Déli Hírlap, 1979. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1979-02-08 / 33. szám

Ii T éget ér fi termofor-iigy (CIKK A 3. OLDALON) XI. ÉVFOLYAM, 33. SZÁM 1979. FEBRUAR 8., CSÜTÖRTÖK Pártnapi előadásában a vá. rosi pártbizottság első titká­ra szólt a mindenki által is­mert elmúlt évi gazdálkodá­si eredményekről, nem ken­dőzve a gondokat sem. A központi anyagot — amely az országos helyzetképet vá­zolta — Drótos László me­gyei, városi példákkal egé­szítette ki, s szólt a gépgyá­ri nehézségekről is. Az idei tervfeladatokat vázolva kü­lönös figyelmet szentelt a városi pártbizottság első tit­kára a gépgyári feladatok is­mertetésének. Kérte a jelen­levőket, munkájukkal járul­janak hozzá, hogy a vállalat A megyei egészségnevelé­si csoport és a Semmelweis Kórház közösen rendezte meg tegnap délután a kórház kul­túrtermében az egészségne­velők fórumát. Dr. Jánvári Anna, a Sem­melweis Kórház-Rendelőinté_ zet igazgató főorvosa nyitot­ta meg a fórumot, amelyen mint üléselnök részt vett dr. Kern Agnes, az Oi’szágos Egészségnevelési Intézet osz­tályvezető főorvosa. Elsőként dr. Tóth Judit Az egészségneveles helyzetének néhány jellemzője megyénk egészségügyi hálózatában címmel tartott/ előadást, ezt követte dr. Csontos János, a Kazincbarcikai Kórház-Ren­delőintézeti Egység egészség- nevelési munkájáról és prob­lémáiról szóló ismertetése. Dr. Kékes Katalin A króni­kus beteg egészségnevelése az integráció keretében cím­mel tartott előadást, s ezt Deák Lászlóné beszámolója követte a szakszervezetben végzett egészségnevelési mun­káról. Dr. Antal István a fa­lusi körzeti orvosok egész­ségnevelési tapasztalatait ele­mezte a komplex szűrővizs­gálatok tükrében. Egészségnevelés az üzemben címmel tartott előadást dr. Nagy Béla. Végezetül Begov Ferencné következett, aki azt I 111= 131011NT egésze mielőbb úrrá legyen a ma még meglevő gondokon. Hangsúlyozta: népgazdasági érdek is, hogy a termékszer­kezet korszerűsítésével, a munkaidő hatékonyabb ki­használásával, az exportképes termékek gyártásával kilá­baljon a gondokból a Diós­győri Gépgyár. Elismeréssel szólt a gyáregység II. félévi munkájáról, s arról, hogy ja­nuári feladatainak is mara­déktalanul eleget tett a kol­lektíva. Drótos László pártnapi elő­adása után a jelenlevők kér­déseire válaszolt. vázolta, mit tehet egy gyógy­szertári szocialista brigád egy város — jelen esetben Ka­zincbarcika — egészségkultú­rájának fejlesztéséért Holnaptól Miskolci jogásznapok A Magyar Jogász Szövet­ség Borsod megyei Szerve­zete, a Magyar Közgazdasá­gi Társaság Borsod megyei Szervezete és a Tudomá­nyos Ismeretterjesztő Tár­sulat Borsod megyei Szer­vezetének jogi és közgazda- sági szakosztálya holnaptól jogásznapokat rendez Mis­kolcon. A kétnapos rendezvény- sorozatot holnap délelőtt 10 órakor nyitják meg a Bor­sod megyei Tanács díszter­mében. A megjelenteket dr. Tímár László, az MJSZ Bor­sod megyei Szervezetének elnöke köszönti, maid dr. Jókai Loránd, a Magvar Jo­gász Szövetség főtitkára nyitja meg a miskolci jo- gásznapokat. Ezt követően dr. Szakács Ödön, a Ma­gyar Népköztársaság Legfel­sőbb Bíróságának elnöke A Legfelsőbb Bíróság elvi irá­nyító tevékenysége és az új Büntető Törvénykönyv cím­mel tart előadást. Délután három helyszínen szekcióüléseket rendeznek. A büntetőjogi szakosztály tag­jai a Borsod megyei Fő­ügyészség tanácstermében találkoznak, ahol dr. Bagi Dénes igazságügyi miniszté­riumi főtanácsos Az új Bün­tető Törvénykönyv és a Bün­tető Eljárási Törvény cím­mel tart előadást. A polgári jogi szakosztály és a válla­lati szakosztály közös ren­dezésében, a BÁÉV tanács­kozótermében dr. Majoros Richárd, a Legfelsőbb Bíró­ság tanácselnöke A Polgári Törvénykönyv és a kapcso­lódó jogszabályok új rendel­kezései a gazdálkodó szer­vezetek beruházási jogviszo­nyaira címmel tájékoztatja hallgatóit, majd dr. Novák István, a jogtudományok kandidátusa A •bírói mérle­gelés útvesztői címmel tart előadást. Az államigazgatási jog szakosztály tagjai az I. kerületi hivatal tanácster­mében dr. Kolláth György, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának munkatársa előadását hallgathatják meg A tanácsi összefüggésű polgári jogi szabályok a gyakorlat­ban címmel. A irúskokS jogásznapok második napjának program­ját lapunk holnapi számában ismertetjük. y Tegnap Algériában lezajlottak az elnöki választások. Az első jelentések szerint a részvétel igen nagy volt. Még nem végleges adatok alapján úgy tűnik, hogy a szavazók leg­alább 75—95 százaléka adta le voksát Bendzsedid Sadlira, az elnökjelöltre. A szavazás nyugodtan folyt le, a végleges ered­ményt ma délután ismerteti a belügyminisztérium. Úrrá lenni a gondokon Szabad pártisap a DIGÉP-ben Tegnap a Diósgyőri Gépgyárba látogatott Drótos László, az MSZMP Miskolc városi Bizottságának első titkára. Ba­logh Bertalannak, a pártvezetőség megbízott titkárának tár­saságában látogatást tett a H-gyáregységben, majd szabad pártnapon találkozott az ott dolgozókkal. Eftészségnevelők fóruma Az orvos, a védőnő, a gyógyszerész szerepe Az utóbbi évek legnagyobb választékát kínálják a vetö- magboltok tasakos magvakból. Nemcsak magyar, hanem hol­land magvak is vásárolhatók(Kovács Attila felvétele) Télutón a ttliqril És a kisgépek? A Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat észak-ma­gyarországi központja sajtó- tájékoztatót tartott a tavaszi vetőmagellátásról. Még tartja magát a tél — ha gyengén is —, de a két megye — Borsod és Heves — vetőmagszükségletét ki­elégítő vállalatnál már tava- szias a hangulat. A miskolci és környékbeli kiskerttulajdonosokat első­sorban a tasakokban forga­lomba kerülő vetőmagok ér­deklik, de essék először pár szó az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek vető­magigényéről. A belvíz miatt alaposan megnőtt a tavaszi kalászo­sok, főleg az árpa iránti igény: 3715 tonnát rendeltek a termelők, aminek a felét a vállalat már kiszállította. Kukoricából pótrendeléseket is elfogadnak, bár egyes hib- ridfajtákbót — az olcsóbbak­ból — hiány mutatkozik. Burgonya viszont — hála a tavalyi kimagaslóan jó ter­mésnek — annyi van, hogy gondot okoz a gumók érté­kesítése. így mázsánként 100 forint árengedményt adnak, s nemcsak a nagytermelők­nek, hanem az á fészeknek, egyéni kistermelőknek is. (Folytatás a 3, oldalon# Elkezdődött a hatalom átvétele Iránban Változások Hévízen Jövőre befejeződik a héví­zi tófürdő vízben álló épü­leteinek rekonstrukciója. A gyógyfürdő strandépületei már újjáépültek. A hévízi gyógyfürdő felújítása a tó­ban levő gyógyászati épület korszerűsítésének megkezdé­sével új szakaszhoz érke­zett. Hévíz más létesítmények­kel is gyarapszik. Már ter­vezik a kórház új diagnosz­tikai centrumát, amely az eddiginél magasabb színvo­nalon fogja ellátni a hévízi üdülők, szanatóriumok és gyógyszállók kiszolgálását. A gyógyidegeníorgalom fejlesz­tésére épül meg a 200 sze­mélyes „Zala-szálló”, amely­nek munkálatai ebben az évben elkezdődnek. Osztrák jegyzék PÉ támadói A párizsi osztrák nagykö­vet tiltakozó jegyzéket adott át a francia külügyminiszté­riumnak Pahr osztrák kül­ügyminiszter múlt pénteki strasbourgi incidense ügyé­ben. A jegyzék kifogásolja a francia hatóságok eljárását, mert nem értesítették az osztrák nagykövetséget, mi­kor állítják bíróság elé azt a két 18, illetve 16 éves fiatal­embert, akiket azzal vádol­nak, hogy együttesen megtá­madták és kirabolták az egyedül sétáló