Déli Hírlap, 1979. április (11. évfolyam, 78-100. szám)
1979-04-11 / 85. szám
Javaslat díjbeszedő vállalat alapítására Szolgáltatók, egymás között Javítani kell az együttműködést Tegnap a vállalatok együttműködésének javításáról, az eszközök jobb kihasználásáról tanácskoztak a MIÉP, a KÉTÜSZ, a TIGÁZ, a megyei és a városi vízmű, a Miskolci Mélyépítő Vállalat, valamint a Borsod megyei Távhőszolgáltató Vállalat igazgatói, főmérnökei, párttitkárai. A tanácskozás résztvevőit, akiknek munkájában részt vett Rábai István, a városi pártbizottság gazdaságpolitikai osztályának vezetője is, Farkas György, a szolgáltatóipart pártbizottság titkára köszöntötte. Bevezetőjében elmondotta, hogy a vállalatok együttműködésében, eszközeik célszerűbb, jobb kihasználásában előrelépés tapasztalható. Ugyanakkor ez a terület még sok kihasználatlan tartalékot rejt. Kérte a jelenlévőket, hasznos ötletekkel segítsék elő a fontos tanácskozás sikerét. A tíz felszólaló nem is fukarkodott véleményével... Dr. Pálos Lajos, a Miskolci Építőipari Vállalat igazgatója rámutatott, hogy az előző évhez képest a beruházások előkészítésével foglalkozó szervekkel romlott a kapcsolatuk. Felhívta a figyelmet arra, hogy a miskolci mun- káslakás-építésnél megismétlődhetnek a három évvel ezelőtti gondok. A vállalat arra készült, hogy mintegy másfél évtizedig épít munkáslakást a Komlóstetőn. Az építés színhelyét azonban most át kell tenni Berekaljára. Csakhogy Diósgyőrben már az alapokkal kellene törődniük, ám tervet még egyáltalán nem láttak!... Hasonló hangnemben szólt a beruházások előkészítetlenségéről Mezey Alajos, a Miskolci Mélyépítő Vállalat igazgatója is. Érdekes javaslatot tett a szolgáltató vállalatok vezetőinek Katona Zoltán, a TIGÁZ miskolci üzemegységének igazgatója. Véleménye szerint jelentős időt, költséget és munkaerőt lehetne megtakarítani, ha a fővároshoz hasonlóan Borsodban is életre hívnának egy díjbeszedő vállalatot. A továbbiakban ehhez a témakörhöz kapcsolódott a legtöbb hozzászólás. Nyíri István, a MIK. dr. Majoros Barna, a KÉTÜSZ igazgatója és még többen mások is helyeselték a díjbeszedő vállalat létrehozásának ötletét. Szoboszlai Gáborné, a MIK pártvezetőségének titkára és Hönigh József, a Távhőszolgáltató Vállalat igazgatója is rámutattak, hogy jelentős költségmegtakarítást jelentene az új vállalat üzemeltetése. Többen kitértek arra is, hogy Miskolcon elválik egymástól a városfejlesztés és a városüzemeltetés. A város a fő figyelmet — mondotta például Nyíri István — a fejlesztésre fordítja, ugyanakkor megfeledkezünk a házgyári épületek karbantartásának. üzemeltetési technológiájának megszervezéséről, kidolgozásáról. Jó lenne az is, ha a beruházó—tervező —kivitelező előzetes megbeszéléseibe bevonnák az üzemeltetőt is. Ezzel sok későbbi gondot már eleve ki lehetne küszöbölni. Ugyancsak ő javasolta, hogy jó lenne, ha a városi tanács végrehajtó bizottsága csak a középtávú lakásfelújítási címjegyzéket hagyná jóvá, az éves jegyzékek jóváhagyását pedig a szakigazgatási szervre bízná. Helyes gyakorlatként alakult ki, hogy a MIÉP és a MIK kéthetente tanácskozik a felújításokról. s javasolta, hogy ezekbe a hasznos megbeszélésekbe kapcsolódjon be a TIGÁZ is. Rábai István felszólalásában szorgalmazta a vállalatok együttműködésének erősítését, amelyet ki lehetne terjeszteni olyan területekre is, mint például a közös karbantartás megszervezése. Elmondotta. hogy a városi és a szolgáltatóipari pártbizottság illetékesei a közeljövőben megkeresik a város tanácsának vezetőit, hogy konzultáljanak a tanácskozáson, elhangzott problémáról. A tanácskozás tapasztalatait összefoglaló Farkas György bejelentette, hogy a két pártbizottság sürgősen lépéseket tesz a díjbeszedő vál- laalt létrehozása érdekében. Még ebben a fél évben megbeszéléseket folytatnak további vállalatokkal. így például a Miskolci Beruházási Vállalattal, vagy a Borsod megyei Tanács Tervező Vállalattal. Ez a megbeszélés ugyancsak a vállalatok közötti jobb együttműködést. és a vállalatok eszközeinek jobb kihasználását hivatott elősegíteni. (nyikes) A sonka még Pestről jön... Húsvétra készül a húsüzem Féléves szünet után — amely alatt jelentős nagyjavítási munkálatokat végeztek el — hétfőtől ismét termel a Miskolci Húsüzem. Az elmúlt napokban egyr* fokozódott a sertés- és marhavágások száma, a héten már a maximálishoz közelít majd a termelés. A húsüzem munkába állása a megye és a város ellátásán is jól érzékelhető. Minőségileg jobb, s mennyiségileg is kielégítő a boltok árukészlete. A húsüzemben most a legfontosabb feladat a termelés növelése mellett a húsvéti ünnepekre az ellátás zavartalanságának biztosítása. Mint arról már beszámoltunk, a füstöltáru-ellátást a Budapesti Húsipari Vállalat biztosítja — a miskolciak jelentős besegítésével. A tőkehús és a húskészítmények ellátása viszont a Miskolci Húsüzem dolgozóira hárul. A vállalat vezetői szerint nem lesz gond. a keretszámoknak megfelelő mennyiséget biztosítják, s ez a megye és avaros ellátására elegendő. * Nagyüzem a feldolgozósoron (Kovács Attila felvétele) A termelés fokozása mellett gondot fordítanak a termékek minőségének javítására is, sőt folynak a kísérletek új termékek gyártására is, Az ilyenkor szükséges vizsgálatok és engedélyek birtokában kezdhetik majd meg az újdoságok készítését a Miskolci Húsüzemben. Itt még a nehezét az ember végzi. — As őskohóból is csapolnak Sajtótájékoztató a kohászatban (Folytatás az 1. oldalról) A vezérigazgató bejelentette, hogy a termelési feladatok túlteljesítése, valamint a készárukészletek csökkentésére tett miniszteriális intézkedést követő vállalati döntés hatására 1979. 1. negyedévében kiszállítási rekordot ért cl a kohászat kollektívája. Az eddigi legmagasabb kiszállítást — ezt 1977. IV. negyedévében érték el az LKM-ben — 8 ezer tonnával szárnyalták túl, s ha a megelőző év azonos időszakának teljesítményével vetjük ösz- sze ezeket az adatokat, 25 672 tonnás növekedést állapítha. tunk meg. E sikerben a kohászokkal osztozik a ME- TALIMPEX és a NIKEX, valamint a megfelelő meny- nyiségű és típusú vasúti kocsi biztosításával a MÁV is. Ennek eredményeként a nem rubel elszámolású exportot 25 400, a szocialista exportkötelezettséget pedig 4600 tonnával teljesítették túl a diósgyőriek. Az említett eredmények alapján a kohászat 2 milliárd 435 millió forintos bruttó termelési értéket könyvelhetett el az első negyedév alapján, amely 2—4 százalékos túltel. jesítésnek felel meg. A vállalt 15 millió forintos anyagéi energiamegtakaritást 16 millióra növelték. Emeli az eredmények értékét, hogy azokat teljes egészében a tér. melékenység javításával érték el, ugyanis a létszám 0,4 százalékkal csökkent. A dolgozók munkakörülményei állandó és következetes javításának hatására az ezer főre jutó balesetek száma az elmúlt évi 9-ről 8.7- ra, csökkent, halálos' baleset az elmúlt negyedévben a kohászatban nem volt. Februárban végrehajtották — január 1-i visszamenőleges hatállyal — a béremelést is, amely mind a fizikai, mind a nem fizikai állománynál 5 százalékos volt. A továbbiakban a vezér- igazgató a beruházási tevékenységet vázolta Kiemelte: az 1979-es év döntő jelentőségű a kombinált acélmű nagyberuházás végrehajtása során, hiszen az 1980. év végi indításhoz a legtöbbet az idén kell tenni. A mélyépítési munkák üteme megfelelő, számos alapozásnál előre is tartanak. Jelentős a lemaradás azonban az acél-' szerkezeti munkák terén. Mintegy ezertonnás az Északmagyarországi Állami Építőipari Vállalat lemaradása, ami igencsak veszélyezteti a kivitelezés sikerét. Ez azért is döntő jelentőségű, mert a technológiai szerelés egy napot sem késhet, így hát ehhez kell alkalmazkodnia immár a vasszerkezet-szerelésnek. Jó ütemben halad »e oxigéngyár építkezése, s » belföldi gépgyártással is elégedettek lehetnek a szerelők, hiszen a szükséglet mintegy 80 százalékát határidőre visszaigazolták a gyártók, Kimagasló eredményt éllek el az első negyedévben a beruházáson is, hiszen csaknem félmilliárd forint értéket — egészen pontosan 471 millió 462 ezer forintnyit — teljesítettek, ami a hasonló tervidőszakhoz képest kimagasló eredmény. Csütörtökön egyébként a Kohó- és Gépipari Minisztérium és az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium együttes államtitkári szemléje minden bizonnyal megszünteti a bizonytalanságokat. A vezérigazgató végezetül tájékoztatta a megjelenteket arról, hogy az SM Acélmű fennállásának 100. évfordulója alkalmából — az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület szakcsoportjával közösen — ünnepséget rendeznek, amelynek keretében a Vendégház előtt leleplezik Farkas Pál szobrászművész Martinász című alkotását, s ünnepélyes megemlékezést tartanak az új- massai őskohónál is. Ea utóbbi kuriózuma lesz, hogy amennyiben a próbák sikerrel járnak, július 7-én aa őskohóból csapolnak is .., TÓTH ZOLTÁN w Elüzemavatás előtt Lyukőbányán Haladóknak Szabás-varrás tanfolyam indul A Rónai Sándor Művelődési Központ e hó 17-én, délután 5 órakor szabás-varrás tanfolyamot indít haladóknak. A résztvevők megismerkedhetnek a szoknya, nadrág, blúz, egész ruha szabásmintáival, anyagismeretet tanulnak, és egy ruhadarabot teljes egészében elkészítenek. Jelentkezni és beiratkozni személyesen lehet az MSZB tér 3. sz. I. emelet 40. sz. szobájában. A tanfolyam időtartama három hónap, a foglalkozások hétfőnként, délután 5 órakor kezdődnek. A Borsodi Szénbányák Miskolci Üzeménél, Lyukóbá- nyán jelenleg kettős öröm fokozza a dolgozók munkakedvét. Az egyik az, hogy a közelmúltban kapták meg a Magyar Szénbányászati Tröszt Kiváló Aknája kitüntetést, amellyel egyidőben két szocialista brigád — a Pataki Sándor vezetésével dolgozó, Gagarin nevét viselő frontfejlő csapat és a Tre- bán Béla vezette, Kun Béla nevével munkálkodó front- fej tő kollektíva — szintén országos kitüntetésben részesült, A Magyar Szénbányák Kiváló Brigádja lett. A másik, újabb lelkesítő erő, hogy a napokban tudták meg: elmúlt évi nagyszerű munkájuk alapján a lyukói bányászok kiérdemelték az Élüzem címet, a Borsodi Szénbányák üzemei közül egyedül. Amint tegnap az üzemnél megtudtuk: április 28-án délután 3 órai kezdettel kerüli sor az élüzemavató ünnepségükre, és addig még újab szép munkasikerekkel szeretnék fokozni jó hírüket. Az alapjuk megvan hozzá: már az idei első negyedévi tervüket is mintegy 40 ezer tonna többletszén termelésével teljesítették.