Déli Hírlap, 1979. április (11. évfolyam, 78-100. szám)
1979-04-28 / 99. szám
KADAR JANOS FOGADTA GRISA FILIPOVOT. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára tegnap a KB székbázában fogadta Grisa Filipovot, a Bolgár Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen részt vett Ha. vasi Ferenc, a Központi Bizottság titkára, és Juhász János, a KB osztályvezető-helyettese. Jelen volt Vladimir Videnov, a Bolgár Népköz- társaság magyarországi nagykövete. AZ UNIÖ ÁFÉSZ LEGJOBBJAI. Ünnepséget tartottak tegnap délelőtt Borsod megye legnagyobb fogyasztási szövetkezeténél, a Miskolcot és környékét ellátó UNIÖ Áfésznél. A résztvevőket Kosztyó Vilmos, a szakszervezeti tanács titkára köszöntötte, majd Ráski László elnök, kitüntetéseket adott át a szocialista munkaverseny legjobbjainak. A Szövetkezet Kiváló Brigádja kitüntetést nyerte el a felsőzsolcai, 410. számú élelmiszerbolt „Szabadság” szocialista brigád. Négy brigád nyerte el a mozgalom arany, egy ezüst és egy a bronz fokozatát és 11 kollektíva szocialista brigádzászlót kapott. Az ünnepségen adták át a 24 Kiváló egység kitüntetéseit is, közöttük van például a miskolciak által ismert és kedvelt, a Búza téri Vásárcsarnokban üzemelő 125-ös számú húsbolt, amely házias jellegű húskészítményeiről híres. A Kiváló Dolgozó kitüntetést 67-en kapták meg. ELKÖLTÖZNEK. Miskolc város Tanácsa V. B. I. kerületi Hivatalának népességnyilvántartási csoportja 1979. április 28-án elköltözik a Vörösmarty u. 24. sz. alól a Petőfi u. 39. sz. alá. A hivatal titkársága kéri Miskolc város lakosságát, hogy a ki- és bejelentkezési ügyekben 1979. május 2-jöl a Petőfi Sándor u. 39. sz. alatti új hivatali épület földszinten levő népességnyilvántartó csoportjához forduljon. Félfogadás minden munkanapon 8-tól 12 óráig. RADNÓTI-SZOBOR BORNAK. A jugoszláviai Bor községnek ajándékozta a Kulturális Minisztérium, Vanga Imre, Kossuth-díjas kiváló művész Radnóti-szob- rát, s azt május 5-én, a mártír költő születésének 70. évfordulóján leplezik le. Ebből az alkalomból Marczali László miniszterhelyettes vezetésével kulturális küldöttség utazik Jugoszláviába. A költő mellszobrát és egy magyar nyelvű kiskönyvtárat — az Oktatási Minisztérium ajándékait — magyar oktatási delegáció adja át az ünnepségen. LOTTÓNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 17. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négyta- lálatos szelvénye 42 fogadónak volt, nyereményük egyenként 177 296 forint. Három találatot 5681 fogadó ért el, nyereményük egyenként 655 forint, a két talá- latos szelvények száma 180 653 db. Ezekre egyenként 26 forintot fizetnek. ANYAKÖNYVI i$z tűiken isi Iß Féríicsapalik a lita? iff Egy viccesnek tűnő karikatúra is hordozhat komoly mondanivalót... Dallos Jenő rajza abból az alkalomból készült, hogy pénteken ülést tartott az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Tanács. Nem kisebb kérdésekre keresték a választ, mint arra, hogy méltó-e a korhoz, a veszélyeztetés mértékéhez a környezetvédelem, s önmagunk kímélése. Híradásunknak különös aktualitást adhat az a tény, hogy a héten alakult meg a megyei környezet- és természetvédelmi bizottság. A sok gazda helyett egy lesz... S, ha az ökológiai morál javítását szorgalmazzuk, akkor — ebben az esetben — arra a matematikailag képtelen igazságra kell szavaznunk, hogy egy több, mint kettő ... Május 2.—június 22.: Borsodi műszaki beli Sajtótájékoztató az MrIESZ-ben Az MTESZ miskolci székházában dr. Horváth Béla, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Borsod megyei Szervezete sajtóbizottságának elnöke tegnap délután tájékoztatta az újságírókat az idei borsodi műszaki hetek rendezvénysorozatáról. Egyebek között elmondotta, hogy a május 2-től június 22-ig tartó, nagyszabású konferencia-, ankét- és előadássorozaton a megye műszaki szakemberei mindenekelőtt arról fognak gondolatokat cserélni, hogyan segíthetik még hatékonyabb, ésszerűbb, takarékosabb termeléssel és energiagazdálkodással á népgazdasági egyensúly kedvezőbb alakulását. A borsodi műszaki hetek ünnepélyes megnyitására május 2-án, 14 órakor, az MTESZ-székház 5. számú termében kerül sor. A meghívottak előtt Drótos László, az MSZMP Miskolc városi Bizottságának első titkára tart előadást. Időszerű helyi tennivalók a gazdasági egyensúly javítása érdekében címmel. Ezt követően a megyeszékhelyen és a megye 15 településén több száz, a borsodi műszaki hetek idei jelszavához kapcsolódó előadást, ankétot, konferenciát tartanak a városunkban és a megyében működő egyesületek, szakosztályok, intéző bizottságok. Az előadásokat a szakma legnevesebb szakemberei, köztük magas funkciót betöltő állami vezetők tartják. Különösen gazdag programmal kapcsolódik a rendezvénysorozatba a Nehézipari Műszaki Egyetem, ám a nagyüzemek is, így például az LKM, a DIGÉP, a December 4. Drótművek, vagy a MÁV miskolci Igazgatósága. Az MTESZ Borsod megyei Szervezete már megjelentette a borsodi műszaki hetek idei programfüzetét, amelynek segítségével mindenki kiválaszthatja magának az érdeklődésének megfelelő rendezvényt. A városi tanács közleménye Miskolc megyei Város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága értesíti Miskolc város lakosságát, hogy az építési engedélyezésről szőlő 2/1977. (I. 18.) ÉVM számú rendelet helyi végrehajtása tárgyában Miskolc megyei város Tanácsa az 5/1978. számú rendeletet hozta meg. A tanácsrendelet 1979. május 1. napján lép hatályba, s rendelkezéseit a folyamatban lévő, de még el nem bírált ügyekben is alkalmazni kell. A tanácsrendelet — egységes szerkezetbe foglalva a 2/1978. (I. 18.) ÉVM. számú rendelettel — megtekinthető a kerületi hivatalok építésügyi hatóságainál, valamint az ügyfélszolgálati irodákban is. Előírásairól a hatósági ügyekben eljáró műszaki osztályok, valamint a városi tanács vb építési és közlekedési osztálya a félfogadási időkben a lakosságnak készséggel adnak felvilágosítást. Őszintén szólva, kissé féltettük a magyar férficsapatot az európai élvonalba tartozó franciák és jugoszlávok elleni találkozótól, arra gondolván, hogy túlságosan is az ázsiaiak ellen készültek. Szerencsére, félelmünk alaptalan volt, mert a franciák ellen — magabiztosan — 5:1 arányban nyertünk, a jugoszlávok pedig (eleve lemondva a győzelemről) Surbeket nem játszatták; és ki is kaptak a kicsit kiengedő, a nehéz találkozókra „rápihenő” magyaroktól, 5:3 arányban. Eredmények: Magyarország— Franciaország 5:1. Klampár, Gergely mindkét mérkőzését megnyerte, Jónyer csak az egyiket, ugyanis régi riválisával, Secretinnel nem bírt. Ma- i gyarország—Jugoszlávia 5:3 (a részletekről lapzártáig nem érkezett hír). A magyar csapatnak még 3 mérkőzése van hátra. Sorrendben: (a még nyeretlen) Egyesült Államok, az NSZK és Románia ellen. Csoportelsősége valószínű. Annál nagyobb harc várható a második helyet eldöntő KNDK—Kína mérkőzésen. Női együttesünk — mint az várható volt — vereséget szenvedett a korábban biztos továbbjutónak kikiáltott Japán csapattól, 3:0 arányban, és 3:1- re legyőzte Hollandiát. A kora reggeli órákban hallhattuk a rádióból, hogy a románok ellen a két egyest megnyerte Magos, illetve Szabó, és a Magos—Szabó páros is megnyerte az első játszmát. így feltehetően győzelemmel fejeződik be ez a találkozó. Kínával még nem játszottunk, a szakemberek szerint a magyaroknak semmi esélyük sincs legyőzésükre. Ez azt jelenti, hogy az 5—8. helyért mérkőzhetnek majd leányaink. A kitűzött célt azonban elérték, hiszen valamennyi európai ellenfelüket legyőzték. külföld Közös finn—magyar hangverseny lesz ma délután 3 órakor a Földes Ferenc Gimnázium dísztermében. Miskolc testvérvárosából, Tamperéből 14 tagú, tanárokból és diákokból álló küldöttség