicsom 60, az uborka 30, és 36, a sóska és a paraj kilója 9 forint. Az újkaralábé 3—4 forint között kapható, a földieper kilója 120 forint. A magánkiskereskedők és a magántermelők árai: a retek csomója 6—8 forint, a paprika darabját 3,80-tól 10 forintig adják. A karfiol kilója 40 forint, a zöldbab 140. A zöldborsót 70—80 forintért kínálják, az uborka 40— 46 forint, a kelkáposzta 20—24. A zöldség csomója, nagyságtól függően 7—14, a zöldhagyma pedig 3 forint. A paradicsom kilója 70—80, a saláta 5—7 forint, a spenót kilója 20, az újkrumpli kilója 30 forint. Az epret 140— 160 forintért adják, az alma 24 8 forint. " jfc Pótmama (Szabados György felvétele) laiprei a parian Holnap a lillafüredi parkba mennek az ÉMÁSZ III. kerületi Kirendeltségének villanyszerelői. Nem sétálni, nem a jó idő csalja ki őket, hanem ... ... — A sok javítanivaló, a villanyszerelői munka — hallottuk a kirendeltségvezető Neumann Bélától. — Szocialista brigádtagjaink ezért vállalták, hogy kommunista műszakot tartanak szombaton, s a lillafüredi parkban rendbehozzák a villanyhálózatot, a megrongált világító- testeket. IS szakértők szerint nem elmebetegek Elnapolták Pintyi és társai tárgyalását A Miskolci Megyei Bíróság dr. Batta Miklós vezette büntetőtanácsa tegnap folytatta a fiatalkorú Pintyi Rezső és társai bűnügyének tárgyalását. A megidézett tanúk közül az idős Grósz Géza elmondotta, hogy 1979. január 12-én Vörösmarty utcai lakásukra tartoltak testi fogyatékos fiával, amikor a három dülöngélő cigányfiú belekötött az előtte 4—5 méterre haladó fiába. Az idős ember kést rántott, így sikerült szorult helyzetéből megmenteni a fiút. Ezután telefonált a rendőrségre, hogy három részeg fiú zaklatja a járókelőket, majd hazatértek. Marossy Imre haláláról — akivel ezt követően találkozott Pintyi, Kiss és Horváth Miklós — csak másnak reggel értesültek. A további tanúk valamennyien diákok voltak, akik a József Attila utcai kollégiumban laknak. Elmondásukból Pintyiék korábbi bűncselekménye — több- rendbeli rablás és zsarolás — derül ki, amelyben a „triumvirátus” annyiban változott, hogy Horváth testvére, Attila vett részt ezekben Miklós helyett. Mint a diákok elmondották, a vádlottak szürkületkor a kollégium közelében állították meg őket. Szinte minden esetben hárman voltak, s egyikük — Kiss János — mindig bőrkesztyűt viselt, amit feltűnően dörzsölge- tett, utalva arra, hogy ameny- nyiben nem engedelmeskednek a fiúk, úgy verés lesz. Kissék ugyanis minden megállítottól cigarettát, majd pénzt kértek. Aki cigarettával kínálta őket, attól elvették az egész csomagot, majd pénzt is követeltek. Más alkalommal a vacsorára vásárolt túrókrém volt a zsákmány, s több esetben bántalmazták is a nem dohányzó, vagy éppen pénzzel nem rendelkező diákokat. A tanúkihallgatások után került sor az igazságügyi orvosszakértők meghallgatására. A pszichológus szakértő elmondása szerint mindhárom vádlott szűk látókörű, érzelmileg sivár, színtelen, primitív egyéniség, valamennyien könnyen befolyásolhatók, ugyanakkor indulataikat elfojtani képtelenek. Cselekvéseikben a primitív reakciók dominálnak. Pintyi Rezső debilis, míg Kiss János és Horváth Miklós enyhe fokban gyengeelméjű, ez azonban nem korlátozta őket abban , hogy tettük társadalmi veszélyességét felismerjék. Az elmeorvos-szakértő véleménye szerint egyikük sem elmebeteg, s a cselekmény elkövetésekor sem szenvedtek