Déli Hírlap, 1979. március (11. évfolyam, 51-77. szám)
1979-03-08 / 57. szám
\ belföld TAMAS ERNŐ, a Magyar Partizánszövetség tagja, eie. tének 58. évében elnunyt. Temetése pénteken délelőtt fél 10 órakor lesz Miskolcon, a Mindszenti temetőben. Magyar Partizán Szövetség, MSZMP Miskolc városi Bizottsága. A BÚVÁR MÁRCIUSI SZÁMA. Megjelent a Búvár márciusi száma. A lap túr. talmából: Rádióadó a tigris nyakörvén; Várostervezés, ökológiai szemszögből; Hulladékmentes technológiák; Érdekes madárvilág Budaörsön; Környezetkímélő növényvédelem; Búvárkodás — szellemi olimpia; Riportok, hírek, praktikus tanácsok a természetbarátnak — és mindezek illusztrálásához több mint száz fénykép. CSOMAGFOSZTOGATOK. Postai csomagfosztogatók perében Ítélkezett a Pécsi Városi Bíróság. Hét fiatalember — Sípos László, Vörös Rezső, Vörös László. Gáspár József, Rózsahegyi Nándor, Zengő Károly és Kótai István — ült a vádlottak padján. Valamennyien a Pécsi Postaigazgatóságnál dolgoztak. Mint mozgópostásoknak az volt a feladatuk, hogy Budapesten, a Keleti pályaudvar közelében működő 72-es hírlapelosztóban átvegyék az újságokat és azokat éjszaka a pécsi postakocsiban szétosszák. Munkájuk során észrevették, hogy a postakocsi melleit! rámpán több száz méter hosszan elszállításra váró csomaghalom van őrizetlenül. Kihasználták a lehetőséget, és 1977 decemberétől a múlt év őszéig mintegy harminc csomagot emeltek el, s ezzel mintegy 110 000 forint értékű kárt okoztak. A bíróság a vádlottakat főbüntetésül 8 hónaptól 2 évig terjedő szabadságvesztésre ítélte, amit börtönben kell letölteniük. A közügyektől 1 évtől 3 évig terjedő időre tiltotta el őket a bíróság. Az ügyész az ítéletet tudomásul vette. A vádlottak közül ketten tudomásul vették, öten fellebbeztek. JOBB MAGYAR GYÚJTÓGYERTYÁK. Növelte gyújtó- gyertyái élettartamát a veszprémi Bakony Művek. Olyan módon tökéletesítették a gyújtógyertya belső és külső tömítését, hogy 15—20 ezer kilométeren át biztonságosan betölti funkcióját. A ragasztás és a fémkezelés módosítása mellett a technológia fejlesztésével növelték a gyártás termelékenységét is, így ebben az esztendőben ma, 3 és félmillió jó minőségű gyújtógyertyát gyártanak, 1 millióval többet minf az elmúlt esztendőben. A választékot is bővítik, 9 variánst állítanak elő, CSOPORTOS CSALADIHAZ- ÉPITKEZÉSEK. A lakásépítésben, fenntartásban és korszerűsítésben fontos szerepet töltenek be a szövetkezetek építő- és lakásfenntartó szervei — hangsúlyozta Szilágyi Lajos, építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes a csoportos családi- ház-építés kiterjesztését szorgalmazó ankéton. A SZÖVOSZ székházában rendezett tanácskozásra a szövetkezeti mozgalom három nagy csoportjában — az ipari, a mezőgazdasági és fogyasztási szövetkezetekben — dolgozó mintegy 100 ezer építőmunkást képviselő egyesületi, illetve szövetkezeti tagokat hívta meg az Építőipari Tudományos Egyesület szövetkezeti tagozata. FEDETT SZÍNPAD, SZABADTÉREN. Nyári kulturális programok, színházi előadások, hangversenyek rendezésére alkalmas fedett szabadtéri színpadot építenek Keszthelyen. A Balaton-parton ez lesz az első olyan szabadtéri színpad, amely jó időben, rossz időben egyaránt nézőket fogadhat. A fedett színpadot — a Győri Tervező Vállalat kollektívájának tervei alapján — az üdülési idényre meg akarják építeni. ANYAKÖNYVI HÍREK MEGHALT-: Horváth Gyuláné (Kovács Julianna) ; Halmos Jánosné (Balog Erzsébet); Kelemen Mátyásné (Varga Mária); Tamás Ernő Gé_ sm; Kenéz Istvánné (Fóris Margit) ; Bajzáth Lajos; Papp Gyu_ Hóé (Dcozúa Mária), Az ősmozdony modellje... A zalaegerszegi 407-es Munkácsy Mihály Ipari Szakmunkás- képző Intézet diákjai kétezer óra társadalmi munkával elkészítették George Stephenson „Rocket” nevű gőzmozdonyának 1:5 arányú hiteles modelljét. ; (Kiss Ferenc felvétele) Mivel gazdagodunk az idén? Drótos László tanácstagi beszámolója (Folytatás az 1. oldalról) A választók egy évvel ezelőtt a vízellátás javítását kérték, és tanácstagjuknak is köszönhető, hogy 1978 végére elkészült 6—8 közös használatú vízcsap a számos" utcákban. A várofejlesztés ütemének mérséklése nem jelenti azt, hogy az idén ne gazdagodna tovább városunk. Valamivel több, mint 2100 lakást hoznak tető alá, és már az év elején 1600—1700 új otthon alapozását, illetve szerelését fejezték be az építők. Tovább javul az óvodai és bölcsődei ellátás, újabb tantermek, iskolák épülnek, az avasi lakótelepen pedig ösz- szesen körülbelül 3700 négyzetméter alapterületű kereskedelmi létesítményt fejeznek be. A költségvetés növekedése elmarad az utóbbi 3 év átlagától, ezért csak az egészségügyi, szociális és kulturális alapellátás színvonalának tartását tűzhette ki célul a városi tanács. Máris látható, hogy az ötéves terv végére nem készül el az új Tiszai pályaudvar, legfeljebb elkezdhetik az építést. Az Északi tehermentesítő útból is rövidebb szakaszt tudnak megépíteni a tervezettnél. Közvetlenül érinti a körzetben élőket, hogy a „Jókoma udvar” helyére tervezett iparcikk-áru- házat valószínűleg nem sikerül megépíteni 1980-ig, elhúzódik a villamos remíz bontása és a DVTK-stadion melletti sportligetet is lassúbb ütemben fejleszthetik, mint szeretnénk. A beszámolót követő vitában a felszólalók többsége kifejtette, hogy megértik, miért kell mérsékelni országosan a beruházásokat, és — mint Zombori Bertalan is — felajánlották segítségüket Miskolc és szeretett városrészük fejlesztéséhez. Drótos László válaszában egyebek között egy nagy tavaszi takarításra, virág- és faültetésre kérte választóit. A tanácstagi beszámoló után Szuchy Róbert, a Hazafias Népfront városi titkára jelentette be a következő napirendi pontot, a lakóbizottságok újraválasztását. Ebben a körzetben 4 bizottságot választottak. V agon-gondok Néhány üzemünkben komoly gondot okozott és okoz az esztendő elején a vagonhiány. A Sajószentpéteri Üveggyárban például a napi 60 vagonnyi termelés felét sem tudják. elszállítani, mert nem kapnak üres vagont. Szállítási és megrendelési gondokkal küzd a hejőcsabai cementgyár is. Mivel a TÜZÉP-ek nem tudták fogadni a cementet, s néhány nagyvállalat is csökkentette megrendelését, illetve szállítását, eddig ez évben mintegy 20. ezer tonnás lemaradás keletkezett a HCM-nél. Birkózás Men: fctaí Az elmúlt napokban a DVTK birkózói különböző nemzetközi versenyeken vettek részt. A minszki Poddubnij-emlék- versenyről nem sok hír érkezett. Annyit tudunk csupán, hogy a DVTK-s Juhász — több magyar versenyző- társával együtt — nem szerepelt a legjobbak között. A jugoszláviai Stipben, a hazaiak nemzetközi bajnokságán, a, magyar csapatot a DVTK birkózóedzője, Gutman József vezette. Hazaérkezése után elmondotta, hogy