érkezett két napra városunkba. A finn zeneiskolások az Egressy Báni Zeneiskola növendékeivel közösen koncerteznek; finn, magyar és klasszikus zeneszerzők alkotásaiból állították össze műsorukat. A hangversenyen fellép a június első napjaiban Tamperében szereplő miskolci gyermekkar is. Villantó Hal a tányéron Az ünnep alatt bizonyára többen fogyasztanak halat, s sokan a saját szájuk íze szerint készítik el. Két különleges halreceptet szeretnénk az olvasók figyelmébe ajánlani, hátha elnyeri tetszésüket. DIEPPE-I FAZÉK Hozzávalók: 2—2 szelet ponty, harcsa, csuka, amur, balin (ami van), egy kilogramm vegyes apróhal, 10 dkg vaj, 25 dkg gomba, liszt, 3 tojás, 2 hagyma, 2 dl tejföl, 1 dl húsleves, só, bors, citrom. A megtisztított apróhalakat a hagymával együtt feltesszük főni, s egy óra múlva átpaszírozzuk: ez lesz az alapié. Vajban megpároljuk a felszeletelt gombát, hozzáadunk 2—3 kanál lisztet és gyengén megpirítjuk, majd felöntjük 1 dl húslevessel (leveskockából is készülhet), ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal, sőt tehetünk bele egy babérlevelet is. Amikor mártás- sűrűségűre beföztük, felengedjük a kb. 2 liter lial-alaplével, s ha felforrt, belefőzzük a halszeleteket. Takaréklángon 10—15 percig főzzük, 3 tojás sárgáját elkeverjük a tejföllel, egy citrom levével, s gyengén megsózzuk. Tálaláskor ezt merjük először a tányérokra, majd erre öntjük a forró hallevest. Pirított kenyér- vagy zsemleszeleteket adunk hozzá. MUSTÁROS KESZEG Hozzávalók: személyenként 20 —30 dkg-os garda, jász, vagy egyéb keszegféle, 3 dl tejföl, 3 evőkanál mustár, 1 citrom, só, bors, két evőkanál petrezselyem, 10 dkg vaj. A megtisztított halakat (a fejüket is hagyjuk meg!) kivajazott serpenyőbe vagy tűzálló tálba helyezzük. A mustárt keverjük el a tejföllel, a sóval, a borssal és a zöldpetrezselyemmel, majd öntsük rá a halakra. A tetejére néhány szelet vajat tegyünk. Jó előmelegített sütőben, közepes lángon, körülbelül 20—25 percig sütjük úgyhogy a tetején a tejföl szép aranysárgára piruljon. Tévékommentár; Ragtime Népzene, komoly zene, tánczene? Jó zene! És ekkor mit számit, hogy mit értünk alatta. Vajon néger tánczenei stílus, amely szinkópáit ritmusokra épül, vagy ilyen zenemű, vagy a dzsessz előfutára, vagy mindhárom együtt? Mindegy! Jó zene! De jobban is tálalhatta volna Neil Sutherland rendező a csütörtökön este bemutatott kanadai zenés filmben. Még akkor is ezt állítjuk, hogyha tudjuk; feltehetően kevesen nézték az „így játsszák a ragtime-ot", hiszen a kettes műsor ezúttal aligha lehe- tett vetélytársa az egyesen sugárzott A Karamazov testvérek cimű szovjet filmsorozat első részének. Hogy mi lehetett volna jobb? Talán célszerűbb lett volna több zenét adni — ha már arról van szó! Örültünk volna, ha a múlt század végi ritmusok életre keltése nemcsak a 94 éves Eubie Blake-re szorítkozik, hanem — akár archív felvételekkel élve - több neves zongoristát hallhattunk volna. Ugyanez vonatkozik a bemutatott zenekarok szegényes számára is. (Persze a filmben megszólaló fúvósötös maradandó élményt adott.) És végezetül nem kaptunk választ a ragtime európai utóéletére, pedig mi, magyarok elsősorban ezt ismerjük. Am a zenés film így is sokat adott minden korosztálynak. Az idősebbeknek felidézte a múltat: a dixieland korszakát, a némafilmek zongorakiséretével együtt. A középkorosztály roc'r és twistre emlékező zenei tudatát bővíthette, míg a legfiatalabbak a filmben is elhangzó örök igazságon meditálhatnak: a mai folk- irányzatokból csak azok élik túl a divat változásait, amelyekben az általános emberi, vagy egy nemzet egészének kultúrája tükröződik. A ragtime ilyen, és hiányosságai ellenére, örülünk a film bemutatásának. (d. tóth) HÍREK MEGHALT; Rákosi Lujza; Ormay László Imre; Gieraczki Ferenc József; Várallyai Matild; Ladányi An- tatné (Repka Erzsébet), Palföl- dest József né (Dancza Mária). DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15 3527 Postacím: Miskolc 3501 Pf.: 39. Telefonközpont: 36-132, 16-672. 35-380. Titkárság: 18-223; belpolitikai rovat: 18-224: várospolitika 18-225: kultúrpolitika 18-226; sportrovat- 18-222; levelezés: 18-221 — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15., 3527 Postacím: Miskolc 3501 Pf.: 179. — Felelős kiadó VERES MIHÁLY. Telefon 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17.. 3525 Telefon; 16-213. — Terjeszti a Magyar Posta Kapható: a oírlapárusoknál. Előfizethető: a hirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint — Index: 25 951. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari vállalatnál. Felelős vezető: KILIÁN BÉLA. — ISSN 0133-0209 WASHINGTON. Carter el nők, az Egyesült Államok kongresszusa elé terjesztette a fegyverzetellenőrzési és leszerelési hivatal beszámolóját, amely a kormányzat katonai és stratégiai téren folytatott politikájának alap- elveit körvonalazza. A beszámoló szerzői, a fő figyelme- ' a SALT-II. megállapodás megkötéséről folytatott szovjet—amerikai tárgyalásokra fordítják. A dokumentum hangsúlyozza: hogy a SALT- II. megállapodás lehetővé fogja tenni a szovjet—amerikai kapcsolatok stabilizálását katonai téren, konkrét módon egészíti majd ki a két ország közötti politikai kapcsolatokat és lehetővé teszi a nemzetközi feszültség enyhülését. A megállapodás alternatívája csupán az lehet, hogy folytatódik a stratégiai fegyverkezési verseny és ennek következtében megnő a nukleáris háború veszélye. ROMA. Li Csiang kínai külkereskedelmi miniszter tegnap befejezte hatnapos látogatását Olaszországban, és este Rómából Athénba utazott. TEHERÁN. Több mint százezren tüntettek tegnap Irán Khusestan tartományában az arab kisebbségeknek követelt jogok biztosításáért, és az állítólag Khomeini-el- lenes tartományi ajatollah mellett. Eközben Khomeini, olajipari szakemberek küldöttsége előtt elhangzott beszédében kijelentette, hogy „több személy merényletet készül végrehajtani ellene, de az iráni forradalomnak még meggyilkolása sem vethet gátat.” BELGRAD. Crna Gora (Montenegró) földrengés sújtotta vidékein erős esőzés és szélvihar uralkodik, ami rendkívül megnehezíti a romeltakarító- és helyreállító munkákat, s újabb épületkárokat is okoz. A szakadó esőben tegnap víz alá került sok sátortábor, amelyek lakóit ki kellett telepíteni. A sátrak százai beáztak, így nem nyújtanak kellő védelmet. A járműforgalmat pedig akadályozza, hogy a víz sokhelyütt kőtörmelékeket hordott az utakra. A hadsereg és a polgári védelmi alakulatok óriási erőfeszítéseket tesznek a lakosság élelmiszerellátásának folyamatos biztosítására. TUNISZ. Tunézia kormánya tegnap bejelentette: úgy határozott, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait Egyiptommal. A döntést az arab külügy- és gazdasági miniszterek bagdadi határozatainak szellemében született. Ezzel tizenötre emelkedett azoknak az államoknak a száma, amelyek tiltakozásul az izraeli—egyiptomi békeszerződés ellen, megszüntették a diplomáciai viszonyt Kairóval. NEW YORK. Egyiptom New Yorkban letétbe helyezte az ENSZ-nél a márciusban megkötött izraeli— egyiptomi szerződés okmányainak másolatait — közölte tegnap egy ENSZ-tisztség- viselő. LONDON. Karambolozott Erzsébet angol királynő gépkocsija tegnap a windsori kastély közelében — jelentette a Buckingham-palota szóvivője. A királynő Rover típusú kocsija a Heatrow repülőtérről haladt Windsor felé, amikor egy Ford Capri típusú kocsi beleszaladt. A Rover erősen megsérült, de tovább tudott haladni. A királynő az őt követő rendőrautóban folytatta útját, miután sértetlenül kikerült az ütközésből. Baráti langmy belföld Olvasóink figyelmébe! Közöljük olvasóinkkal, hogy lapunk ünnepi száma holnap, vasárnap, a szokott időben jelenik meg.