Déli Hírlap, 1978. november (10. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-27 / 279. szám
Miskolcon és Borsodban így volt Történelmi képek Jubileumi Idállítás a múzeumban- J Első világháborús relikviák:. Még élnek, akik nemcsak múzeumból ismerik ezeket a tárgyakat. (Ágotha felv.) Megünnepeltük a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 60. évfordulóját, és az ünnep mondta el, hogy november 24-e hajdan is más volt, ma is más nap, mint a többi. A történelem azonban nem egy nap alatt születik, évek, évtizedek, korszakok követik egymást, míg az idő, a meny- nyiség minőséggé válik. 1918 ősze, 1919 tavasza is hosszú folyamat eredménye, amely a múlt század utolsó negyedében kezdődik. A KMP 1918—1919 című kiállítás rendezői is tudják szt, és gondoltak arra is, hogy sok fiatal és gyerek áll majd meg a régmúlt idők dokumentumai előtt; onnét indítják az eseményeket, ahol a valóságban is elkezdődtek. Itt a mi vidékünkön (éppen úgy, mint szerte az országban) a kiegyezést Éövető 1870-es, 80- as években teremtődik meg a gyáripar. Ekkor születnek a diósgyőri nagyüzemek, ettől az időtől kezdve beszélgetünk ipari munkásságról. Még nem szervezett munkásságról, mert azok, akik a korabeli fotók tanúsága szerint hosszú nadrágban vagy bő »atyában egymás mellett állnak a gépek mellett, a masinák nyelvét egyelőre tanulják és csak később fognak egy nyelven beszélni. Később, de nem sokára, mert a diósgyőri egyletekben, ol< K <* >XyKy. .-» <• <• «••>«% xvXs ^ ****** ■'*** fc**- * ***#**wu»** *m»-***^:M* «*** ****** <*«♦><*** kV, .copf»)« »MC *4**.<**.<* >' * Z**** ** ***** ** *** >W— xx w.v.> *■ <^>:>»*> •« >• •' ■■<■ <v. s> - . kx* >K<M A <v»t<«M«MZM( *“*•* X****i»x** X*<>V+<^ ^X<<******* *♦* •’**<■»******»«< x**-' ** '< .... • .♦♦>****#♦«'<»**' ' ííáirotjd títftáhf Monarchia, vagy köztársaság? A történelmi változások egyik állomása az őszirózsás forradalom volt. vasókörökben előbb csak a véleményeket beszélik meg, rövidesen már annak a módját, hogyan lehet úgy sztrájkolni, hogy az eredményes legyen. A „boldog békeidőben”, a század első évtizedében érlelődik a munkásság szervezett ellenállása az északi marvidéken is, és ezzel együtt érlelődik a dolgozó tömegektől hatalmas áldozat- tokai követelő háború. A többnyire a Herman Ottó Múzeum anyagát képező •’rkumentumok, az üzemek, intézmények segítségével ösz- szegyűjtött tárgyi emlékek Miskolci diák sikere Szombathelyen Első díj a hegedűversenyről Első ízben rendezték meg i hét végén Szombathelyen, i Bartók Béla Zeneiskolában i zeneművészeti szakközép- skolások országos hegedű- versenyét. A vetélkedőn az >rszág hét zeneművészeti izakközépiskolájából 25 versenyző vett részt, A három corcsoportban megrendezett verseny eredményeit vasár- lap hirdették ki Az első torcsoportban Papp Gábor, a Pécsi és Tóth Erika, a Miskolci Zeneművészeti Szakközépiskola tanulója szerzett első helyezést. A második korcsoportban első díjat nem adtak ki. A második díjjal jutalmazták Domonkos Enikő szombathelyi növendéket. A harmadik korcsoportban pedig Kovács Judit és Gamauf Gyöngyi budapesti tanuló lett első helyezett. már a múzeum régi épületének földszintjén levő kiállítás első termében megéreztetik a látogatóval: a nagy szenvedések, a nagy igazságom csar nagy esem_- nyekhez vezethettek. A dolgozó tömegek, amelyek joggal remélték a polgári demokratikus forradalom útján helyzetük jobbra fordulását, rá kell hogy jöjjenek: helyzetükön . csak önmaguk javíthatnak. Miheiyst elhangzott a hívó szó Sajóbábony- tól Harkányig, Ozdtól Diósgyőrig megértették a munkások. hogy nekik kell megvalósítani „a közös társadal- masított termelési mód érdekében a proletariátus diktatúráját”. Megértették, és vezetőik is voltak már a harchoz: 1918. november 24-e után már december elején, és az ezt követő hetekben Miskolcon és a megyében sorra létrejönnek a KMP helyi szervezetei. ■ ■ A kiállítás történelmi kénéi, amelyek között ott találjuk a korabeli felhívások, plakátok fakszimiliéit, történelmünk egy nagy jelentőségű korszakának bizonyítékai. De például a KMP miskolci szervezetének megalakítására felhívó plakát nemcsak azért érdekes, mert ez az egy van belőle, hanem mert a többivel, a Tanács- köztársaság eredményeit, harcait bemutató képekkel, tárgyakkal együtt üzenetet közvetít. A ma emberének tudni kell, hogy elődei itt, ebben a városban is megtették a magukét, és a jövőt bízták rá. (makai) Szombaton kezdődött a dunaújvárosi Munkás Művelődési Központban az üzemi amatőr művészek II. országos találkozója és kiállítása. Megyénket — mások mellett — a kazincbarcikai Bolacsek László képviseli, aki domborított vörösréz, kovácsoltvas tükör, festett, varrott bőrmunkákkal szerepel a kiállításon. (Angyal László felvétele) HÉTFŐ Kossuth rádió: 12.00 : Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 12.50: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. — 14.41: Mariska az anyjánál. — 14.54: Édes anyanyelvűnk. — 15.00: Hírek. — 15.10: Záray Márta és Vámosi János énekel. — 15.28: Képek és jelképek. Művelődéstörténet gyerekeknek. — 16.00: Útközben. — 16.05: A váci Vox Humana énekkar énekel. — 16.19: Zenekari muzsika. — 17.00: Hírek. Útközben. — 17.10: Népdalok. — 17.45: Van új a nap alatt! Tudományos híradó. — 18.00: A Leöwey Klára Gimnázium- Kodály Zoltán Kórusa Kodály egynemű karaiból énekel. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: A Rádiószínház bemutatója. Kanári. — 19.49: Regény a kelengyeládában. — 20.00: Töltsön egy órát kedvenceivel! — 21.00: Van egy üres órája? — 22.00: Hírek. — 22.15: sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Magyar előadóművészek. — 23.30: Régi híres énekesek műsorából. — 24.00: Hírek. — 0.10: Eper és vér (filmzene). Petőfi rádió: 12.00: Balogh Elemér cimbalmozik, Farkas József népi zenekara játszik. — 12.30: Hűek. — 12.33: Kis magyar néprajz. — 12.38: Tánczenei koktél. — 13.25: Magyar fúvósmuzsika. — 14.00: Kettőtől ötig. A Rádió kívánságműsora. — 17.00: Eszmék faggatása. A halál egészen más . . . ? — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Hírek. — 18.33: Zeneközeiben. — 19.20: Az év legjobb tánczenei felvételeiből. — 20.05: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 20.30: Hírek — 20.33: Senki többet? Harmadszor! Szellemi árverés a 20-as stúdióban. — 21.50: Híres előadók albuma. Ray Charles énekel. — 22.15: Szirmai Albert operettjeiből. — 23.00: Hírek. — 23.15: Nóták. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. — Kérdezzen, az illetékesek válaszolnak! Fórum az üzemi demokráciáról és a munkahelyi légkörről. Műsorvezető: Imreh József. Szerkesztő: Pau- lovits Ágoston. — Sport. —18.00 —18.30: Észak-magyarországi krónika. (Szállítási gondok a Saió- szentpéteri Üveggyárban. — Véget ért az amatőr színjátszók Heves megyei bemutatója.) — A Baccara együttes felvételeiből. — — Hírösszefoglaló. — Szemle az Eszak-Magyarország, á Déli HírEgyetemi katedra és filmtudomány Veress József pályamódosítása Akiknek a filmművészet iránti érdeklődése a mozilátogatáson túl is terjed, szeretnek a film történetéből, egyes alkotókról, filmművészeti törekvésekről, tendenciákról mind többet tudni, régóta jól ismerik Veress József nevét. A 200 filmet bemutató nagyhírű kötetén, a Mihail Rommról ■ szóló monográfiáján kívül igen sok értékes tanulmány — például a magyar irodalom es a filmművészet kapcsolatairól —, megszámlálhatatlan kisebb-nagyooo cikk a lapokban, folyóiratokban, minden filmes-tanácskozáson, tanfolyamon, az ismeretterjesztő munkában való értékes részvétele teile ismertté a nevét. Es persze igen jól ismerik mindazok, akiket a deo- réceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen a film jobb ismeretére oktatott. Veress József, vagy legyünk precízek: dr. Veress József, az irodalomtudományok kandidátusa ugyanis nem sokkal ezelőtt még a debreceni egyetem tanszékvezető docense volt, a szláv filológiai tanszéket vezette. A neve most mind gyakrabban olvasható a MOKÉP kiadványain, szerkesztőként, kiadóként, s a nyilvánosság előtt is mind többször szerepel a MOKÉP egyik vezetőjeként. Miként váltotta fel a miskolci születésű — itt született 1934-ben, a Krus- pér utcában nevelkedett fel, a mai Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1932- ben — filmszakember az egyetemi katedrát a MOKÉP információs és propaganda- főosztálya vezetői székével? — Szeretném nagyon hangsúlyozottan kijelenteni, hogy Debrecentől csak elváltam, de nem szakadtam el — mondja Veress József. — Debrecen adta nekem az életet és a fiatalkort nyújtó szülőváros után a legtöbbet. Itt végeztem az egyetemet, itt szereztem felkészültségemet, itt váltam egyetemi oktatóvá. Itt kerültem kapcsolatba az irodalommal, a sajtóval, a filmkritikával, az ismeretterjesztő munkával. (Ezért kapta 1977-ben a SZOT-díjat. A szerk.) Nincsen hát szándékomban új beosztásomban sem elszakadni Debrecentől, sem pedig a tudományos munkától. A film régóta foglalkoztatott. Egyetemistaként kezdtem filmről írni az egyetemi lapba. Gyermekkoromtól mozibolond voltam, minden elérhető filmet megnéztem, érthetően boldog voltam, amikor már írhattam is róla. Az egyetemi lap ulán a Hajdú-Bihar megyei Napló következett, ma’jd a TIT-en belül kapcsolódtam be intenzíven a filmművészeti ismeretterjesztésbe és persze a tanulmányokba. Mind gyakrabban jártam fel a Filmtudományi Intézetbe, filmet néztem és tanultam, és újabb filmeket ismertem meg és újabb filmtanulmányokat folytattam itthon és külföldön egyaránt. Mindezt az egyéb egyetemi munkám mellett. Tanszéki munkám kívül esett ugyan a film vonzáskörén, de egyetemi tevékenységemet mégis sikerült összekapcsolnom a filmmel, külön feladatként annak oktatását is végeztem. E kettős tevékenység etvszer aztán válaszút elé állított. Így lettem a MOKÉP főosztályvezetője, debreceni helyett fővárosi lakos anélkül, hogy az egyetemet megtagadtam volna. — Új munkaterületén miként érzi magát, mit jelent ez a változás az életében? — A filméletben eddig végzett munkám ulán ez a váltás nem is olyan nagy. Most a MOKÉP főosztáiy- vezetőjeként. tehát belső embereként végzem azt, amibe külsősként is igen intenzíven bekapcsolódtam. Gondolok itt a filmátvételi munkára, filmpropagandára, ismeretterjesztésre, egyebekre. Nagyon szerencsésnek tudhatom magamat, mert olyan területen munkálkodom, azt csinálom, amit nagyon szeretek A Debrecennel, a Kossuth Lajos Tudományegyetemmel való további kapcsolattartás szándéka pedig — örömömre kétoldalú: az egyetem is csak megvált és nem szakadt el tőlem. Jóllehet már nem tartozom oda munkajogilag, most kezdeményezték, hogy a címzetes egyetemi docens megtisztelő rangját elnyerjem. Ez pedig, még ha netán csak kezdeményezés is maradna, az egyetem és a város megbecsülését és ragaszkodását jelzi, ami a szá^ momra mindenképpen kitüntetés. Dr. Veress József egyébként napjainkban éppen Tunéziában tartózkodik, ahol részt vesz magyar filmek bemutatósorozatán és segít azoknak ,a filmeknek a kiválasztásában, amelyekkel a fejlődő országok egyre izmosodó filmművészetét hazai mozivásznainkon megismertethetjük. BENEDEK MIKLÓS lap és a Heves megyei Népújság következő napi számából. — Müsorelőzetes. FILMSZÍNHÁZAK BÉKE A maláji tigris Szí. olasz—irancia—NSZK íilm Másfél helyárral! Kezdés: 14, hn6 és 8 órakor KOSSUTH Az iíju Weither szenvedései Mb., szí. NDK Hím Kezdés: 13 órakor Félelem a város lelett Szí. olasz—francia—NSZK film Másfél helyárral! Kezdés; hnö és 7 órakor KOSSUTH FILMSZÍNHÁZ Éjszakai vetítés A maláji tigris Szí. olasz—irancia—NSZK film Másfel helyárra]! Kezdés: 9 órakor HEVESV I. FILMKLUB Szenvedély Színes svéd film 14 even felülieknek! Kezdés: 15 és Í7 órakor TÁNCSICS Fagyöngyök Magyar tilm Kezc.es: 14 és f6 órakor TÁNCSICS FILMKLUB Szenvedély Színes svéd film 14 even felülieknek! Kezdés; f8 órakor SZIKRA Az akasztani való bolond nö Mb., szí. francia film Felemelt helyárral! 14 éven felülieknek! Kezdés: 3, 5 és 7 órakor PETŐFI Serpico Színes amerikai film 14 éven felülieknek! Kezdés: tö és 17 órakor FÁKLYA Fantozzi Szí. olasz film Felemelt helyárra]! 14 even felülieknek! Kezdés; f4 és 16 órakor FAKLYA FILMKLUB Szemben önmagunkkal Sn svéd—amerikai film ib éven telülieknek! Kezdés: f8 órakor TAPOLCA-ADY A tizenöt éves kapitány Mb., szí. spanyol film Kezdes: 7 órakor ADY MOV. HÁZ. ivl.lj BAlOZI ' veréb is madár Szí. magyar film 16 éven felülieknek ’ ' Kezdés: 4 és 6 órakor GÖRÖMbOLT-kRÜDY Már ez is probléma'.’ Mb., szí. francia film Felemelt helyárral! Kezdés: 6 órakor PERECES Csizmás kandúr a világ körül Mb. japán meserilm Kezdés: tí órakor HÁMOR Féleiem a város felett Szí. francia—olasz film Másfél helyárral 1 Kezdés; 6 órakor SZIRMA Félelem a város felelt Szí. francia—olasz film Másfél helyárral 1 Keídfs: te arakor KEDD Kossuth rádió: 8.90: Hírek. — Kb. 8.20: A mai nap kulturális programjából. — 8.27: Eszmék faggatása. — 8.57: Népdalok, néptáncok. — 9.44: Tengerecki hazaszáll. — 10.00: Hírek. —' 10.05: MR 10—14. Iskolák — Őrsök — barátok. — 10.35: Változatok egy magyar népdalra. — 10.42: Benda: A falusi vásár. Egyfelvonásos vígopera. — 11.40: A boldog ember. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: A magyar munkásmozgalom dalaiból. — 8.20: Tiz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Társalgó. — 10.30: Hírek.— ■10.33: ZenedélelötL