Déli Hírlap, 1979. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1979-02-01 / 27. szám
Magvar bajnokság, Miskolc, II. 2—4. lizeiihít miskolci a rajinál A hét végén ismét telt ház várható a miskolci sportcsarnokban — a játéktéren mindenesetre. Merjük azonban remélni, hogy az európai élvonalban is első magyar asztaliteniszezők bajnoksága sok miskolci nézőt érdekel majd, hiszen legjobbjaink a legrangosabb hazai cím'ekért, a magyar bajnok rangjáért küzdenek. A magyar bajnokság pénteken délelőtt kezdődik, s vasárnap délben fejeződik be. A hagyományoknak megfelelően, öt számban avatnak bajnokot. A magyar bajnokságon csak az I. és II. osztályú versenyzők indul- . hatnak, illetve a vidékbajnokság 1—8. helyezettjei. (Ez utóbbi előírás a gyakorlatban csak formális jellegű, hiszen a vidékbajnoksá- gok színvonala is van olyan, hogy azokon alacsonyabb osztályú nemigen tud bekerülni a1 nyolc közé.) 200— 230 versenyző indulására lehet számítani, bár a nevezések száma jóval magasabb lesz. hiszen sokan több számban is asztalhoz állnak. A MÉMTE szakosztályát, mint Dubéczi Zoltán vezető edző elmondotta, tizenheten képviselik, minősítésük alapján ennyien jogosultak az indulásra — függetlenül a helyszíntől ! Bizonyosra vehető, hogy létszámát tekintve a MÉMTE lesz az egyik legnagyobb szakosztály a magyar bajnokság indulói között, mert kevés egyesület képes ennek a számnak a túlszárnyalásara. Kik is ők? Fér fiák Szabó, Tósa. Bar- tha. Báthori. Nevelits. Aranyosi, Fróna, Holló, Sántavi, Pávelkó és Gulyás. Nők: Molnár, Széles, Brilla. Bu- kovenszki, Czirják és Répá- si. Mit remélhetünk tőlük ? Ismerve a magyar középmezőny rendkívül erős voltát, már az is jelentős — és minősítési pontokban is kifejezhető — eredmény, ha sikerül aí úgynevezett főtáblára kerülni, azaz bejutni a legjobb 32 közé. a 16 kiemelt mellé. Erre elsősorban természetesen az NB I-es játékosoknak van esélyük. Más a helyzet Molnárral, aki Tarján András edző véleménye szerint is egyre jobban játékba lendül, s számukra „csak” nagy öröm volna, de nem meglepetés, ha Molnár Anna dobogóra kerülne. Nagyon sok múlik természetesen a sorsoláson, már csak azért is, mert Molnár kihagyása miatt a táblára jutásért is játszik, így nehezebb az útja a dobogóig, mint hasonló kvalitású társainak, elsősorban szóba jöhető ellenfeleinek. A kérdésekre végleges választ természetesen csak a hét végén, a felnőtt magyar asztalitenisz-bajnokság játéknapjain kaphatunk... h. k. Athéntől Moszkváig A láng útja ★ Nem boszorkányság — technika ... A Focifarsang női mérkőzésein gyakran felcsattant a taps a szellemes megoldások láttán. (Szabó István felvétele) Gyorslávírászok versenye Az MHSZ Rónai Sándor Rádióklubja vasárnap Miskolcon, a honvédelmi szövetség székházában megrendezte a megye legjobb gyors- távírászainak meghívásos évadnyitó versenyét. Valamennyi borsodi klubból — fele-fele arányban Miskolcról, illetve más városokból — a különböző korcsoportokban összesen ötvenen vettek részt a viadalon A legtöbb versenyzővel (22) az úttörők képviseltették magukat. Közülük Kazincbarcikáról hívták meg a legnagyobb létszámú (16) gárdát, ami arra utal, hogy szocialista városunk kisdiákjai igen eredményesen művelik a sportágat. Meglepetés is született: a bar- cikai színekben versenyző Jenéi Zsolt, aki úttörőként háromszor nyerte el a ,,Lenin ifjú távírásza” címet, új korcsoportjában, az ifjúságiban, a 2. helyen végzett. Ehhez azonban tudni kell, hogy az ősz óta BuT dapesten, a Híradástechnikai Szakközépiskola tanulója, s a közelmúlt hónapjaiban elsősorban a tanulásra fordított gondot, aminek meg is lett az eredménye: 4,8-del fejezte be az első félévet. A nők soraiban a sorköteles rádiósok oktatói közül Varjú Zoltánná és Orosz Sándorné is indult, s bebizonyították, hogy nemcsak oktatóként, hanem versenyzőként is kiválóak. A felnőtt férfiak versenyének győztese, Laki Lajos, néphadseregünk polgári alkalmazottja, országosan is kiemelkedő eredményt ért el. Eredmények: Üttörők (fiúk és leányok együtt): 1. Szajkó Lóránt 267 pont; 2. Veres József 228 p.; 3. Szalai Zita 195 p. (Mindhárman a DIGÉP klubjának tagjai). Ifjúságiak: 1. Szalai Béla (Zita bátyja — DIGÉP) 440 p.; 2. Jenéi Zsolt (K.-"barcika) 415 p.; 3. Vidicsányi Alfréd (Özd) 307 p. (Mindhárman szakközépiskolások). Nők (ifjúságiak és felnőttek együtt): 1. Varjú Zoltánné (LKM) 392 p.; 2. Orosz Sándorné (Rónai) 344 p.; 3. Kassai Katalin (LKM) 309 p. (Utóbbi az Egri Tanárképző Főiskola hallgatója). Felnőtt férfiak: 1. Laki Lajos (Rónai) 516 p.; 2. Szabó Zoltán vegyipari főiskolás (Mezőkövesd) 426 p.; 3. Schmidt Zoltán elektrikus (LKM) 378 p. A megye legjobb gyorstávírá- szai — szintén meghívásra — legközelebb február 18-án, Kazincbarcikán mérkőznek meg egymással, ezenkívül az úttörők március 22-én is, hogy megfelelő formában legyenek a „Lenin ifjú távírásza” címért április 4—6-án Leninvárosban megrendezésre kerülő országos versenyen. T. L Sakk-sarok A 16. sz. feladvány megfejtése Az olimpiai láng meggyújtása a játékok központi arénájában mindig különleges helyet foglal el a hagyományos szertartások sorában. Eljuttatása a versenyek színhelyére — a sportkeretek közül kilépve —, az olimpiák tiszta eszméjét hirdeti. A moszkvai olimpiai játékok szervezői külön bizottságot hoztak létre a láng útjának megszervezésére. A bizottság részletesen tanulmányozta az 1928 óta bekövetkezett technikai fejlődés nyomán, a láng eljuttatásának lehetőségeit. Az amszterdami olimpia alkalmából, amikor az antik világ óta először gyújtották meg az olimpiai lángot, a staféta útja során különböző műszaki eszközöket alkalmaztak, kezdve a kerékpártól a montreali lézersugárig. A szakemberek most úgy döntöttek, hogy a legtermészetesebb és az olimpiai hagyományokhoz legközelebb álló — a futás. A futókat Görögország, Bulgária és Románia területén 16 gépkocsi fogja kísérni, amelyekben a görög olimpiai bizottság tagjain kívül az 1980. évi olimpia szervező bizottságának képviselői, szakértők, hírközlési szakemberek, sajtó- és filmtudósítók foglalnak helyet. A Szovjetunió területén a kísérő gépkocsik száma 33-ra, a kísérő személyek száma 124-re szaporodik. A szovjet—román határtól a staféta áthalad a moldáviai' Kisinyov és az ukrajnai Kijev városokon, majd Brjánszkon, és július 18-án éri el Moszkvát. A következő napon a Lenin Központi Stadionban ünnepélyes körülmények között meggyújtják az olimpiai lángot. A vele meggyújtott fáklyákat eljuttatják a repülőtérre és onnan Tallinnba, az észt fővárosba, ahol a vitorlásversenyeket tartják, valamint Kijevbe, Leningrádba és Minszkbe, ahol a labdarúgó-elődöntőket rendezik. A fáklyahordozó staféta tagjai között megtalálhatjuk mind a 15 szovjet köztársaság fiataljait.. E célból válogatóversenyeket indítottak. A fáklya utolsó vivőjét, aki a stadionban gyújtja meg az olimpiai lángot, ezután választják ki. A 16. sz. feladványunkra — egy kivételével — eddig csak jó megfejtések érkeztek (a mai posta a lapzárta után érkezik). Ez azt jelenti, hogy megfejtőinknek nem okozott gondot dr. M. Nie- meijet holland szerző szimmetrikus alkotása. A kulcslépés: K fi. Azért kell ezt a világos királynak lépnie, hogy a sötét futó ne fenyegessen (ugyanis K dl esetében sötét F b5 + kivédi a mattot). K fl-nél, a kulcslépésnél sötét futó ellenlépéseire B c6 vagy B g6 mattok következnek. A 13—16. sz. feladványok helyes megfejtői között ma í tartjuk meg a sorsolást. Min- jj denki neve annyiszor kerül ! az urnába, ahány helyes megfejtést küldött a négy közül. A nyertesek neveit, és a februári „blokkot” a holnapi számunkban közöljük. Labdarúgás Az ifjúsági és serdülő labdarúgók országos bajnoksága — az NB I-gyel egyidőben — március 4-én kezdődik, s június 16-én ér véget. Az OIB és az OSB azonos sorsolást kapott, az alábbi kivonatos sorsolás tehát mindkét bajnokságra érvényes. A miskolci csapatok találkozói a bajnokság tavaszi szezonjában: III. 4.: Vasas—DVTK, MVSC— DVSC. III. 11. r DVTK—LMT5, Borsodi Bányász—MVSC. III. 18.: Gyöngyös—DVTK, MVSC—Ózd. III. 25.: DVTK-STC, Nyíregyháza—MVSC. IV, 1.: MVSC— DVTK. IV. 8.: KVSE—MVSC. DVTK—Eger. IV. 15.: Bp. Honvéd—DVTK, MVSC—DMTE. IV. 22.: DVSC—DVTK, Kisvárda —MVSC. IV. 30.: Borsodi Bányász—DVTK. MVSC—Vasas. V. s.: DVTK—Özd, Leninváros— MVSC. V. 13.: Nyíregyháza— DVTK. MVSC—Gyöngyös. V. 20.: STC—MVSC, a DVTK szabadna- ; pos. V. 27.: DVTK—KVSE, az ! MVSC szabadnapos. VI. 3.: ' DMTE—DVTK, MVSC—Eger VI. 10.: Honvéd—MVSC, DVTK —Kisvárda * Kízéniű ÉlcÉny! Értesítjük T. bérlőinket, hogy 1979. január 1-jével megalakult a Megyei lávhőszclpitaté Vállalat A vállalatok között történt megállapodás alapján a fűtés és a melegvíz-szolgáltatás díjait vállalatunk díjbeszedői, illetve házfelügyelői szedik. Kérjük a díjak pontos rendezését továbbra is. Köszönjük vállalatunkkal történő együttműködésüket. A távhőszolgáltatással kapcsolatos panaszaikkal, észrevételeikkel az új vállalatot (Miskolc, József Attila u. 51. sz.) szíveskedjenek megkeresni. MISKOLCI INGATLANKEZELŐ VÁLLALAT Égi rezsóval A villamosenergia-ipar dolgozóit általában nehéz próbatétel elé állítja „Tél tábornok”, mert fegyvertárában a romboló szélviharokon kívül még egyéb pusztító’ fegyver is akad. Január végén, február elején a szemre szép jégkristályok bevetésével lendül újabb támadásra. A ködös, párás napokon, amikor nulla fok alatt cöve- kel le a hőmérséklet, zúzmara telepszik a távvezetékek sodronyaira. E csillogó jégkristályhalmaz sokszor 8—10 centiméter vastagságúra hízik a vezetékeken, s ez bizony méterenként 8—12 kilogramm többletterhelést jelent. Ilyenkor két tartóoszlop között — átlag 250 méteres távon — nem kevesebb, mint három tonnányi súly nehezedik egyetlen szál sodronyra. Ekkora terheléstől gyönge húrként pattan szét a vezeték, de az sem ritkaság, hogy az általában hét szál drót hétszer háromtonnás súlyától még a tartóoszlopok is mintegy kicsavarodnak helyükről. A veszedelmes zúzmaráso- dás ellen ötletes megoldással védekeznek a szakemberek. Két oszlop között átmenetileg kiiktatják a forgalomból a vezetékszakaszt, s úgynevezett „égi rezsóval”, fűtőárammal melegítik a sodronyt. Ennek hatására a vezeték önmaga vágja át a rá rakódott jégpáncélt, s megszabadul veszedelmes terhétől. Műemlékek városa A Jugoszlávia déli részén fekvő Prizren város rendkívül népszerű a hazai és a külföldi turisták körében. Messze földön híresek a város mestereinek fafaragásai, ötvösmunkái, szőnyegei. De nemcsak ez vonzza ide a turistákat. A XII—XIV. században ez a város volt a szerb királyok rezidenciája, ezért nagyon gazdag történelmi emlékekben, építészeti remekművekben. Nemrég Prizren az UNESCO védnöksége alá került. A közeljövőben a nemzetközi szervezet jelentős anyagi és műszaki segítséget nyújt a város műemlékeinek restaurálásához. A Nap sem gömbölyű Az arizonai egyetem munkatársai sorozatos kutatásokat végeztek a Nappal kapcsolatban. Munkájuk eredményei igazolták más aszt- rofizikusoknak azt a korábbi feltételezését, hogy a Nap forgási tengelye mentén némileg belapul. Már a XIX. században felfedezték, hogy a Merkur pályájának a Naphoz közelebb eső pontja rendszeresen változik, ami a Nap belapulásának következménye. Tudósítás a gyomorból i Gál or Dénes, a magyar származású Nobel-díjas tudós jutott először arra a felismerésre, hogy a fényhullámok úgy verődnek vissza egy megvilágított tárgyról, mint a tóba dobott kavicsról a vízhullámok. Minél bonyolultabb alakú a kő, annál szeszélyesebb hullámokat vet. Ha valaki elég gyorsan mozgatná a tó színén ezt a követ, akkor a hullámok is folyamatosan válnának le róla. Tulajdonképpen ugyanez történik akkor is, amikor egyszínű fénnyel világítunk meg egy tárgyat. A visszaverődő hullámok elveszítik rendezettségüket, és a tárgy alakjáról „hírt vivő” hullámok sokasága tölti be a teret. Ezeket úgy lehet „szóra bírni”, ha ismét találkoztatják őket a megvilágításra szánt, rendezett hullámokkal. Nagyon röviden és tömören ez lenne az elve a tárgyak térbeliségéről árulkodó hologramok készítésének. Az elméletet a gyakorlati kísérletek is jól igazolták, s nemsokára megvalósult a régi álom, hogy tüdőátvilágításkor az orvos egy hologram segítségével valódi térbeli képet vehetett szemügyre. A tudósok nem győzik hangsúlyozni a lézereknek a holográfiában betöltött szerepét. A lézer nélkül a holográfia csupán érdekes elmélet maradt volna, legfeljebb szűk alkalmazási területtel néhány különleges tu-. dományos vizsgálatban. A lézerek azonban új életre keltették a holográfiát. Ennek köszönhető tehát, hogy a világ minden tájáról egyre újabb alkalmazási példákról érkeznek hírek. (Képünkön: a holos^kóp nevű új szovjet gyomorvizsgáló készülék szemléltető modellje, amely kétszer nagyobb az eredeti műszernél. Míg a hagyományos gasztrokamera csak sík képet közvetít a beteg szervezetéből, a fénykábellal kombinált lézersugaras holoszkóppal a betegségfelismerést jobban elősegítő térbeli képek nyerhetők a gyomorfalról. Természetesen máshová is be lehet pillantani vele, pl. egy működő motor belsejébe.) RADIÁL 640x15 és diagonal 590x15-ös autógumik párban, jó állapotban eladók Pacher, Régiposta 7., emeleten. ingatldn A diósgyőri városközponttal szemben eladó 430 négyszögöl szőlő, érdeklődni: Győri kapu (*4. 4/3. Juhász. Tel.: 38-861. Elcserélném Avas-déli 1,5 szobás lakásomat hasonlóra Vörösmarty, Hoffmann Ottó, Selyemrét környékére, csak távfűtésesre. Oszip István 10., fszt. 2. 38-505 telefon.