Déli Hírlap, 1979. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1979-01-27 / 23. szám

Elhunyt Szűcs István Mély megrendüléssel vet­tük a hírt, hogy súlyos be­tegség következtében elhunyt Szűcs István elvtárs, az MSZMP Borsód megyei Bi­zottságának tagja, a Zöldség- Gyümölcs Kereskedelmi Köz­pont Borsod megyei Vállala­tának igazgatója. Szűcs Ist­ván a magyar kommunisták­nak ahhoz a nemzedékéhez tartozott, akik már fiatalon megtalálták a párthoz veze­tő utat. személyes példamu­tatásukkal, helytállásukkal kimagasló érdemeket szerez­tek a szocialista Magyaror­szág megteremtéséért vívott küzdelemben. 1927-ben született Raka- mazon és az elemi iskola elvégzése után szinte még gyermekként már a külön­böző építkezéseken, ’ kőbá­nyákban dolgozott, majd asz- talossegédi bizonyítvány^ szerzett. A munkásmozga­lommal családja révén már a felszabadulás előtt kapcso­latba került, 1945 óta tagja a pártnak, és ettől kezdve különböző párt-, társadalmi és állami funkciókban folya­matosan részt vett a politi­kai életben. A felszabadu­lással új szakasz kezdődött az ő életében is: megnyílt az út a mindig tanulni vá­gyó. többet, jobban akaró fiatalember előtt. S miköz­ben tanult, mindig önzetle­nül vállalta és végezte kü­lönböző társadalmi és párt­megbízatásait: szülőfalujá­ban MADISZ-titkár. párt- vezetőségi tag és propagan­dista volt. 1949-ben került megyénkbe: dolgozott az ózdi vasgyárban, később szakszervezeti munkásként tevékenykedett a Miskolci Szakmaközi Bizottságnál 1951-ben pártiskolát végzett és a Központi Vezetőség ap­parátusában dolgozott. 1953 —55 között elvégezte a párt- l'öiskolát és újból visszake­rült Borsodba, a Sátoralja­újhelyi járási Pártblzoltság első titkáraként. Az ellen- forradalmi események során is hű maradt a párthoz, a munkásosztályhoz, majd az ellenforradalom leverése után nyomban hozzálátott a párt újjászervezéséhez. a konszolidáció meg terem lésé­hez, a termelés újraindítá­sához. Az. MSZMP megala­kulásakor előbb a járási ideiglenes intéző bizottság vezetője volt, majd ismét első titkárrá választották. Ezt a funkcióját , 1965 elejéig, töl­tötte be. majd megválasztot­ták a Borsod megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elnöké­vé. 1957-től haláláig tagja volt a megyei pártbizottság­nak. 1957 és 1975 között a megyei párt-végrehajtóbi- zottságnak is. Szűcs István elvtárs min­den munkaterületen igyeke­zett tudása legjavát nyújta­ni. Mint pártmunkás, fárad­hatatlanul dolgozott, agitált, szervezett, szókimondó, har­cos kiállásáért mindenütt becsülték, szerették. Mint a megyei NEB elnöke, követ­kezetesen őrködött a 'törvé­nyesség felett. Pályafutása során szerzett gazdag tapasz­talatait igyekezett hasznosí­tani új beosztásában, a Bor­sod megyei ZÖLDÉRT Vál­lalat élén is. Áldozatos és eredményes munkásságáért számos kitüntetésben része­sült. 1953-ban a Szocialista Munkáért Érdemérmet, 1957- ben a Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozatát. 1969-ben a Munka Érdem­rend arany fokozatát. 