a magyar szabadfogásúak jól helytálltak: négy első helyet szereztek Bíró, Gazdag, Németh és Kovács révén. A diósgyőri Jászkai a 68 kg- ban indult. Tussal legyőzte a román Milosevicsot, a macedón Vlahovot pontozással verte, és ugyancsak így győzött a jugoszláv Nuhin ellen. De kikapott (pontozással) a román Zaniertől és tussal az EB-aranyérmes Szeiditől (aki remek formában versenyzett). így végeredményben a harmadik helyen végzett. Óraszerelő robotok A Lucs—1809 típusú karórák összeszerelését végző robotokat helyeztek üzembe a Minszki Őragyárban. A több művelet elvégzésére „betanított” automaták az embernél 10—15-ször gyorsabban végzik munkájukat. A jelen ötéves tervidőszak végére ezekkel a gépekkel látják el a szerelőszalagot. Kutatnak a mohácsi csatamezőn Mohácsi munkások segítenek a hatalmas kiterjedésű, egykori csatamező ásatásában. Az amatőr régészek nem tudományos babérokra pályáznak: ismereteikkel segítséget kívánnak nyújtani a régészeknek és a történészeknek az 1526-os ütközet helyszínének pontosabb meghatározásához. Páratlan helyismeretüknek köszönhetően már eddig is számos értékes leletre (elpusztult középkori falu, csatatéri tömegsír, népvándorlás kori temető, római erődmaradványok stb.) hívták fel a szakemberek figyelmét, és a jelzéseik nyomán kezdett feltárás minden esetben eredményre vezetett. A Baranya megye* Népművelési Tanácsadó támogatásával most egy szerény kis füzet jelent meg Mohácson — Kiss Béla hely- történész szerkesztésében — ebben olyan adatokat közölnek a régészkedő munkásemberek, amelyek ismeretlenek, vagy alig ismertek voltak eddig. Szabó József karbantartó munkás, több mint három évtizede, minden szabad idejét a hajdani csatatér helyén tölti, és tíz elpusztult falu nyomait, maradványait lelte meg, köztük nagy valószínűséggel Földvár faluét, ami a kulcsot jelentheti a további kutatáshoz. Bélán János kavicsbányász kotrógépével egy 1525-ban elsüllyesztett magyar naszád roncsait emelte ki a Dunából. A horvátul is beszélő Jáksics Mátyás és Pávkovics István sokáé munkások segítségével kiterjesztették a kutatást a csatamező Jugoszláviába átnyúló részére is. Egy magaslaton — az eszéki út mellett — megtalálták annak a templomnak a maradványait, amelyet a törökök emeltek, mohácsi győzelmük emlékére. A templom neve Puszu- Keleszeszi, magyarul Les-templom, ami talán az ütközetben alkalmazott sikeres cselvetésre utal. A dályoki homokbánya igen sok, rendszertelenül heverő emberi csontvázat őriz, valószínűleg a Borza-patak vize hordta le oda annak idején a mohácsi síkon elesett magyar katonák tetemeit. külföld Külpolitikai kommentár: Híásodik forduló Iránban Khomeini ajatollah tegnap Qumfoan ismét bírálta a kormányt, mert az — mint mondotta — „nyugati stílusú demokráciára törekszik”. Khomeini, aki teológiai hallgatók és vallási vezetők előtt beszélt, elítélte a nyugati típusú demokráciát, mint olyan fogalmat, amire az iszlám talaján álló Iránnak nincs- szüksége. Az ajatollah felszólította hallgatóit, hogy hagyják abba tanul-. mányaikat és „az országban szétszéledve, segítsék elő az iszlám közsársaság megalakítását. Az iráni kormány hallgat arról, hogy Bazargan miniszterelnök állítólag lemondott. Több szempontból is figyelemre méltó volt az a gyászünnepség, amelyek Mohammed Moszadik volt miniszterelnök halálának évfordulóján