Déli Hírlap, 1979. április (11. évfolyam, 78-100. szám)
1979-04-19 / 91. szám
% belföld KÉSŐBB HIRDETNEK EREDMÉNYT. A MUOSZ Elnöksége és a KISZ Központi Bizottsága múlt év végén meghirdetett újságíró- tehetségkutató pályázatának eredményhirdetésére — a beérkezett pályamunkák nagy száma miatt — a pályázati felhívásban közölt április 20-a helyett május 2-án kerül sor. A bíráló bizottság döntéséről minden pályázó írásban kap értesítést. HÁZGYÁRI ÜJ1TAS. Üj eljárást dolgoztak ki a Szegedi Házgyár újítói a panelekben húzódó villanyvezetékek helyének kialakítására. A panel készítésekor acélszállal bélelt gumicsövet helyeznek a panel belsejébe, majd a beton megkötése után ennek kihúzásával teremtik meg a villanyvezetékeket befogadó üregeket. Az új eljárással gyorsabbá. olcsóbbá válik a villany- szerelés, csupán a szegedi ^lakásépítkezéseken évente több mint egymillió forintot takaríthatnak meg alkalmazásával. MEGMENTETTE EGY GYERMEK ÉLETÉT. Életmentő Emlékéremmel tüntette ki a Minisztertanács Sütő Attilánét, a Bamevál Orosházi Gyárának munkásnőjét. Sütőné 1979. február 24-én a négyéves • Almási Levente életét mentette meg lélekjelenlétével. A kisfiú, több pajtásával együtt, gyufával játszott, s eközben meggyulladt műszőrme bundája. A rémült gyermek a ház elől, ahol játszottak, harmadik emeleten levő lakásuk felé menekült. A lépcsőházban több felnőttel találkozott. A megdöbbenés annyira megbénította őket, hogy nem tudtak segíteni a kisfiún. Sütő Attiláné a zajra lépett ki lakásuk előszobájából, ő nem vesztette el cselekvőképességét: miközben maga Ls megsérült, lerángatta a gyermekről a bundát. Almási Levente, bár harmadfokú égési sebekkel kórházba szállították, életben maradt. Az Életmentő Emlékérmet tegnap Békéscsabán Gyulavári Pál. a Békés megyei Tanács elnöke adta át Sütő Attilánénak. LENGYEL—MAGYAR ROVAR- ÖLÖSZER? Együttműködési szerződést kötött a Nehézvegyipari Kutató Intézet a varsói szervesvegyipari kutatóintézettel, a lengyel növényvédőszer-gyártás tudományos bázisával. A két társintézet kutatói összefognak az új növényvédő szerek előállításában es azok kipróbálásában, vizsgáztatásában is. A varsói intézet máris felajánlott olyan új növényvédőszer molekulákat, amelyeket Lengyelországban kísérleteztek ki, de szerré fejlesztésük jobban illik a veszprémi intézet profiljába. Várhatóan ezekből készíthetik majd az első lengyel—magyar rovarölőszert. FÉSZKELNEK A FOG- LY'OK. Borsod megye apró- vadás területein, a Bodrogközben, Tiszakarád, Cigánd környékén, valamint az alföldi jellegű Mezőcsát, Tiszado- rogma határában megkezdődött a foglyok párokba szakadása, fészkelése, amely az idei kedvezőtlen tavaszi időjárás miatt a szokásosnál később indult meg. A foglyok száma a védelem ellenére is megcsappant az utóbbi időben, alig éri el a tizenhétezret. Éppen ezért most fokozottan óvják a fészkelőhelyeket, hogy elősegítsék a madarak elszaporodását. Idén tavasszal alig húsz párt figyeltek meg a régi túzoktelepeken a vadászok. KÖZLEMÉNY! A TIGÁ7 miskolci üzemegysége kéri Miskolc város gázfogyasztóinak megértését és türelmét a jelenlegi, és várhatóan még 24 óráig tartó gáztúlszagosítás megszűnéséig. Minden bejelentésre — a szivárgással kapcsolatban — szerelőink a helyszínre mennek. TIGAZ MISKOLCI ÜZEMEGYSÉGE Bevásárlások napja Rendhagyó csütörtök A kereskedelmi szakembert nem titkolt várakozással tekintenek a mai nap elé. Ma van a bevásárlások napjának premierje. Ez a rendhagyó csütörtök — bár biztosat senki sem tud — nem ígér rekordforgajtjnat A .szokásosnál általában^ Jtét órával később, este nyolckor 'húzzák le a redőnyt Mist^lc 57 ruházati és 73 vegyesipar- cikk-boltjában. Az új nyitvatartási rend indoklása ismert, de azt tudni kell, hogy az bkok első sorában korántsem a kereskedelem önös érdekei szerepelnek. Az a cél. hogy a korábbinál kedvezőbb lehetőséget teremtsenek a kényelmesebb, ráérősebb vásárlásra; hiszen egy mosógép vagy egy televízió beszerzéséhez idő kell. Meg kell tanulni az új készülék használatát, több típust is illik kipróbálni, gondoskodni kell a hazaszállításról is ... Az átlag-állampolgár eddig általában munkaidő után, öt és hat óra között vásárolt tartós fogyasztási cikket és ruhaneműt. A kevésbé fegyelmezett állampolgár munkaidőben ugrott ki az üzletbe, ezt-azt megvenni. Így aztán a csütörtöki nyújtott nyitvatartás nemcsak a vásárlási körülményeket teszi kedvezőbbé, hanem jótékony hatással lehet a munkafegyelemre!, a gyáron belül eltöltött időkihasználásra is. ; Szóval, szakértői prognózis szerint, ma este hat és nyolc között nem várható rekordforgalom; de remélhető, hogy a jó premier szokást csinál, hagyományt teremt, s csütörtök a családi bevásárlások napja lesz. B. I. I # Siófokon, a MAHART Balatoni Hajózási Üzemigazgatóságán a szakmunkástanulók új tantárgya az életmentés. A balatoni hajósok átlagosan hatvan, életveszélybe került szerhélyt mentenek ki évente a tó hullámaiból. A képen: szakmai gyakorlat a tó vizén. Farkas Imre és Király László szakmunkástanulók bábuval gyakorolják a vízből való mentést. (Bajkor József felvétele) Kézilabda NB I B A miskolci műjégpályán leterített műanyaghálós kézilabdapálya „hivatalos” átadására csak holnaD kerül sor, de te*rnap má*' ott játszották a kézilabda NB I. B-ben a Miskolcra kisorsolt találkozót. A Miskolci Vörös Meteor ellenfele a TFSE csapató volt. Mivel az első negyedórában a hazaiak legjobb átlövőjét, Bessenyeit. kísérő emberfogással őrizKoszorúzás Fazola Henrik szóim Tovább tartanak Diósgyőrben azok az ünnepségek, amelyeken a 200 évvel ezelőtt elhalálozott Fazola Henrikre, a diósgyőri nehézipar megteremtőjére emlékeznek. Ma délután Órpassán megkoszorúzzák az általános iskola falán elhelyezett szobrát. Munkásságát Dutkó Lajos, a vállalat termelési főmérnöke méltatja. fék, és a többiek a kapu előtt í tehetetlenkedtek, négy góllal elmentek a főiskolások. A szünet után sem voltak túlzottan veszélyesek a miskolciak a TF kapujára, így az ötgólos vereség teljesen indokolt. TFSE—Miskolci Vörös Meteor 25:20 113:9). A hazaiak góllövői: Németh, Bessenyei 6—6, Csoltkö 4, Verebélyi, Lukács, Kecskeméti 1—1. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Domonkos János Istvánnak és Bene Máriának Andrea; Kecskés Jánosnak és Fincziczki Gizellának János; Tóth Istvánnak és Nagy Erzsébetnek Anita; Kalász Vilmos Jánosnak és Viszoki Magdolnának Veronika; Matiscsák László Imrének és Jancsó Évának László; Kazai Istvánnak és Húsz Gizellának Krisztián; Kovács Istvánnak és Kilián Annának Krisztina; Fila Jánosnak és Brúgos Piroskának Róbert; Tóth Bélának és Nyakó Veronikának Gábor; Teleki Ferenc Szabolcsnak és. Fodor Agnes Máriának Orsolya; Kosztyu Tibor Lászlónak és Kovács Etelkának Zoltán és Tünde; dr. Bezerényi Tamás Félixnek és Főrdős Anna Ilonának Nikoletta Andrea; Kállai Tibor Jánosnak és Lukács Máriának Gabriella; Muri Pálnak és Nagy Máriának Adrienn; Stevlik Györgynek és Nagy- Erikának Zoltán; Balogh Andrásnak és Vadász Máriának András; Szilvási György Istvánnak és Lörincz Zitának Gábor György; Kis László Ferencnek és Draskóczi Évának László; Vas Lászlónak és Csombor Zsuzsannának Vivien; Balázsi Józsefnek és Orosz Margitnak Margit; Kiss Józsefnek és Vozár Erzsébet Ilonának Henrietta Erzsébet; Fodor István Károlynak és Erdősi Erzsébet Ilonának Tamás; Labo- da László Józsefnek és Jákfalvi Mária Magdolnának Marianna; Balogh Imrének és Vas Lenkének Norbert; Sebe István Józsefnek és Kun Anikó Ágnesnek Melinda ; Lovász Sándornak és Dúrbák Máriának Sándor Péter; Kispataki Árpád Ferencnek és Andrási Arankának Gábor Attila; Juhász Pálnak és Varga Máriának Zsuzsanna; Dobos Istvánnak és Somogyi Ilonának Andrea; Halász Dánielnek és Karika Évának Krisztina; Vita Istvánnak és Kolossay Juditnak Zsuzsanna; Horváth Bélának és Kassai Jolánnak Tünde; Szőke Istvánnak és Madácsi Máriának Anita; Pacsuta Istvánnak és Gáspár Hajnalka Magdolnának Hajnalka; Tóth Ferenc Gyulának és Pucsok Agnes Máriának Vanda; Lipták József Andrásnak és Miskolczi Gizellának Agnes; Ladányi Ferenc Sándornak és Ma- ruzs Valériának Valéria nevű gyermeke. Fele idő, fele pénz Cementkötésű, hőszigetelt faforgács panelből építenek iskolát Salgótarján Kemerovo városrészében. A Sopronban gyártott faelemekből négy tantermet és négy foglalkoztatótermet alakítanak ki, étteremmel, szabadtéri torna- és futópályával. A könnyűszerkezetes elemek alkalmazása révén az új iskolánál a szokásos kiviteli idő és költségek felét megtakarítják. Az intézmény tehermentesíti a zsúfolt körzeti általános iskolát, a kisiskolásokat pedig a fárasztó és nem éppen veszélytelen állandó buszozástól szabadítja meg. Tévékommentár: A bűnüldözés Európában Rendkívüli volt a tegnap esti Kék fény adása. Némi bepillantást engedett néhány kapitalista ország bűnüldöző tevékenységébe, lehetőséget adva a nézőnek, hogy saját szája ize szerint vonjon párhuzamot a bemutatott és a már jól ismert hazai rendőri munka eredményessége között. Való igaz, hogy a mai bűnügyi munka már vajmi keveset hasonlít a szép emlékű Sherlock Holmes, minden esetben bravúros iskolamunkájához. Változnak az idők, változtak a technikai berendezések és ezek a változások erőteljesen éreztetik hatásukat a bűnelkövetés módszereiben, azok motiválásában, de szerencsére a felderítő munkában is. Mindenekelőtt egy igen lényeges dolgot megfigyelhettünk a műsor alkalmával: az elkövetett bűncselekmények összetétele, azok motivációja lényeges eltérést mutat a kapitalista országokban és hazánkban. Ezzel semmiképp sem akarom azt mondani, hogy létezik kapitalista és szocialista bűnözés, hiszen a