Déli Hírlap, 1978. november (10. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-13 / 267. szám
belföld BALATONI íviA-DARáZAL LO. A Balatonon niegkezao clött a tel eleji maaarvonu lás. Az utóbbi napokban rég nem tapasztalt tömegjén gyűltek össze a tavon az átvonuló szárnyasok. íülonö- sen sok vadliba tűnt fel. Az északról dél leié núzóuó vau- ludak megszakították uuu- kat és ellepték a balatoni „maaarszalloüat a _oe.,.et öblöket, a nádszéli vizeket es a Kis-Baiaton Konij cét. Tömegesen tar.ozkodnak a Balatonon a különféle vadka- csaiajták. s feltűnt az északi vizek jellegzetes lakója, a kontyos réce is. GYERMEKRAJZPALYAZAT. Ismét meghívást kaptak a magyar gyerekek — a korábbi évekhez hasonlóan — az indiai Shankar gyermekrajzpályázatra. A pályázatra az 1963. január 1. után született gyerekek küldhetnek be 39x49 em-nél nagyobb festményeket, rajzokat. Egy-egy versenyző 6 pályamunkát juttathat el. legkésőbb november 20-ig az Országos Pedagógiai Intézet esztétikai-nevei ési csoportjához. Szülői, gondozói, vagy tanári nyilatkozatot is mellékelni keik amely azt tanúsítja, hogy a munkát a versenyző önállóan, segítség nélkül és — 1978-ban készítette. A BAJAI NAGY SZERB TEMPLOM. Felújították és újra megnyitották az idegen- forgalom számára a bajai görögkeleti, nagy szerb templomot, a Duna-parti város egyik legértékesebb műemlékét. A 18. század végén épült, késő-barokk stílusú templom teljes felújítását szakaszosan végezte el az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség, illetve a Bajai Városgazdálkodási Vállalat. Restaurálták a szerb templom- csaknem 200 eves felbecsülhetetlen értékű — ikonosztázát is. EEARATTAK A VIZIGABONAT. Az ország legnagyobb rizstermő tóján, Szolnok megyében a hét végére befejeződött a vízigabona betakarítása. A mezőgazdasági nagyüzemek az idén rendkívüli nehéz körülmények között és szokatlanul későn birkóztak meg a tizenhárom és félezer hektár rizs betakarításával. A rizstermés feldolgozás előtt teljes egészében szárításra szorult, s ahhoz, hogy jó minőségű rizs kerüljön az üz- . letekbe, a karcagi hántolómalom rizsmolnárainak módosítaniuk kellett a korábbi technológiát. A mostoha természeti körülmények nemcsak az idei vízigabona termés minőségét, hanem a meny- nyiségét is alaposan befolyásolták, a hozamok lényegesen alatta maradtak a vártnak. TÉLI EGYETEM HARKÁNYBAN. A TIT X. téli egyeteme e hó 26-án nyitja meg kapuit Harsányban. Ez az egyetlen téli egyetem az országban, népszerűsége és látogatottsága ma már vetekszik a nyári egyetmekével. Az első kerek évfordulójához érkezett rendezvénysorozatnak eddig összesen ezerkétszáz hazai és külföldi vendége volt. A jubiláló harkányi téli egyetem — várhatóan — száz vendéget fogad, a magyarokon kívül zömmel Bulgáriából, a Német Demokratikus Köztársaságból és a Szovietunioh-V TOTÓNYEREMÉNYÉK. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 45. játékhéten 3 darab 13+1 találatos totószelvény akadt. Nyereményük egyenként 658 809 forint. A 13 találatos szelvényekre — 7 darab van belőlük — 129 244 forintot fizetnek. A 12-esck 2961 forintot, a 11-esek 244, a 10-esek 55 forintot érnek. GTASZKÖZLEMENY Tudatjuk mindazokkal. akik szerették, tisztelték, ismerték: Papp Lajos nyugdíjas, volt szikszói KlOSZ-titkár életének 77. évében elhunyt. Temetése november 14-én, 13 órakor lesz az alsóvadászi temetőben. A gyászoló család. ^ Ebédszünet; melegítőben. (Ágotha Tibor felvétele) Magyarország férficsapata nyerte a sakkolimpiát A női csapat ezüstérmes Jog és építés A Magyar Jogász Szövetség Borsod megyei vállalati tagozata és az Építőipari Tudományos Egyesület miskolci csoportja ma délután két órakor a vállalkozási (tervezési. építési, szerelési) szerződések új szabályairól szervez előadást. A BÁÉV tanácstermében dr. Kozma Tamás, az ÉVM igazgatási és jogi helyettes főosztályvezietője tart előadást ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Csombordi Lajosnak és Szögéül Ibolyának Anett; Klausz íol- ránnak és íVIelczer Ilonának Ágnes: somosi Lászlónan és Márkus Hajnalkának Attila László: Orosz János Istvánnak es Benei Ildikónak János: Barta Istvánnak és Csórni Editnek Ferenc; Nagy Lászlónak és Koternics Ágnesnek László: Poczik Sándornak és Virág Juliannának Kolanci; Görög Sándor Jánosnak és Somodi Margit Verona uak Gábor: Bakó Péternek és Révész Rózának Udikó: Mika Józsefnek és Tóth Ilonának Mónika; Tóth József Jánosnak és Vályi Edi« Jolánnak Edit: Borbély Bertalannak és Pet- rovszki Katalinnak Andrea: FIó- rusz Jánosnak és Gergely Margitnak Katalin; Pelyhe Jánosnak és Medgyesi Máriának Gabriella Pataki Tibornak és Tóth Rózsának Szilvia; Udvari Józsefnek és Barek Annamáriának Péter Dávid: Antal Imrének és K eresz- túry ibolya Lenkének Krisztina: Dobai Józsefnek és Zsirka Piroskának Mónika: Slezsák Andrásnak és Sallai Eleonórának Gabriella: Ádám Jánosnak és Szentpéteri Sva lkának Krisztina; Bodnár Bélának és Pál Margitnak Andrea: Kónya Tibor Dezsőnek és Váradi Ibolyának Gyula; Algács Gézának és Pente Herminának Anita; Magyar Józsefnek és Lukács Rozáliának Erika; Verbóczky Istvánnak és Nagy Juliannának Edina: Tóth Zoltán Sándornak és Mikházi Katalinnak Klára; Tóth Bélának és Herczeg Katalinnak Andrea; Oláh Lászlónak és Krajnyák Agnes Honának László Gvöray; Deák Sándornak és Bartók Erzsébetnek Andrea; Bojkó Gábor Imrének és Pocsai Mária Dórának Péter: Kalóz Bélának és Brezöczki Évának Éva; Sárközi Károlynak és Mészáros Erzsébetnek Erika; Oravecz Károly Ferencnek és Barsi Erzsébetnek Gergely? Selmeczi Lászlónak és Dobler Máriának Tamás; Sipos Sándor Pálnak és Kovács Gizellának Éva Rita és Sándor Norbert; Béres Lászlónak és Rácz Erzsébetnek Tünde; Berecz Gézának és Marton Juditnak Agnes ; Hocza Istvánnak és Sajti Margit Magdolnának Zsuzsanna nevű gyermeke. Mind a nemzetközi, mind a hazai sakkszakemberek dobogóra esélyesnek tartották a Buenos Aires-i sakkolimpia megkezdése előtt a magyar férficsapatöt. Azonban arra kevesen számítottak — és az utolsó három évti- zeáoen még egyetlen sakkolimpián sem vplt rá példa —, hogy az utolsó forduló ennyire izgalmas lesz. Az esetek többségében ugyanis a Szovjetunió behozhatatlan előnnyel vezetett, és az utolsó összecsapások csak a helyezések sorsát döntötték el. Most nem így történt! A Por- tisch, Ribli, Sax, Csőm összeállítású magyar csapat a jugoszlá- vok ellen már úgy ült asztalhoz, hogy fél pont előnye volt a Szovjetunió és másfél az Egyesült Államok előtt. A találkozó jegyzőkönyve: az első táblán Portisch a 30. lépésnél döntetlenben egyezett meg Gligoriccsal. A második táblán Ribli a 49. lépésben feladásra kényszerítette Ljubojevicset, ugyancsak győzött a 3. táblán Sax, a 32. lépésben Matanovics ellen. A többi mérkőzés alakulása után a magyar csapat már ekkor olimpiai bajnoknak számított, Csőm gyorsan döntetlenre adta a játszmát Ivkovval szemben. így: Magyarország—Jugoszlávia 3:1. A Szovjetunió mindössze 2,5:1,5 arányban nyert Hollandia ellen, ez azt jelentette, hogy az 1976-ig tartott elsőségét (1977-ben nem vett részt az izraeli világbajnokságon), elveszítette. Igaz, a világbajnok Karpov ezúttal nem szerepelt a szovjet együttesben. A harmadik favorit, az Egyesült Államok 2:2-re mérkőzött Svájccal. Így Magyarország sakk- ? válogatottja az olimpiai bajnok 37 ponttal, Szovjetunió és az Egyesült Államok előtt. Női csapatunk is Jugoszláviával játszott' az utolsó fordulóban. Győzniük kellett ahhoz, hogy versenyben legyenek az ezüstéremért. Ez a győzelem sikerült 2:1 arányban, ami azt jelentette, hogy Magyarország — a fölényesen első Szovjetunió mögött — 11 ponttal a második lett. 3. az NSZK válogatottja. A nagy sikert a Petronicsné Verőci Zsuzsa, Ivánka Mária, Makai Zsuzsa és Kas Rita összeállítású csapat érte el. Réznyomásit kétkrajcáros Bélyegritkaságok kalapács alatt Értékes régi bélyegritkasá- gok cseréltek gazdát szombaton és vasárnap a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének budapesti árverésén. Hatvannégy tétel szerepelt a kikiáltási katalógusban, közöttük több ritkaság a kikiáltási ár kétszereséért kelt el. Kalapács alá került az 1931-ben kiadott magyar Zeppelin-bélyeg, amelyet az óriási léghajó magyarországi látogatása alkalmából (Amikor ugyanis a postahivatalban kifogyott egy-egy bélyegcímlet, akkor kényszerűségből a postamester kettévágott példánnyal jelezte, hogy a feladó helyesen járt el, kifizette a postai díjat.) Elkelt az 1949. évi Lánchíd III. blokk és az egy évvel később forgalomba hozott Upu blokk, amelynek különleges érdekességet adott fo- gazatlan „kivitele”. Sokan keresték az árverésen viszonylag nagv számmal szereplő, olyan régi osztrák Hét végi balesetek A megye közútjain az elmúlt hét végén hat közlekedési baleset történt, ezek közül egy halálos kimenetelű volt. Feltűnő: sokan vettek részt ittasan a közlekedésben ... Sajószentpéter belterületén szombaton 5.45-kor, nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezette a Volán 3. sz. Vállalat autóbuszát Oláh László 26 éves autóbuszvezető, dövényi lakos, s előzés közben elütötte az úttest bal oldalán gyalogoló Kiszel András 52 éves vájár, sajó- szentpéteri lakost. A gyalogos sú lyos sérüléseket szenvedett. A Kiss tábornok és a Bertalan utcák kereszteződésében figyelmetlenül, körültekintés nélkü7 akart átszaladni az úttesten szombaton 16.40-kor Csordás Sán dór 42 éves kovács, miskolci lakos, gyalogos, s elütötte őt a belső forgalmi sávban motorke rékpárral közlekedő Figeczki Gyula 21 éves elektrikus, miskolci lakos. A gyalogos könnyebb sérüléseket szenvedett. Hejőkeresztúr és Nyékládházr között szombaton 17.45-kor ittasan, figyelmetlenül vezette motor kerékpárját Kiss József 19 éves vízvezetékszerelő, nyékládházi lakos. s elütötte az út szélén, kerékpárja mellett szükségletét végző Dobai Bertalan 54 éves gépkezelő, helyőkeresztúri lakost. Dobai súlyos sérülésekkel került a kórházba. Sajópüspöki és Özd között szombaton 21.50-kor nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett személygépkocsijával Gyökér Gyula 23 éves csehszlovák állampolgár, s egy erősen jobbra ívelő kanyarban kisodródott, áttért a menetirány szerinti bal oldalra, majd jobbra rántotta a kormányt és az útszé- li jelzőtáblának ütközve felborult. A baleset következtében a személygépkocsi vezetője — aki a biztonsági övét nem használta —• olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítása után meghalt. A kocsi utasai komi Jónás Sámuel 38 éves italbolt-vezető, nyíregyházi lakos, súlyos, Majoros Ferenc 26 éves bánrévei lakos könnyű sérüléseiét szenvedett. Az anyagi kár meghaladja az 50 000 forintot. Tokaj és Bodrogkeresztúr között tegnap 1? órakor Varga Imre 16 éves gépkocsivezető, megyaszói ’altos személygépkocsijával elütötte a vele azonos irányban, ivilágítatlan kerékpárján ittasan baladó Tóth István 36 éves sza- igkezelő, bodrogkeresztűri latost. A baleset következtében az ittas kerékpáros súlyos gerinctörést szenvedett. T. Z. II terrorisi rejteÉiveit fertőzi te Az olasz rendőrség vasárnap felfedte a „Vörös Brigádok” nevű terrorszervezet két rejtekhelyét Nápolyban, és szombaton elfogott egy terroristát, Paolo Sebregondit. A most felfedett rejtekhelyek egyikén valószínűleg az a személy tartózkodott. aki szerdán életét vesztette abban a támadásban, amelynek során Fedele Cajvosa és még két személy is meghalt. Seb- regondinak a rendőrség szerint Alunnival, a „Vörös Brigádok” egyik elfogott vezetőjével volt kapcsolata. A rendőrség azt várja, hogy a vasárnapi akciók nyomán nagyot lépnek előre a terrorszervezet felkutatásában. külföld JERUZSÁLEM. Az izraeli kormány tegnap határozottan elutasította azokat az egyiptomi feltételeket, melyekkel Szadat elnök szeretné az arab világnak bizonyítani. hogy nem hagyott fel a palesztin ügy támogatásával; Jigael Jadin ügyvezető kormányfő az izraeli kabinet ülése után közölte, hogy az egyiptomi követelések csak akadályozzák a haladást a tárgyalásokon, egyáltalán nincsenek összhangban sem Egyiptom, sem Izrael, sen» pedig az Egyesült Államok óhajává . BUKAREST. Tegnap hivatalos látogatásra Bukarestbe érkezett Bülent Ecevit töröli miniszterelnök. A kormányfőt Nicolae Ceausescu, román köztársasági elnök és Mane» Manescu miniszterelnök hívta meg. PEKING. Pekingben meg« tartották a Magyar Népköz- társaság kormánya és a Kínai Népköztársaság kormánya között 1953. október S- án aláírt műszaki-tudományos együttműködési egyezmény alapján létrehozott magyar—kínai müszaki-tndoma- nyos együttműködési bizottság 17. ülésszakát. Az ülésszakon részt vett magyar küldöttséget Szili Géza nehézipari miniszterhelyettes, a kínai küldöttséget pedig Ma Ji, a kínai állami gazdasági bizottság elnökhelyettese, aa együttműködési bizottság elnöke vezette. NEW YORK. Gus Hall étt Henry Winston, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtitkára, illetve országon elnöke — pártja Központi Bizottsága nevében — nyilatkozatban üdvözölte a szovjet- vietnami barátsági és együttműködési szerződést. Az ante, rikai kommunisták véleménye szerint a szerződés jelentős mértékben erősíti a nemzetközi békét, valamint a nemzeti-felszaimdTtási mozgalom előrehaladását Délkelet- Ázsiában. LONDON. Tegnap délben megérkezett Londonba Indira Gandhi, volt indiai miniszterelnök. A repülőtéren ellene és mellette tüntető kisebb csoportok fogadták, de a szigorú biztonsági intézkedések elejét vették az incidensnek. A fogadására megjelent újságíróknak Indira Gandhi úgy nyilatkozott, hogy látogatása magánjellegű. Utazásának célja, hogy „felvegye a kapcsolatot régi barátaival”. HANOI. Kuba 40 ezer tonna cukrot szállít térítésmentes segélyként Vietnamnak. Az erről szóló megállapodást szombaton írták alá a vietnami fővárosban. A két szocialista ország gazdasági küldöttségei ezenkívül aláírták az 1979-es évre szóló árucsere- egyezményüket is. BELGRAD. Jugoszláviában tegnap, a bosznia-hcrcegovi- nai Jablanicán, 100 ezer ember részvételével megtartott tömeggyűléssel befejeződött a neretvai csata 35. évfordulója alkalmából rendezett több hónapos ünnepségsorozat. A jablanicai nagygyűlésen Joszip Broz Tito köztársasági elnök egyórás beszédA szakadékba zuhant nyoAitak. Igazi különlegesség volt a réznyomásos, kétkraj- cáros bélyeg, ezt 1871-ben hozták forgalomba. Az árverésen eladott bélyeg úgynevezett felezett példány volt. ami külön is növelte értékét. postabélyegeket, amelyeket magyar postai bélyegzővel láttak el. Nagy számban cseréltek gazdát úgynevezett blokkösszeállítások is: egy- egy összeállítás gyakran több száz blokkot tartalmazott. Egy autóbusz kormány- szerkezete felmondta a szolgálatot San Jose Acatempa városában, és mintegy ötven méter mély szakadékba zuhant. A szerencsétlenség következtében 12 ember életét vesztette. Az autóbuszon elsősorban munkások utaztak. ben méltatta a Neretva folyó völgyében 1943. február 9. és március 31. között vívott, a partizánok győzelmével végződött harcok jelentőségét. VARSÓ. Jerzy Bafia, lengyel igazságügyminiszter tegnap interjút adott a PAP lengyel hírügynökségnek, amelyben felszólította az NSZK-t, hogy ne szabjon határidőt a náci háborús bűnök elévülésének. Az NSZK törvényei j szerint 1979. december 31. j után a háborús bűnök el- ■. évültnek tekintendők. DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky űt 15., 3527 Postacím: Miskolc 3591 Pl.: 39. Telefonközpont: 36-132. 16-672 35-380 Titkárság- 18-223; belpolitikai rovat: 18-224; várospolitika: 18-225: kultúrpolitika: 18-226- sp-rtiovat: 18-222: levelezés: 18-221.. - Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó vállalat, Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15.. 3527 Postacím: Miskolc 3501 Pf.: 179 - Felelős kiadő veres MIHÁLY Telefon: 36-131 - Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17 3525 Telefon. 16-213 Terjeszti: a Magyar Posta Kapható: a hír anárusokré Előfl-ethetö- a hlrlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél E-őfizetési díj I hónapra 20 forim index- 25 9R- készílit * Borsod meevei Nyomdaipari Vállalatnál Felelős vezető ktLTAn BET A rcsv sitt-ez-I