Déli Hírlap, 1979. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1979-02-17 / 41. szám

A mesterszakács szerint: alkotás Milliók, reményen felül Vásáizáiás Ma /árja kapuit H idei téli vásár. Összegezzünk! A téli szezonális cikkeket kiürítették a raktárakból, feldúlt, mondhatni kitakarí­tott kirakatok jelzik a vásár sikerét. A Centrum Áruház veze­tőinek minden reményét fe­lülmúlta ez az óriási forga­lom. A vásár slágerei a ci­pők és a csizmák voltak, de a konfekció- és a méter­árukból i.s várakozáson felül árusítottak. A tapasztalatuk az. hogy ebben a szezonban találkozott a vásárlók igé­nye a kínált portékák minő­ségével. Ez alkalommal szó ■szerint beigazolódott, hogy a szezonvégi vásár nem a bóv­licikkek. az elfekvő készletek kiárusítása, hanem az idény- áruké. Nem volt elegendő az a mennyiség, amellyel indul­jak. A gyártó vállalatoktól és a nagykereskedelemtől » több alkalommal kellel I utánpótlást keresni De je­lentkezőkben nem volt hiány, s még a készleteken felül hárommillióért vásároltak menetközben. Szak nyelven reguler áru­nak mondják azokat, ame­lyeket nem vontak be a le­értékelt cikkek közé. Hiába jött valaki azzal a szándék­kal. hogy leértékelt holmit vesz. meglátni és megszeret­ni alapon megvette a rendes áron kínált pulóvert, csiz­mát. divatárut is. A januárt nem zárták a tervezett kasszasikerrel a Centrum Áruházban: a vá­sárlók minden bizonnyal tudatosan készültek e keres­kedelmi attrakcióra és spó­roltak. A vásár kárpótolja a kereskedőket. Az első nap 5 milliót hozott s a többi na­pokon átlagosan 3 millióval zárták a kasszát. Elképzelni is félelmetes ezt a kereske­dői teljesítményt. Esv napon 50 ezer fizető vevőt szol­gálni ki.. . S a vásárlók a legritkább esetben jönnek szólóban. Hasonló lelkesedéssel szá­moltak be a Borsodi Ruhá­zati Kiskereskedelmi Válla­lat vezetői a finisben a vá­sár sikeréről. Ezerszámra fogytak a női kabátok, a férfiingek es a fehérneműk. Egy kisebb / hegyet is kiten- nének i azok a szövetvégek, amelyeket kimértek. Az anyagokért még az. utolsó napokban is sorban álltak a vásárlók. A k i estet megha­ladta a kínálatot a férfi- és a gyermekkabátokból, pedig a villanyrendőr! fértiszaküz- let csak kabátokból kétmil­lió forintot forgalmazott. E vállalat vezetői is abban látják e kiugró eredmény titkát, hogy az ipar sokkal divatosabb holmikat kínált most. mint évekkel ezelőtt. Tekintettel a rendkívüli ér­deklődésre. itt is utánpótlás­ról kellett gondoskodni. Mis­kolcon több áruházuk re­kordot döntött. A női kon­fekció forgalmában a Réka viszi el a pálmát, kötött áru­ban a Tulipán és a Sirály, méteráruban a Merino. Ci­póárusítási rekordot döntött a Tip-top. az Ádám. Férfi - koníekció-eladasban a Ró­meó és a villanyrendőri üz­let jeleskedett, a gyermek- ruházatiak közül pedig a Tünde és a Gólya remekelt, A kereskedők ingujjra vetkőzve, gyakran ebéd nél­kül állták az ostromot. Ba­bér járna valamennyinek a helytállásért, de ez alkalom­mal azt mondják, a vevők is példásan , vizsgáztak : türe­lemből. O. E. Többen üdülhetnek Az idén 388 ezren kapnak beutalót a SZOT üdülőházai­ba. hétezerrel többen, mint az