bűn, akármilyen társadalmi viszonyok között lép fel, büntetendő! Az adás során elhngzott jó néhány számadat, amelyek meggyőzően bizonyítják, hogy hazánkban az elkövetett bűncselekmények jelentős hányada csekély súlyú. Az olyan rendkívül veszélyes esetek, mint a szervezett bűnözés, a kábítószer-kereskedelem, az emberrablás, a terrorizmus lényegében nem fordul elő. Rendőri szerveink azonban ezek lehetőségét sem hagyják figyelmen kívül, felkészülten végzik a felderítő és elhárító munkát. Különösképpen vonatkozik ez a kábítószer-forgalomra, hiszen napjainkban szívesen választják szállítási útvonalul a „intackt” még nem exponált országokat. Jó dolog tudni és érezni, hogy hazánkban az elkövetett bűncselekmények tetteseinek hetvenöt százalékát már az elkövetés évében felderítik, ellentétben a bemutatott országokkal, ahol ez az arány tizennyolc—huszonöt százalék. A műsor reflexiójaként nem állt szándékomban szenzációkat írni, hiszen a rendőri munka egyébként sem „majális”. Nagyon megfontolt, sokszor száraz és veszélyekkel teli tevékenység, messze elszakadva a Sherlock Holmes-i értelmezéstől. Csupán a Szabó László műsorvezető inspirálta értékítéletnek kívántam helyet adni, mely után ma is, és holnap is nyugodt lesz az álmom. FEKETE PETEK Szövetkezeti áruházak Az első negyedévben számos új létesítménnyel gazdagodtak a fogyasztási szövetkezetek. A kereskedelmi és' vendéglátóipari hálózat ösz- szesen 30 000 négyzetméter alapterülettel bővült, a beruházások összértéke megközelíti a 300 millió forintot. A máris népszerű új létesítmények közül kiemelkedik — nemcsak ezer négyzetméternél nagyobb alapterületével, hanem korszerű kivitelével is — a kazincbarcikai és a tá- piószelei ABC-áruház, a kalocsai mezőgazdasági szaküzlet. Az első negyedévben átadott jelentősebb beruházások közé tartozik Dombóvár új cukrászati termelőüzeme is. Üj létesítmények egész sorát ad iák át a szövetkezetek a közeljövőben. Ezek közé tartozik a tiszavasvári, a mezőkövesdi és a pásztói ABC- áruház. Szövetkezeti nagyáruház nyílik hamarosan Szekszárdon, Szolnokon és Szécsényben. Ugyancsak a közeli jövőben adják át rendeltetésének Szombathely 1200 négyzetméter alapterületű mezőgazdasági szakáruházát is. Szóváltás után — késelés Hidasnémetiben, a községi italbolt előtt Gallyas Dezső tornyosnémeti lakos szóváltás után a nála levő zsebkéssel mellbeszúrta Mizsik István MÁV-dolgozó, hidasnémeti lakost. Mizsik István 8 napon túl gyógyuló súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. A Borsod megyei Rendőr-főkapitányság Gallyas Dezsőt emberölés kísérlete miatt őrizetbe vette, és eljá rást indított ellene. külföld DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15., 3527 Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 39. Telefonközpont: 36-132. 16-672, 35-380. Titkárság 18-223; belpolitikai rovat: 18-224; várospolitika: 18-225; kultúrpolitika: 18-226; sportrovat: 18-222; levelezés; 18-221 — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15.. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telefon: 36-131. - Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17., 3525. Telefon; 16-213. — Terjeszti a Magyar Posta. Kapható: a hírlapárusoknál. Előfizethető: a hírlapkézbesitő postahivataloknál' és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. — Index: 25 951. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Felelős vezető: KILIAN BÉLA. — ISSN 0133-0209 HANOI. Tegnap Hanoiban megtartotta első megbeszélését a VSZK és Kína kormányküldöttsége. Az első tár. gyalási forduló után mindkét küldöttség vezetője sajtóértekezletet tartott. Phan Hien, a VSZK külügyminiszter-helyettese kijelentette: véleménye szerint a kínai küldöttség magatartását ezúttal _ is ,.az agresszorok logikája” jellemezte. Hanoi megfigyelők úgy vélik, hogy a tárgya, lások semmiképpen sem jogosítják vérmes reményekre a nemzetközi közvéleményt. A tárgyalások folytatását bi_ zonytalan időre tegnap elnapolták. NOW A HUTA. A lengyel- országi Krakkó melletti No- wa Hutában ismeretlen személy robbantást hajtott végre — jelentette be tegnap a PAP lengyel hírügynökség. A robbanás következtében több lakóház ablaka betört, és a szilánkok a lakásban tartózkodók közül öt személyt megsebesítettek. Jelentéktelen károsodást szenvedett az utcán álló Lenin-szobor. A hatóságok intenzív nyomozást indítottak. , MADRID. Tegnap este egyezmény jött létre a Spanyol Szocialista Munkáspárt és a Spanyol Kommunista Párt között a helyi közigazgatási politika tekintetében. Az egyezményt tíznapi vita után a két párt nevében Alfonso Guerra, illetve Santiago Carillo írta alá. Megegyezés történt különböző po_ litikaia elvekre és jelölésekre vonatkozóan. A polgár- mesteri választásokat csütörtökön tartják. Megfigyelők szerint a szerdai egyezmény a községi tanácsok 70 százalékának ellenőrzését biztosít, hatja a baloldali pártok számára. PÁRIZS. Hetvenötödik születésnapját ünnepli ma a L’Humanité, a Francia Kommunista Párt napilapja. 1904. április 18-án került először a párizsi utcákra Jean Jaures szocialista pártjának szócsöve, amely azt követően, hogy 1920-ban Tours-ban létrejött a kommunista párt, annak orgánumává vált. Az 1918 óta Marcel Cachin által szer. kesztett napilap maga is aktívan hozzájárult az FKP megalakításához. TEHERÁN. A teheráni rádió mai jelentése szerint Ta_ leghani ajatollah tegnap este a szent városban, Qumban megbeszélést folytatott a forradalom vezetőjévé!. Khome. ini ajatollahhal. Hírügynökségi értesülések szerint tárgyalásukon szóba kerültek az utóbbi hetekben felélénkült bírósági tárgyalások és kivégzések. Ezzel egyidőben a mudzsahidok nyilatkozatban követelték, hogy a forradalmi bizottságokat rendeljék Taleghani ellenőrzése alá. KAIRO. Az egyiptomi külügyminisztérium szóvivője bejelentette: ismét elhalasztották az egyiptomi—izraeli különbéke-szerződés ratifikációs okmányainak a cseréjét. A legújabb menetrend szerint erre nem vasárnap — mint tervezte —, hanem jövő szerdán kerül sor. TURIN. Tegnapra virradó éjjel szabadon engedték elrablói Marco Gattát, az olasz Lancia Autógyár alapítójá. 5 nak unokáját. A fiatalembert három hónappal ezelőtt rabolták el, és szabadon bocsátásáért 5 milliárd lírát köve. teltek. A szülők végül 700 millió lírát fizettek váltságdíjként. Olaszországban ebben az évben eddig 18 személyt raboltak el, akik közül öten még fogvatartóik kezében vannak.