Déli Hírlap, 1979. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1979-01-17 / 14. szám

j)c A barlangfürdőben, Tapolcán Kínai akció KaiMzsii izénél i Biztonsági Tanácsi ... Földrengés hivatalosan felszólította Ja. pánt, hogy a japán—kínai szerződés előírásainak megfe­lelően Kínával közösen lép­jen fel a Kambodzsai Nép- köztársaság és a Vietnami Szocialista Köztársaság ellen. Fu Hao nagykövet kormánya | nevében azt bizonygatta Szó. I noda Szunao külügyminisz- , temek, hogy „Vietnam be. í avatkozott Kambodzsában”, s az „indokínai térséget a he- gemonizmus veszélye fenye­geti”. Ros Samay, a Kambodzsai Nemzeti Egységfront KB fő­titkára kedden Hanoiban adott interjújában elmondta, hogy a ferradalmi tanács most már* az egész ország kormányzását átvette. A Pol Pót—leng Sary-klikk ap­parátusának egyes tagjai Pe- kingbe menekültek, mákokat elfogtak — mondta Samay, aki utalt arra. hogy az ellen­állás a Pol Pót—leng Sary- klikk ellen már 1975-ben kez­dődött, rögtön a Lón Nol re­zsim bukása után. Egyszerű emberek, párthivatalnokok, tisztek, katonák fordultak szembe az egyre nyíltabbá váló reakciós politikával. A nemzeti egységfrontról szól­va hangsúlyozta, hogy Kam­bodzsa valamennyi hazafias erőit magában foglalja. hetőleg Irán délkeleti részé­ben volt, a szeptemberi föld­rengés helyszínétől nem mesz- sze — a Richter-skálán mint­egy 7-es erősséget mutatott. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: 1979 alapjai Ülésezett a DVTK elnöksége A MEDICOR SEGÍTSÉGÉ­VEL. Több mint 220 millió forint értékű egészségügyi berendezésekkel szereli fel 1980. augusztus 20-ig az épü­lő Dél-pesti Kórházat a Me­dicor Művek. Az első be­rendezéseket már a hely­színre szállították. A követ­kező másfél évben szerelik fel egyebek között a műtő­asztalokat, röntgenberende­zéseket, diagnosztikai beteg­figyelő és -őrző készülékeket. A Medicor eddig 22 hazai kórház építésében vett »észt ily módon. EGY HADOSZTÁLY TÖRTE- NETE. A Lobogó 3. számában érdekes hadtörténeti sorozat köz­lését kezdte meg. Kevesen tud­ják, hogy készülődött egy had­osztály a temesvári hadifogoly­táborban ... A harcra készülő hadifoglyok erős egységet jelen­tettek volna, ha sor kerül be­vetésükre. A hadosztály, amely­ről a történet szól, a szovjet ka­tonai parancsnokság kezdemé­nyezésére, önként jelentkező ma­gyar hadifoglyokból alakult meg Temesvárott, 1945. január 1-én, amikor a szovjet hadseregtől közbezárt Budapesten még tom­bolt a náci—nyilas terror. A had­osztály tagjai 1945 februárjában már szabadon vonultak fel, kato­nákként gyakorlatoztak, és fegy­vertársként segítették munká­jukkal a szovjet hadsereg után- i pótlásának biztosítását akkor, ; amikor a német fasiszta csapa­tok utolsó ellentámadásukat in­dították Dunántúlon. Arról a ' több tízeze# magyar hadifogoly közül önként jelentkező ezeröt- százról, a „Temesvári 1. önkéntes * magyar hadosztályáról szól a történet, akik készültek a harc­ra, várták a fegyvert, az indu­lási parancsot, hogy részt vehes- j senek hazájuk felszabadításában. VÉDETT BOTANIKUS KERT. Védetté nyilvánítot­ták az ország egyik legszebb fekvésű botanikus kertjét, amely a Soproni Erdészeti és Eapiari Egyetem épületeit övezi. A 14,5 hektáros kert­ben ezerféle fa és cserje- díszlik. Itt található Európa egyik leggazdagabb fenyőfa- gyűjteménye, amely csaknem 300 változatot tartalmaz. A fa- és cserjeféléken kí­vül több száz fajta lágy szá­rú növény fejlődik a kert­ben. Ez utóbbiak számbavé­telét megkezdték és még az idén be is fejezik. MEDVEBOCSOK SZÜLETTEK. A tél egyik legviharosabb nap­ján, kedden négy medvebocs született a veszprémi állatkert­ben. A következő napokban még további két barnamedve-anya néz családi örömök elé. Az új­szülötteket már előjegyezték az európai cirkuszok tulajdonosai és az állatkereskedők. A cirku­szi mutatványokra kitűnően be­tanítható medvebocsok iránt kü­lönösen nagy az érdeklődés, a veszprémi állatkert barnamedve- bocsokért már eddig is számos afrikai és ausztráliai ritka álla­tot kapott cserébe. BEFAGYOTT A MURA. Az utóbbi napokban a Mura folyó völgyében nem volt ritka a mínusz 20 fokos hi­deg sem. Ennek hatására befagyott a gyors folyású, nagy víztömeget szállító Mu­ra. A folyót ezt megelőzően 15 évvel ezelőtt borította utoljára jégpáncél. Jelenleg 15—20 centiméter vastag a jégtakarója. A vízügyi szak­emberek nem tartanak attól, bogy jégzajlás, vagy gyors olvadás következtében árvíz- veszély állna elő, mert* az el­múlt években megerősítették a folyó gátjait. SZOLNOKI KULTURÁLIS HE­TEK. Számos művészeti ágazat képviselői adnak találkozót egy­másnak 1979 tavaszán a kilence­dik alkalommal megrendezésre kerülő szolnoki kulturális hete­ken. A városi tanács által elké­szített színes program áprilistól júniusig kínál élményeket a tánc. a zene, az irodalom, a képző­művészet kedvelőinek. A hagyo­mányokhoz híven ezúttal is ki­emelkedő esemény lesz a májusi országos néptáncfesztivál, amely­nek résztvevői, a legjobb arany­diplomás amatőr együttesek a Jászkun-díiért és a Nivódíjért versengenek. A Tisza-parti vá­ros fesztiválján adnak egymás­nak randevút hazánk jeles szim­fonikus 'zenekarai. Júniusban a szövetkezeti kórusok országos dalostalálkozójára kerül sor a megyeszékhelyen. A program ke­retében látják vendégül a kato­nai főiskolák művészegyütteseit, amelyek kétévenként tartják fesztiváljukat Szolnokon. Érdekes színfoltja lesz a seregszemlének la Vándor Sándor munkás- és Ifjúmunkás énekkari találkozó, valamint a Bartók, Béla Kama- rakörus ünnepi hangversenye. Hun Sen, a Kambodzsai Népi Forradalmi Tanács kül­ügyminisztere táviratban fe­jezte ki sajnálkozását amiatt, hogy az ENSZ Biztonsági Ta-S nácsa a bukott Pol Pót—leng Sary-rezsim képviselőinek je­lenlétében tanácskozott Kam­bodzsáról. Az ENSZ Biztonsági Taná­csa elnökéhez intézett üze­net, amelyet az SPK hírügy­nökség tett közzé, a többi kö­zött hangsúlyozza: a Kam­bodzsai Népköztársaság Népi Forradalmi Tanácsa újból ki_ nyilvánítja, hogy Kambodzsa egyetlen törvényes képviselő­je a nemzetközi kapcsolatok­ban, nemzetközi szervezetek, nél az el nem kötelezett moz­galomban. A népi forradalmi tanács visszautasítja bárki kísérletét, hogy Kambodzsa nevében lépjen fel. A kambodzsai állásfoglalás végezetül rámutat, hogy min­den olyan Kambodzsáról foly­tatott tanácskozás, amelyen nem képviselteti magát a né­pi forradalmi tanács, az or_ szág belügyeibe való beavat­kozásnak tekinthető, s bár­milyen határozat is szülessék, az a fentiekből adódóan sem. mis, érvénytelen. A kínai kormány tegnap — tokiói nagykövete útján — Legújabb jelentések sze­rint a tegnap délelőtti iráni földrengésnek 129 halálos áldozata van. A holttesteket az ország északkeleti részé­ben fekvő települések romjai alól ásták ki. A kései jelen­téseknek az az oka, hogy Iránban a sah távozásának napján egyrészt sztrájkok, másrészt műszaki zavarok nehezítették a hírszolgálatot. Az észak-európai és csen­des-óceáni földrengésjelző in­tézetek szerint a rengés — amelynek középpontja 'feite­Tragédia a szitáló Több mint harmincán hal­tak meg és vagy negyvenen súlyosan megsebesültek Ve­nezuelában egy autóbusz és egy tehergépkocsi összeütkö­zése következtében. A sze­rencsétlenséget a Caracaslól 400 kilométerre nyugatra le­vő autópályán az autóbusz gyorshajtása okozta. Felföldi Rezsőnek és Bánóczi Annának Rezső és Krisztián; Tóth Lászlónak és Nagy Ildikó­nak Koppány; Demkó Józsefnek és Portányi Erzsébetnek Zsolt; Darida Imrének és Kiss Katalin­nak Katalin; Répászky Árpád­nak és Nyikita Évának Péter; Szűcs Tibornak és Maleczky Irénnek Anikó; Varga Tibornak és Varga Zsuzsának Tímea; Die­nes Józsefnek és Papp Máriának Bernadett; Oláh Endrének és Zulesik Borbálának Gabriella; Horváth Gábornak és Márkus Juliannának Gábor; Harangi Mi­hálynak és Kota Ágnesnek Ró­bert; dr. Szabó Jácintnak és dr. Csizmás Máriának Jácint; Ven- czel Miklósnak és Rózsa Erzsé­betnek Ibolya; Kuchta Bertalan­nak és Szabó Arankának Judit; Takács Sándornak és Füredi Ju­ditnak Orsolya; Györgyi Imré­nek és Miiléte Máriának Imre: András Tibornak és Varga Te- \ : Tegnap délelőtt tartotta meg idei első ülését a DVTK elnöksége. Elfogadták azo­kat a dokumentumokat, amelyek az egyesület ez évi tevékenységének alapjait ké­pezik: az 1979. évi munka­tervet, az elnökségi ülésren­det, a költségvetést, vala­mint a versenynaptárt. A DVTK elnöksége a most jóváhagyott program szerint ebben az esztendőben ki­emelten is foglalkozni kí­ván: februárban a labdarú-\ gó-szakosztállyal, valamint az átigazolások kapcsán lét­rejött változásokkal; márci­usban az atlétikai szakosz­tállyal; májusban a birkó­zók munkájával, valamint az ötéves tervi fejlesztési fel­adatokkal. A későbbiekben sor kerül a gazdálkodás, az utánpótlás-nevelés és az olimpiai előkészületek vizs­gálatára. a szakosztályok közül pedig a súlyemelők és a kajak-kenu szakosztály ve­zetői számolnak be munká­jukról. Az egyesület fejlődésének jellemzője, hogy ebben az esztendőben már a 14 mil­lió forintot is meghaladja az az összeg, amit a DVTK a működésére fordítani tud. Érdekes, hogy a költségve­tési tervezetből tudhattuk meg először, hogy a DVTK- nak 1978-ban 487 minősített sportolója volt. valamint eb­Agneta Faltskog és Björn Ulvaeus, az ABBA világhírű svéd pop-együttes tagjai, be­jelentették, hogy házassági bontókeresetet indítottak. A stockholmi Eveninger Ex­A belgárdi városi tanács végrehajtó bizottsága határo­zatot hozott a kenyér új árairól. Belgrádban tegnap­tól kezdve a fehér kenyér kilogrammonkénti ára 8,6 százalékkal, a félbarna 13,5 százalékkal, a barna kenyér pedig 38,1 százalékkal emel­kedik. A kenyér árának eme- I / réziának Róbert; Szőcs János Ödönnek és Tóth Éva Erzsébet­nek Andrea; Kis Tamás Zoltán­nak és Köveskúti Ilona Máriá­nak Szabolcs; Demeter István­nak és Nagy Margitnak Krisz­tina nevű^ gyermeke. HÁZASSÁGOT KÖTÖTT: Szűcs Tibor és Horváth vero­nika; Kardos Ferenc Zoltán és Andrássi Mária; Kardos István és Tamás Klára; Bártfai István és Szodola Julianna: Szilágyi László és Karnóczi Mónika Má­ria; Papp Károly és Kopcsó Hona. MEGHALT: Tistyán Sándor; Simon Péter - né (Adám Olga): Tiessz Géza István; Salamon József; Barilla Istvánná (Majoros Mária); Vanyó József; Szeles Jánosné (Hajzsók Mária); Várhegyi Endre Elemér. ben került nyilvánosságra véglegesen az úgynevezett ..olimpiai” pontok száma is, eszerint a DVTK 1978-ban 423,5 pontot szerzett, s eb­ből az atléták 211. a birkó­zók 95. a súlyemelők 58, a kajak-kenu szakosztály tag­jai 24. az asztaliteniszezök 11,5, a tájfutók 10. a sífutók 10 és a vívók 4 pontot mond­hatnak tn agukénak. Az 1979. évi versenynap- tár 21 oldalon foglalja ma­gába azokat az eseményeket, amelyeken a DVTK részt kíván venni. A leggazdagabb természetesen az atléták programja, akik nem keve­sebb. mint 154 versenyen kívánnak indulni ebben az esztendőben. Szorosan „mö­göttük halad” azonban a birkózószakosztály is, hiszen ők 152 eseményt terveztek be versenyrfaptárukba. A többi szakosztály átlagosan 50—100 versenyen kívánja képviselni a DVTK színeit. A versenynaptár maga is érzékletesen illusztrálja a DVTK feladatainak nagysá­gát, hiszen szakosztályai idei versenyeinek száma — amit rendeznek és amin részt vesznek — meghalad­ja az ezret. A DVTK idei első elnök­ségi ülése végül bejelenté­seket hallgatott meg több szakosztály létesítményhely­zetéről és egyéb problémái­ról. pressen című lapnak adott interjújukban elmondották, hogy a válásuk után is együtt énekelnek az együt­tesben. lését a határozat azzal indo­kolja, hogy fedezni kellett a termelés, a szállítás és a forgalmazás megnövekedett költségeit, különösen pedig az elektromos energia 25 százalékkal, a tüzelőanyag 62 százalékkal, az élesztő 23 szá­zalékkal és a víz 25 százalék­kal történő megdrágulását. A fehér kenyér kilogram­monkénti új ára 7,60 dinár, a félbarnáé 6,70 és a barna kenyéré 5,80 dinár. Megadták magukat a géprablók A libanoni síita szekta re­pülőgéprabló tagjai, amelyek egy Boeing—707-es utasszál­lító gépet térítettek el, mi­után hiába próbáltak Cipru­son leszállási engedélyt kap­ni, visszairányították a gé­pet Bejrutba, ahol hosszas tárgyalások után megadták magukat. Az utasok vala­mennyien épségben szálltak ki a gépből. Mint utólag ki­tűnt, az elrablók hatan vol­tak. í| / *j '6 külföld SZÓFIA. Leonyid Bre$s- nyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Élnökségének elnöke tegnap este Szófiában vacso­rát adott Todor Zsivkovnak, a BKP KB első titkárának, a Bolgár Államtanács elnö­kének tiszteletére. A vacso­rán jelen volt Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, valamint a bolgár párt- és állami vezetés több kiemel­kedő személyisége. A rendkí­vül szívélyes légkörben le­zajlott vacsorán Leonyid Brezsnyev és Todor Zsivkov mondott pohárköszöntőt. KÖLN. Két volt SS-tiszt háborús bűnös pere kezdő­dött meg tegnap Kölnben. Martin Parz