Déli Hírlap, 1978. december (10. évfolyam, 283-306. szám)
1978-12-13 / 293. szám
~o (CT- "p A tanácselnök az Avas-délről (A DH VÁROSPOLITIKÁI FÓRUMA A 3. OLDALON! Szépen zárni az évet (CIKK AZ 5. OLDALON) * POLITIKA! NAPILAP * X. ÉVFOLYAM, 293. SZÁM I ■ H fl . C n CfllCIS 1978. DECEMBER 13., SZERDA I •»■***• UÜ L I L L 5. íi Iráni áldozatok Kézigránátokkal a tömegek ellen Harmincöt ember életét követelték az iráni Isfahán- ban a hétfői és a keddi tömegmegmozdulásokat követő ösz- szecsapások a tüntetők és a katonai kormányzat fegyveresei között. Az uralkodóház szóvivője tegnap cáfolta azokat a jelentéseket, amelyek szerint a kormánycsapatok helikopterekről nyitottak tüzet a tüntetőkre. Hivatalos közlések szerint „csupán” kilenc halálos áldozata volt az isfahá- ni összecsapásnak, míg az ellenzéki források 35 halottról tudnak. Diplomáciai forrásokból származó hírek szerint Isfa- hánban a Savak, az iráni titkosrendőrség épületéből tisztek kézigránátokat hajítottak a tüntetők közé. Több közhivatal, mozi és szálloda vált a lángok martalékává. A fővárosban tegnap nyugalom volt, katonai egységek és páncélosok helyezkedtek el Teherán kulcsfontosságú pontjain. Teheránban hivatalosan cáfolták azokat a híreket, amelyek szerint a sah elhagyta a fővárost. Az AP amerikai hírügynökség a sahellenes megmozdulásokról beszámolva jelentette, hogy Mashhadban, Qumban és további városokban a sahot támogatók százai, járműveken és gyalogosan érkezve, leszaggatták Khomeini ayatollah, síita egyházi vezető plakátjait, valamint az iszlám köztársaság megalakítását követelő felhívásokat. Mentesítő vonatok, kisegítő buszjáratok Karácsonyi utazás A MÁV már hetek óta készíti elő a járműállományt, hogy a jövő hétre, az ünnepi forgalom kezdetére, rendelkezésre álljanak a szükséges személykocsik. Az ünnepek előtti napokban a város környéki helyi forgalomban közlekedő vonatok szerelvényeit szükség szerint egy-két kocsival megerősítik. A karácsonyi forgalomban 174, szilveszterre és újévre 143 mentesítő vonatot indítanak a szokásosnál negyedmillióval nagyobbra becsült utastömeg elszállítására. A karácsonyi csúcsot december 22-én és 23-án várják, ekkor 98 mentesítő vonat közlekedik. A két napon a Nyugati és a Keleti pályaudvaron például 63 mentesítő szerelvény fordul meg. A debreceni vonalon 41, a békéscsabai 25, a miskolcin 21 -kisegítő szerelvény közlekedik majd. Ugyanígy gondoskodnak arról is, hogy a visszautazok időben érkezhessenek célhoz. A tervek szerint december 26-án 45, s még 27-én is 90 mentesítő távolsági személyvonatot állítanak forgalomba. A Volán Tröszt vállalatai országosan 2700 kisegítő járatot szerveztek a két ünnep idejére. A Volánnak különösen az ünnepek utáni forgalom megszervezése okoz gondot, náluk különösen fontos a jegyelőváltás, lehetőleg a visszaútra is — több pénztárat állítanak munkába, meghosszabbítják a nyitvatartási időt annak érdekében, hogy minden érintett állomáson időben tudják biztosítani a szükséges buszokat. Nagy teher hárul az Engels téri pályaudvarra, ahonnan a menetrendszerű buszokon felül a karácsonyi forgalomban, december 21—27-e között, csaknem 500 mentesítő járat indul. J 12 tonnányi segélyszállítmány Magyar ajándék Vietnamnak Tegnap a MALÉV különre- pülőgépén Hanoiba érkezett a Magyar Szolidaritási Bizottság Vietnamnak küldött, több mint 12 tonnányi, nagyrészt élelmiszerekből álló segélyszállítmánya. Hanoi nemzetközi repülőterén Karsai Lajos, a Magyar Népköztársaság hanoi nagykövete acHa át a segélyszállítmányt Tran Duy Hung-nak, a Vietnami Szolidaritási és Barátsági Bizottság elnöksége tagjának. A segélyszállítmány átvételekor Tran Duy Hung őszinte köszönetét és háláját fejezte ki a magyar nép szolidaritásának újabb megnyilvánulásáért. y Leonyid Brezsyyev, az SZKP KB főíitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke tegnap Moszkvában fogadta a hivatalos, baráti látogatáson a Szovjetunióban tartózkodó Szaddam Husszeint, az Arab Újjászületés Szocialista Pártjának főtitkár-helyettesét, az Iraki Köztársaság forradalmi parancsnokság tanácsának alelnökét. A baráti légkörű megbeszélés során Leonyid Brezsnyev és Szaddam Husszein megelégedéssel állapította meg, hogy a két ország között folyamatosan fejlődnek a sokoldalú, kölcsönösen előnyös kapcsolatok. Mindkét fél hangsúlyozta annak rendkívül fontosságát, hogy egyesítsék az arab világ valamennyi haladó, hazafias erejét, megszilárdítsák barátságukat és együttműködésüket a Szovjetunióval és a szocialista közösség többi országával. Moszkvában tegnap aláírták a Szovjetunió és az Iraki Köztársaság tervezési együttműködési megállapodását. ... , ■ y December 3-án úszóversennyel nyílt meg a Szabadság gőzfürdő uszodája. Azóta birtokukba vették az MVSC úszói és a nyári úszónapközi volt résztvevői. (Cikk a 4. oldalon.) I (Solymos László felvétele) Heves harcok Nicaraguában Somoza Ideológiai tanácskozás Szófiában O A létező amnesztiát ígér A nicaraguai rezsim és a polgári ellenzéki Széles Front alkudozásain elfogadott forgatókönyv fejezeteként Somoza diktátor nyilvánosságra hozta az amnesztiáról szóló törvénytervezetét. Elnöki „bunkeréből” sugárzott televíziós beszédében a rendszer vezetője azt ígérte, hogy a kegyelem kiterjed mindazokra a polgári és katonai személyekre, akik „politikai bűncselekményeiket” 1967. óta követték el. Az UPI hírügynökség jelentésében emlékeztet arra, hogy több ezret tesz ki a rezsim börtöneiben sínylődő politikai foglyok, köztük sandinista gerillák száma, s az elmúlt években nicara- guaiak ezreit száműzték az országból. Beszédében Sorhoza felszólította a saját pártjának befolyása alatt álló parlamentet, hogy a „béke és megbékélés” érdekében mielőbb hagyja jóvá a tervezetet. Miközben a rezsim és a burzsoá érdekeket képviselő ellenzék közötti kompromisz- szum egyre több részlete lát napvilágot, a sandinista nemzeti felszabadítási front folytatja fegyveres harcát a rezsim megdöntésére. Panamai lapjelentések szerint különösen heves harcok folynak a front egységei és a nemzeti gárda alakulatai között Nicaragua hegyvidékig körzeteiben. szocializmusról Szófiában kedden 73 kommunista és munkáspárt képviselőinek részvételével nemzetközi ideológiai tanácskozás kezdődött. „A szocializmus hatása a világra” témájú értekezleten az MSZMP küldöttségét Óvári Miklós, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára vezeti. A konferencia első ülését tegnap délelőtt Alekszandr Lilov, a BKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Köz- >■ ponti Bizottság titkára, a Nbolgár küldöttség vezetője nyitotta meg. Az ülés első szónoka Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, a Bolgár Államtanács elnöke volt. A BKP KB első titkára rámutatott, hogy a világforradalmi folyamat bővülésével állandóan nő a marxista—leninista elmélet szerepe és jelentősége: — A marxista—leninista tanítás pótolhatatlan tudományos útmutató, nem pedig dogmák gyűjteménye — mondotta Todor Zsivkov. Hozzáfűzte, a marxizmus—leninizmus ereje éppen abban a képességében rejlik, hogy az élettel együt{ állandóan továbbfejlődik. Todor Zsivkov hangsúlyozta, hogy a BKP határozottan elítéli a kínai vezetés irányvonalát, aracly a háborúra való készülődést az állami politika rangjára emelte. Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára hangsúlyozta, hogy a szocializmus néhány évtized alatt bebizonyította törhetetlen életerejét. és azt a képességét, hogy a legkülönbözőbb feltételek között fejlődjön. A szocializmus vitathatatlan vívmányai — hangoztatta Ponomarjov — növelik a szocialista eszmék vonzerejét, különösen a tőkés rendszerrel összehasonlítva, amely képtelen az évszázad problémáinak megoldására. Ponomarjov végezetül elmondotta, hogy az SZKP támogatja a szocializmushoz vezető sajátságos átmenet tézisét, de a szocialista fejlődés saját útjának keresése nem vezethet a létező szocializmussal való szembenállásra, és még kevésbé szolgáltathat ürügyet a létező szocializmus lejáratására. Tegnap több felszólalás nangzott el, ma folytatja munkáját a tanácskozás. Enyhe idő Enyhe éjszaka után napközben megélénkülő szél mellett felhőátvonulásra, helyenként esőre számíthatunk. A hőmérséklet az évszaknak megfelelőnél melegebb lesz, csúcsértéke 13 fok körül alakul a délutáni órákban. ✓