Déli Hírlap, 1978. december (10. évfolyam, 283-306. szám)
1978-12-08 / 289. szám
I I Egyszer, de jól... Varga Lajos jeles Vannak életünkben olyan pirosbetüs napok, amelyeket nem tart számon a naptár, így van ezzel Varga Lajos is. Kél fia van. Hetvenegyben szüléiéit Lalika. Ebben az esztendőben vették fel a pártba, ebben az évben lett a Borsod megyei Népi Ellenőrzési Bizottság tagra. Az újabb jeles napokról már nem is beszél múlt időben. Hetvenhatban megszületett Peti. Nem sokkal utána megkapta a régen várt lakást. Egy év múlva A kohászat kiváló dolgozója címmel tüntették ki. Október 1-én műszakos üzemvezetőnek nevez^ ték ki (jöttek is a srácok gratulálni!), majd átvehették a Munka Érdemrend bronz fokozatát. Piros bizonyítvány Varga Lajos elektroacél- gyártó főolvasztár. E hosz- ■szú név sokágú foglalkozást takar. Szakképzettségénél fogva acélt gyárt, beosztásánál fogva emberekkel foglalkozik. Az a dolga, hogy a mindig , kiszámíthatatlan kemencéből jó acélt csapoljon, s beosztottjai, kollégái vagy. ha úgy tetszik: barátai — jól és szépen dolgozzanak. Harminchárom éves fejjel ö a harmadik legidősebb acélgyártó a környéken. — Itt nem lehet tévedni. Itt nagyon figyelni kell. A kemencében dúló metallurgiai folyamatra is, az emberekre is. Kazincbarcikán járt általános iskolába. Kitűnő tanuló volt. A villamosipari technikumba helyhiány miatt nem vették fel. Az egyik rokon meg hengerész volt a kohászatban. Nem volj kétséges a választás. A tanárok ugyan furcsáHoD fák, hogy színjeles „bizonyítvánnyal kohász akar lenni, de már harmadikos korában — a piros bizonyítvány után. s a katonaidő letöltése után — önálló acélgyártó lett. Éppen tíz éve ennek. Erezni keil! Az embereket kiválasztják, az emberek kiválasztódnak. Varga Lajos azt mondja magáról, hogy a szerencsés fajtához tartozik. Szerencsés? Varga Lajos nemrég költözött az a vasi lakótelepre. Persze, ói ült az uj otthonnak. Sok esztendei albérlet után ki kérdőjelezheti meg a laké-foglalás diadalát? De — és ez már a szomszédok, ismerős! k véleménye is — miért végzetszeru az. hogy a bölcsőde, óvoda, bolt, gyógy- s't tár csak évekkel a beköltözés után Ítészül el ? és ki serkentse a tervezőket és a kivitelezőket, hogy gyor-, sabban, arányosabban fejlesszenek? És ki nyugtassa, csitítsa az emberi indulatokat, amelyek még több boltod még több óvodát, még több lakást követelnek? Munkájáról, a pénzt és kenyeret adó acélról beszél. Aki így szereli a mesterségét : az oklevél nélkül is mester. — Ha megszólal a duda, én már nem tudok másra gondolni, csak arra. amit csinálnom kell. Nekem az a dolgom, hogy acélt gyártsak. Fülemmel, szememmel, bőrömmel érzem, hogy mikor, mit kell tenni. Érezni l^ell az acélt! Ha megszólal az orgona ~ r Szép. himnikusan szép szavakkal vall arról, hogy a munkát elvégezni egyszer, de ,iól. sokkal könnyebb, mint rosszul. Saját példáját idézi. Acélöntő társai ugratták .. . Fölajánlotta, hogy átveszi a másik műszakot is .. Ráhagyták. Akadt, akinek nem tetszett a szigor. De a jó munkás szívesebben húz Szombaton délelőtt Ifjúsági parlament az LKM-ben A Lenin Kohászati Művek vezérigazgatósága holnap délelőttre hívta össze a gyárban dolgozó fiatalok parlamentjét. A kohászati fiatalok először meghallgatják a gyár vezérigazgatójának szóbeli kiegészítőjét, az írásban kiadott részletesebb beszámolóhoz. Ezt a küldöttek hozzászólásai követik. A fiatalok itt fogadják el azt az intézkedési tervet is, amely az ifjúságpolitikai célú pénzeszközök felhasználásával kapcsolatos javaslatokat tartalmazza.- MosóteM. ¥ap vagi más is? „Mosson kézzel, semmit sem néz el.. Kezdetben vala az őspatak, és a mezítelenség. „És látá az Ür hogy ez így nagyon jó!" Azért megteremtette a fügefalevelet, és ezzel elindította a rit’tntisztítást. Arra azonban nem gondolt, hogy Évának (no és persze Ádámn.ak) előbb- utóbb lesz inge, alsónadrágja, ágyneműje, blúza ... Mit tehetett Élva? Vagy elvitte a Patyolatba, vagy maga mosta. Eleinte mosóteknőben. Aztán feltalálták a mosógépet. Akkor abban. A mosógép elhasználódott. A reklámok viszont újkorukat élték. „Menjen moziba, színházba, az automata, vigyáz ma!” És vigyázott... volna! Mert vágynak halandók, akik esküsznek a „Minimat”-ra. Az nincs. Nemcsak egy helyen, se .cl. Volt. Kivonták, leértékelték. mert szerkezetéből a meo eltüntetett egy egy fűtőtestet. Vagy ott sem veit? Vagy esek kettővel működik a három helyett? Ki tudja? A műszaki szakemberek tartózkodóak. Ok megmaradtak a niosótcknünél. Az biztos. A miskolci helyzet bizonytalan (az országos is az). Száll a labda. Hol ide, hol oda. (A vásárlóhoz nem') Cikket írt a Magyar Ifjúság ... — kevesen olvassák. Cikket írt a Nép- szabadság ... — az ilietékesek másra gondollak. Cikket irtunk most: senki semmire ne gondoljon. Maradjunk ebben: „Mosson kézzel, semmit sem néz ej !” Ez legalább biztos. 1). T. B. • • olyan hámban, amelyik feszes . . A nagy gyár nagy önbizalmat. sok ' ismeretet adhat. Á.m a kérdésre, hogy ennyi elismerést miért kapott. Varga Lajostól választ nem kaptam. A villanyorgonáról beszélt, amelyet-rendkívüli jutalmakból, ass.zoi elől eltitkol! pénzekből vett'. Gyerekkorában ' harmonikázni tanult. Az orgona ugyan égy fél Trabantba került, de él és szól; igaz. takarékra állítva gyakorol, mert a panelház messzire viszi a hangot. Gyermekkorára. kohász mesterségének tanú lóévei re. népi ellenőri tagságának premierére gondolva mondta : — Kezdetben sok tanácsot kaptam és kértem. Biztattak, hogy belejövök, s rájöttem arra, hogy tőlem nem valami hősi pózt várnak el és kérnek számon, hanem a véleményemet. Azt hogy ki vagyok, ■ mit gondolok. Én nem várhatok arra. hogy törvényt hozzanak a törvények végrehajtására. A tenni kész, mozduló kényszer bennem is van; akár a kohókat vezénylem, akár ellenőri feladatomat látom el, akár muzsikálok. Emberek vagyunk. Hősök is, szolid családapák is, megfontolt hivatalnokok is. De mindig és minden egyszerre jelentkezik. egyszerre van jelen, bár ennek az alkalom — ünnepség, termelési tanácskozás, vagy éppen házibuli — néha ellentmond. Nemcsak azt kell megtanulnunk, megtudnunk, hogyan éljünk jobban, hogyan legyünk jobbak, hanem azt is, hogy őszintébbek legyünk; mert tanulnunk, gyakorolnunk kell nekünk ezt a demokráciát . . . És ne féltsük egymást, magunkat a vitától! Én kohász vagyok. És adófizető polgár. És családapa. És férj is. És zenész is. Csak használ az a disszonancia, amelyből acél, harmónia, remek születik. BRACKÓ ISTVÁN á Sok kis üzlet a sétúlóút mentén. (Kerényi László felvétele) Hogy haladnak a beruházások? Nem kell ha jrázni a lakásépítőknek / •• r # r Ülést tartolt a városi tanács vb Nyugodtan várhatják az év végét a miskolci lakásépítők, mert eddig az ütemterv szerint haladtak a munkával — hallottuk tegnap a városi tanács végrehajtó bizottságának ülésén. A tervosztály jelentése szerint, napjainkig 1761 lakást adtak át, az idei évre tervezett 2201-ból. Mint az új lakótelepeken általában., az* avasin is -zsúfoltak a gyermekintézmények. sőt nem is mindegyik óvodáskorú csöppségnek jut hely. Sok család várja türelmetlenül annak az épületnek az átadását, melyben 100 óvodai és 60 bölcsődei férőhelyet alakítanak ki. Jelenleg a szakiparosok dolgoznak az intézményben és a munkák állása. szerint még az idén át is adják. Kereskedelmi és szolgáltató létesítményekben is elég szegény még az avasi lakó- telep. jóllehet ideiglenes jellegű boltokkal is igyekszik javítani az ellátást a városi tanács. Ezekre a gondokra rövidesen visszatérünk és részletesen beszámolunk róla, hol. mikor, milyen profilú, ideiglenes . boltot nyitnak. Most csak apnyit idézünk a végrehajtó bizottság ülésén szerepelt jelentésből, hogy az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat ABC-áruházaban már a szakiparosok dolgoznak. elkészült az-Unió Áfész ABC-áruházának a szerkezete és szerelik a háztartási —papírbolt, a kisvendéglő, illetve a kétezer adagos konyha és étterem vázát. Az úgynevezett összekötő városrészben még az idén átadják az üzletházat, a belvárosi lakótelepen a Vörösmarty utca mellé telepített csefnegeáruháznak azonban csak az éoítészeti munkái fejeződnek be az év végéig. A belső szereléssel előreláthatólag 1979 áprilisára készülnek él. Addigra viszont sorra megnyílnak azok a kis üzletek, melyeket az épületek alsó szintjén, a garázsok helyeit alakítottak ki. A hajdani Munkácsy Utca nyomvonalát követő sétálóutat végigkísérik ezek a kis boltocskák. S ha már az útról szó esett, megemlítjük azt . is, hogy a tél végén hozzálátnák a tereprendezeshex; majd a kertészeti munkákhoz is. A csemégeáruház bejarata előtt térré öblösodik a séfá- lóút. E téren . állítanak emléket annak az. épületnek, melyben a kommunista párt megalakult. Az út Szinva felőli torkolatánál is dolgoznak az építők, magasodik az UNIVAZ- szerkezet. Ebben az épületben kap majd helyet a lakótelep cukrászdája, az íngat- iankezelő vállalat názkezelő- sége és irodát nyit itt az energiafelügyelet, valamint a Pénzügyminisztérium szervezési intézete is. Az éoiilet átadását 1979-re tervezik.1 B. I). W79. augusztus 17.—26.: Vili MiskolciIpari Kiállítás és Vásár Az Eger—Mátra-vidéki Borgazdasági Kombinát az idén is meghirdette a Márka-kirakatok versenyét. Miskolcon 15 vendéglátó egység és üdítő italt forgalmazó bolt versenyzett a legjobb helyezésekért. A zsür; döntése alapján az. első díjat és az ezzel járó 3000 forintos pénzjutalmat a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat 211. számú egysége nyerte el. A második díjat az Unió Áfész 101. sz. egységének, a harmadikat a vendéglátó" vállalat 129. számú egységének ítélték oda. Többen értékes tárgyjutalomban részesültek. Tanács dísztermében tartja a Borsod megyei képviselő- csoport az országgyűlés téli ülésszakára való előkészületi ülését. Három napirendet beszélnek ■ meg: l.%Az országgyűlés téli ülésszakának előkészületeiről Hegyi Imre. a képviselőcsoport vezetője számol be. 2. Dr. Koleszár István rendőr vezérőrnagy, dr. Deák András megyei főügyész és dr. Varga János, ,a megyei bíróság elnöke ismertetik az új Blk-t, valaFejes Lászlónak, a Borsod megyei Tanács elnökhelyettesének, a rendező bizottság elnökének vezetésével tegnap ülést tartott a VIII. Miskolci Ipa:i Kiállítás és Vásár rendező bizottsága. Mint ismeretes, a jövőben kétévenként sorra kerülő vásárt 1979. augusztus 17—26. mint a közrend és a közbiztonság helyzetét. 3. Végül rövid tájékoztató hangzik el a megyei tanács 1979. évi költségvetéséről. A résztvevők megtekintik Sátoraljaújhely nevezetességeit és megkoszorúzzák a börtön falán az 1914. március 22-i kitörés emlékére állított — négynyelvű — emléktáblát. A képviselőcsoport ülése holnap reggel 9 órakor kezdődik. között rendezik a Miskolc városi sportcsarnokban és környékén. A hagimmányos kiállítás és vásár a barátsági napok rendezvénysorozatához kap+ csolódva mutatja majd be Észak-Magvapország helyiipari és ipari üzemeinek, gyárainak, szövetkezeteinek és kisiparosainak tevékenységét. Első ízben vesznek részt e seregszemlén a szomszédos Heves és Nógrád megyéknek a közönség érdeklődésére számot tartó vállalatai, szövetkezetei, kisiparosai is termékeikkel. A rendező bizottság tegnapi ülésén áz új elveknek megfelelően döntött a kiállítás és vásár új emblémájáról.. a termékek díjazásáról, valamint arról, hogy miután kiállításra csak a legjobb termékek kerülhetnek, valamennyi kiállít^ elismerő oklevélben részesül. A rendező bizottság a kiállítás rendezésének zavartalan biztosítása érdekében operatív , bizottságot hozott létre, a számvizsgáló és ellenőrző. valamint a bírálóbizottság mellett Az üzletek ünnepi nvitvafartása I A B.-A.-Z. megyei Tanács V. B. t és Miskolc megyei város la-> nácsa V. B. kereskedelmi oszíá-' lyai — a KPVDSi megyei bizottsága véleményének meghallgatása után — a megye és megyeszékhely területén ievő üzletek ezüst-, aranyvasárnapi és karácsony előtti nyitvatartási rendjét az alábbiak szerint szabályozzák. December 10. (ezüstvasárnap) A városok üzletközpontjaiban és a főútvonalak mentén levő áruházak, ruházati, ajándék-, játék-, kvütúrcikk- és könyvesboltok nyitva tartanak 9-től 14 óráig. Az édesség-, dohán”- és virágboltok, valamint a vendéglátó üzletek vasárnapi nyitva- . tartási rendjük szerint árusítanak. December 17. (aranyvasárnap) A megye egész területén a ke- » reskedelmi központokban, főútvonalak mentén az áruházak, ruházati, ajándék-, já*ék-t kuitúrcikk- és könyvesboltok 0- tőí 16 óráig árusítanak., Az* édes- ? ség-, dohány- *s vi»:■ kn’tok. va-f lamint a vendéglátó üzletek va- ■ sárnap; rendjük szerint tartanak nyitva. December 11. és *í3-a között . A lakosság vásárlási körülményeinek javítása érdekében az áruházak 19 óráig tarának nyitva; az Ü7letközoon*okb?m és a | főútvonalakon levő inarcikk-, ruházati- és könvvürietek nyitvatartási ideje 18 óráig megfiosz- * szabodik. ■ ........................................ ......... A téma: az új Btk A Sátoraljaújhelyi városi A Márka kirakatversenv győztesei