tudatzavarban, gyengeelméjűségnek határesetében. Pintyi esetében személyiségi adottságai a cselekmény elkövetését megkönnyíthették, illetve elősegíthették . . . A Marossy Imre boncolását végző orvoszszakértő elmondotta. hogy a fiatalember mellkasi szúrása — amely szemből, elölről lefelé haladó, közepesnél nagyobb erejű szúrás következménye — éleffontosságú szerveket, s ütőeret sértett, aminek következtében olyan heveny vér. zés indult meg, hogy az azonnali, szakszerű orvosi beavatkozás sem mentette volna meg Marossy életét. Többi szúrásos sérülése 8 napon túl gyógyuló volt. Védekezésre utaló sérülést nem találtak a boncolás alkalmával, ugyanakkor nem észleltek borosüvegtől származó sérülést sem. (Mint ismeretes, Kiss egyik vallomásában arról beszélt, hogy Horváth a borosüveggel fejbedobta Marossyt, aki ettől esett el. A szerk.) A bíróság ezt követően — miután három diáktanú érettségije miatt, a gyógypedagógus pedig külföldi tartózkodása miatt nem jelent meg — a tárgyalást elnapolta. A következő tárgyalásnapon a megidézettek meghallgatása után kerül sor a perbeszédekre, s az ítélet kihirdetésére is. TÓTH ZOLTÁN Csapolnak a fenyvesekben A 80—100 éves korú, vágás, érett fenyőfák utolsó 5 esztendejükben visszafizetik telepítési költségüket, öt évvel a kivágásuk előtt ugyanis különleges kézi szerszámmal „megcsapolják” a fa törzsét: ék alakú rovátkákat hasítanak bele, amelyeken edényekbe csorog a fenyő nedve, az arany színű gyanta. Az értékes mellékterméket az Erdőké. mia zalaegerszegi gyantagyárában finomítják, s számos értékes ipari alapanyagot állítanak elő belőle. A májusi nyárias idő beköszöntésével a héten megkezdődtek fenyveseinkben a csapolások. A terv szerint ebben az esztendőben 550 tonna nyersgyantát gyűjtenek össze hazai fenyveseinkben és dolgoznak fel Zalaegerszegen. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Horváth Lászlónak és Ingen- dorf Ilonának Adrienn; Vígh Ferencnek és Oláh Katalinnak Krisztián; Szabó Károlynak és Potoczki Margitnak Enikő; Rácz Sándornak és Mózsik Otília Annának Otília; Mátyus Ferencnek és Kónya Ágnes Erzsébetnek Gábor Dénes; Czakó Istvánnak és Marada Irmának Judit; Gedai Józsefnek és Nagy Ilonának Zoltán; Böszörményi Lászlónak és Bártfai Annának Péter; Metana Barnabásnak és Megyesi Edit Erzsébetnek Barnabás; Csontos Ferencnek és Gergely Erikának Szabolcs; Homolya Józsefnek és Gonda Borbálának Andrea; Nyíró László Tibornak és Román Zsuzsanna Katalinnak Attila; Csordás Istvánnak és Harkály Erika Máriának István; Baráti Józsefnek és Dobay Juditnak Barbara JudTt; Kóczián Lászlónak és Balla Ilonának László; Kormány Attilának és Szikszai Márta Jolánnak Noémi Emőke; Urbán Józsefnek és Tihi Évának Nikoletta; Juhász Jánosnak és Kiss Erzsébet Katalinnak János Norbert; Vaszilkó Jánosnak és Bukta Erzsébetnek Orsolya; Mol- csányi László Istvánnak és Tóth Máriának Péter; Juhász Istvánnak és Siskó Juliannának Judit; Juhász Jánosnak és Király Máriának Zsolt; Gombos István Józsefnek és Szilágyi Ildikónak Attila: Hutkai Sándornak és Gecse Annának Sándor; Jávori Ferencnek és Kundrát Klárának Agnes; Alexy Árpád Gézának és Csató Ildikónak Zsuzsanna; Biczó Józsefnek és Hajzer Ilona Júliának Adrienn ; Bodor Jánosnak és Selling Erzsébetnek Zoltán; Leskó Gyulának és Koczán Erzsébetnek Éva; Bodnár Dánielnek és Ki- szely Mártának Dániel Csaba; Tóth János Kálmánnak és Kalló Évának Ágnes; Roncsol Jánosnak