1970- ben pedig a Felszabadulási Jubileumi Emlékérmet kap­ta meg. Szűcs István elvtárs teme­tése 1979. január 30-án 11 órakor lesz. Miskolcon, a vá­rosi temetőben. MSZMP Borsod -Abaúj-Zemplén megyei Bizottsága Sarlós István a Vili. kerületben Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának főtitkára teg­nap a főváros Vili. kerüle­tébe látogatott. A vendéget a kerületi pártbizottság szék­hazában Szabó István, a párt- bizottság első titkára. Molnár Ferenc kerületi tanácselnök és Patai 'lona. a Hazafias Népfront kerületi bizottságá­nak titkára, valamint a ke­rület más vezetői fogad lék. majd tájékoztatták a város­rész életéről, a lakóterületi politikai munka eredményei­ről. Ezt követően Sarlós Ist­ván felkereste a Fővárosi Közterületfenntartó Vállala­tot, majd a vállalat Ecseri úti telepén megtekintene a gépi berendezéseket, s a dolgozók kényelmét szolgáló szociális létesítményeket. A Hazafias Népfront főtitkára ellátoga­tott a Fővárosi Gázmüvek­be is. Sarlós István végül kerületi aktívaértekezleten tájékozta­tót tartott időszerű belpoliti­kai és gazdasági kérdésekről. Tűzálló termékek Hosszú évek óta nem ért el olyan kiugró eredményt a Lenin Kohászati Művek tűz- állótégla-gyára. mint éppen az elmúlt esztendőben. Most már fedett helyen tudják tá­rolni az alapanyagokat és a késztermékeket; a termelés folyamatosságát pedig megfe­lelő félkészállomány képzésé­vel biztosították. így sikerült glérniük. hogy 21 ezer ton­nás samott-tégla-tervüket 76U tonnával megtoldottak, s egyéb tűzálló anyagból is 138 tonnával többet termelhettek. Megtalálták a Szelela folytatását Barlang. A laikusnak —s pár esztendővel ezelőtt még nekem is — ez a szó nem je­lent többet az István, a Bé­ke vagy a Petőfi barlang­nál. Aztán barlangászokkal én is leszálltam egy 140 mé­ter mélységű barlangba, ak­kor tudtam meg, mit is je­lent igazán ez a termé­szeti jelenség, amelyről az Üj magyar lexikon így ír: a földkéregben természetes úton létrejött nagyobb mé­retű üreg. — Milyen volt? — Csodálatos ... 1— Senki sem járt még lent előttünk, háborítatlan volt a termé­szet, a föld alatti világ, a cseppkövek, a mészkövek ... Egy lyuk. ege nagyobbacs­ka üreg a Bükkben. Mellet­te fa nyújtózkodik az ég fe­lé, törzsét a hó nyaldossa. Ha ledobunk egy követ, nem halljuk koppanni. Az üreg mély. — Mégis, hány méter? — Magunk sem tudjuk pontosan. A felmérését még csak ezután kezdjük meg. Negyvenöt méter már is­mert volt korábban is. ad­dig a húsz évvel ezelőtti barlangászok is le tudtak Bumni... A hóval „körbekerített” nyílás alig fél méter átmé­rőjű. Több mint hetvenméte- res mélységbe vezet... 1979. második vasárnapja (január 14.) bevonul a bar­langászok képzeletbeli nagy­könyvébe. A Herman Oltó Karszt- és Barlangkutató Csoport négy tagja. Szikszói Tibor. CzapáU István, Tavas László és Varga János leha­tolt a Szeleta-zsomboly ed­dig fel nem tárt szakaszába. — Már több mint két éve kerestük a zsomboly folyta­tását — mondja a csoport vezetője, Szikszai Tibor. — Negyvenöt méterig mi is le­jutottunk, de ott olyan szűk volt a lejárat, hogy vésni, faragni kellett. Tudtuk, hogy van folytatás, hát nem csüg­gedtünk . .. — Áttörtük a nyílást, s azt lehet mondani, hogy végig­rohantuk a barlangot. Amed­dig tudtuk. Hetvenöt méter mélységig lehet lejutni, on­nan két vízszintes ág indul, északi és déli irányba. Ka­vicsszifon zárta el a további haladást, akkor visszafordul­tunk „A barlangot, mint élette­ret a teljes sötétség jellem­zi." — A lámpánk imbolygó fénye mutatta az utat, szá­raz volt az akna. nem csúsz­káltunk. Van lent cseppkő, de a Szeleta nem kimondot­tan cseppköves. Inkább mészköves ... A barlangkutató csoport 32 tagú. Járnak a mélybe szakmunkások, egyetemisták, tanulók ... Ma reggel meg­kezdték a Szeleta-barlang részletesebb feltárását. Hol­nap folytatják, s mint mond­ják. nehéz lesz. ötórás túra áll előttük ... I. S. ic, Tájkép az épülő kombinált acélműről (Kerényi László felvétele) Jutalom a legjobbaknak 4 posta Ufltűl találkoznak A Miskolci Postaigazgató­ság és a Postások Szakszer­vezete igazgatósági Tanácsa hétfőn délelőtt 10 órától a Szakszervezetek Borsod me­gyei Tanácsa székhazában rendezi meg a postás újítók tanácskozását. Az újitómoz- galom helyzetét értékelő, s a mozgalom továbbfejlesztésé­vel kapcsolatos tennivalókat meghatározó beszámoló után a szakszervezet korreferátu­ma hangzik el, majd a je­lenlevők megvitatják a be­terjesztett beszámolót, a ja­vaslatokat. Ezt követően érté­kelik az igazgatóság elmúlt évi újítási versenyét, s a leg­jobbakat megjutalmazzák. Végül küldötteket választa­nak a területi újítási tanács­kozásra. Tetszik, nem tetszik alapon Vásár nagyban és kicsiben Amikor megveszünk egy ruhát, sohasem első vásárlók vagyunk. Előtte már a divat- áramlatoktól és az igények­től befolyásolva gusztálták, vették. Az ipartól először a nagykereskedők, majd a nagykereskedelmiektől a kis­kereskedelmi vállaliítok. Az év eleje mindig a börze sze­zonja, amikor a kereskedel­mi szakemberek nekünk, vá­sárlóknak válogatnak. Tulaj­donképpen rajtuk áll vagy bukik, hogy megkapjuk-e az üzletekben a nekünk tetsző portékái. Az Észak-Magyarországi Textil- és Felsőruházati Nagykereskedelmi Vállalat már beszerezte a ruhagyá­raktól a tavaszi és a nyári kínálatot. A közelmúltban a kiskereskedőket hívta meg az árubemutatóra, akik — tetszik, nem tetszik ala­pon — kevesebbet vagy többet rendeltek a ruhák­ból, kabátokból, blúzokból. Jómagam a nagykereske­delmi vállalat raktáraiban vehettem szemügyre a fel­kínált cikkeket. S örömmel konstatáltam, hogy több ka­bát és ruha esetében láttam viszont a divatbemutatókon megcsodált, hordható dara­bokat. Nem véletlenül hang­súlyoztam a hordható jel­zőt, mert nem a bohókás, szélsőséges divat jegyében készült holmikra rendez­kedtek be a nagykereskedel­miek. De nézzük a válasz­tékot ! A tavasz slágere a kis-, kosztüm, 880 forintos áron lesz kapható a Budapesti Finomkötöttárugyár darab­ja. Ügy tűnik, könnyen kezelhető, kellemes viselet lesz, s más ruhadarabok- ' kai jói kombinálható. Csi- ,nos kismama-tunikát ki- máinak több színben. 299 [forintért. Farmer-jellegű ru­hák több színben és fa­zonban. 1 importból várnak pantallókat, szoknyákat. Ki­tűnnek a kollekcióból a Hegyalja Ruházati Szövet­kezet átmeneti kabátjai, me­lyek export-modellek alap­ján készültek, s öt színben jelennek meg az üzletek­ben. A fiatalok minden bi­zonnyal megkedvelik majd az esőkabát jellegű, vízhat­lan. győri Grabothán ter­méket, amely gyöngyház fénnyel, több színben ké­szül. Igaz, az ára 1040 fo­rint lesz, de orkánkabálot sem lehetett olcsóbban kap­ni divatba lépése idején. A ballonkabátok és import far­merkabátok jó néhány új fazonját kínálják. A kiske­reskedelmieknek kevésbé nyerte meg a tetszését az a fekete kord, tyúklábmin- tás szövettel bélelt tavaszi kabát, melynek óra 1600 forint. Pedig megjelenésé­ben s anyagában is egy­aránt divatos holmi. A tava­szi és a nyári ruhák szin­tén ötletesebbek és divato­sabbak, mint az eddig kap­hatóak voltak. Van több anyagból kombinált, necc- betétes ruha is. s a strand­ruhák megannyi változata. Ami még elismerésre méltó, hogy a gyermekruházat ha­lad a korral. Az anyukák ebben a szezonban több tetszetős kislányruha közül válogathatnak. Nincs ekkora forradalmi változás a féríiruha-divat területén. Bár azt meg kell hagyni, hogy a kamasz- korosztálynak több spor­tos darab-kéS!zi!íi.._ A legjob­ban sikerült fazonok a szövetből és a kőrdbársony- ból gyártott, díszzippzáras átmeneti, félhosszú és félka­bátok. Ezt kínálja hát a nagy­kereskedelem. elsősorban a Borsodi Ruházati Kiskeres­kedelmi Vállalatnak. És első­sorban ennek, mert az ÉTEX az idén a vállalati munka ha­tékonyságának növelését tűz­te ki legfontosabb feladatá­ul. A Borsod és Heves me­gyei üzletek ellátása az el­sődleges feladatuk, s e terü­leten a múlt évihez viszo­nyítva. 10 százalékos forga­lomnövekedést terveznek. Jó ez a törekvés a kiskereske­delmieknek is, hiszen a ki­szállítás ideje és távolsága lerövidül, ami most az üzlet- politika sarkalatos pontja. A nagykereskedelmi vállalat a hatósugarán kívül eső terü­leteken visszafogja a forgal­mát. Az Észak-magyaror­szági Textil- és Felsőruhá­zati Nagykereskedelmi Vál­lalat a Borsodi Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat szocialista brigádjaival sze­retné még szorosabbra fűz­ni a kapcsolatait, hiszen szükségük van a dolgozók észrevételeire is. Valószínű: ez a szélesebb eszmecsere azt szolgálja majd, hogy mi, vásárlók, az eddiginél is sze£r ben és divatosabban öl­tözködhessünk. O. E. Talaj és tápanyagai Szakmunkás-képesítést szereziietnek A Mezőkövesdi Művelődé­si Központ és a Volán 3. szá­mú Vállalatának együttmű­ködése alapján gépkocsiveze­tő- és karbantartó tanfolyam kezdődött Mezőkövesden. Hetvenen jelentkeztek — közöttük 25 volános gépjár­művezető —. s eredményes vizsga esetén szakmunkáské- pesitést szerezhetnek. Tápanyagvizsgáló labora­tórium kezdte meg működé­sét Miskolcon, a Borsod me­gyei Növényvédő Állomáson. A laboratóriumban korszerű eszközökkel a talajok ter­mőképességére, tápanyag- ellátottságára vonatkozó 14 különböző vizsgálatot végez­nek. A laboratórium szak­emberei arról is tájékoztat­ják a tsz-eket, állami gaz­daságokat, mennyi a gazda­ságosan adagolható műtrá­gya, hogy annak értéke a termésnövekedésben megté­rüljön. A laboratóriumban készült első elemzéseket már meg­kapták a megrendelő mikc • házi, a putnoki, a tiszabí bolnai, valamint a domosz- lói tsz-ek, valamint a Kom- polti Kutatóintézet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom