Déli Hírlap, 1979. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-02 / 1. szám
Az új esztendő első bélyegei Szép bélyegekkel, s mindjárt festménysorozattal és blokkal indítja 1979. évi kiadási programját a posta. Albrecht Dürer halálának 450. évfordulója alkalmából festményeit ábrázoló 7 értékből — 40 és 60 fillér, valamint 1. 2, 3. 4 és 5 forint — álló bélyegsorozat és 20 forintos blokk kerül forgalomba január 8-án. A bélyegeket — amelyek keretrajzait Cziglényi Ádám grafikusművész készítette — többszínű mélynyomással, a blokkot több színű ofszetnyomással az Állami Nyomdában gyártották. Az új bélyegblokkot 1979. május 31-ig. a sorozat bélyegeit december 31-ig árusítja a posta. % A kilátó alatt. ■i (Solymos László felvétele) Szolgáltatók felelőssége Beszélgetés Fabók Zoltánnal, a HVDSZ főtitkárával Városunkban járt Fabók Zoltán, a SZOT Elnökségének tagja, a Helyiipari és Városgazdálkodási Dolgozók Szakszervezetének főtitkára. Megragadtuk az alkalmat, s arra kértük, éltékelje, hogyan teljesültek a HVDSZ 1978. évi célkitűzései, s mit tervez jövőre a kommunális, szolgáltató, helyiipari és városgazdálkodási üzemeket, vállalatokat, ipari szövetkezeteket irányító ágazati szak- szervezet. ..— Szakszervezetünk és tagsága f978-ban is eredményesen tevékenykedett szakszervezetünk VII. kongresszusa, a párt XI. kongresszusa határozatainak megvalósításáért, Értékeltük mi is, hogy hol tartunk az V. ötéves terv időarányos megvalósításával, megjelöltük a hátralevő időszak legfontosabb tennivalóit. Terveink döntő többségben megvalósultak, sok vonatkozásban túlteljesítésről beszélhetünk. Mégis, bátran szólunk a fogyatékosságokról is, hiszen csak ezek felszámolásával léphetünk előbbre. A recept tulajdonképpen a régi: hatékonyabban kell dolgoznunk jobb minőségű munkát kell végeznünk. Ebbe beletartozik a termékszerkezet korszerűsítése, a munka jobb megszervezése, . a takarékosabb gazdálkodás. Ma már azonban vajmi kevés, ha csak emlegetjük ezeket a tényezőket, ha csak hivatkozunk rájuk, ha csak határozatokat hozunk. Tenni kell értük, mert ez az egyetlen kulcs fejlődésünk biztosításához. — Hogyan váltható mindez aprópénzre a HVDSZ vállalatainál, például itt, Borsodban? — Nálunk is csak jobb minőségű, hatékonyabb munkával, több szorgalommal, nagyobb fegyelemmel. Erre ösztönöznek az új szabályozók is, amelyek ugyan most bennünket nem érintenek olyan szigorúan, mint az ipari vállalatokat. Nekünk egy percre sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy tagságunk mintegy kétharmada a szolgáltatásban dolgozik, naponta aktív kapcsolatban van a lakossággal. A róssz munka itt különösen megbosszulhatja magát. Ez vonatkozik tanácsi ipari vállalatainkra is. Ezek a vállalatok 1978, ban például teljesítettték ugyan feladataikat, időarányosan középtávú terveiket is, ám mégis jogos kritika érti; őket amiatt, hogy nem tudtak megfelelő választékról gondoskodni. — Szólt arról, hogy a szabályozók változása nemigen érinti a HVDSZ vállalatait, ám ezen a területen is csökken majd az állami támogatás. A Miskolci Kertészeti vállalatnál viszont tapasztalhatta, hogy a város e fontos szolgáltató üzeme támogatás nélkül képtelen lesz megbirkózni feladataival... — Sajnos, vannak ilyen nehéz helyzetben levő vállalataink, mint a miskolci kertészek, akik súlj'os forgóalapgondokkal küzdenek. Biztos vagyok.azonban abban,hogy indokolt esetben továbbra is kaphatnak vállalatok állami támogatást. A Miskolci Kertészeti Vállalat ügyében még az új év első napjaiban fontos tanácskozások kezdődnek a HVDSZ, a tanács, a PM és az EVM között. • Őszintén remélem a megnyugtató megoldás megtalálását. — Milyen feladatok várnak a HVDSZ-re, szervezeteire, tagságára 1979-ben, illetve az ötéves terv hátralevő idejében? — Azon leszünk, hogy a feladatokat maradéktalanul teljesítsük, Étihez a HVDSZ szervezetei minden segítséget megadnak a vállalatok, üzemek gazdasági vezetőinek. Fontosnak tartjuk a vezetés színvonalának emelését. Ehhez a hatás- és jogkörök biztosítva vannak, csak élni kell velük. Szakszervezeteinknek a jövőben még határozottabban kell .élni jogaikkal. Jobban ki kell használnunk az üzemi demokrácia meglevő fórumait. Megkezdjük a felkészülést az 1980. évi szakszervezeti kongresz- szusra, amely segít továbbfejleszteni az üzemi demokráciát: tovább növekszik a bizalmiak szerepe, ami még egyértelműbbé teszi majd a munkások számára a hatalom gyakorlását. Növekszik az elkövetkező időszakban a szolgáltatások szerepe is, hiszen egyre bővül a vízhálózat, egyre több a háztartási gép, berendezés, autó, egyre több lakást kell felújítani, és így tovább. Mindez nagyobb felelősséget ró ránk is. Azt kívánom a HVDSZ miskolci —borsodi tagságának, hogy a nagyobb követelményeknek sikerrel feleljenek meg. (nvikes) Ha a paci kiöregszik... Hízott lovak, exportra Ki gondolná, hogy a mi sokféle tájú és változatos jellegű megyénkben olyan érdekes foglalkozást is űznek, mint — a lóhizlalás? Méghozzá nem is „szakmabeli” üzem, hanem különleges módon — az erdőgazdaság. De mindjárt érthetővé válik a dolog, ha figyelembe vesszük, hogy a Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság megyénk legnagyobb „lóigényes” vállalata, amelynek mintegy 200-as létszámú lóállománya van. Ugyanis a fakitermelés korszerű gépesítése mellett is égető szüksége van a gazdaságnak a lovakra, hiszen a Bükk és a Zempléni-hegység vadonéból csakis lóvontatással lehet a rakodókhoz elszállítani a kivágott rönköket. Idővel azonban a lovak is kiöregednek, elerótlenednek. s utána az erdőgazdaság egész területéről egy helyre kerülnek, éspedig a Sátoral- jaú hely határában levő Rózsa-tanyai telepre. Itt jóféle szálas és még több abraktakarmánnyal 6—8 má- zsányira felhizlalják, majd — mivel nálunk a lóhúsnak nincs keletje — Sárospatakon bevagonírozzák őket. Évente ugyanis az erdőgazdaság 200 —250 mázsa hízott lovat exportál Olaszországba. Idehaza szinte fillérekért kellene elkótyavetyélni a kiöregedett. sovány „gebéket”, az olasz konyháknak eladott hízott lovak viszont kilónként 30 forintnak megfelelő összeget hoznak az erdőgazdaság „konyhájára”, méghozzá — devizában ■ >. Automatikus fíhergyártó Üj, nagy teljesítményű gépeket szereltek az év utolsó napjaiban a Pécsi Dohánygyárban. Az egyik, kombinált filtergyártó szinte teljesen automatikusan, egy műszak alatt 830 ezer fi 1- terrudat készít, s ezzel növelhetik a közkedvelt multifilteres cigaretták részarányát. A berendezés érdekessége, hogy á filterrúd vastagságát önműködően állítja. a selejtet kiválasztja. Ismétlődő hiba esetén a gép leáll. A hozzá tartozó porelszívó. porülepítő óvja a dolgozók egészségét. A másik gépújdonság a cigaretta- gyártó gépsor, amely érzékelőjével minőségvizsgálatot is folytat: a hibás terméket kiemeli. A zajszintje ötödével kisebb, mint a régebbi berendezéseké. Egy fiú, egy lány ÁB-bébik Az új esztendő első órájában országszerte 14 magyar állampolgár — vidéken 12. a fővárosban 2, 8 lány és 6 fiú — született. Az Állami Biztosító központjában a hajnali 2 óra után megtartott sorsoláson döntötték el: ki lesz az az első kettő, aki a 20 ezer forintos ajándék életbiztosítási kötvényt kapja. A fővárosi ÁB-bébi Potyó Krisztián lett, aki 0 óra 2 perckor a Csepeli Kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályán jött a világra, 3,60 kg súllyal. A csecsemő édesanyjának tegnap délelőtt dr. Ko- moróczy Ipán, az Állami Biztosító képviselője virágcsokor és a jándékkosár kíséretében adta át a biztosító újévi ajándékát, a díszes életbiztosítási kötvényt. , Az újév első vidéki újszülöttét, Németh Tímeát — aki éjfél után háromnegyed órával jött a világra, a székes- fehérvári megyéi kórházban — ma köszöntik hasonló ajándékkal. Csak ülünk a mosokonvhában... Ha a népgazdaság egyensúlyi helyzetéről, pontosabban ennek az egyensúlynak az elvesztéséről hallunk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az ilyen bonyolult és egzakt dolgok szolid, ámde választékos eleganciával öltözködő minisztériumi főosztályvezetők, világmegváltásra készülő kutatómérnökök, no és legfeljebb a tv-híradóból ismerős, ismeretlen rendeltetésű, de jól fényképezhető automata gépsor mellett sétáló fehérköpenyesek magánügyei. Ennek a sajnálatos félreértésnek a tisztázásához járult hozzá az a riport, amely a rádió egyik legutóbbi 168 óra c. adásában egy pécsi mosókonyhában napok óta munkára, bécsi fehérre váró festőkkel készült. A Brecht- tandrámákra emlékeztető sztori kiválóan illusztrálja, hogyan mutatkoznak meg a valóságban — a nevezett mosókonyhában — napjaink gyakran emlegetett-koptatott kulcsszavai: a munkaerkölcs, a szabályozórendszer és az (üzemi) demokrácia. Munkaerkölcs. Milyenek nálunk a munkások? Sikert sikerre halmozó hősei a termelésnek, vagy lógósok? Ezek a pécsi festő-szakmunkások — s általában a munkások, általában mindnyájan — érdekeit igen racionálisan felfogó emberek. Nfem kétséges számukra, hogy a munka a boldogulás alapja, ezért vállalnak munkát, s bár el tudom képzelni, hogy falszappanozás helyett szívesebben horgásznának, végeredményben szeretnék minél gyorsabban kifesteni ezt a mosókonyhát. De nincs bécsi fehér, ezért nem tudnak dolgozni. Mit tesz ilyenkor a valóságos racionális munkás? Sürgeti az anyagot egyszer, sürgeti kétszer, ötször, bosszankodik, káromkodik, aztán beletörődik és megszokja. Megszokja a lógást, és megszokja a gondolatot, hogy a nem túl nagy fizetés pusztán a jelenlétéért is jár, s ahhoz, hogy családját egy általa kívánatosnak tartott színvonalon eltarthassa, munka után „igazi” munkát vállal. Ott aztán dolgozik ina- szakadtáig. Szabályozórendszer. A festők azért nem kapnak napok óta bécsi fehéret, mert a raktár — év vége közeledtén — minimumra akarja csökkenteni a készletet, s nem szerzett be anyagokat. Miért kell csökkenteni a készletet? Mert a túl nagy készlet a leltározáskor a szabályozórendszer ide vonatkozó passzusai szerint anyagi hátrány a vállalat számára. Kérdés, hogy ezt akarta-e elérni a gazdasági szabályozás? Természetesen nem, hiszen épp a racionális gazdálkodásra, ésszerű készletgazdálkodásra való késztetés az effajta megkötések indoka. Valami nem stimmel. Mégpedig az, hogy a gazdasági szabályozás nem számol, nem számolhat a tunyasággal, szellemi restséggel, előre nem látással, amely az évközi, gyakran teljesen indokolatlan raktárduzzasztást próbálja ellensúlyozni. Nem számolhat továbbá azzal, hogy a vállalat, az anyaggazdálkodás, raktár, művezető stb. nem számol az effajta tűzoltómunka anyagi és erkölcsi következményeivel. A szabályozórendszer legnagyobb „fogyatékossága”, hogy hallgatólagosan feltételezi: vállalataink működésében (vezetésében) már túlsúlyba jutottak a céltudatos, viszonylag hosszú távú, a vállalat alapító okiratában lefektetett céloknak megfelelő döntések. (Üzemi) demokrácia. A festők és a riporter mosókonyhai beszélgetésének persze folytatása lett. Órák alatt megjött a bécsi fehér, majd másnap reggel hívatták a festőket a központba, és ott jegyzőköny-. vet vettek fel az újságíróval folytatott beszélgetésükről. A rruirfka nélkül lézengő festők érdekeit elsődlegesen közvetlen felettesüknek, illetve a szakszervezetnek kellett volna képviselni. Hisz — ez utóbbi, érdekvédelmi célra létrehozott szervezetnek ezt kötelessége tudni — a Munka Törvény- könyve kötelezi a vállalatot, hogy dolgozóját munkával lássa el. A szakszervezetnek kellett volna megvédeni a festőket a másnapi, ismételten jogsértő jegyzőkönyvezéstől is, hiszen nem vonható felelősségre az a dolgozó, aki egy újságírónak beszámol aynyilvánvalóan sem állami, sem vállalati titkokat nem rejtő mosókonyhafestés akadályairól. Kicsit talán hosszúra, kicsit didaktikusra is sikerült ez a fejtegetés. Pécs messze van, mondhatják önök, s egyébként is már kifestették azt a bizonyos mosókonyhát. Most mondjam azt, hogy itt is vannak mosókonyhák? PUSZTAI ÉVA w Uj státusszimbólum A gazdag nyugati polgár — ha ad magára — manapság nem hatalmas „álomkocsit’’ vásárol. Az új státusszimbólum látszólag nem hivalkodó, csak a beavatottak ismerik fel. Szolid méretű kis kocsi, de belül minden kényelemmel — például rádiótelefonnal — fel van szerelve, és ami a legfontosabb: páncélozott. A golyóálló ablakok és az acéllemezzel megerősített karosszéria, mindennél ékesebben bizonyítja, hogy a tulajdonos fontos, gazdag ember. Olyan, akit megtámadhatnak a gengszterek, vagy a terroristák. Nálunk — szerencsére — nincs szükség páncélozott járművekre, de eznem jelenti, hogy újgazdagék nem igyekeznek lépést tartani a divattal, és nem törik a fejüket újabb és újabb státusszimbólumokon. Kocsija, garázsa, víkendháza már sok mindenkinek van, s ha mindehhez még egy szépen bodorított ölebet is vásárol a hivalkodó, még mindig nem biztos, hogy kiemelkedik a többi közül. Ám az emberi elme találékony, különösen ha a jómód tárgyi bizonyítékait kell előteremteni, örömmel jelenthetem, hogy új státusszimbólum született. Én megelégszem a felfedezőnek járó elismeréssel, sem anyagi, sem erkölcsi honoráriumot nem várok azoktól, akik e cikk elolvasása után elrohannak az üzletbe, és megvásárolják Európa nagyméretű térképét. Mert ez a legfontosabb. Ez válhat a jólét szimbólumává — némi kiegészítéssel. De, hogy az elején kezdjem.. . Néhány napja egy fiatal, de jól kereső házaspárnál vendégeskedtem. A szépen berendezett lakás étkezőkonyhá jában terített a háziasz- szony, és — mint utóbb kiderült, nem véletlenül — ügyelt rá, hogy arra a székre üljek, mellyel szemben a falon Európa nagyméretű, színes térképe függött. A térképen filctollal húzott színes vonalak kötötték ösz- sze hazánkat, pontosabban: szűkebb pátriájukat a távoli tájakkal. A színes pókháló besző tie az NSZK-t, Svájcot, Olasz- és Franciaországot, felkapaszkodott a skandináv államok csipkés partszegélyére, aztán lefutott az égszínkék Földközi-tenger mellé. Ha fel nem ismerem, hogy miről van szó, útbaigazít a térkép alá kasírozott magyarázó szöveg. Leolvashattam róla, hogy az utóbbi 6—8 évben — dátum és útirány szerint — hol töltötték nyári szabadságukat. És, hogy a rengeteg utazas sem ingatta meg vendéglátóim anyagi bázisát, azt jelezte az egyelőre csak grafitceruzával, vékonyan behúzott vonal, melynek végpontja Görögország, illetve Athén. Semmi kétség, 1979 nyarán ide is „leruccannak”. Tudtam, hogy illene megcsodálni a térképet, és rákérdezni — illő tisztelettel — az utazásokra. De rossz májam, netán az irigység, vagy mind a kettő, visszatartott ettől. Azt hiszem, nem vették jó néven, lmmel- ámmal válaszolgattak — más irányú — kérdéseimre, s nem kétséges, hogy holt tőkének tekintették a belém táplált whisky, pezsgő és sült árát. Módjával fogyasztottam, hogy ne bosszankodjanak túlságosán, és hogy kisegítsem a kátyúból társalgásunk rozoga kocsiját, megkérdeztem, kint éi-e még a tanyán, s hogy van mostanában a férj nagyapja. Gjizrek- korunkban sokat vendégeskedtünk nála, és mindmáig szép emlékeim közé tartoznak az akácerdölckel tarkázott pusztán, a lovak, tehenek, birkák mellett töltött napok. Kérdésemre meglehetősen bizonytalan választ kaptam. Valami olyasmit, hogy a nagypapa még mindig kint lakik, most már tsz- nyugdijas, és bizonyára jól van, mert — mint minden évben — most is küldött nekik karácsonyra egy kis „hazait”. Ok azonban már évek óta nem látták, mert: „Sajnos, öregem, te is tudod, hogy ebben a rohanó világban, a mindennapi hajszában arra sem tud időt szakítani az ember, hogy meglátogassa szeretteit.”. (beket)