elmúlt évben. Amint a SZOT Üdülési és Társada­lombiztosítása Főigazgatósá­gon elmondták, az üdülője­gyek elosztásánál a vasas szakmában, a vegyiparban és a bányászatban dolgozók az idén is nagyobb arányban részesülnek, az egészségre ártalmas munkakörülmények miatt. Villantó Hogyan lehet valakiből horgász? A horgászatot az 1961. évi 15. sz. törvényerejű rendelet, és "ennek végrehajtási utasí­tása Szabályozza elsősorban. A jogszabályok előírják, hogy horgászni csak állami hor- gászjegv és a látogatni kí­vánt vízre váltott területi en­gedély birtokosaként lehet. Példás gyorsasággal helyreállítják a robbanás miatt károsodon lakásokat Mi újság a Dankú Pista utcában? Mint arról lapunkban már hírt adtunk, az elmúlt héten csü­törtökön. a kora délutáni óik­ban lakásrobbanás történt Miskolcon, a Dán kő Pista u. 5. sz. épület IV. emelet 1. sz. lakásában. A vizsgálat egyér­telműen megállapította: a la­kás tulajdonosa öngyilkossági szándékkal idézte elő a tüzet, s ez váltotta ki — miután je­lentős mennyiségű benzint lo­csolt szét a lakásban — a rob­banási. Lakása teljesen ki­égett, s a lakó a lángok között lelte halálát. Városnak taná­csának vezetői példás gyorsa­sággal intézkedtek. Már más­nap reggel hozzákezdtek az érintettek a helyreállítási munkálatokhoz. Mi a helyzet egy héttel a közvéleményt joggal felka­varó robbanás után? Erről érdeklődtünk az illetékesek­nél. • Páréi János, a városi tanács építési és közlekedési osztályának vezetője: — A kár és helyreállítási bizottság döntése értelmében, a szakértői vizsgálatot köve­tően azonnal megkezdődött a helyreállítás. Köztudott, hogy biztonsági okokból az alsóbb emeletek lakói sem foglal­hatták el csütörtökön laká­saikat. A pénteki szakértői mérések alapján azonban ki­derült: mindössze a kiégett lakással szomszédos két ott­hon nem vehető igénybe egyelőre, a többi lakásnál a statikai és egyéb mérések azt mutatták, hogy a robbanás és a tűz nem okozott jelen­tősebb károkat 17 család így pénteken már visszaköl­tözhetett otthonába, két csa­ládnak pedig ideiglenesen ta­nácsi bérlakást biztosítot­tunk. A munkálatok e két lakásban március 15-ig be­fejeződnek. s akkor e két család is visszatérhet ottho­nába. • Szénái Pál. « T1GÁZ kirendeltségvezetöje: — A robbanás után nem sokkal a helyszínen voltunk. Ismételt nyomáspróbák után — amelyekkel a vezetékrend­szert kellett ellenőriznünk — mar másnap, pénteken dél­után ismét volt gáz az épü­letben. • Piukovics József, a Mis­kolci Viz müvek. Fürdőic és Csatornázási Vállalat főmér­nöke: — Szakembereink a riasz­tást követően a helyszínre sí­el lek, ám konkrét beavatko­zásra nem volt szükség, az épület vízellátása ugyanis nem károsodott. 