tartottak Iránban. Már önmagában az a tény, hogy nyilvánosan először emlékezhettek meg az ország 20. századi történelmének kiemelkedő politikusáról, jelzi: a sah hatalmát nem ideig-óráig döntötték meg. Még figyelmereméltóbb, hogy az uralkodó ellen vívott harcban részt vevő erők mindegyike fontosnak tartotta a részvételt a gyászünnepségen — azt, hogy kinyilvánítsa: nem kíván szembehelyezkedni Moszadik politikai örökségével. Azok a célok, amelyeket a volt miniszterelnök két és negyedesztendős kormányzása alatt elért, illetve elérni kívánt, jó ajánlólevelet jelentenek a ma már gyorsan polarizálódó iráni forradalmi mozgalom minden politikai és vallási csoportosulása számára. Mo-, szadik nevéhez fűződött az olajipar államosítása 1951-ben (nem véletlenül a gyászünnepség napján kezdték meg újra az olaj kivitelét Iránból), a földreformtörvény, az első határozott és elszánt kísérlet kormányfői szinten a sah személyi hatalmának korlátozására. Moszadik azonban elbukott: 1953 őszén puccsal távolították el kormányát. Bukásához sok más ok mellett hozzájárult, hogy elzárkózott az ország haladó erőivel való tényleges összefogástól. Ez a legfőbb tanulság, amit ma meg kellene szívlelniük a forradalmi erőknek Iránban, de a gyászünnepség éppen az ellenkezőjét bizonyította. A sah eltávolításában oly egyetértő csoportok útjai most már egyre inkább különválnak. Bazargan miniszterelnök nem ura a helyzetnek, hiába fenyegetőzik lemondással, az összecsapások — mégha szórványosak is —, folytatódnak. Khomeini ajatollah Qum szent városába vonult vissza — talán azért, mert Franciországból nézve maga sem hitte, hogy ilyen sokszínű, ellentmondásos a mai ■ Irán politikai arculata. A fegyveres fedajinok és modzsahidok elégedetlenek a forradalmi folyamat előrehaladásával, a Kommunista (Tudeh) Párt támogatja Khomeini célkitűzéseit, de már azt is látja, hogy a közös út egy ponton elágazik. Ami kétségkívül a gyászünnepség legnagyobb meglepetése volt: egy új politikai erő —* a Nemzeti Demokratikus Front —. is színre lépett. A hazai burzsoázia érdekeit képviselő nemzeti frontból vált ki az új szervezet, amely valamennyi haladó erő követeléseinek teljesítését ígéri; megalakulását Moszadik unokája jelentette be! Ügy tűnik, megkezdődött a forradalmi folyamat második, buktatókkal még inkább terhes szakasza Iránban. K. M. Értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy MOLD LÁSZLÓ a Borsod megyei Nyomdaipari Vállaiat pártalapszer- vezetének titkára, a gyártásszervezési osztály vezetője, a Munka Érdemrend ezüst fokozatának kitüntetettje, a Könnyűipar Kiváló Dolgozója, életének 48. esztendejében, hosszas betegség után elhunyt. A vállalat saját halottjának tekinti. Temetéséről később történik intézkedés. A Borsod megyei Nyomdaipari Vállalat párt-, gazdasági és társadalmi szervei, a vállalat dolgozói HEH HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: csala LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15., 3527 Postacím: Miskolc 3591, Pf.: 39. Telefonközpont: 36-132, 16-672, 35-380. Titkárság: 18-223; belpolitikai rovat: 18-224; várospolitika: 18-225; kultúrpolitika: 18-226; sportrovat: 18-222; levelezés; 18-221 — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15., 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.; 179. — Felelős kiadó; VÉRES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 5—17., 3525. Telefon.; — Terjeszti a Magyar Posta. Kapható: a Hírlapárusoknál. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 3Ó forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. — Index: 25 951. — Készült: a Borsod megyei NyonrdatpaH Vállalatnál. Felelős vezető: KILIAN BÉLA. — ISSN 0133-0209. MOSZKVA. Az SZKP Központi Bizottsága üdvözöl, te a Szovjetunió leányait és asszonyait a nemzetközi nőnap alkalmából. Az SZKP KB üdvözletét Raisza Gye- mentyeva, a moszkvai városi pártbizottság titkára olvasta fel azon az ünnepi ülésen, amelyet a szovjet főváros párt-, állami és társadalmi szervezetei rendeztek szerdán a nagyszínházban. Az ünnepi ülésen Leonyid Brezs. nyevvel, az SZKP KB főtitkárával, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökével az élen részt vettek az SZKP és a szovjet állam vezetői. ROMA. Az olasz köztársasági elnök hivatala tegnap délután hivatalosan bejelentette, hogy Sandro Pertini államfő ismét Giulio Andreottit, a lemondott kormány miniszterelnökét jelölte ki az új kormány megalakítására. Az államfő felkérte továbbá Ugo La Maifa köztársasági párti vezért és Giuseppe Sa- ragatot, a szociáldemokraták veterán politikusát, volt köz- társasági elnökölt, töltsenek be miniszterelnök-helyettesi funkciót Andreotti kabinetjében. WASHINGTON. Washingtonban gondosan tanulmányozták Leonyid Brezsnyev március 2-i beszédét, és örömmel nyugtázzák, bogy a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke hangsúlyozta: kívánatosnak tartja az új SALT-szerződés mielőbbi megkötését és találkozóját Carter elnökkel — jelentette ki tegnap az amerikai külügyminisztérium szóvivője. Az Egyesült Államok reméli, hogy a jövendő SALT-egyezmény megkötése lendületet ad majd a két ország között a fegyverzetkorlátozás más kérdéséiről folyó tárgyalásoknak is. A szóvivő megismételte a hivatalos álláspontot, hogy az amerikai fél az Egyesült Államokban szeretné megrendezni a tervezett csúcstalálkozót. PEKING. Leonard Woodcock, az Egyesült Államok első pekingi nagykövete tegnap délelőtt átadta megbízólevelét Ulan Funak, az Országos Népi Gyűlés állandó bizottsága elnökhelyettesének. Kína és az Egyesült Államok Pekingben, illetve Washingtonban levő összekötő- irodái március elsején emelkedtek nagykövetségi rangKAIRO. Szadat egyiptomi elnök tegnap Carter amerikai elnök Kairóba érkezésének előestéjén hosszabb megbeszélést tartott Hoszni Mubarak alelnökkel és Muszta- fa Khalil miniszterelökkel. A megbeszélésen azokat az amerikai javaslatokat tekintették át, amelyeket Zbigniew Brzezinski nemzetbiztonsági főtanácsadó hozott magával Washingtonból. Carter ma kezdi meg közel-keleti útját. Egyiptomi források szerint az egyezmény lényegében elkészült. Azokban a kérdésekben, amelyekben Kairó és Tel Aviv között az utóbbi időkben vég nélküli vita folyt, az amerikai javaslat állítólag kompromisszumot teremtett. Egyiptom újabb engedményeket tett. HELSINKI. Nrho Kekkemen finn államelnök május 7-én ötnapos hivatalos látogatásra az NSZK-ba utazik — jelentettek be Helsinkiben. Ba lesz a 78 éves finn élni*, első hivatalos látogatása Njw- gHt-Németországban. GENF. Tegnap újabb találkozót tartott a hadászati támadó fegyverrendszerek korlátozásáról folyó szovjet—amerikai tárgyalásokon résztvevő soovpet ém amerikai küldöttség.