és Ernst Kari Misling, volt SS-tiszteket az­zal vádolják, hogy 1944 au­gusztusában több mint ötszáz foglyot végeztettek ki egy varsói börtönben. LONDON. Callaghan mun­káspárti kormánya tegnap a késő esti órákban parlamenti csatát nyert az ellenzéki konzervatív párttal szemben, amely a sztrájkhelyzetről szóló kiélesedett vita kereté­ben határozati . javaslatot nyújtott be, látszólag eljárá­si formához folyamodva „a ház elnapolására”. Az éjjeli szavazáson az alsóház 301 szavazattal 277 ellenében utasította el a javaslatot. El­fogadása ugyan nem vezetett volna a kormány bukásához, de igen megnehezítette volna a helyzetét a bizalmatlanság ilyen formájú kimondása miatt, lévén az elnapolás ér­telme, hogy a kormány kép­telen a problémákat megol­dani. MADRID. A szovjet kor­mány meghívására ma a Szovjetunióba utazik Marce, lino Oreja Afuirre spanyol külügyminiszter. Oreja uta­zása — amelyre csaknem pontosan két évvel a diplo­máciai kapcsolatok 1977. feb­ruár 10-én történt helyreál­lítása után kerül sor — az első látogatás, amelyet egy spanyol külügyminiszter a Szovjetunióban tesz. RÓMA. Tegnap közzétet­ték az Andreotti-kormány hároméves gazdasági tervét, amelyet a múlt héten hagy­tak jóvá. A könyv vastagságú dokumentum fő mondaniva­lója abban foglalható össze, hogy az elkövetkező három évben lényegében befagyasz­tanák a munkabéreket — csak az infláció mértékében hajtanának végre bérkorrek­ciót —, ezzel meggyorsítanák a tőkefelhalmozást és fellen­dítenék a beruházásokat. KOPPENHÁGA. Anker Jor­gensen dán miniszterelnök rövid idő leforgása alatt két névtelen levelet is kapott, azzal a fenyegetéssel, hogy ha nbm fizet 10 millió koronát (mintegy 2 millió dollárt) bombamerényletet követnek el ellene. Jörgen- sennek az első zsaroló leve­let még tavaly decemberben, a másodikat pedig pénteken kézbesítette a posta, s ami különösen rrteglepő: magán­lakásának címére. Ez a kö­rülmény a zsaroló meglehe­tősén jó helyzetismeretéről tanúskodik. TEHERÁN. Felakasztva ta­lálták otthonában az Iránban működő amerikai katonai ta­nácsadók főnökét, Arthur Heinhott ezredest — adta hí_ rül tegnap esti számában az Ettalaat című teheráni lap. Vizsgálat indult annak meg­állapítására, vajon öngyilkos lett-e az amerikai tiszt, vagy merénylet áldozatául esett. DELI HIRLAP; — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség:* Miskolc, Bajcsy-Zslllnszky út 15. 3527 Postacím: Miskolc 3501 Pf : 39 Telefonközpont: 36-182, 16-672 35-380 Titkárság: 18-223; belpolitika) rovat: 18-224: várospolitika 18-225: kultúrpolltiu a: 18-226: sp-rttovat: !8-222: levelezés: 18-221. — Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527 Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 179. — Felelős kiadö: VERÉS MIHALV. Telefon: 36-131 — Hirdetésfelvétel: Miskolc Széchenyi út 15—17.. 3525 Telefon: 16-213. • Terjeszti: a Magyar Posta Kt-phatő: a hlr- tapárusokná’ Előfi-ethető: a hirlapkézbesltfi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 20 forint. — Index: 25 951 — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Felelős vezető' KILIÁN BÉLA. — ISSN 0133-0203. Válik az ABBA egyik házaspárja Emelték a kenyér árát Belgrádban

Next

/
Oldalképek
Tartalom