Déli Hírlap, 1979. március (11. évfolyam, 51-77. szám)
1979-03-14 / 62. szám
. W>1 Az első „személyi” Itt is, oil is futnak a pénzük után... Milyen a vásárló közérzete? A belkereskedelmi államtitkár Miskolcon Kis felnőttek Egyenruhás úttörőkkel telt meg tegnap délelőtt a Rónai Sándor Megyei Művelődési Központ színházterme. A városi tanács . művelődésügyi osztálya és a Társadalmi ■ünnepségeket és Szertartásokat Szervező Iroda itt rendezte meg a 14 évesek sze- mélyilgazolvány-átadási ünnepélyét. Az ünnepség „társrendezője" a 30. sz. Általános Iskola úttörőcsapata volt. A vendég úttörők Miskolc va-“ lamennyi iskoláját képviselték. Az ünnepélyen megjelentek a rendőrség, a tanács, a társadalmi szervek képviselői. Az idén, Miskolcon 600 14 éves foghatta kézbe élete első személyi igazolványát, amelyet az ünnepélyen — jelképesen — 30. sz. iskola 20 boldog tanulója vehetett át. A Himnusz elhangzása «tán Zádor Ildikó, Baranyi Ferenc Az a merészség című versét mondta el, majd Prokop Gyuláné, a Társadalmi Ünnepségeket és Szertartásokat Szervező Iroda munA Miskolci Ingatlankezelő Vállalat kezelési főosztályán úgy határoztak,* hogy a vállalat szocialista brigádjaival együtt aktívan részt vesznek Miskolc tavaszi nagytakarításában. a város szebbé tételében. Ezzel egyben hozzájárulnak ahhoz, hogy városunk dolgozói még szebb, még tisztább Miskolcon ünnepelhessék május elsejét. Kezdeményezésükkel, remélik, követésre is találnak. Felhívással fordultak ugyanis a Miskolci Köztisztasági Vállalat és a Miskolci KerA KISZ Miskolc városi Bizottsága mellett működő Ifjú Gárda-parancsnokság ma délután 15 órától parancsnoki értekezletet tart. A tervek szerint beszámoltatják a Kossuth Gimnazi# Felnőtté fogadó kézfogás* Ünnepi beszédében Sipos Ferencné, a városi úttörőelnökség elnöke szólt az állampolgárrá érés rangjáról, a felnőttkor határára érők felelősségéről és arról az örömről, amellyel mi felnőttek magunk közé a fiatalokat várjuk. Az igazolványokat Dorákné Nagy Katalin rendőr hadnagy adta át. Az ünnepély a 30. sz. iskola úttörőinek rangos műsorával zárult. tészeti Vállalat kollektívájához, szocialista brigádjaihoz is. A MIK-en belül az első felajánlást a szállítási dolgozókat tömörítő „Volán” szocialista brigád tette: társadalmi munkában vállalták a pincék és házak körüli törmelék és szemét eltávolítását, valamint a karbantartási munkákról megmaradó anyagok beszállítását, a MIK-te- lepre. Ez utóbbi nemcsak a város tisztaságához járulnak hozzá, hanem jelentős anyagmegtakarítást is elérhetnek. urn, a II. és III. sz. Szakközépiskola Ifjú Gárda-parancsnokait végzett tevékenységükről, majd a városi IG- Jövészverseny tapasztalatairól hallhatnak. (Kerényi László felvételei) (Folytatás az I. oldalról) Egyre szebb eredményeket produkálnak a fiatalok is. Az SZMT és a KISZ megyei bizottsága közösen hirdette meg az ifjúsági újítási hónapokat. A miskolci MEZŐGÉP, az ÉMÁSZ, az LKM, a BVK, s még néhány más vállalat különösen szép eredményeket ért el. Néhány nap múlva a legjobb ifjúsági újítómozgalmi munkát végző 20 borsodi vállalat 30 fiatalja utazik jutalomüdülésre, tanulmányútra az NDK-ba. Már tartanak az idei ifjúsági újítási hónapok is ... Az SZMT titkára nagy érdeklődés közepette ismertette a megyei újítási verseny elmúlt évi tapasztalatait, eredményeit. A 46 vállalat négy kategóriában versenyzett, munkájukat 35-féle szempont alapján bírálták el. Érdemes felfigyelni arra. hogy a negyedik kategóriában versenyző négy nagyüzem a versenyző vállalatok dolgozóinak 38 százalékát foglalkoztatja, ugyanakkor az összes újítások 60—70 százalékát adta! Figyelemre méltó az is, hogy a megye 63 gazdasági egysége, köztük 37 kereskedelmi egység és 8 építőipari vállalat,' nemcsak hogy nem vett részt a megyei újítási versenyben, hanem dolgozóik egyetlen újítást sem nyújtottak be. .. S itt kell szólnunk arról a negatívumról is, amire