9 Hőnigh Gyula, a Borsod megyei Tavhöszolgaltato Vál­lalat igazgatója: — Vállalatunk szakemberei már csütörtökön, a kora dél­utáni órákban végigvizsgál­ták a vezetékrendszert. Erre az időre ki kellett zárni a fűtésszolgáltatásból az épü­letet. vízteleníteni kellett a fűtésrendszert, majd amikor a TIGÁZ szakemberei mun­kájukat befejezték, elvégez­tük a szükséges hegesztési és helyreállítási munkálatokat, így. este 7 órától ismét meg­indult a fűtés az épületben, kivéve a kiégett lakást, ahol majd a fűtőtestek és a ve­zeték egv részének cseréjére lesz szü.kség. 9 Páltoi István, a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalót kivitelezési főosztály­vezetője: — Az épület kivitelezése a mi vállalatunk feladata volt annak idején. Természetes, hogy mi kaptuk a feladatot a helyreállításra is. A káro­sodásban kevésbé érintett 17 lakás helyreállítását szinte azonnal megkezdtük. Ahol kellett, a nyílászáró szerke­zetek cseréjét, s egyéb szük­séges munkát elvégeztük. így pénteken 17 család már be­költözhetett otthonába. A tel­jes helyreállításhoz még mintegy 100 ezer forintnyi munkánk van hátra. A mun­ka a mi számunkra nem túl nagy, ám a gondot az okoz­za. hogy az asztalostól a fes­tőkig, a lakatosoktól a villany- szerelőig szinte minden szak­ipart érint. Jó ütemben ha­lad a kiégett lakással szom­szédos két lakás helyreállítá­sa is. ezzel március 15-re végzünk. Hogv a totálkáros lakás sorsa mi lesz. ma még nem tudni. Mi mindenesetre a nyílászáró szerkezeteket be­szereljük. s a villanyszere­lési munkálatokat is elvé­gezzük. Addigra talán kide­rül. hogy a lakásszövetkezet igényt tart-e a további hely­reállításra is ennél a lakás­nál, 9 Az Állami Biztosító il­letékeseitől megtudtuk: Az érintetteknek gyorsse­gélyt utaltak ki, kárukat megtérítik. A biztosító vállal­ja a lakások helyreállításá­nak költségeit is. kivéve az ominózus lakást. Az Állami Biztosító szabályzata szerint ugyanis szándékos rongálás esetén a biztosító nem térít. Itt pedig — lévén öngyilkos­ság — erről van szó ... T. Z. Ahhoz, hogy a fenti enge­délyeket megszerezzük, vala­melyik horgászegyesület tag­jának kell lenni. A 14 éven aluli fiatalok — iskolások — egyesületi tagság nélkül is vállalatnak, úgynevezett gyer- mekhorgász-jegyet. A 18 éven aluliak azonban csak szülői, engedéllyel, illetve tanulók esetében az iskola igazgató­jának írásos engedélyével kér­hetik felvételüket valamely egyesületbe. A fentiekből kitűnik, hogy hazánkban három korcsoport­ban hódolhatnak szenvedé­lyüknek a horgászok: hor­gászegyesületben teljes jogú felnőtt tagok: korlátozott jó­gii, 18 éven aluli tagok; il­letve egyesületben vagy egye­sületen kívül a 14 éven alu­liak kaphatnak állami hor­gászjegyet. Az állami horgászjegyet az egyesület székhelye szerint illetékes szakigazgatási szerv adja ki, a fenti három kor­csoportnak megíe'elően dif­ferenciált áron. A horgász­jegy díja: felnőtteknek 50fo­rint, ifjúságiaknak 30 forint, gyermekeknek 60 forint. Ez utóbbi az ország valamennyi horgászható vizére érvényes területi engedélyt is magába foglalja I Hazánk horgászható ter­mészetes vizeinek területe körülbelül 120 ezer hektárra tehető. Ebből a kizárólagos horgászvizek területe mint­egy 17 ezer hektár, amely különböző horgászegvesületek kezelésében van. Ezek az egyesületek adják ki a te­rületi engedélyeket, amelyek csakis az adott területre ér­vényesek. A területi engedé­lyeket is az egyesületen ke­resztül lehet megszerezni, az áruk a területi adottságoktól függően változó. Természete­sen az ifjúsági korosztály ezt is kedvezményesen kapja meg. Ma: horgászba! Az Észak-magyarorszi Horgászegyesúlet ma e. rendezi meg hagyománj horgászbálját a Hámor ét remben. Halvacsora és tói bola szerepel többek köz< a programban. 4 szemnek és az ínynek Tegnap délelőtt 10 órakor kezdődött, s délután 3 óra­kor zárult a Palotás étterem különtermében a megye hét szövetkezetének hidegkony­hai és cukrászati versenye és kiállítása, amelyen húsz fia­tal szakács és cukrász, mérte össze tudását. A zsűrinek tagja volt Kon­di le Ferenc, a Tokaj étterem mesferszakácsa. Mi a véle­ménye a fiatal szakácsokról s remekműveikről? — Vannak jó alkotások — mondta. — A fiatalok szo­katlan ötleteket valósítottak meg, s jól. példák erre a töl­tött tojások, a sajttál... Csak csiszolni kell még a re­mekeket, jövőre biztos job­ban sikerülnek a tálak . . . A hidegkonyhai készítmé­nyek versenyében első lett a sárospataki áfész verseny­zője. Biró Katalin, második a mezőkeresztesi áfész szaká­csa, Gál Sándor, míg har­madik Pipoly Béla, a mező­kövesdi áfésztól. — Melegkonyhai szakács vagyok — mondja az első helyezett. — Egyáltalán nem számítottam rá, hogy akár díjat is nyerek itt. Most pró­bálkoztam másodszor, három évvel ezelőtt csak részt vet­tem . .. Most első lettem, úgy, hogy az elmúlt éjszaka készültem el a tállal. Két napig csináltam, munkaidőn kívül, mert hát ugye nap­közben . főzni kellett... A cukrászok alkotásait Kopcsik Lajos kazincbarci­kai mestercukrász bírálta, aki minden egyes tál mellé megjegyzéseket is fűzött, jó tanáccsal látta el a fiatalo­kat: — Jók az elképzelések — magyarázza —. csak a tál­cákkal még nem tudnak ját­szani a gyerekek, s így az elhelyezés nem éppen töké­letes. Szívem szerint min­denkit díjaztam volna, de hát mindössze hármat lehe­tett ... Első lett Szijj Attila Me­zőkeresztesről, második a to­rfc A szigorú zsűri, elen Kopcsek Lajos mestercukrasszal, a fiatalok alkotásait bírálja (felső képünk). Lent egy gyümöl­csös-tejszínes készletet láthatunk ... kaji Perei József, míg har­madik Kovács József Mező­kövesdről. A kiállítás rendezője a MÉSZÖV volt. Guba Sándor, a rendező szerv képviseleté­ben : — Minden esztendőben megrendezzük a fiatal sza­kácsok és cukrászok versen­gését. s mondhatjuk, az idei sikerült a legjobban. Széle­sedett az alapanyagok vá­lasztéka. a zsíros termékek mind jobban kiszorulnak, he­lyettük megjelentek a tejes készítmények, amelyek a korszerű táplálkozást szol­gálják ... * A kiállítás tegnap délután bezárt. A cukrászati s hideg- •konyhai tálakat á verseny­zők visszavitték saját áíész- ükhöz. s tombolán sorsolják ki. Jövőbe ismét találkoz­nak .,. I. S. ízelítő a holnapi shoivből Három vendég a holna| jégkorong-..csemege” részi vevői közül. A Solymos Búzás—Böröczkv sor égés sor különleges tulajdonság gal rendelkezik. Solymo Tóni nagyszerűen játszik — az Express zenekarban. Bú­zás György 59-szeres válo­gatott holnap is kitűnik najd — .sípkezelési techni- ájával. ő ugyanis, bíró lesz igaz. büntetőbemutatót is irt-!). Böröczky Jóska? Nos, ■ parodista! Ügy is hokizik .. linóéiról személyesen is meggyőződhetünk, a miskol­ci műjégpályán, holnap Il­lői...

Next

/
Oldalképek
Tartalom