Déli Hírlap, 1979. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

1979-05-18 / 115. szám

Könyvespolc % Ma este premier a Miskolci Nemzeti Színházban. Jack Popplewell és Bobért Thomas kétrészes bűnügyi bohózatának szereplői közül képeinken: Csiszár András (Grandin fő­felügyelő), Máthé Éva (Alice Postic), Páva Ibolya (Virginie), Varga Gyuia (Rocher köz­jegyző). (Jármay György felvételei) Hét végi kalauz AZ ÁLDOZAT VISSZATÉR Ahogy az már krimiknél illik, semmit sem árulhatunk el előre. Illetve a következő­ket: vendégként Kazán Ist­ván rendezte a Miskolci Nem­zeti Színházban ma este 7 órakor először színre kerülő, Az áldozat visszatér című kétrésees bűnügyi bohózatot, melynek szerzői Jack Popp­lewell* és Robert Thomas. (Robert Thomas írta a ná­lunk Szegény Dániel címen ismert világhírű bűnügyi drá­mát.) A díszletekét Gergely István, a jelmezeket Ék Er­zsébet tervezte. A szereplők: Máthé Éva.' Csiszér András, Varga Gyula, Holt Zsuzsa, Ábrahám István, Máté Eta, Péva Ibolya, Dariday Róbert, .Ötvös Éva, Szabados Ambrus. Reméljük, hogy az áldozat sokszor, sikerrel tér vissza a közönség kellemes, szórakoz­tatására a Miskolci Nemzeti Színház színpadán. BUTA AUGUST Színészi tehetségének szinte minden skáláját bemutatja Buta August című összeállításában Jobba Gabi, a Népszínház mű­vésze. Műsorát, melyben Selme- czi György zene.szerzö-zorigora- müvész is közreműködik, dél­után .5 órától, a II. Rákóczi Fe­renc Könyvtárban, este 7-től a Diósgyőri Vasas Művelődési Köz­pontban tekinthetik meg az ér­deklődők. TÜZKERÉKA PARKBAN A Radies' Béla vezette Tűz- kerek együttes ad koncertet ma este 6 órától a Gárdonyi Művelődési Ház parkjában. # Reich Károly grafikája a Miskolci Galéria Rajzok cimű kiállításáról. A tárlat — melyen 34 művész 91 munkája lát­ható — június 3-ig tekinthető meg, hétfő kivételével naponta 10-től 6 óráig. MENJÜNK KI A BÜKKBE! A városi testnevelési sport fel­ügyelőség vasárnap nyílt túrát indít a Blikkbe, amelynek részt­vevői megtekinthetik a IV. bük­ki sziklamászó versenyt is*. Az útvonal: Ömassa — Farkasnyak — Moldva-völgy — Kisvár — Dédesvar — Bánkút — Száraz­völgy — Ómassa. Találkozás: a majális-parki autóbuszállomáson 6.15 órakor. Túravezető; Kis- györgy Ádám (Miskolci Alpin Klub). A diósgyőri természetjárók Buzgókőhöz indítanak vasárnap túrát. Az útvonal: Ómassa — Szemlélek — Buzgókő — Harica- völgy — Hamrai legelő — Tar- dona-völgy — Ibolya-forrás — Bükktető — Herbolya — Kazinc­barcika. Indulás; a Majális-park ból 8.20-kor közlekedő 15-ös au­tóbusszal. Tűravezetö: Visi ímre és Kovács Béla. A Borsodi Szénbányák Igazga­tóság SE természetjárói a bükki Kisfennsikra indítanak szomba­ton és vasárnap túrát. A két nap alatt 40 km-es távolságot jfc Holnap este 8 óra 5 perctől mutatja be a televízió And- aás ^Ferenc Veri az ördög a feleségét című — a mozikban már^szép sikert aratott — víg játékát. Kevés magyar filmről mondható el. ami a Veri az ördög.. .-ről: a közönség és a kritika egyként nagy tetszéssel fogadta. Képünkön: Pécsi Ildikó és Pásztor Erzsi... járnak be, érintve egyebek kö­zött a ForráSvölgy, Csókás, Ba- rátságkerl, Magaskő, Lenke-for- rás, Nagygalya környékét. Tú­ravezetőjük Hídvégi Emil lesz. TOMPA LÁSZLÓ ELŐADÓESTJE Anyám könnyű álmot ígér című előadóestjét mutatja be Tompa László ma este 6 órától. Az Ady Művelődési Ház vendégeként a 21. sz. Általános Iskola aulájában lép fel a népszerű előadómű­vész. GYEREKEKNEK Ma délután 3 órától a Diós­győri Vasas Művelődési Központ­ban Hagymácska különleges ka­landjait mutatja be vidám báb­játékban a Népszínház együtte­se. Vasárnap délután 2-kor Sze­pesi Péter bábművész és Mérő Imre bűvész Peti bohóc cirku­szába várja a kicsiket, a Vörös­marty Művelődési Házba. VIDÁM FELVONULÁS, VALÉTABÁL Ma délután vidám felvo­nulással búcsúznak a miskol­ci Nehézipari Műszaki Egye­tem végzős hallgatói az egye­temtől. A jelmezes-bohókás menet 3 órakor indul a kol­légiumok elöl. Szombaton es­te 8 órakor kezdődik a valéta. bál, ahol az Edda és a Fa­vorit együttes játszik. Lévay József életútja * (Borsodv\liskolci füzetek, Irodalomtörténet) Ha van város, amelynek ége­tően szüksége van aira, hogy ltilaija CS luutübaiiad mtudiűnt­es kultúrtörténetét, aküor Mis­kolc az. 7ZL Oá nyilvánvaló. Az ismert műit nunucnkor kötelez, a „nagyomáuyíaiaiisag ’ ie.eiut- Icnségre csábít, onauaiaiasra, miszerint „velünk kezúodik minuen”. Nos, nem veiunk kezdődik még akkor sem, ha el kell mondanunk újra es új­ra, hogy a hagyományaink sze- rényebuek mint például Deb­recené, Soproné, Kolozsváré vagy Kassáé! Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy még ezzel: a szerényebb nagyo- mánykinecsel sem gazdálko­dunk elég bölcsen. Hiányozná­nak ehhez a tárgyi és a sze­mélyi feltételek? Tény, hogy Miskolcon, sőt az egesz me­gyében nincs irodalomtörténeti státusz, s csak néhány tanár műveli „hobbyként” ezt a tu- dományt. Csak a tisztelet hang­ján szólhatunk erről az áldo­zatról (mert az!), amely az alvás idejéből „csíp el” 1—2 órát, de ez nem pótolhatja a „profik” rendszeres, legalizált munkáját. Az irodaolmtörlénet ugyanis rendkívül munka- és időigényes szakma, könyvtári, levéltári bíbelődést igényel, s erre csak az vállalkozik, akinek rendezett az „anyagi hátorszá­ga”, azaz nem kell a túlóra után futnia. Ilyen pedig nines Mi mással magyarázhat­nánk, hogy Miskolc költőjé­ről utoljára 1935-ben jelent meg tanulmány Balázs Győ­ző tollából, s az is Cegléden! Az adatot Miklós Róbertnek szakszerű és tájékozott bib- litográfiájából vesszük. Nem foglalkoztak volna 1918-tól, a költő halála óta Lévay Jó­zseffel? Miskolcon, ahol Lé­vay Társaság is működött egy időben? A kérdés költői, de elgondolkoztató. Mert ha Miklós Róbert talál érdemes tanulmányt, akkor bizonyára nem kerüli el a figyelmét. PÉNTEK Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12,öa: Hétvégi panoráma. — 13.57: Szabó Ferenc: Limas Matyi — szvit. — 14.20: KaionaaaioK. — 14.44: Magyarán szólva ... — 15.00: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 15.2«: Tu­dod-e? — ltí.00: Útközben. — 10.05: A Pamir árnyékában. — 10.45: A uiákherceg. Operett­részletek. — 17.00: Hírek. Útköz­ben. — 17.10: Kovács Denes he­gedül, Nemes Katalin és Falvai oanaor zongorázik. — 17.40: Lát­tuk, naliottuK. — 15.05: Britten: Menyegzői kantáta. — 18.u: tiol von, not nem volt... — 18.3«: Esti Magazin. — 19.15: Tipegő, a Uryerme^rftaió műsora. — ry.aa: A Magyar Kádió országos zon­goraversenye. — Kd. ái.iu: i\ep- ualok. — 21.30: Ami a szameK mögött van. — 22.00: Hire*. — 22,lo; Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Lucia­no Pavarotti operaariákat énénél. — 23.08: Orosz romantikus mu­zsika. — 21.00: Hűen. — o.io: tsonny Rollins együttese játszin. Petőfi rádió: 12.3«: Hírek. — 12.33: Édes anyanyelvűn*. — 12.0»: Notamuzsiita. — 13.1a: Süs­sünk, süssünk valamit... — 13.30: A zene titka. — 14.00: Ket­tőtől ötig. — li.OO: Mindenki is­kolája. — 17.30: Ötödik seoesseg. Ifjúság — politika — kultúra. — 15.30: Hírek. — 18.33: Borosa Jo­lán nótákat elteltei. Vörös Kal­man népi zenekara játszik. — 18.30: ruuszkvából érkezett... — 19.20: Falusi estek. — 20.011: Fej óra népzene. — 20.30: Hírek. — 20.33: Kádioszínhaz. Cyrano de Bergerac. — 22.33: A Stúdió 11 íeívcteleioöl. — 23.Oo: Hírek. — 23.15: Barbra Streisand es Sam­my Davis zenes játékokból ene- kei. — 24.00: Híren. Miskolci rádió: 17,00: Hírek, időjárás. — Bourognuzi cigány- elet es népművészet. . . Ripor­ter: Antal Magda. — Kepek köz­ségeinkből. Poroszló, szeikeszio. riporter: G. Tóth Ferenc. (Az ötezer lakosú Heves megyei nagyközség lakóinak haladó múltját és dolgos jelenét mutat­ja be az összeállítás.) — IS.00: Lszak-magyarországi Krónika. (A közlekedésbiztonságról es a köz rnedröl tárgyal Gyöngyös varos Tanacsa. — Halarszenue.i — Hí­rek, lapelözetes. — Reklám. Televízió, 1. műsor: 18.25: Hí­rek. — 16.30: Autók es emberek. — 17.15: Játék a betűkkel. — 17.40: A varázsló. Emlékezés Ko­vács Margitra. — 18.10: üt perc meteorológia. — 18.20: Ipari ka­leidoszkóp. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Tévétorna. — 19.30: Tv- híradó. — 20.00: Delta. Tudomá­nyos híradó. — 20.20: Mire meg­vénülünk. Tévéiilmsorozat. — 21.20: A fővárost ölelő megye. — 22.00: Féríitoma Európa-bajnok- sag. — 23.00: Tv-hiradó. 3. Televízió, 2. miisor: 20.01: Sportfilmfesztivál, 1979. — 20.50: öt perc meteorológia. — 21.00: Tv-híradó. 2. — 21.20: Tudosklub '79. Miskolci Nemzeti Színház (7): Az áldozat visszatér. Nem lehet feladatunk egy napilap hasábjain minősíteni egy irodalomtörténeti dolgo­zatot. Miklós Róbert a szűk­re szabott terjedelemben tel­jes pályaképet ad Lévay Jó­zsefről. Nekünk, „bennszü­lötteknek” nyilván mást és többet kell hogy adjon, jelent­sen ez, mint a máshol élő szak­embernek. Most mondjuk azt, hogy a város, a megye olyan költőt kapott, kap, amilyent érdemel? Sokan ci­nizmusnak vélnék. Holott valóban erről (is) van szó. Lévay József, Arany János, Tompa Mihály és Gyulai Pál barátja, megbecsült tanára és hivatalnoka a városnak, me­gyének, soha nem jelentette az első vonalat a magyar lí­rában. Szelíd, visszahúzódó természete, ragaszkodása idős szüleihez, s ehhez a tájhoz még ma is tiszteletet ébreszt De azt is tudjuk, hogy aki­ben „több van”, az mindig elment, elmegy innen . . . Elég legyen itt csupán Kaffka Mar­gitra hivatkozni. . . Mégis jólesik ilyen mondatokat ol­vasni Miklós Róbert tanul­mányában, mint például „Borsod megye a harmincas években (a reformkorról van szó!) az országban a vezér­megye szerepét vette fel”;1 vagy „A reformkor eszméi úgyszólván a város minden társadalmi rétegében vissz­hangra találtak”; hogy Palói czy László, Szemere Bertalan — Lévay József „főnökei” — egykoron innen indultak, s jelentős egyéniségei voltak a magyar történelemnek. Lé­vay lírájában csak áttételesen műsor Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18) : Rajzok. Mini Galéria (10 — 18) : Pető János akvaielljei. — Szonyi-terem (y.30—18): Székács Zoltán festményei. — József At­tila Könyvtár (12—20): Szabó Vladimír grafikái. — Miskolci Képtár (lü—i«): 250 ev magyar festészete. — Kondor Béla-emlék- kiállitás. — Vasas Galéria (14— 19) : A győzelem napja. — Mun­kásélet ‘79. — Gyermekév ’79. — Herman Ottó Múzeum (10—18) : Ember és munka. — A kelták Eszak-Magyarországon. — Diós­győri vár (10—18) : A diósgyő­ri vár története. — Pénzek Diós­győr életében. — Herman Otto- emlékház (10—18): Herman Otto élete és munkássága. — Déryné- hóz (10—18): Déryné Széppataki Róza- és Lévay József-emlékszo- bák. — Molnár Béla Ifjúsági és Uttöröház (10—18): FTC-sporttró- feák. — Ady Endre Művelődési Ház (10—18): Szlifka Anna grafi­kái. — Nehézipari Műszaki Egye­tem (8—20): Feledy Gyula Vál­tozatok zenei témákra című ka­marakiállítása. FILMSZÍNHÁZAK BÉKE Meztelen bosszú Színes amerikai film 1« éven felülieknek! Felemelt helyár! Kezdés’: f4, hn6 és 8 órakor KOSSUTH A reménység szele Mb. szí. szovjet film Kezdés: í3, hn5 orakor A hét mesterlövész Színes amerikai film Felemelt helyári Kezdés: 7 órakor KOSSUTH, ÉJSZAKAI VETÍTÉS Meztelen bosszú Színes amerikai film 16 éven felülieknek! Felemelt helyár! Kezdés: 9 órakor HEVESY IVAN FILMKLUB Premier Színes amerikai film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! Kezdés: f5, f7 órakor TÁNCSICS Kentaurok I—II. S»zi. magyar—szovjet film Másfél helyár! Kezdés: fa órakor FÁKLYA A nő illata Színes olasz film 16 éven felülieknek! Felemelt helyár! Kezdés: £5, f7 órakor rETÖFI A sah fia I—II. Mb. színes szovjet film Dupla helyár! Kezdés: 6 órakor jelentkeznek ezek az esz­mék, illetve maga a történe­lem. Nem volt forradalmár alkat. Sőt! ö az, aki — s ez a magyar lírában egyedülál- ló — elégedett, sőt boldog embernek vallotta magát, amikor hajlott korában visz- szatekintett a pályájára. Lé­vay József lírája vaíóban nem felkavaró élmény. De ha meggondoljuk, hogy Petőfi, Arany, Jókai kortársa volt, s csaknem túlélte Adyt, hogy a szemtanúk szerint élete végéig megőrizte szel­lemi frissességét, napraké­szen tájékozott volt a leg­újabb irodalmi törekvésekben is; hogy páratlanul szerény ember volt, aki ítindenkor tisztán látta képességeit és eredményeit; hogy tudatosan maradt hű a Sajó völgyéhez, „Szent Péterhez” és Miskolc- hoz; hogy példásan becsüle­tes hivatalnok, köztisztség­viselő volt, akkor méltán megérdemli a kései utókor megbecsülését és tiszteletét is. Miklós Róbert tanulmá­nya egységében mutatja be az embert és a költőt. Stí­lusa vonzóan olvasmányos, ugyanakkor szakszerű. Kívá­natos lenne, hogy minden miskolci, megyei középiskola könyvtárában ott legyen! Ennek — a csekély példány­számon kívül — immáron nincs akadálya: a könyves­boltokban 9 forintért kap­ható! (horpáesi) SZIKRA Piedone Afrikában Színes olasz film Másfél helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor hámor A sah fia I—II. Mb. szovjet fűm Dupla helyár! Kezdés: 6 órakor SZIRMA A sah fia I—II. Mb. szovjet film Dupla helyár! Kezdés: 6 órakor TAPOLCA-ADV, KERTMOZI Hajtól atlaszai Mb. francia—olasz film 18 even felülieknek! Kezdés: 8 órakor SZOMBAT Kossuth rádió: 3.00: Hírek. — Kb. 8.20: A mai nap kulturális programjából. — 8.30: Lányok, asszonyok. — 8.55: Világhírű te­noristák operettfelvételeibűl. — 9.30: ..Vár egy új világ...” Fe­jezetek a szocialista irodalom történetéből. — 10.00: Hírek. — 10.05: Zenekari muzsika. — 11.08: Radiószínház. Se érted, se elle­ned. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Munkásdal-i'eldolgozások. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Lajtlra László népzenei feldolgozásaiból. — 9.1«: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.31: Szovjet dzsesszmelódiák. — 10.00: Szombat délelőtt. Miskolci rádió: 8.30: Hűek, időjárás, műsorelőzetes. — Visz- szapillantó! (Információk, tudó­sítások. riportok az elmúlt hét fontosabb eseményeiről.) — 9.UU: Észak-magyarországi Krónika. (Propagandisták megbeszélése a borsodi és a Heves megyei MHSZ-székházban. — Kommunis­ta műszak az Eszak-magyaror- szági Vegyiművekben. — Piaci jelentés.) — Zene, közben: Nap­jaink kérdései. Wirth Lajos jegyzete. — A tegnap esti mis­kolci színházi bemutatóról . .. Gyárfás Imre beszámolója. — Mikroiönlánc . .. Grósz Károly- lyal. a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságának osztályvezetőjével beszélget An­tal Magda. — Hová menjünk, mit csináljunk? Zenés program- ajánlat. — Lapszemle az Észak- Magyarország, a' Heves megyei Népújság szombati számából, az üzemi lapokból. — Műsorössze- foglaló és programajánlat. — Reklám. Televízió, 1. műsor: 8.Ö0: Té­vétorna. — 8.05: És így tovább. Továbbképzés matematikatana- roknak. — 9.00: Mese, mese, mátka. — 9.25: Ismeretterjesztő műsor gyerekeknek. — 10.10: Mi­re megvénülünk. Tévéfilmsorozat. — 11.18: Játék a betűkkel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom