Déli Hírlap, 1979. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1979-02-01 / 27. szám

íz Könyvvásár, előa dássoroza t Ízelítő a mezőgazdasági könyvhónap programjából A mezőgazdasági könyv­hónap városi rendező bizott­sága a 21. sz. Általános Is­kola aulájában nyitja meg nga este 6 órakor a mező- gazdasági könyvhónapot. Kö­szöntőt mond Szuchy Róbert, a Hazafias Népfront Miskolc városi Bizottságának titkára, majd Szőlőmetszés címmel Brezovcsik László, a Tarcali Szőlészeti és Borászati Kuta­tó Intézet igazgatója tart előadást. A hónap során több jelen­tős szakmai rendezvény lesz a város művelődési* házai­ban. Vetítettképes előadást tart 5-én Augusztin János kertészmérnök Díszítő növé­nyeink a házban és a ház körül címmel. 6-án Demeter András Műtrágyázás a házi­kertben címmel tart szakmai beszámolót. Később sző lesz a gyümölcsfák metszéséről, az ehető és a mérges gom­bákról, a méhészek és a kert kapcsolatáról, a vitaminok jelentőségéről az ember éle­tében. Klubestek és filmve­títések gazdagítják a prog­ramot, s a városi könyvtár a fiókkönyvtárakban és az előadások színhelyén mező- gazdasági könyvekből és fo- lyó.iratokból rendez kiállí­tást. A Művelt Nép Könyv- terjesztő Vállalat pedig nagyszabású könyvvásárt nyit a legújabban megjelent szakirodalomból. XI. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM 1979. FEBRUÁR 1, CSÜTÖRTÖK Sadli Bendzsedid ezredest választotta a párt főtitkárá­vá az FL<N 4. kongresszusa, és őt jelöli a köztársasági elnö­ki tisztségre a február 7-i népszavazáson. Ily módon bi­zonyosra vehető, hogy a nép­szavazás eredményeként Sadli Bendzsedid lesz az Al­gériai Demokratikus és Népi Köztársaság elnöke. A döntést a kongresszus tegnap délután ünnepélyes keretek között megtartott zá­róülésén jelentették be. Sadli Bendzsedid ezt követően rö­vid beszédet mondott, és is­mertette a párt 17 tagú poli­tikai bizottságának névsorát. Ezután az elnök zárszavá­val véget ért a Nemzeti Fel- szabadítási Front 4. kongresz- szusa, amely új, átszervezett I in 13 mm pártot hozott létre és lefek­tette a jövőbeni fejlődés alapjait. * Sadli Bendzsedid ezredes 1929- ben született. Algéria független­ségi harcában kezdettől fogva részt vett. 1960-ban a nemzeti felszabadítás hadsereg ALN, az FLN fegyveres ereje zászlóalj­parancsnokává nevezték ki és 1981 óta az ALN vezérkarának tagja, 1963-ban a Constantine-! katonai körzet parancsnoka lett, 1964 óta pedig az oráni katonai körzet élén állt. Bumedien ha- talomrajutása, 1965 óta tagja a most megszüntetett Forradalmi Tanácsnak. Bumedien elnök ha­lála után, a Forradalmi Tanács az új politikai vezetés megvá­lasztásáig megbízta a nemzeti néphadsereg ügyeinek koordiná­lásával. Megfigyelők szerint az ezredes főként a hadseregben élvez nagy népszerűséget, de vi­tathatatlan tekintélye van az egész országban. Ez ideig nem túl gyakran szerepelt politikus­ként a nyilvánosság előtt. íz algériai köztársaság elnökjelöltje Sadli Bendzsedid, az FLN főtitkára Játékfilmszemle Huszonhat alkotás a műsoron kirohanásai Február 12—17. között Bu­dapesten rendezik meg a XI. magyar játékfilmszemlét — jelentette be az esemény szervező bizottsága a buda­pesti Fészek Klubban tegnap tartott sajtótájékoztatón. A szemlék történetében ez lesz a negyedik alkalom, ami­kor a játékfilmstúdiók előző évi filmtermését válogatás nélkül mutatják be. A filmbarátok és a szak­emberek 26 produkciót lát­hatnak a szemle két bemu­tató filmszínházában, a Vö­rös Csillagban és a Toldiban. A filmszemle érdekessége az is, hogy a hivatalos prog­rammal párhuzamosan, min­den eddiginél gazdagabb in­formációs filmösszeállítást láthatják a nézők. A filmszemle nyitóelőadá­sán, február 12-én este a Vörös Csillag filmszínház­ban „Magyar rapszódia” cí­mű alkotást mutatják be. E mű Jancsó Miklós később műsorra kerülő filmtrilógiá­jának első része. A nagy érdeklődésre szá­mot tartó szemle eseményso­rozatán mintegy húsz ország 120 filmszakemberének érke­zését várják. Felhős idő Erősen, majd változóan felhős idő várható, elszór­tan havas eső és hózápor. Többfelé megélénkül a széL A legmagasabb nappali hő­mérséklet 5 fok körül vár­ható. Teng Hsziao-ping tegnap Washingtonban kétszer is szót kapott a legnagyobb amerikai tájékoztatási szer­veken keresztül szovjetelle­nes kirohanásaihoz. Délben 11 amerikai újságírónak nyi­latkozott arról, hogy az Egye­sült Államok, Kína és Japán, valamint Nyugat-Európa „zárja el az utánpótlási uta­kat” a Szovjetunió elől az egész világon, abból „a né­zetből kiindulva”, hogy — úgymond a Szovjetunió felől fenyeget a háborús veszély. Később mind a négy ameri­kai televíziós hálózatnak adott interjúban amerikai— kínai együttműködésre hívott fel „az orosz agresszió” meg­előzésére. Külön kellett meg­magyaráznia, hogy nem ja­vasolt formális szövetséget Carternek, de — vélte Teng — az Egyesült Államoknak „hatásosabban” kellene el- 1 járnia a Szovjetunióval kap­csolatban. Teng nem kímélte sem Vietnamot, sem Kubát. • # A két napja tartó hideg, csapadékmentes időjárás az oka, hogy a Tisza kivételével valamennyi, a- vízgyűjtő területen levő folyó apad. Ennek ellenére még jelentős védelmi készültséget tartanak a megáradt folyók gátjain. Stéfán Márton, az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság igazgatóhelyettes-főmérnöke ma reggel arról tájékoztatta szerkesztő­ségünket, hogy a Tisza a teljes borsodi szakaszon tovább árad. Tokajnál a tegnap reggel mért 678 centiméteres érték mára 746-ra emelkedett. Ezért is — noha a folyó Tiszabecs és Vásárnsnamény között a mai napon tetőzik — Zemplénagárd és Vencsellő között III. fokú, míg innen Űjlőrincfalváig II. fokú készültség vigyázza a gátakat. (Riportunk a 3., legfrissebb beszámolónk pedig a 6. oldalon.) (Kerényi László felvételei) ► 1 1 1 1 1 111 Tizenöt évi száműzetés után Khomeini hasaiért Iránba Khomeini, hívei gyűrűjében A Khomeini ajatollahot Teheránba szállító francia repülőgép ma hajnalban, kct órakor indult el Párizsból Iránba, és a 15 éve száműze­tésben élő ellenzéki vezető ma reggel megérkezett Te­heránba. Mintegy ötmillióan sereg­lettek össze a repülőtérről a városba vezető útvonal mentén. Khomeinit 150 új­ságíró kísérte el Iránba. Az ország lakossága nagy lelke­sedéssel várta és fogadta, valóságos nagytakarítást vé­geztek a fővárosban. Önkén­tesek bontották le a kiégett gépkocsikat, a barikádokat, söpörték az utcákat, a főút­vonalak fölé üdvözlő transz­parenseket feszítettek ki. A hadsereg erődemonstrá­ciója következtében Teherán­ban tegnap estére még fe­szültebbé vált a légkör. A katonák ismét tüzet nyitot­tak a tüntetőkre, s első je­lentések szerint hárman meghaltak, huszonötén pedig megsebesültek. Sapur Bak- tiar miniszterelnök a nem­zethez intézett üzenetében hangoztatta: kormánya félre nem érthető módon az alkot­mány szellemében jár el, és nem engedi állampolgárok életének és vagyontárgyai­nak „veszélyeztetését”. A tehéráni sajtó a hadse­reg példátlan méretű erőde­monstrációja láttán, ismét egy államcsínykísérlet lehe­tőségéről ír. Nem érzik ma­gukat biztonságban az Irán­ban tartózkodó külföldiek: kétszáz angol állampolgárral a fedélzetén Teheránból Bah- rainba érkezett három brit katonai szállítógép. A svéd és a belga hatóságok szintén felszólították Iránban dolgo­zó állampolgáraikat, hogy mielőbb hagyják el az or­szágot. Hogyan lesz ezután? Milyen következménye lesz Khomeini, síita vallási vezető haza­térésének? Sokan teszik fel ezt a kérdést. Polgárháború vagy nem­zeti megújulás következik ebben a közép-keleti országban? Ma Irán­ban — egyértelműen megállapítható — kettős hatalom van. Az egyik oldalon a korábbi rendet képviselő erők, a hadsereg és Bak- tiar miniszterelnök technokrata csoportja. A másikon a vegyes ösz- szetételü ellenzék: vallási szélsőségesek és baloldaliak, burzsoá cso­portok és kommunisták. Az utcákat a tüntetők uralják, a hadsereg ma még közéjük lő, de mi lesz holnap? Hiszen néhány héttel ezelőtt egy vidéki helyőrségben fellázadt katonák lemészárolták tisztjeiket. Az iráni kommunisták pártja, a Tudeh széles összefogásra szólít fel és elismeri, hogy Khomeini mozgalma objektíve haladó jegyeket vi­sel magán, ezért szót akarnak érteni vele. De itt a hadsereg is, amely még elég szilárdan áll a lábán egy katonai hatalomátvételre. £s végül Washington sem adta fel teljesen a katonai beavatkozás lehetőségét. A kérdőjelek szaporodnak! Mától megtekinthető Elkészült az ideklfnes CP lakásnévjegyzék A miskolci ideiglenes la­kásnévjegyzék elkészült. Az 1979. évi ideiglenes névjegy­zéket az érdeklődők a kerü­leti hivatalok hirdető táblái­A próbaüzem után ma dél­után 3 órakor ünnepélyesen átadják Kazincbarcikán, a városalapítás 25. évfordulója alkalmából, a 4000 állomá­sos, Crossbar-rendszerű te­nál tekinthetik meg, február 1-től- március 2-ig. Ugyan­csak március 2-ig lehet kifo­gással élni. lefonközpontot. Ennek se­gítségével hazánk első szo­cialista városa is bekapcso­lódik az országos távhívó­rendszerbe. Kazincbarcika kijelölő száma a 48-as. a kohászodnak Elkészült az Ózdi Kohá­szati Üzemek hajdúszoboszlói gyógyüdülője, amelyet a vál­lalat a kohász-ártalomnak is számító reumatikus betegsé­gek gyógyítására hozott lét­re. Az új üdülőben — mely­nek műszaki átvétele most kezdődött meg — évente há­romezer-egyszáz dolgozó pi­henésére és gyógyítására nyí­lik lehetőség. A hétszintes, szép kivitelű üdülőbe vár­hatóan február második felé­ben érkezik az ózdi dolgozók első csoportja. Crossbar-központ avató

Next

/
Oldalképek
Tartalom