Déli Hírlap, 1979. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1979-02-26 / 48. szám
a miskolciaké a szó Kedvem lett volna elmondani! Ulca, gyermekek. Önfeledten dobálják egymást apró és közepes kövekkel. Sokan vannak, így viszonylag gyakori a találat. Ilyen játékok láttán felni, illetve inkább félteni kezdek. Féltem őket, az én gyermekemet és azokat, akik nem játszanak, de véletlenül eltalálják őket. Az autósokat, akik megijednek, ha szélvédőjüket kővel megdobják. Érdekes jelenség, és sajnos tehetetlenek vágj unk. Megzavarjuk a játékot? Könnyen az „ezt is irigylik tőlük?" kérdést vághatják a fejünkhöz olyanok, akiket még nem talállak el ..véletlenül”, és nem kellett bevarrni a szemhéjukat. Szokás mondani, a szem a legjobb helyen van! Alatta, felette, mellette könnyen eltalálható, pontosan azonban ritkán. Láttam már néhány ilyen ritkaságot! Gyermekkorom egyik kellemetlen emléke egyik játszótársunk, akinek véletlenül csúzlival kilőtték a szemet. Akkor is tehetetlenek voltunk és voltak a szülei. Ennek a tehetetlenségnek nyomát viselte egy életen keresztül. A gyermek. Aki valóban nem tehet róla. Szülei, lehet, meg sem kérdik tőle, mit csinál lenn a (éren, az udvaron, az utcán. Mindegyik szülő hangoztatja viszont, hogy majd ő neveli, fenyíti gyermekét, és kikéri, hogy bárki helyette tegye azt. Egyet is értek ezzel, viszont jó lenne, ha a fenyítést kiVánó helyzetek kialakulását megakadályoznák a szülők. A dobáló gyermekek ez esetben egy idős asszonyt találtak el. aki kétségtelen, hogy nem válogatott a kifejezésekben, amelyekkel a gyerekeket rendre utasította. Az egyik gyerek apja sem! Kedvem lett volna elmondani neki. hogy tekintettel a gyermekévre, beszélje le fiát a dobálásról, és ha mást nem tud játszani „ebben a kőfészekben", akkor vigye el Tapolcára, vagy a Bükkbe, jusson egy kis zöld is fiának. Kedvem lett volna elmondani. Csak értelme nem lett volna! J. B. Miskolc, Pozsonyi u. A lakások használatáról Virágot, dísznövényt közterületre nyíló ablakok és erkélyek párkányán, vagy a függőfolyosón csak a falba erősített virágtartó kerettel és alátéttel szabad elhelyezni. Öntözéskor a víz az utcára, erkélyre vagy a ház falára nem folyhat. 150 kg-nál súlyosabb tárgyakat csakis az ingatlankezelő vállalat és az építésügyi hatóság előzetes engedélyével lehet a lépcsőházban szállítani, lakásban vagy erkétyen elhelyezni. rosképet rontó tárgyakat tárolni. a lakások ablakait és erkélyeit a többi ablaktól eltérő színre festeni mind tilos. A lakás központi fűtőberendezését. gáz-, villany- és más műszaki berendezéseit csak a biztonsági -előírások betartásával szabad használni. (Folytatjuk) K. A. Árukapcsolás? Valami szép színű inosüóízivacsol szereltem volna venni a napokban. Betértem hát a Széchényi út 24. szám aia it levő illat- szerbolíba. s előadtam kérésemet. Nehéz ügyben sáníikálok — világosított fel udvariasan a kiszolgáló. Szivacsból ugyani s — bár van elegendő a boltban — epyctleu darabol nem adhat. Három szivacsot kell vásárolnom egyszerre, mivel annyi van összecsomagolva egy nylontasakba. Érthetően felszisz- szentem, és vásárlás nélkül távoztam az üzletből. Aztán betértem a szomszédos ön- kiszolgáló illatszerboltba. Próba-szerencse alapon. Ott persze ugyanazt a választ kaptam, mint az előző esetben: szivacs van, ámde csak három darab egyszerre. Vitatkozni kezdtem. Végül is sikerült meggyőznöm a kedves eladót. Feltépte a múr- már tabuként tisztelt csomagot, kivett belőle egy kék szivacsot s átadta. Mindketten megelégedetten búcsúztunk egymástól. Ezúton is köszönöm neki ezt a rugalmasságot. Am a kíváncsiság továbbra is gyötör: vajon az ilyenfajta — úgymond: meny- nyiségi — árukapcsolás kinek jó? S miért? Kun Pál Miskolc, Dorottya n. 1. sz. A lakásban és a közös használatra szolgáló helyiségekben zajjal, rázkódással, porral, füsttel, szeméttel, bűzzel járó vagy ipari s egyéb tevékenységet csak hatósági engedéllyel szabad végezni. Tilos továbbá oly’ mérvű tartós zajt okozni, amely mások munkáját, nyugalmát zavarja. Vonatkozik ez az este 10 órától reggel 7 óráig terjedő időben rendezett házimulatságokra is. Mosogatóba, mosdóba, konyhai kiöntőbe, fürdőkád- és W. C.-lefolyóba tűzveszélyes folyadékot önteni, valamint szemetet, rongyot, konyhai hulladékot leengedni, amely dugulást okozhat, tiios. Tűzveszélyes folyadékot semmilyen célra nem használhatunk ! Porolni az épülethez tartozó porolon lehet meghatározott időben, s porrongyot kirázni is csak az erre a célra kijelölt helyen. (Tehát nem a lépcsőházban, vagy az ablakon keresztül a járókelők fejére!) Szemetet vagy bármilyen hulladékot folyosóra, lépcsőházba, udvarra kiseperni, vagy ablakon át kidobni tilos. ! Vizet pazarló módon, feleslegesen folyatni, erkélyen váA MtSKOLCIAKF A SZÓ Rovatve*e:6- Radvanvi Levélcím: Oéli Hírlap szerkesztőse«» SS» Miskolc, Bajcsv-Zsitinseks ól ts relefonszam: tS-l*J Ar Az Avas-délen lakók örömére a főút mellett aszfaltozott járdát építene!c a. KÉV—Metró munkásai. A Bokányi Dezső és Engels utcai buszmegálló között tehát rövidesen száraz lábbal, tiszta lábbelivel közlekedhetünk a lakótelepen. (Kovács Attila felvétele) ők feljutottak Ac Ez a Volán autóbusz — amely a bánkúti turistaház előtt látható — nem miskolci, az Alföldről jött. Ügy látszik, az ottani buszokra nem vonatkozik a Volán Trösztnek az a rendele te, amely megtiltja, hogy autóbuszjáratot indítsanak kedvelt kirándulóhelyünkre, az országos hírű síparadicsomhoz. Esetleg az Alföldön nem is tudnak erről a rendeletről, ami nem volna csoda, hiszen legalább 15 éves. Jó lenne, ha ezt a szakállas rendeletet felülvizsgálnák az illetékesek, mert megszületése óta jó út épült Bánkúira, a. forgalmat egyirányúsítottálc, s ahogy más megyék autóbuszai feljutnak, minden bizonynyal felkapaszkodhatnának a miskolciak is. Hiszem: gyakrabban nekivágnának a hegynek. városunknak azok a lakói is. akik nem rendelkeznek saját gépkocsival. Higgyék el, sokan vannak! Dr. M. A. Miskolc Egy halom pénz A napokban a Tiszai pályaudvar mellett levő postán volt dolgom. Eleinte jó né- hányan vártunk sorunkra, később azonban már csak ketten-liárman ha voltunk. Az asztal mellett 25—30 év körüli asszonyka pénzt számolt. Nem a pult túlsó oldalán, hanem az ügyfelek között, hiszen maga is ügyfél volt. Jókora halom 500 forintos hevert előtte. Nem zavartatta magát. .. Engem nagyon meglepett, hogy ennyi pénzt ilyen „védtelenül” kezel. Nem tartott tőle. hogy valaki belemarkol, elviszi, elszalad vele. Nem akarom az ördögöt a faira festeni; véleményem szerint azonban igen jó lenne, ha a vállalatok jobban felokosítanák alkalmazottaikat, akik pénzzel is dolgoznak: hogyan, milyen körülmények között számolják a rájuk bízott összegeket. Ne kockáztassanak fölöslegesen, hiszen ez a közösség pénze. Ne adjunk alkalmat a bűnre! Az eset időpontját, s a vállalat nevét, amelynek az asszonyka az alkalmazottja — nem közlöm. Legyen intő példa ez mindenkinek. Murányi Tibor Bánréve, Dózsa Gy. u. 3. sz. Féltve őrzött panaszkönyv címmel közöltük rovatunk január 11 -í számában Tóth Lajos bold- vai lakos, az LKM dolgozója levelét. Olvasónk arról írt, hogy a Bükkvidéki vendéglátó Vállalat Búza téri Delikátesz csc- megeboltjában részint többet számoltak vásárlásakor, mint amennyit kellett volna, részint rendőrrel fenyegette meg reklamációja miatt az üzletvezető- helyettes, továbbá, hogy megtagadták tőle a panaszkönyvet. Mindezek miatt az Állami Kereskedelmi Felügyelőséghez fordult, az illetékesek intézkedésére pénzét postán visszakapta, ámde — mint írta — még mindig hiányosan. Tóth Lajos levelére a Bükkvidéki Vendéglátó Vállalat igazgatója válaszolt a január l«-i keltezésű levéllel, amelyhez mellékelték a panaszoshoz írt levelet, Ennek lényege: a téves gyári címke miatt számolt többet a pénztáros, s figyelmeztetés nélkül korrigálta is tévedését. A vállalat olvasónkat elmarasztalta, mondván: csak miután kiabálni kezdett, s öklével verte a pultot, közölte vele az üzletvezető-helyettes, hogy rendőrt hív. A vásárlók könyvét nem tagadták meg a Bükkvidéki Vendéglátó Vállalat vizsgálata szerint, hanem megmutatták, hogy hol van kifüggesztve, ennek ellenére ezt Tóth Lajos nem vette igénybe. Végezetül pedig „A vizsgálat a boltvezetés terhére mulasztásként állapította meg, hogy a jelzett csipkeíz esetében a helyes ár feltüntetése nem úgy történt, hogy az a helytelen árat fedje. A vezetőhelyettes pedig mulasztást követett el, hogy felhívására a vásárlók könyvét nem adta át Önnek, hanem csak a helyét mutatta meg. Ezek miatt a felelősségre vonás megtörtént, és megelőző jellegű intézkedéseket tettünk hasonló esetek elkerülése végett.” A Megyei Kereskedelmi Felügyelőség válasza múlt héten pénteken érkezett meg rovatunkhoz. Közölték: Tóth Lajos panaszát a felügyelőség kivizsgálta, s azt „teljes mértékben jogosnak találta”! „Az árdrágítást elkövető pénztárost pénzbírsággal sújtottuk, a szocialista kereskedelemhez nem méltó magatartást tanúsító üzletvezető-helyettes ellen a vállalat igazgatójánál szigorú fegyel mi felelősségre vonást indítványoztunk” — írta a felügyelösé vezetője. Dilemmánk: hogy higgyünk ezek után a vállalati belső riz«- gá latnak!? Takarékosság Energiából, energiahordozókból. OPEC-ék pechünkre világba emelik az árakat. Nálunk is (ha igy folytatjuk) hatalmas neonreklámok hirdetik majd, hogy takarékoskodjunk a villamos energiával. Minden energiánkat az energiatakarékosságra fordítjuk. Az utcai világítótestek is azért égnek néha virradat után is, hogy látható legyen, milyen energiapazarlás folyik. A fűtőberendezések automatikus szabályozóit takarékossagi okokból nem szerelték fel. A feltalálói vagy újítói díjat takarították meg. Többen saját szellemi energiájukkal is takarékoskodnak. Például az. aki az előttem pöfekelö teherautónak a porlasztóját csal: a kötelező szemle előtt akarja szabályozni. Addig okádja azt a drága, jó. benzindús gázt. Szinte köny- nyezik. Neki is fájhat. Hát még az én fejem, hogy fog fájni néhány perc múlva. Ha engem nem. legalább a környezetet védenék. Arra törvény is van. Föl akartam írni a rendszámát, de részben a füsttől nem láttam, másrészt nem tudtam, melyik teherautó vagy busz rendszámát írjam fel, mert szinte mindegyikből dőlt a füst. Sose szmogom ezt megfokni! Ha véletlenül valaki, aki olyan központosított garage-ban takarékoskodik az energiával, cs a füsttől látja elolvasni ezt a pár sort, jó lenne, ha arra is gondolna még a következő kőtelező szemle előtt, hogy esetleg folyamatosan is lehetne ellenőrizni a porlasztókat. Az energiatakarékosság révén. Mert az olaj a vámon jön be, és ha most sok jön be a vámon, akkor mi itt vámon belül nem jövünk ki. Abból, ami bejön. Bérezés József Épül a járda az Avas-délen