külügyminisz­tert, és nem jártak el úgy, hogy az igazság kiderüljön. Növekvő felhőzet Lehet, hogy Miskolc térsé­gébe ma még nem ér az eső­zóna, de a felhőzet itt is megnövekszik. A déli szél erősödésére számíthatunk. Kora délután 5 fok körüli, este 0—mínusz kettő fok kö­zötti hőmérséklet várható. Tegnap délután Teherán­ban és Irán több más váro­sában nyugalom uralkodott. Az ideiglenes kormány mi­niszterelnökének a szóvivője bejelentette, hogy a kor­mányelnök, Bazargan, pénte­ken a teheráni egyetemen szándékozik részletesebben ismertetni az ideiglenes kor­mány programját, szomba­ton pedig a kormány névso­rát Khomeini elé terjeszti. A Kajhan nevű teheráni újság szerint Teherántól kö­rülbelül 150 kilométerre le­vő Qumból kivonultak a had­sereg egységei. A Mashhad után második szent iráni városának tekin­tett Qum lenne — szerdai értesülések szerint — a jö­vendő Iszlám Köztársaság székhelye. A helyi hatalmat a város­ban gyakorlatilag már új tí­pusú iszlám társadalmi szer­vek vették át, amelyek a Qumból érkező hírek szerint a Kúrán elvei alapján áll­nak. Még nem tudni, hogy ez a gyakorlat mit jelenthet majd. Minthogy most a ka­tonaság egységei elhagyták a várost, a lakosság nem veszi figyelembe az este 11 óra­kor kezdődő kijárási tilal­mat. Tegnapi hírek szerint a minisztériumok alkalmazot­tainak egy része ülősztrájkot folytat ugyan, a minisztériu­mok zöme tényleges, folya­matos munkát nem végez, de lényegében máris elfogadja a Bazargan-kormSny sét. Tegnap délelőtt Khomeini ayatollah hívei behatoltak a teheráni városházára és gya­korlatilag átvették a haltai­mat A városházát körülve­vő néhány tucat katona és a városháza két oldalán álló tankok személyzete a hiva­talok elfoglalását tétlenül szemlélte. Irán több nagy városában, köztük Isíahanban és Shiraz- ban, valamint számos ki- sebb-nagyobb településen teg­nap több százezer résztvevő­vel folytatódtak a Baktiar- kormány elleni tüntetések. A békés felvonulók támogatá­sukról biztosították Baza** gan ideiglenes kormányát. A teheráni kosárlabda- csarnokban a hadsereg erős védőőrizete mellett. Iráni Nemzeti Egységfront néven új párt alakult, amely a sah visszatérését követeli és szembenáll a Khomeini ve­zette vallási ellenzék moz­galmával. A párt an ti kom­munista irányvonalat jelen­tett be és Baktiar kormányát támogatja. Az iszlám államók vezetői közül elsőként Kadhafi lí­biai államfő küldött üdvözlő táviratot Khomeininek. Az üzenetben erkölcsi támoga­tásáról biztosította az iráni forradalom vezetőjét és hangsúlyozta, hogy az Irán­ban lezajló eseményeknek más népek számára is pél­daként kell szolgálniuk. A tömegek támogatják Bazargant Irán széles néptömegeinek támogatására talált Mahdi Baav gannak, az ideiglenes kormány elnökévé történt kinevezése Tö­megesen érkeznek a levelek és táviratok, amelyek aláírói felajánlják támogatásukat es segítségüket az új kormányfőnek. Több minisz- terium es intézmény dolgozói hitet tettek az ideiglenes kormány mellett. Az iráni sajtó polgári demokratikus politikusnak tekinti Bazargant, aki az el nem kötelezett politika hive. Most azon mun- kalkomk, hogy veget vessen a vérontásnak. Magas szinten kap­csolatban all a fegyveres erőkkel is. Rövidesen megkezdi a nép­szavazás előkészítését, ami hivatott lesz eldönteni, hogy Irán meg­tartsa-e a monarchikus államformát, vagy átalakuljon Iszlám Köz­társasággá Khomeini nem egyházi vezetőkre akarja bízni az or­szág irányítását. Egyre világosabb a túlnyomó többséggel szembe­ni erők helyzete. Baktiar csupán a hadsereg büntetőosztagaira tá­maszkodhat. Az ellenállás csupán azért tarthatja magát, mert «i» mogatást kap kívülről, az imperialista hatalmaktól, az USA-tói.

Next

/
Oldalképek
Tartalom