és Kerekes Annának Tünde ; Kelló Gyula Mihálynak és Váradi Ilona Irmának Ágnes; Balogh Zoltánnak és Dósa Piroskának Rita; Szloboda Tibornak és Sélley Margitnak Melinda; Oczela Györgynek és Fenyvesi Ilonának Szilvia; Petrovics Attilának és Andrejszki Máriának Ákos Attila; Horváth Lászlónak és Mikulák Juditnak Judit és Éva; Mecseki Józsefnek és Sza- lánczi Katalinnak Roland: Potoczki Lajosnak és Túróczi Gizellának Lajos: Szűcs Jánosnak és Takács Etelkának Gabriella; Molnár Jánosnak és Molnár Margitnak János Balázs: Petró Józsefnek és Bölkényi Ilonának Nikoletta: Kormos Józsefnek és Almási Erzsébetnek Erzsébet; Homyik Tmrének és Kardos Erzsébetiek Diána; Bodnár Józsefnek és Ciszár Margit Emíliának Tímea; Váradi Attilának és Orlóczki Klárának Nikoletta; Nagy Istvánnak és Szabó Erzsébetnek István; Rácz Istvánnak és Sepsi Katalinnak Zita; Haraszi Andrásnak és Csáki Matildnak András; Balogh Józsefnek és Horváth Juliannának József; Bencsik Lajos Béninek és Bartkó Mária Annának Bernadett; Béres Gyula Lászlónak és Bernáth Ilonának Gyula; Laczinszky István Oszkárnak és Pámer Mária Juliannának István; Gulyás Lajosnak és Vadászi Máriának Gábor; Bérezi Lászlónak és Kuttor Borbála Juliannának László; Kádár Zsolt Istvánnak és Szabó Zsuzsannának Anna; Kökény Endrének és Szikszai Magdolnának Andrea; Magéra. Ottó Imrének és Kuti Juliannának Zsuzsanna; Bártfai Lászlónak és Skarupa Ilonának Tímea; Bók Istvánnak és Kovács Máriának István; Nagymáté Lajosnak és Vadászi Piroskának Krisztián; Mozgi Bélának és Tarján Saroltának Renáta; József Istvánnak és Varga Matildnak Krisztina; Lövei Sándornak és Vajas Ilonának Péter; Budai Sándornak és Kótai Irénnek Norbert; Vilmányi Miklós Istvánnak és Monostori Saroltának Anita; Filek Lajosnak és Kiss Gizellának Gabriella; Rostás Józsefnek és Tóth Ildikónak József; Molnár Lajosnak és Csécsi Klárának Viktória; Nagy Gyulának és Gál Piroskának Enikő Noémi; Kopasz Józsefnek és Keksz Annának Adorján; Bodnár Lajosnak és Dragon Margitnak Zsolt; Ma- czarie Ferenc Lászlónak és Dsu- pin Ida Teréziának Szabolcs; Csépes Szilárd Józsefnek és Rácz Ilona Erzsébetnek Anita; Nagy Sándornak és Erős Erzsébetnek Mónika; György Lászlónak és Dankó Ágnesnek Judit Szilvia; Simon Aladárnak és Egri Erika Máriának Péter; Katit! Bélának és Halász Klárának Béla: Mag Andrásnak és Szűcs Katalin Máriának Gábor; Dra- hos Ferencnek és Pálinkás Éva Máriának Erika; Szabó I-ászlónak és Spüttzmíiller Ilonának Adrienn; Madai Sándornak és Pécsi Rózsa Erikának Sándor; Kerekes Jánosnak és Takács Edit Zsuzsannának Tamás; Vjígh Péternek és Molnár Máriának Péter; Csobaji Istvánnak és Tóth Katalinnak Agn«*s; Hudák András Károlynak és Kecskés Ibolya Máriának Agnes nevű gyermeke. MEGHALT; Koborzán György; Valkó János; Szabó Károly: Mihalcsik Ferenc; Pokker János; Papp Irén; Pataki Sándorné (Tukacs Borbála); Gál Istvánná (Tóth Eszter). DELI HÍRLAP. - a Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc város! Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség- Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15 3527 Postacím : Miskolc 3501. Pf.: 39. Telefonközpont: 36-132. 16-672, 35-380 Titkárság 18-223; belpolitikai rovat: 18-224 várospolitika 18-225; kultúrpolitika 18-226: sportrovat: 18-222; levelezés: 18-221 — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15.. 3527 Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telefon: 36-131. - Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17.. 3525. Telefon: 16-213. — Terjeszti a Magyar Posta Kapható: a nfriadru- soknál. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál ás kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 30 forint, negyedévre forint, egy évre 360 forint. — index: 25 951. — Készült; a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Felelős vezető: KILIÁN BÉLA* — ISSN 0133-0209. külföld MOSZKVA. Tegnap véget ért Moszkvában a KGST V. B. ülése. Hazánkat Marjai József miniszterelnök-helyet, tes képviselte. A tanácskozá. son áttekintették a KGST 33. ülésszakának előkészítésével összefüggő kérdéseket, a vb jelentését a KGST 30 éves munkájáról. Áttekintették továbbá azoknak a hosszútávú együttműködési célprogramoknak a tervezetét, amelyek az ipari fogyasztási cik. kék termelésének fejlesztésére, a szállítás gépesítésére vonatkoznak. Megvitatták a sokoldalú gazdasági együttműködés időszerű kérdéseit. PEKING. A sajtó évek óta első ízben közöl adatokat Kína lakosságának növekedéséről. Egy most megjelent cikk szerint a Kínai Népköztársaság kikáltása óta eltelt nem egészen harminc év alatt Kína lakosainak száma ötszáz millióról kilencszáz millióra növekedett, s ezen belül az utóbbi évtizedben a növekedés mértéke meghaladta a százmilliót. TEL AVIV. Az izraeli erők az éjszaka alatt megtámadtak és leromboltak egy libanoni palesztin gerillatábort — jelentette be az izraeli katonai parancsnokság. A közlemény szerint a bázist 14 kilométerrel északra Tyrtöl építették ki gerillák kiképzésére. BERLIN. Honecker—Gierek munkatalálkozó kezdődött tegnap a Német Demokratikus Köztársaságban. Edward Gierek —a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára — tegnap délelőtt érkezett meg Berlinbe. NEW YORK. A New York-i Metropolitan Múzeumban kiállítás nyílt a Moszkvai Kreml múzeumainak kincseiből. A kiállított tárgyak kö. zött van Monomachos nevezetes koronája, az arany- és ezüstművesség számos remeke és más értékes műtárgyak. A megnyitó ünnepsé. gén felolvasták Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnöksége elnökének üzenetét, amelyben a szovjet államférfi hangot adott annak a meggyőződésének, hogy ez a kiállítás jelentős eseménnyé válik a szovjet—amerikai kapcsolatok fejlődésében és elősegíti a két ország népei közötti kölcsönös megértés erősítését. PRÁGA', a Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltásának közelgő 60. évfordulója 5 alkalmából országos ideoló- , giai konferencia kezdődött J tegnap Eperjesen, az első csehszlovákiai proletárállam bölcsőjében. A tanácskozáson — amelyet a CSKP és a Szlovák KP Központi Bizottságának agitációs és propagandaosztálya, marxizmus—le- ninizmus intézetei és a helyi szlovák pártszervek közösen rendeztek —, megjelent az egykori Vörös Hadsereg több veteránja, ott voltak, továbbá a Szovjetunió kárpát-ukrajnai területéről és Magyarországról meghívott pártmunkások is. KISINYOV. A Madách Színház társulata a Szovjet, unióban részt vesz a magyar dráma fesztiváljának zárórendezvényein. A csaknem 100 tagú együttes kéthetes vendégszereplésének első állomása Kisinyov, ahol két előadást tartanak. Tegnap Hubay—Vas—Ránki: Egy szerelem három éjszakája című művét adták elő, ma Shakes, peare: Lóvátett lovagok című darabját játsszák. Holnap utaznak Moszkvába, ahol ezekben a napokban zajlanak a fesztivál ünnepi előadásai.