Déli Hírlap, 1978. december (10. évfolyam, 283-306. szám)
1978-12-27 / 303. szám
_L Gyermekországba költözött a bajnok Papp Laci béhéfe és nyugtalansága A négy-ötéves gyerek Papp Laci ölében (így beszélgetünk az Óra utcai házban) jelkép is lehetne — bajnok, a rettenthetetlen, három olimpia hőse, a profi bokszban is verhetetlen magyar, a szorítón kívül is aranyozó mester — elment anyaszívűnek a gyerekvilágba. Gyerekeket tanít az ökölvívás művészetére Óbudán, ahová egykor Krúdy sportcsarnokot álmodott. — Hogy vagy? — Jól... Jól... Nyugodtan. Nem kell vitatkoznom, nem kell veszekednem senkivel. — Nem hiányoznak a „nagyok”? — Elismerem, nagyobb élmény a felnőttek sikereinek sarkában állni, mint apródnak magyarázni az alapokat. Régóta vágytam, olyan békére, amely most körülvesz. Hirtelen kigyúl: — Te, van két olyan gyerekem két kis csibész ... Elröpülne tán a nehézök- M, ha nem szorítaná, csókolná a földhöz rokoni ágról a kislány, babakocsiját féltve a vendég pillantásai elől. __már mindent tudnak. Volt olyan versenyzőm, aki úgy nyert két Európa-ba.i- nokságot, hogy nem ismerte az összes ütésfajtákat... — Hány gyereket tanítasz? — Körülbelül ötvenet. Egyelőre csak délutánonként, de ha megépül a tsz mögött, a Bojtár utcában, a miskolcihoz hasonló csarnok, lesz külön edzőtermünk, s akkor reggeltől estig villoghatnak az öklök. — Minek örültél a legjobban utoljára? — Amikor eljöttem a válogatottól és először mentem Óbudára, edzésre. Negyven, negyvenöt gyerek volt lent. Papák, mamák. Ilyet még nem láttam! Tíz-tizenegy évesek a város minden részéből; Erzsébetről, sőt Gödöllőről is. Hihetetlen! Van egy öt és fél éves tanítványom is. — Évekre kötöttél szerződést a legkisebbekkel, vagy gondolsz-e még arra, hogy egyszer újra hadvezér leszel a nagy csatatéren? — Ezzel nem foglalkozom. Szeretném a munka gyümölcsét látni, olyan fiatalokat nevelni, akiket a sport jellemes emberekké is formál. — Többször felmerült, hogy külföldre mész edzőnek. — Mehettem volna Spanyolországba, Ausztriába, Japánba. A válasz mindig az volt: nem vagyunk olyan gazdagok, hogy elengedjük .. — Hová szeretnél még eljutni életedben? — Versenyzőként mindig vágytam Japánba, de sohasem sikerült. Ebben az évben aztán ez az álmom is teljesült. Három hétből négy hét lett, de vendégül láttak volna tizenkét hétig is. Kevés helyen éreztem magam ilyen jól a világon. — Mikor érezted magad nagyon magányosan? — 1953-ban, két héttel az Európa-bajnokság előtt közölték, hogy Ádler nem jöhet velem Varsóba. Elavult az edzésmódszere, nem tud nyelveket, s ki tudja még mi mindent sóztak a nyaltába. Rettenetes érzés volt nélküle. Egészségi problémák is zavartak. A vége az lett, hogy kikaptam a szovjet Tyisintől. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy ha Ádler ott van, győzök, de talán — látva állapotomat — nem engedett volna indulni. 1974-ben, a kubai világbaj- ' nokság előtt azt javasoltam,, hogy Ádler szaktanácsadóként a nézőtérről szemlélje az eseményeket. Hogyan mondták vissza neki a javaslatomat, nem tudom, de tény, hogy megsértődött és nem jött ki velünk. Akkor úgy éreztem, cserben hagyott ... — Tudod, hogy hetek óta nagyon beteg? — Igen. A felesége telefonált, hogy mindenkit szívesen lát a kórházban, csak engem nem ... Évtizedeken át elválaszthatatlanok voltak egymástól. Ahol feltűnt az egyik, ott volt a másik is, a fa nem zöldült ki árnyéka nélkül. S aztán, most már néhány esztendeje, egyedül járja útját Papp Laci is, Ádler is. Pedig mindegyikük várja a másik jobb kezét. — Volt versenyzőiddel találkozol-e néha? — Nemigen. Kajdival akadok össze legtöbbször, Gedót, Badarit, Orbán Lacit, a töbÉRTESÍTJÜK TISZTELT ÜGYFELEINKET, bogy az Autóközlekedési Tanintézet az ügyfélfogadóst leltározás miatt szünetelteti 1978. december 30-tól 1979. január 4-ig. bieket nagyon régen láttam. Néhányan túl korán abbahagyták a bunyót, pedig még volt bennük néhány év — ha akarták volna... Gedó München után Munka Érdemrend arany fokozatot kapott: megérdemelte a sikert, de Ádlert is először tüntették ki az olimpia után ezzel a fokozattal... — Stevenson háromszoros ökölvívó olimpiai bajnok akar lenni. Vajon sikerül-e neki? — Biztosra veszem. Alig van ellenfele. Alkata, súlya ideális. Kívánom neki, hogy Moszkvában is győzzön, de az igazsághoz tartozik, hogy nehézsúlyban könnyebb 3 olimpiai aranyat nyerni, mint például nagyváltósúlyban ... — Járod-e még az országot előadásokkal? — Igen. Sok örömöm telik bennük, állandóan érzem az emberek szeretetét, megbecsülését. — Melyik a legtöbbször visszatérő kérdés? — Miért nem lettem profi világbajnok? Mindig meg is mondom, miért: mert nem engedték. Ez a kérdés már elkíséri Papp Lacit egész életében, ahogy a labdarúgó aranycsapat tagjai sem menekülhetnek attól a kérdéstől, hogy miért vesztették el a világ- bajnokságot. — Mondj egy összeget, amely neked sok pénzt jelent. — Százötvenezer dollár... Ennyit vettek ki a zsebemből. Két elmaradt profimeccs és a VB-győzelem ára... öregedve megnyúlik az orrunk — figyelmeztet Kosztolányi. Papp akkor nem öregszik? — Mi a véleményed az öregségről? — Nem érzem, hogy öregednék. Igaz, nem járogatok el annyiszor baráti társaságba, a haverokhoz, mint régen ..., lehet, hogy ez valaminek a jele? Szeretek itthon lenni, egyedül lenni... — Hány éves vagy? Meglep, hogy hosszan gondolkodik. Aztán kiböki: — Negyvenkettő. — Mennyi? — Oh, miket beszélek, 52. Igaz is, jövőre leszek 53 ... Akkor jól van, van idő ... (Megjelent: a 4 évszak című havilap decemberi számában.) KÖ ANDRÁS Kétszeres bajnok Társai teres az eierten Szinte naponta találkozom vele az MHSZ-székházban, mégis a munkatársaitól tudtam meg, hogy ebben az évben kétszer is nagyszerű eredményt ért 'el a hazai amatőr rádiósok között. Ez arra utal, hogy Pokkcr János szerény, mint általában mindazok, akik átlagon felüli teljesítményre képesek. Pedig volna mivel dicsekednie, hiszen a nyáron megnyerte a rövidhullámú kategóriában a rádióforgaimi verseny (morzézás) országos vidékbajnokságát, a napokban pedig arról érkezett hír a Rádióamatőr Szövetségtől, hogy az országos bajnokság győztese is ő lett. Közvetlenül egyébként nem tudhattuk meg a sikerét, mivel a technikai sportág művelőinek versenyén nincsenek nézők, akik biztatnák, s a végén, eredményük ismeretében, esetleg megtapsolnák a résztvevőket. A rádióamatőr egyedül, magánosán birkózik az éter adás-vételi viszonyaival, keresi készülékével a más-más országrészeken vagy országokban hasonló módon cselekvő versenytársait. Küzdelme végeztével is csak annyit érez, hogy elfáradt, kimerült, ám. hogy eredményesen vagy eredménytelenül fáradozott-e, erről csak hetek, hónapok — nemzetközi versenyen nemegyszer több mint egy év — múltán szerez tudomást. Miután a rendező szerv valamennyi versenyző teljesítményének összevetése alapján tájékoztatta. Így történt Pokker Jánossal is. Mint egyéni adóengedélyes, februárban, Rácz Ádám utcai otthonában, megadott időpontban odaült RH- készüléke mellé, s az étér hullámain két órán át „szórta” a morzejeleket a szélrózsa minden irányába. A végén tudta, hogy hány összeköttetést sikerült teremtenie, csak azt nem, hogy a riválisai mennyit könyvelhetnek el maguknak. Ez volt az országos bajnokság kezdete, a folytatás pedig — mivel háromfordulós a verseny — áprilisban és októberben szintén két-két óra „matatás” az éterben. Közben végezte kenyérkereső munkáját a honvédelmi szövetség székházában, a Borsod megyei amatőrök bázisán, amelynek néhány éve a vezetője, s szinte mellékesen „beszállt” az egyfordulós vidékbajnokság küzdelmébe is. amelyből győztesen került ki. S most az ország valamennyi jeles rádiósa elől is elvitte a pálmát. Mondom. minderről. a munkatársai tájékoztattak, s amikor őt faggattam, a 26 éves (szeptemberben házasodott), eredeti foglalkozását tekintve rádió- és tv-műsze- rész fiatalember halk szóval csak ennyit mondott: — A fóniások (beszédüzemmód művelői) között negyedik lettem az országos bajnokságon... A kétórás rádióforgalmazást követte egy órai pihenő után a fó- nia. Tehát a másik versenyszámban is kiváló eredményt ért el, hiszen mintegy 350 (Borsodból húsz) résztvevő között ilyen helyezést elérni nem kis dolog. A háromszor két-két óra alatt egyébként morzézással 410, fóniával 430 összeköttetést teremtett. Könnyű kiszámítani, hogy egyre-egyre átlag 52, illetve 50 másodpercre volt szüksége. — Pontosan tíz év óta rádiózom — mondta —, ennyi idő alatt belejön az ember... I (tarján) F ociszil veszter Mindenféle Anglia, a kenguru második hazája Ha valakinek ezt a kérdést teszik fel: „Hol élnek a kenguruk?” — akkor az illető bizonyára csodálkozva mondja: „Hogyhogy hol? Természetesen Ausztráliában.” Pedig kengurukkal hazájuktól sok ezer kilométerre, a vjlág egészen más részén is találkozni lehet. Pontosabban mondva: Angiéban. Ráadásul nem állatkertben, hanem szabadban. Derby és Sussex grófság néptelen zugaiban. A „szabad” angliai kenguruk megjelenésének oka, bármennyire paradoxonszerűen hangzik is, a második világháború volt. 1939 novemberében. egy erszényes pár ugyanis ugrándozva elszaladt az egyik derby-i ma- gánállatkertből. Az első háborús hónapok zűrzavara közepette nem is hederítettek a szökevényekre. És bár Közép-Anglia nemigen hasonlít a távoli és jóval melegebb éghajlatú Ausztráliára, a két kenguru, nagyszerűen alkalmazkodott az új életviszonyokhoz: a hatvanas évek elejére e pár utódainak száma meghaladta a hetvenet. Az 1962—63-as zord tél ugyan súlyos veszteséget okozott a kenguruállományban, az idén azonban 29 tősgyökeres angol kenguru ugrándozott vidáman Derby grófság beépítetlen területein. C. Coxshill zoológus véleménye szerint: „Adjatok időt a kenguruknak, és gondoskodjatok védelmükről, s akkor néhány esztendő máival ugyanolyan mindennapos állatok lesznek az angol erdőkben, akárcsak a szarvasok”. Rekorddal a fején Az ember azt gondolhatná, hogy George Ratlidge a teherhordás új világrekordjának felállítására törekszik. Pedig, szó sincs erről. Ratlidge már 30 éve dolgozik teherhordóként a londoni Co- vent Garden piacon. Az a körülmény pedig, hogy egyszerre 18, egymásra rakott gyümölcsös ládát tud a fej» tetején vinni — egyáltalán nem rekord, hanem a köz- tiszteletben álló Ratlidge fáradságos munkával elért, egyéni teljesítménye: ostobaság volna ugyanis tizennyolcszor egymás után visz- szafordulni ugyanolyan ládáért. Őshüllők a parkban „Jó napot, iguanódon vagyok!” — ezt mondaná ez a szörny, ha beszélni tudna. A dinoszaruszok egyébként sok millió évvel ezelőtt sem voltak különösen bőbeszédűek, amikor még nem jutott eszükbe az, hogy kihaljanak. A London déli részén levő Chrystal Palacé-parkban látható kitömött őslény pedig még inkább néma; helyette a magyarázó táblácska „beszél”. Helyette és a több mint húsz, történelem előtti őshüllő helyett is, amely mind ott pompázik a parkban. Ezek a szörnyetegek először 1854-ben jelentek meg itt. Azóta minden öt esztendőben felújítják és átfestik ezeket a Tiüjlőket, ezért mindig igen „frissnek” látszanak, mintha csak az imént bújtak volna elő a vadonból. Magyar foci Az UNIÖ Áfész sportbizottságának rendezésében férfi- és női focisták veszik birtokukba a sportcsarnok játékterét szombaton, 30-án 15 órától. A kieséses rendszerben lebonyolítandó tornán négy férfi- és négy női csapat vesz részt. A férfiak: az ózdi, a tokaji, a takta- harkányi és az UNIÓ Áfész. A női csapatok: a tokaji, a szerencsi, az egri és az UNIÓ Áfész. (Mező István rajza) Vadriasztó repülő, repüiőriasztó vadász Egy sportrepülőnek kényszerleszállást kellett végrehajtani Párizs közelében, miután több lövést adtak le rá. és több találat érte. A rendőrség tettesként egy vadászt állított elő. aki kijelentette, hogy a repülőgép zavarta őt vadászás közben, és elriasztotta a vadakat...