egy széles körű ellenőrzés derített fényt; az újítási felA megyei tanácsnál tegnap rendezett miniszteriális szintű kereskedelmi eszmecserén az a furcsa helyzet állott elő, a vendégek dicsérték, vigasz, talták a házigazdákat, mivel a Belkereskedelmi Minisztérium vezetői kedvezőbbnek ítélik a borsodi bolti helyzetet, mint a borsodi vezetők. / Az asztal egyik felén a dr. Juhár Zoltán államtitkár vezette minisztériumi delegáció foglalt helyet: a borsodi és miskolci párt-, tanácsi és szövetkezeti vezetők együttesének elnöke dr Ladányi József megyei tanácselnök volt. Az eladó dolga A sok általános és konkrét kérdés megvitatása egyetlen alapvető téma körül forgott. S ebben minden résztvevő megegyezett. Kereskedőnek, s az áruellátásért felelős vezetőnek az a legfontosabb dolga, hogy a vásárló közérzete javuljon... Az állampolgár közérzetét ugyanis alapvetően befolyásolja az, hogy a pénzéért mit kap az üzletben, milyen feltételek között vásárolhat, mennyiért, s részesül-e a minimálisan elvárható udvarias kiszolgálásban. A kereskedelempolitikai feladatok megvalósításának sokféle feltétele van. A pult egyik oldaláról i nézve; -kell megfelelő áru, az értékesítésre alkalmas hálózat, s nem utolsósorban eladói figyelmesség. A másik oldalról nézve fizetőképes keresletre adattervek nyomán benyújtott újítások száma mindösz- sze 7—8 százaléka az összes újításnak. Ez rámutat arra, hogy a feladattervek nem jók, nem töltik be céljukat. Tovább kell csökkenteni az újítások elbírálásának, bevezetésének átfutási idejét is, amely jelenleg átlagosan 3 hónap, ám az UKM-ben például 5 hónap. A megyei újítási verseny győztesei: I kategória: 1. Kazincbarcikai Sütőipari Vállalat: 2. Borsod megyei Nyomdaipari Vállalat; 3. Borsod megyei Gabonaforgalmi Vállalat es a Miskolci Hutőház. |l. kategória: 1. Beton- és Vasbetonipari Müvek Miskolci Gyára; 2. Borsod megyei Tejipari Vállalat; 3. Miskolci Közlekedési Vállalat. Hl. kategória: 1. Északmagyarországi Vegyiművek; 2. Borsodi Vegyikombinát; 3. Miskolci Pa- mutlonó. IV. kategória: 1. Lenin Kohászati Müvek; 2. Diósgyőri Gépgyár: 3. Borsodi Szénbányák Vállalat. Az eredményhirdetés után dr. Tasnádi Emil, az OTH elnöke szólt a konferencik résztvevőihez. Egyebek között elmondotta, hogy az országos helyzetet tekintve, Borsod megye kiemelkedő eredményeket ért el 1978-ban az újítási mozgalomban. Amíg országosan a legtöbb helyen stagnált, sőt visszaesett az újítási mozgalom, addig Borsodban sikerült előrelépni. Az előadást és a korreferátumot vita. majd a serlegek és díszoklevelek átadása követte. NYIKES IMRE van szükség, amivel nem is volt baj, hiszen az elmúlt évben Borsodban a lakosság jövedelemnövekedése mégha, ladta az országos átlagot, élénk volt — különösen az év utolsó negyedében — a kiskereskedelmi forgalom, s az idén, az első két hónapban a borsodi boltokban és áruházakban 12%-kal fogyott el több portéka, mint egy évvel korábban. Ezen belül is ugrásszerűen emelkedett a vendéglátó vállalatok forgalma: januárban és februárban 13 százalékkal volt több, mint tavaly ... Akkor hát miért a bevezetőben már idézett óvatosság és pesszimizmus, amely alól nem mentesek a kereskedelem borsodi felelősei? Elhamarkodott akciók Egybehangzó vélemények szerint az ellátás legfontosabb célja ebben az esztendőben az, hogy a színvonal ne legyen rosszabb a tavalyinál. Ez a kívülálló számára minimális programnak tűnhet, hiszen nem tartalmazza a Borsodra, Miskolcra jellemző, s oly gyakran hangoztatott dinamizmust. Lelik János, a kereskedelmi osztály vezetője elmondotta, hogy az elmúlt évben már kézzelfogható jelei mutatkoztak annak, hogy nő a hiánycikkek száma. A vártnál kedvezőtlenebb választékot kínálnak a ruházati üzletek, a vas-műszaki áruk összetétele is sok kívánnivalót hagyott maga után. A bútorok iránti nagy kereslet sem volt kielégíthető... Nem arról van szó, hogy kevés az áru. (Bár jó néhány abszolút-hiánycikkről tudunk.) A ruházati kis- és nagykereskedelmi vállalatok raktárai dugig vannak áruval, de kevés a divatos, kelendő holmi. Néhány elhamarkodott árleszállítási akció pedig (televízió, egyes szóló bútorok) már önmagában is hosszabbította a hiánycikk-listát... A kereskedelem fut a pénze után. A kereskedelem ugyanis kevés pénzzel és kevés raktárral rendelkezik. Gyorsan szeretné forgatni a tőkéjét. A nagykereskedelmi vállalatok a jelenlegi feltételek és raktározási elégtelenségek miatt a készletező és' választékki- egyervlitő szerepet ellátni nem Három szocialista, hét tőkés országba (az USA-ba is) exportálja termelésének harmadát az Erdei Termék Vállalat miskolci gyáregysége. A többivel a Dunán inneni és a tiszántúli országrészt látja el. Mindezt Szilágyi Dezső, gyáregységvezető-helyettes mondja el, s hozzáteszi, hogy ez a termelés tavaly 420 vagon (6,3 millió üveg) volt, az idén pedig 600 vagon (9 millió üveg) lesz. A termék: szörp; 15-félét gyártanak belőle. Ebből háromféle az „ízű”-szörp (narancsízű, citromízű, jaffaízű). Valamennyit bel- és külföldi alapanyagokból, víz és cukor hozzáadásával készítik. Ezek a legkeresettebbek — sajnos —, noha vitaminokat nem tartalmaznak. A többi tizenkettő málna-, szamóca-, szeder-, fekete letudják. S egyre nehezebb a beszerzés is. A nagy cégek versenyt futnak az áruért. Aki hamarabb ér. vagy hamarabb fizet, az viszi a holmit ... Nem egy esetben személyi mulasztások, vagy ha úgy tetszik, maflaságok is közrejátszanak abban, hogy valami időlegesen eltűnik a polcokról. Mindamellett: Borsod V. ötéves tervi 51 százalékos kereskedelmi előirányzata teljesíthető. A lehetőségek adottak; Csak élni kell a/, ipar befolyásolásának, a jobb •készletpolitikának' és a rugalmasabb gazdálkodásnak az eszközeivel. Szálló, raktár, áruház A tegnapi eszmecserén, néhány konkrét, a nagyközönség figyelmére is számot tartó ismeretre is szert tettünk. Az ötszáz férőhelyes, népkerti szálloda építése — mintegy negyvenmillió forint erejéig — még ebben a terv. időszakban elkezdődhet. A némileg lefaragott költségvetés szerint az oly régen várt miskolci hotel 300 millió forintba kerül... Az államtitkár tanácsa: minél hamarabb készül el, annál olcsóbb lesz... Nem kezdenek viszont hozzá a Marx téri iparcikk- áruház és az égetően szükséges raktárbázis építéséhez 1980. előtt. Az igény jogos, de pénz nincs. Végezetül: az államtitkár vásárlói óhajt fogalmazót» meg abban a tervben, mely szerint a hét egy bizonyos' napján az áruházak és a nagyobb iparcikk-boltok este nyolcig lennének nyitva, az időigényes vásárlás feltételeit megkönnyítendő... Ez az úgynevezett bevásárlónap megyénként, esetleg városonként más és rttás lenne, figyelembe véve a helyi szokásokat és igényeket, s az egyébként is forgalmas piaci napokat. Természetesen a hosszabbított műszak miatti órákat a kereskedők a csendesebb napokon visszakapják. R. L bizífi-, csipke-, erdei vegyes- szörp stb. Ezek hazai alapanyagokból, csak cukor hozzáadásával készülnek. A gyümölcslevet nem főzik, hanem préselik, így ezeknek a szörpöknek a C-vitamin- tartalma magas. Különösen nagy sikerűk volt a feketeribizli-szörppel, mert 1975-ben a mezőgazda- sági kiállításon nagydijat nyertek vele. A termelés növekedésének az a magyarázata, hogy a régi gépsort kicserélték egy dupla kapacitású, új NDK gépsorra. Most próbaüzem van; a teljés kapacitást április közepére használhatják ki. Ez a gépsorcsere egyébként egy általános átszervezés és rekonstrukció része, A beruházás 42 millió forint értékű és június 1-re fejeződik be. A nyékládházi lényerő és létároló telep felszereléséből, meg az itteni üzem átépítéséből álL katársa üdvözölte a résztvevőket. A MIK dolgozóinak felhívása A szép és tiszta Miskoicért Parancsnokok értekezlete Újítani tudtak I a borsodi újítók A legjobbak serleget kaptak Egy pohár szörp, orvosság