Déli Hírlap, 1979. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1979-01-30 / 25. szám

Vita a rendezési tervről Tegnap délelőtt a városi tanács építési és közlekedési osztálya széles körű vitára bocsátotta az ÉSZAKTEKV által készített belvárosi vá­rosközponti rendezési prog­ramtervtervezetet. Az értekezlet meghívotta­it — akik között ott voltak a városi pártbizottság, az NME, az SZMT, a nagyüze­mek, a megyei és a városi tanács, a KPM, a KÖJÁL, a HNF, az MTESZ, a TIT, a területen működő és a te­rület rendezésében érdekelt vállalatok képviselői —, vala­mint a belváros tanácstagja­it és Kolláth Sándort, a vá­rosi pártbizottság titkárát dr. Horváth Béla, városi fő­építész köszöntötte. Eddig négy országos terv- pályázat témája volt Miskolc belvárosa központjának ren­dezése (1963, 1967, 1972 és 1976), illetve közlekedésének megoldása. A négy közül döntő jelentőségű volt az 1976-os. Azóta érik, készül a nagyszabású program, amely­nek végleges változatához most egy szélesebb körű fó­rum — a sok-sok meghívott — véleményét is kikérték. Január 31-ig van még lehe­tőség — mondotta dr. Hor­váth Béla —, hogy írásban, vagy szóban 'kifejthessék vé­leményüket azok, akiket er­re felkértek. XI. ÉVFOLYAM, 25. SZÁM 1979. JANUÁR 30., KEDD BRR: 80 FILLÉR Gyenes András kongói látogatása MSZMP-köz!emánv A Kongói Munkapárt Központi Bizottságának meg­hívására január 25—28-a kö­zött látogatást tett a Kongói Népi Köztársaságban a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége. Gyenes András­nak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának vezeté­sével. A küldöttség találkozott Denis Sassou-Nguessoval, a Kongói Munkapárt katonai bizottságának első elnökhe­lyettesével. Megbeszéléseket folytatott Jean-Pierre Thys- tere-Tcicayaval, a Kongói Munkapárt külügyi osztá­lyának vezetőjével, a kongói párt és kormány más ma­gas rangú képviselőivel. A delegáció látogatást tett ipari - és mezőgazdasági létesítmé­nyekben, kulturális intézmé­nyekben. A tárgyalások a barátság és a kölcsönös megértés szellemében zajlottak le. A felek a megbeszélések során tájékoztatták egymást párt­jaik tevékenységéről, orszá­gaik helyzetéről és áttekin­tették a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit. Teng találkozója Carterral Carter amerikai elnök hétfőn kormányfőnek kijáró formaságok között üdvözölte a Fehér Házban Teng Hsziao- ping kínai miniszterelnök­helyettest. A Fehér Ház körül több­ezres tömeg tüntetett Teng ellen, a fogadtatási ünnep­ségről is kiáltozó tüntetőket kellett a rendőrségnek eltá- volítania. Teng hivatalos fehér házi fogadtatásán a kormányfő­nek kijáró 19 díszlövés dör­dült el, majd Carter elnök mondott beszédet. Carter hangoztatta, hogy az Egye­sült Államoknak milyen je­lentős érdekei fűződnek Ázsiához, a csendes-óceáni térséghez, majd az amerikai —kínai kereskedelmi, kultu­rális, tudományos kapcsola­tok jelentőségéről beszélt. Ezután aláhúzta: „Megértés­re, türelemre és állhatatos­ságra” van szükség, hogy az új kapcsolatok fennmarad­hassanak. A két ország tör­ténelme, politikai, gazdasági rendszere nagymértékben el­térő, „nincsenek illúzióink a különbségeket illetően” — mondotta az amerikai elnök. Teng Hsziao-ping méltatta Carter „széles látókörű” dön­tését és „kulcsszerepét” a normalizálásban. Teng a szo­kásos pekingi hangvétellel ar­ról beszélt, hogy „a háborút előkészítő erők láthatóan nö­vekednek”. A megfogalma­zást nyilvánvalóan a Szov­jetunióra értette. A pekingi vezető szerint, a kínai—ame­rikai együttműködés mesz- szemenően befolyásolhatja a világhelyzetet, „kötelességünk együttműködni” a (Teng meg­fogalmazta) veszély — értsd: a Szovjetunió — ellen. A Fehér Ház szóvivője nem kívánt érdemi tájékoztatást adni Teng Hsziao-ping és Carter elnök tegnapi első, másfélórás tárgyalásáról. Jody Powell nem óhajtott válaszolni a kérdésekre, így nem kívánt foglalkozni a „Newsweek” magazin aznap nyilvánosságra került értesü­lésével sem, amely szerint Kína Vietnam elleni katonai lépésekre készül. Az amerikai kormányforrásra hivatkozó értesülés szerint, a kínai tá­madással csak addig várnak, amíg befejeződik Teng ame­rikai látogatása. Ugyancsak kitért a szóvi­vő más