Déli Hírlap, 1979. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-29 / 24. szám
Szűkös lehetőségek, szomorú tények A vizuális nevelés műhelyei Nincs olyan szülő, akit ne ejtett volna bámulatba kisgyerekének gazdag fantáziája, Kos- suth-díjas grafikusművészünk legszívesebben a gyermekrajzokat zsűrizi. Egy-egy kiállításra, amelyet a gyerekek rajzlapjaiból rendeztek, sokáig emlékszünk, és mindig megdöbbenünk, milyen biztosan bánik ceruzával, festékkel az óvodás. Büszkék vagyunk fogékonyságára, és még irigyek is arra a természetes egyszerűségre, ahogy a világot birtokba veszi, környezete üzenetét megérti és újrafogalmazza. Mindennél már csak azt szeretnénk jobban, ha érzékenységét megőrizné, természetes igénye maradna a szép. Ezzel szemben keressük a kiállítótermek hiányzó fiatal és felnőtt közönségét, és még az sem túlságosan megnyugtató, hogy a leghivatottabb szakemberek ugyanezt teszik. A keresés, pontosabban az útkeresés jegyében rendezte a Herman Ottó Múzeum Képtára az elmúlt hetekben A vizuális nevelés műhelyei című kiállítást, és ehhez kapcsolódott a múlt hét végén tartott előadás és vita. Talán illusztrálja a téma fontosságát, hogy a múzeum nagytermébe alig lehetett beférni, aktualitását pedig, hogy mindenki eljött Miskolcra, aki országos szinten szólhat bele a következő generációk vizuális nevelésének, kultúrájának feladataiba. Előadást Balogh Jenő festőművész, a Képzőművészeti Főiskola tanszékvezető egyetemi tanára tartott, és felszólalt Németh Lajos, a Magyar Tudományos Akadémia vizuális kultúrakutatő bizottságának elnöke is. A Balogh Jenő által vezetett Vizuális Nevelés tanszék nevében is benne van a feladata, és az általuk összeállított anyagot láthattuk a képtárban. Természetes, hogy az ankét résztvevői elsősorban fontos szakmai kérdéseket igyekeztek tisztázni. A bemutatóból is kiderült, az előadásban, beszélgetésben is elhangzott, hogy hosszú ideje már, hogy a vizuális nevelést nem azonosítjuk a rajztanítással. A fogalom latin eredetű jelzője (a video, látni igéből származik) is világosan megmutatja, hogy az embernek több a feladata, mint egyszerűen tudomásul venni a világot. A spontán kisgyermekkor után később tudatosan kell vennie a valóság üzenetéit, meg kell látnia szűkebb és tágabb környezetét. Az elmélettel nincs is semmi baj, csak a láttatás útjai nem simák, a lehetőségek szűkösek. A vizuális nevelés egyetlen bázisa az általános iskola, itt, ha alacsony óraszámban is, de tanítanak rajzot. A gimnáziumban már annyi sincs, hogy a főiskolát végző rajztanárok számára állást tudnának biztosítani, a más típusú középiskolába járó fiatalok vizuális nevelésével pedig intézményesen nem foglalkozunk Foglalkozunk ezzel szemben a vizuális kultúrával, és amíg rögzítjük, hogy ez a nevelést is magába foglaló tág fogalom, szomorú eredményre jutunk. Négy-ötmilliárdot költünk évente síremlékre — említette Németh Lajos tömegek ízlésének riasztó példáját, míg beszámolt a két évvel ezelőtt alakult akadémiai munkabizottság 1977-es országos felmérésének eredményéről. Elmondta azt is, hogy nem is annyira az összeg a baj, hanem riasztó, hogy szépérzékének fejlesztése címszó alatt a megrendelő a Kerepesi temetőbe jár; neki is olyan kell. A családi házat építő a szomszédokhoz hasonló vigasztalan formát választja, a városépítők és a környezetesztétika fogalma között kibékíthetetlennek látszik az ellentét. Ezzel szemben talán létrejön a fővárosban a vizuális kultúra háza, és négy általános iskola első osztályában folyik kísérlet arra, hogy a felnövekvő korosztályok már mást lássanak maguk körül. Csak remélhetjük, hogy a képtár kiállítása (a vizuális nevelés műhelyeit bemutató sorozatot egyébként folytatják) és a múlt heti véleménycsere adott ehhez valamit. (makai) Űttörővezetó'k városi konferenciája Iskola és mozgalom (Folytatás az 1. oldalról) A városi úttörőelnök a továbbiakban arról szólt: örvendetesen javultak a személyi feltételek, ez elsősorban a tudatosabb nevelői magatartásban, a folyamatosabb, rendszeresebb külső segítség- nyújtásban — KISZ. szocialista brigádok — nyilvánult meg. A jövőben azonban nagyobb súlyt kell fektetni a megfelelő káderutánpótlásra, s elő kell segíteni, hogy a kisdobosok és úttörők az elkövetkezendő időszakban egyre tartalmasabb közösségi életet éljenek. A beszámolót vita követte, amelyben I6-an kértek s kaptak szót. Rákosi Lászióné a Molnár Béla Ifjúsági és Üttörőház munkáját ismertette meg a jelenlevőkkel. Nem tévedés: ismertette; mert mint kiderült: az iskolák, úttörőcsapatok nem veszik igénybe a művelődési intézmény nyújtotta lehetőségeket. Károly Andrásáé a három miskolci kisegítő iskola szervezeti életéről adott képet, Vass Józsefné pedig arról szólt, hogyan segíthetik a pedagógus ÍCISZ-tagok az úttörőszervezet hatékonyabb munkáját. Vaszil Tiborné, a városi tanács művelődésügyi osztályának szakfelügyelője az iskola és a mozgalom még tartalmasabb együttműködéséért szállt síkra. A városi pártbizottság üdvözletét Kovács László tolmácsolta. Hangsúlyozta: a párt gyermekszervezetének mozgalmi munkája fejlődött, de tény: jelentős hiányosságok is tapasztalhatók. Az új úttörővezetőség feladata lesz, hogy mielőbb megtalálja e hiányosságok felszámolásának módját, s az eddiginél is eredményesebb, tartalmasabb közösségi életet biztosítsanak a leendő ifjúkommunistáknak. Sarlai Péterné a megyei úttörőelnökség véleményét tolmácsolva fejtette ki, hogy az a munka, amelyet a város pajtásai, kisdobosai végeztek, az előforduló negatívumok ellenére is jelentősek. Még több kell azonban ahhoz, hogy a gyermekek — épnén a nemzetközi gyermekév kapcsán — érezzék: olyan szervezethez tartoznak, amely a tartalmas munka lehetőségét teremti meg számukra az iskolán kívül is. A vita lezárása után a városi úttörő-konferencia megválasztotta a 5 tagú városi úttörővezetői tanácsot, s a 15 tagú úttörőelnökséget. A városi úttörőelnökség elnökévé Sipos Ferencnét, a Bársony János utcai iskola csapatvezetőjét. titkárává Kiss Máriát, a martintelepi iskola kisdobosvezetőjét választották. T. Z. Restaurálás után ismét Miskolcon Mándli” a múzeumban w Visszaérkezett a miskolci Herman Ottó Múzeumba annak a. XVII. századbeli viseletnek első. restaurált darabja. amely annak idején egy három-ötéves gyermeklány ruhadarabja, „mándli”- ja volt. A kávébarila brokátból készült állógalléros, rövid ujjú, elején ezüst gombokkal díszített, elöl-hátul sujtásokkal „kivert” kabátka a korabeli miskolci gazdag polgárság viseletébe nyújt betekintést. A múzeum munkatársai azt is megállapították, hogy a ruhák anyagát annak idején görög kereskedőktől vásárolták. A Miskolci Szimfonikusok hangversenye A Miskolci Szimfonikus Zenekart ma este a népszerű NDK-beli karmester, Volker Schmidt-Gertenbach dirigálja, s közreműködik a Magyar Állami Operaház magánénekese, Miller Lajos is. Az érdeklődők Mozart D- dúr (Párizsi) szimfóniáját, Mahler Egy vándorlegény dalait és Beethoven IV. szimfóniáját hallgathatják meg a Miskolci Nemzeti Színházban este fél nyolckor kezdődő hangversenyen. apróhirdetés VESZEK! Mindenféle ágytollat! Magas áron! Házhoz megyek! Címfelvétel: 38-859. 3^ Ember, kutyával (Feledy Gyula rajza) Köznevelés A Magyar Tudományos Akadémia és az Oktatási Minisztérium köznevelési bizottsága szombattól három napon át Nyíregyházán, a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán tartja kibővített ülését. A tanácskozás megnyitóján Knopp András, oktatási miniszterhelyettes tartott bevezető előadást „Az iskola- szerkezet távlati fejlesztésének társadalompolitikai kérdései” címmel. A bizottság tegnapi munkanapján áttekintette a pedagógusképzés és továbbképzés feladatait és megvitatta az urbanizáció szerepét a köznevelés tervezésében. A tanácskozás ma fejezi be munkáját. Cj jogászdoktorok Űj jogászdoktorokat avattak szombaton a szegedi egyetemek Dugonics téri épületének aulájában. A József Attila Tudományegyetem állam- és jogtudományi karán végzett 107 hallgató kapta meg diplomáját, közülük 29-en Summa cum laude minősítéssel végeztek. A költő másik oldala Jevtusenko fotói Új oldaláról mutatkozik be rövidesen a közönségnek az ismert szovjet költő: Jevgenyij Jevtusenko. Májusban Vilniusban kiállítást nyitnak Jevtusenko fénykép- felvételeiből. A költő ugyanis sok éve fotózik, s ebben a műfajban is kiváló művésznek bizonyult. „Nem akarom eltúlozni fotós képességeimet — legfeljebb szerény tanuló vagyok, s most sajátítom el tulajdonképpen a szakmai tudás első fokozatait — mondotta Jevtusenko a Szovjetszkaja Kultúra munkatársának. — De a fotózás nagyon sokat adott mér nekem, nemcsak költőként, hanem egyszerűen emberként. A fotóművészet éppúgy, mint a festészet és a költészet, a realitások koncentrációja”. Bár nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy „még nincsenek kész tervei”, a lap megírja, hogy Jevgenyij Jevtusenko „fotobemutatót” tervez a pályaudvarokról. Azért természetesen a költészettel sem hagy fel — legújabb költeményei rövidesen megjelennek több folyóiratban Szövetkezetünk előszerződést köt villanyszerelő szakmunkástanulóképzésre 16. évét be nem töltött fiatallal, aki 8 általános iskolai tanulmányait 1979-ben fejeli be. A tanuló képzést kap: szerelési, erőátviteli, elektromérési és ház‘--tósi gépek javításában. Univerzális oktatás! Kollégiumi elhelyezést biztosítunk! Részletes felvilágositást adunk levélmegkeresésre is! Jelentkezés helye: Általános Villamossági Ipari Szövetkezet 1137 Budapest XIII., Radnóti Miklós u. 19,b. Ügyintézőnk: Kurz - Telefon: 490-765 műsor HÉTFŐ Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak, — 12.50: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. — 14.36: Csata. Móricz Zsigmond elbeszélése. — 14.54: Édes anyanyelvűnk. — 15.00: Hírek. — 15.10: Suki András népi zenekara játszik. — 15.28: Hétszín- virág. a Gyermekrádió zenei magazinja. — 16.00: Útközben. — 16.05: Bernard Haitink Liszt két szimfonikus költeményét vezényli. — 16.30: Szocialista brigádok akadémiája. Mitől él az élő? — 17.00: Hírek. Útközben. — 17.10: Egy matyóföldi nótafa: Tóth An- talné. — 17.20: Könyvpremier. Tímár György: Nem én írtam. — 1S.OO,: Doris Day énekel Berlin Annie, a puskás amazon című zenés játékából. — 18.15: Höl volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: A zene nem ismer határokat. — 20.05: Kettesben. Varga Ferenc és Szilágyi János. — 21.04: Nótaest. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Holdújév idején. Szalay Zsolt vietnami beszélgetései. — 22.30: Lemezműzeum. — 23.20: Undine. Opera. — 24.00: Hírek. —- 0.10: A Hong Kong-i grófnő. Részletek Chaplin filmzenéjéből. Petőfi rádió: 12.00: Bodza Klára és Bolla Tibor népdalokat énekel. Bicskei Géza cimbalmo- zik. — 12.30: Hírek. — 12.33: Nemes Nagy Ágnes versei. — 12.38: Tánczenei koktél. — 13.25: Mi az a kabuki? — 14.00: Kettőtől ötig. — 17.00: öregek városa. — 17.30: ötödik sebesség — különkiadás. — 18.30: Hírek. — 18.33: Zeneközeiben. — 19.30: A tudomány fellegváraiban. a Manchesteri Rákkutató Központ. — 20.00: Népzeneked- velőknek. — 20.30: Hírek. — 20.33; Társalgó. Két óra irodalomkedvelőknek. — 22.30: Fényes Szabolcs operettjeiből. — 23.00: Hírek. — 23.15: Dzsesszíelvételek- ből. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. — Fórum. Bent vagyunk a télben . .. Műsorvezető: imreh József. Szerkesztő: Paulo- vits Ágoston. (Közben: Jártamban, keltemben. Bodnár Ödön jegyzete.) — 18.00—18.30: Északmagyarországi Kónika. (Újítási tanácskozást tartott a miskolci postaigazgatóság.) _ Sport. — Régen hallottuk: Tom Jones éne- kel. — Hírösszefoglaló. — Szemle az Észak-Magyarország. a Déli Hírlap és a Heves megyei Népújság holnapi számából. filmszínházak BÉKE Méreggel Mb. szí. NSZK film 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Felemelt helyár! Kezdés: f4, hn6, 8 órakor KOSSUTH Robinson és a kannibálok Mb. szí. olasz film Kezdés: f3, hn5 órakor Az élet és a szerelem ideje Szí. szovjet film Kezdés: 7 órakor KOSSUTH, ÉJSZAKAI VETÍTÉS Méreggel Mb. szí. NSZK film 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Felemelt helyár! Kezdés: 9 órakor HEVESY IVAN FILMKLUB Klein úr Szí. francia—olasz film 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: f5. f7 órakor TÁNCSICS Csizmás kandúr a világ körül Mb. szí. japán film Kezdés: f4 órakor Az akasztani való bolond a# Mb. szí. francia film 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Felemelt helyár! Kezdés: i'6 órakor TÁNCSICS FILMKLUB Klein úr Szí. francia—olasz film 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: f8 órakor SZIKRA A kck madár Mb. szí. amerikai—szovjet film Kezdés: 3 órakor Blöff Szí. olasz film Felemelt helyár! Kezdés: 5* 7 órakor FÁKLYA Neked nem szól a lélekharang Mb. szí. csehszlovák film Kezdés: f4, f6 órakor FÄKLYA FILMKLUB Életem, Elisa Szí. spanyol film 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: f8 órakor PETŐFI A választ csak a szél ismeri Mb. szí. NSZK fűm 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: í5, í7 órakor KRÚDY Nem élhetek muzsikaszó nélkül Szí. magyar film Kezdés: 6 órakor TAPOLCA, ADY A fekete kalóz Szí. olasz film Másfél helyár! Kezdés: 7 órakor ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI HÁZ, KLUBMOZI Lányok az aknamezőn Szovjet film Kezdés: 4, 6 órakor PERECES Kialudt tüzek fénye Mb. szí. szovjet film Kezdés: 6 órakor HÁMOR Száguldás gyilkosságokkal Mb. amerikai film 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Másfél helyár! Kezdés: 6 órakor SZIRMA Száguldás gyilkosságokkal Mb. amerikai film 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Másfél helyár!' I^ezdés: f6 órakor KEDD Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: A mai nap kulturális programjából. — 8.27: A tudomány- fellegváraiban. — 8.57: Ritmus és melódia. — 9.30: A KISZ Művészegyüttes központi énekkara énekel. — 9.44: Az elveszett cipő. — 10.00: Hírek. — 10.05: MR 10-14: — 10.35: Magyar! Imre népi zenekara játszik. — ll.oo: Zenekari muzsika. — 11.39: Az élet komédiásai. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Gyalog Magda népdalokat énekel és citerázik. — 8.20: Holdújév idején. — 8.30: Hírek. — 8.33: Társalgó. — 10.33: Zenedé*- eiőtt.