kérdések elől: vajon azért nem adnak ki közös közleményt Teng tárgyalásai­ról, mert az amerikai fél nem egyezhet bele szovjetellenes kitételekbe? Figyelemre méltónak nevez­te a moszkvai televízió kom­mentátora hétfőn este azt a tényt, hogy Teng Hsziao- ping kínai miniszterelnök­helyettes éppen egy Brze- zinskinél adott — és az ere­deti tervben nem szereplő — ebéddel kezdte meg washin- toni látogatását. A kommen­tátor igazat adott azoknak a hírügynökségi jelentéseknek, amelyek szerint, az ebéden nyilvánvalóan a látogatás taktikai kérdéseinek megbe­széléséről volt szó, s Teng ehhez tanácsokat kaphatott Brzezinskitől, akivel már ko­rábban kapcsolatban állt. A kommentár képmutató­nak minősítette azt, hogy miközben Peking szerint a kapcsolatok megnyitása „a béke új korszakát” jelenti, ugyanakkor Kína katonai provokációra készül és csa­patösszevonásokat hajt végre Vietnam határán és más lé­pésekkel is nyíltan veszélyez­teti a világ békéjét. Teng Hsziao-ping kínai miniszterelnök-helyettes hét­főn délelőtt Carter amerikai elnökkel folytatott első meg­beszélése alkalmával meghí­vást adott át Cartemak, hogy megfelelő időben láto­gasson el Kínába — jelentet­te az Üj Kína hírügynökség. Ugyanakkor Teng, Hua Kuo- feng kínai pártelnök nevé­ben elfogadta Carter meghí­vását az Egyesült Államok­ba. Carter lesz a harmadik amerikai elnök, aki Nixon és Ford után, Kínába látogat. Hírügynökségi jelentések szerint Teng Hsziao-ping és Carter hétfőn délután (helyi idő), másodízben találkoztak és ezúttal 90 percig tartott a megbeszélés. Az eszmecserén később részt vett a két kül­ügyminiszter és ezenkívül csatlakozott Brzezinski, az amerikai elnök nemzetbizton­sági főtanácsadója. A tár­gyalásokról nem adtak ki közleményt £ Teng és Carter útban a Fehér Házba Ismét áradnak # Munkában a jégtörő hajó a Tiszán Az utóbbi napok rendkívül csapadékos és enyhe időjárá­sa jelentős mértékű olvadást eredményezett, s így az észak-magyarországi folyók vízgyűjtő területén igencsak megnőtt az utánpótlás. Ezt a helyzetet csak komplikálja, hogy a folyók egy részén vál­tozó vastagságú jégtakaró van, másutt pedig összetorlódott a jég. Ennek megfelelően a szo­kottnál is erősebb áradás ala­kult ki, s mind fenyegetőbb a belvizhelyzet is. Az Eszak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság vezető­je, Vezse Sándor ma reggel arról tájékoztatta lapunkat, hogy a vízgyűjtő területü­kön valamennyi folyó árad. A Tisza végig, az eddiginél erősebb áradást mutat, s ha­sonlóan magas a vízállás mellékfolyóin is. Záhonynál 24 óra alatt 34 centimétert, Tokajnál pedig 119 centimé­tert áradt a folyó. Erős az áradás a Bodrogon is, Fel- sőbereckinél a tegnapi 512 centiméterrel szemben ma reggel 635 centimétert mu­tattak a vízmércék. A Sa­jón Sajópüspökinél 142 cen­timéterrel mértek magasabb értéket ma reggel, mint teg­nap. Igen intenzív az árhullám a Tisza felső szakaszán, ahol az igazgatóság jégtörő hajói és jégrobbantó járőrei a To­kaj fölötti szakasz jégtorla­szainak megbontását végzik. A legnagyobb gondot az okozza, hogy mintegy 17 ki­lométer hosszúságban, 50— 250 centiméter vastagságban torlódott össze a jég. A Hernádon 70 kilométer hosz- szúságban, 20—22 centiméter vastagságú, míg a Tárnán a torkolat fölött 15 kilométer hosszúságban, 15—20 centi­méter vastagságú összefüggő jégréteg volt. Szombat reg­gel óta 5 jégtörő hajó végzi éjt nappallá téve a jég meg­bontását. Az előrejelzések szerint a Bodrogon az eddig észlelt maximális vízszintet elérő vízállás kialakulásával szá­molhatnak a védekezés irá­nyítói. Még nem teljesen tisztázott a Sajó vízrendsze­rének árvízi helyzete, azt viszont már most tudni, hogy itt is tartós és magas árhul­lám alakul ki. A vízállásoknak megfelelően ma' reggel nyolc órakor, a hid- rometeorológiai helyzetet figye­lembe véve, újabb készültséget rendeltek el, így a jelen pilla­natban a következő a helyzet a vízgyűjtő terület folyóin: a Ti­szán Vencsellő és Zemplénagárd között II. fokú, Tokaj és Inér- hát között I. fokú készültség vigyázza a gátakat. A Bodrogon az országhatártól Vencsellőig III. fokú készültség van érvény­ben. Ugyancsak III. fokú a ké­szültség a Sajó országhatár és Mucsony közötti szakaszán, míg innen Felsőzsolcáig I. fokú a készültség. A Taktán Szerencs és Kesznyéten között II. fokú, míg Kesznyétentől Inérhátig I. fokú készültség vigyázza a gá­takat. Harmadfokú a készültség a Heves megyei Tárná teljes szakaszának gátjain. A csapadékos időjárás követ­keztében a kisvizű patakokban is jelentős árhullámok alakultak ki. A reggeli jelzések szerint el­öntést okozott a Szerencs-patak, amely Szerencs felett több he­lyen átlépte a gátakat. A leg­súlyosabb a helyzet a Hangony, a Hódos és az Uraj patakok ki­öntése következtében ózd tér­ségében. Itt a tanács több száz lakás kiürítésére intézkedett. A munkák műszaki irányítására vízügyi szakértőt rendelt ki az igazgatóság. Súlyosbodik a hely­zet a Bódva völgyében, ahol a rakacai víztározó 100 százalékos telítettségű, s a nagy beömlő vízhozam miatt a vészárapasz­tót is üzembe kellett helyezni. A Szinván levonuló árhullám a felső, rendezetlen szakaszokon több helyen elöntötte az utat. Elsősorban a külterületeken, a megye több patakja — például a Harangod, a Gilip — kiöntött. Lényegesen rosszabbodott — a csapadékos időjárás következté­ben — az elmúlt 24 órában az észak-magyarországi belvízhely­zet. A felmérések alapján az el­öntött terület nagysága megha­ladja a 12 ezer hektárt. A bel­vízi főcsatornák vizét éjjel-nap­pal 14 szivattyútelep, illetve szivattyúállás emelte át a be­fogadókba. Az átemelt vízmeny- nyiség eléri az egymillió 500 ezer köbmétert. Az elmúlt 24 órában 496 vízügyi dolgozó végzett vé­dekezési munkálatokat a gá­takon, munkájukat 42 gép­jármű és munkagép segítet­te. Baktiar az időt húzza Súlyos összetűzések Iránban Tegnap a délelőtti órák­ban az iráni fővárosban újabb kormányellenes meg­mozdulásra került sor a va­sárnapi véres összetűzések színhelyén és annak környé­kén- A Khomeinit éltető tüntetők elbarikádozták ma­gukat, s mielőtt a rendfenn­tartó erők a helyszínre ér­keztek volna, felgyújtottak több szórakozóhelyet. Délután már lángokban állt a nyilvánosházakkal és alkoholt is felszolgáló étter­mekkel teli úgynevezett új­város, Teherán egyik negye­de. A megmozdulások szín­helyét a katonaság és a rend­őrség rohamegységei vették körül és súlyos összetűzésre került sor a tüntetők és a fegyveres erők alakulatai kö­zött. Khomeini ajatollah ismét elhalasztotta tegnapra terve­zett hazautazását, mert az iráni hatóságok továbbra is zárva tartják Teherán nem­zetközi repülőterét — közöl­te az iráni vallási-politikai vezető egyik tanácsadója hét­főn este. Miközben Teherán már valóságos csatatérré vált, Sapur Baktiar minisz­terelnök tovább folytatja idő­húzását: tegnap reggel tar­tott sajtóértekezletén le­mondta előző nap bejelentett párizsi útját és leszögezte, hogy hivatalában marad. A katonaság tegnap is tü­zet nyitott a tüntetőkre, az áldozatok számáról még nem ! érkezett jelentés. A vasárna­pi tüntetéseken a hivatalos jelentések szerint is negyve­nen meghaltak. A tüntetések vérbe fojtá­sáért Baktiar „felforgató ele­meket” próbált felelőssé ten­ni. Jelek szerint célja még mindig Khomeini hazatérté­nek elodázása, és bár szavak­ban késznek mutatkozik a síita főpap fogadására, biz­tonsági okokra hivatkozva, gyakorlatilag meghiúsította Khomeini elindulását. A re­pülőtér megnyitását tegnapra ígérték, de a légi kikötő este még mindig zárva volt. Tudományos tanácskozás Nyíregyházán Nyíregyházán tegnap be­fejeződött a Magyar Tudo­mányos Akadémia és az Ok­tatási Minisztérium bizottsá­gának tanácskozása- A Bes­senyei György Tanárképző Főiskolán szombaton kezdő­dött háromnapos ülésszakon a műveltség hatékonyabb át­adását segítő kutatások, kí­sérletek megszervezésével, az iskolarendszer távlati fej­lesztésének társadalompoliti­kai kérdéseivel, és a peda­gógusképzés problémáival foglalkoztak a többi között. Az ülés. zak tegnapi záró­napján részt vett Polinszky Károly oktatási miniszter és Szentógothai János, az MTA elnöke is. Eső9 havas eső Változóan felhős idő j^sz, elszórtan hav^s esővel, nó- záporral. Az élénk észak- nyugati, északi szél mérsc^ lődik és változó irányú lesz. A legmagasabb nappali hő­mérséklet plusz 1—plusz 6 fok között várható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom