Déli Hírlap, 1978. október (10. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-17 / 245. szám

Útjában a hadaknak Huszita ház Göncön Azt hiszem, az októberi erős napfényben vakító kék ég teszi, hogy ilyenkor min­dig jobban hiszek a történe­lemben: hogy nemcsak elhi­szem. mert mondják, hanem tudom, hogy igaz a múlt. Hogyne, hiszen ugyanez a kék ég nézte, ugyanez a napfény fürdette a vakító fehérre me­szelt há7-at a hajdanvolt időkben is. és ennél az épü­letnél nincs régebbi ismerő­se a gönci ősznek. Igazat kell hogy mondjon még ak­kor is, ha a kéménye jóval később ismerkedett a titkok­kal. amelyeket a pincéié tu­dott, és bevakolt téglái keve­sebbet láttak, mint szabadon hagyott kövei. Nagyon régi idők mellett tanúskodik még akkor is, ha nem „huszita ház", mert annyi erővel le­hetne az is. A szó szoros ér­telmében vett alapjaiban an­nak a régmúlt kornak az >ei. ekkor félteitek először iga­zán az életüket és a vagyonu­kat, és mintha tudták volna, hogy sokszor fogják mé" félteni, úgy építkeztek. Az alapoktól nagyon magasra rakták a kicsi ablakokat, lőréteket vágtak a ház falába, megemelték a la­kótér szintjét. Aki a megerősí­tett ajtót be tudta törni, annak még több lépcsőn is fel kellett tolakodnia, hogy a konyhába ér­jen, és nagyon erős, erőszakos ostromlónak kellett lennie, hogy valakit is ott fogjon. Mert ha látta a család, hogy több ket­tőnél, akkor lement az ajtón beiül kezdődő pincelépcsőn, és eltűnt a Gönc alatti pincelabi­rintusban. Mert mintha igazolni akarták volna a szólást, „az én házam, az én váram” jegyében emeltek itt minden épületet, és ha később át is építették, a lé­nyegtől nem tágítottak. A hadak útjába eső település lakói véd­ték a két kezük munkájának eredményét, vagy az életüket töröktől, némettől, . még Rákóczi ni, milyen meggondolásból került a kicsi házba, az iga­zán hasznos faragott köve- 'ken kívül egy teljes gótikus ablak is. Nem tudni, hogy hányszor építették át a hu­sziták óta ezt a gönci főut­cán álló házat is, de az biztos, hogy a többi gönci házat, az utóbbi 30 évben a mai igényeknek • megfe­lelően építették át. Ez az egy maradt hírmondónak, és ha mai formájában a hu­szitákat nem is látta, a múlt század második felében is virágzó mezőváros minden­napjait ismerte. A Herman Ottó Múzeum fiatal szakem­berei rendbe hozták és a száz évvel ezelőtt élt csalá­dok otthonát i-Ánzelték a fa­lai közé. Sokfele slíiusban emlékét őrzi, formájában pe­dig évszázadok jó emlékeze­téről tanúskodik. Mindenáron megmaradni A husziták Mátyás király ural­kodása ideién, a 15. század má­sodik felében rémítették meg annyira a hajdani mezőváros la­kóit, hogy egyszersmind megta­nulják, hogyan védhetik meg magukat. A Lengyelország felé haladó kereskedelmi utak egyik csomópontjában fekvő gazdag település szőlőművelői, kézműve­kurucaitól is. A föld népe meg akart maradni, mert ügy hitte, hogyha másodszor is megkapál­ta a szőlőt, le is kell azt vala­kinek szüretelni. így aztán attól sem riadt vissza, hogy a pálos szerzetesrendnek az idők során elhagyott kolostorát széthordja, és vastag falú házait ebből épít­se. Hírmondónak Ma már nem tudni, hogy ki építette a vidék jellemző műemlék épületét, nem tud.­Az ablakok kicsik, a falak vastagok. Az itt lakók véde­kezésre rendezkedtek be. Bélyegkiállítás A Miskolci Élelmiszer Kis­kereskedelmi Vállalat Bé­lyeggyűjtő Köre — a KMP m^ ;alakulásának 60. évfor­dulója jegyében — október 17—24. között bélyegbemuta­tó1. rendez Miskolcon, a Régi­posta utcai kultúrteremben. A bemutatót Mátyás Lajos igazgató nyitja meg ma dél­után 4 órakor. Az érdeklő­dőket szívesen várják. Csillagászati lihnesl Még két hétig tart me­gyénkben a csillagászati he­tek rendezvénysorozata. Min­den bizonnyal sokakat érde­kel: ma délután 6 órakor csillagászati filmeket vetíte­nek a Rónai Sándor Műve-, lődési Központ színházter­mében. Az orgonánál: Máié János Az avasi, templomban ma este folytatódik a Collegium . Musicum orgonahangver- seny-sorozat. Az érdeklődők ezúttal Máté János interpre­tálásában Lübeck, Pachabel, Bach. Langlais, Gárdonyi és Widor műveit hallgathatják, I este 7 órától. I A, Göncön vett, és az Iparmű- vészeli Múzeum anyagából való bútorok sokféle stílust képvisel­nek: ez volt a jellemző. A vi­déken élő embernek paraszti eszközökre volt szüksége, de a gönci fazekasok, bognárok, sző­lősgazdák voltak oPan pénzesek, hogv no’frári jómódban él lenek, ha lehették a sze-czámot. A vi«z- s 7 a. emlékezések, az írásos doku­mentumok alanián kerülnek te­hát a konyhába a háztartás eszközei, őket meoálle^ő helyek­re a pönc.t csérének, a kamrába a «^ererámnk, az első és a bá*só házbs. a kis és a na^v szobába a vision via wos kényelmet szol­gáló be-endezésl tárgyak, ame­lyek a kiegyezés, az 1867 körüli állapotokat konzerválják, Csak a nagy szoba középkorból itt ma­radt ajtókerete, a falba vágott lőrések, a boltívek ötszázéves faragott kövei, a pince nyirkos falai figyelmeztetnek: az ember a nyugalmát mindig megfizette, és nagy áron védte még. * A gönci műemlék ház hely­reállítása és berendezése dr. Bodó Sándor. Kárpáti László, Kunt Ernő, ‘Viga Gyula. Bán- falvy Ferenc, a Herman Ottó Múzeum munkatársai és dr. Batári Ferenc, az Iparművé­szeti Múzeum bútorosztálya vezetőjének munkája. Az ál­landó kiállítást október 25-től láthatja a közönség. (makai) KEDD Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Törvénykönyv. — 12.50: Hangverseny délidőben. — kb. 13.50: Népdalok. — 14.26: A Ma­gyar Rádió és Televízió Ének­karának törnegdal -felvételeiből. — 14.40: Arcképek a Szovjetunió népeinek irodalmából. Tadzsi- kisitán. — 15.00: Hírek. — 15.10: Járdányi Pál: I. vonósnégyes. — 15.28: Nyitnikék. — 16.00: Útköz­ben. — 16.03: Maya. — 17.00: Hí­rek. Útközben. — 17.07: Még a párbaj nem ért véget. Varga Rudolf riportja. — 17.32: A ham­burgi Monteverdi kórus két Alessandro Scarlatti-madrigált énekel. — 17.45: A Szabó család. — 13.15: Hol volt, hol nem volt. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Külföldről érkezett. . — 19.35: Ránki Dezső zongoraestje, a bu­dapesti zenei heteken. — kb. 20.15—20.35: Adottságok, lehetősé­gek. — kb. 21.35: Világslágerek —- hangszeres változatban. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Yehudi Menuhin lemezei­ből. — 22.50—23.00: Meditáció - a presztízsérzékenységről. — 24.00: Hírek. — 0.10: Jámbor László daljátékokból énekel. Petőfi rádió: 12.25: Látószög. Ifjúsági jegyzet. — 12.30: Hírek. — 12.33: Melódiakoktél. — 13.25: Növénykedvelőkne^k. — 13.30 : Éneklő Ifjúság. — 14.00: Kettőtől hatig. — 14.30: Hírek. — 15.30: Találkozás a stúdióban. Vendé­günk: Rátonyi Róbert. — 16.30: Hírek. — 16.33: Csúcsforgalom — Szegeden. — 18.00: Tip-top pará­dé. Maryla Rodowicz felvételei­ből. — 18.30: Hírek. — 18.33: Háj. műsor du Erzsébet és Martin János népdalokat énekel, Baranyai Zsolt furulyázik. — 19.00: A hanglemezbolt könnyűzenei új­donságai. — 19.20: Az őslénytan­tól a modern fizikáig — 19.30: Csak fiataloknak! — 20.30: Hírek. — 20.33: Az aranyfalu. Mirszaid Mirsakar tadzsik költő elbeszélő költeménye. — 21.08: Magyar operaénekesek. Moldován Stefá­nia. — 21.58: Nótacsokor. — 23.00: Hírék. — 23.15: Bródy Tamás szerzeményeiből. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. — Fiatalok zenés ta­lálkozója. Szerkeszti: Varsányi Zsuzsa. — Az igazságügy fóru­ma. A találás. Dr. Tímár László előadása.. — 13.00—18.30: Észak­magyarországi Krónika. (A KGST Közlekedési Állandó Bi­zottsága tanácskozott Leninvá- rosban ... — Húsmarhatartási ta­nácskozás Miskolc-Tapolcán . . .) — Benjámint) G'igli énekel. — Hírösszefoglaló, lap- és műsor­előzetes. Televízió, 1. műsor: 16.25: Hí­rek. — 16.30: Melyiket az ötezer­ből? — 16.45: Nyugalmunk érde­kében. — 17.05: Pannon Krónika. — 17 40—18.35: Mindenki iskolája. — 13.35: A GG-dosszié. - 19.10: Esti mese. — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Donna Juanita hét ka­landja. — 21.05: Művészeti Ma­gazin. — 21.55: Indiai találkozá­sok. — 22.25: Tv-híradó 3. — 22.35—22.45: Tv-tükör. A kémfejedelem tündöklése és bukása 14. Egy mesteri akció után Reilly azt magyaiázgatla a szovjet elhárítás embereinek,, akiket megbízható elleníor- radalmár összeesküvőknek hitt. hogy véleménye szerint honnan kellene pénzt szerez­ni az összeesküvéshez: — Oroszországban hatal­mas művészeti értékek van­nak. Rengeteg értékes kép, szobor van a múzeumok bir­tokában. Ezeket kellene megszerezni és eladni kül­földön. Elsősorban azokra a műalkotásokra gondolok, amelyek most a raktárakban Vannak, nincsenek kiállítva, és így eltűnésüket nem ve­szik azonnal észre. Az érté­kesítést én magamra vállal­nám ... Később Reilly még egy pénzforrást ajánlott: az In­telligence Service jó árat fi­zetne értesülésekért, elsősor­ban a Kominterrtre vonato­zó adatokért 'A Tröszt embe­rei épüljenek be a Komin- ternbe. Reilly annyira belemelege­dett terveinek ismertetésébe, hogy figyelmeztetni killet.: eljárt az idő. mdulnia keil ha el akarja érni a lemn- grádi vonatot, amely vissza viszi őt a Néva-parti város­ba. onnan a határra, hogy még az éjjel visszatérjen Helsinkibe. Még annyi ideje volt, hogy autón elszaladjon az egyik összeesküvő lakájá­ra. valami irat átvételére. Mekkora a meglepetése: amikor ott pisztolyt nyomnak az oldalához és kijelentik: • — Sidney George Re.lly a törvény nevében letartóz­tatjuk! Reilly már fogoly, de még hátra van egy feladat. Ha kiszivárog, hogy a mester­kém a Tröszt révén a szov­jet hatóságok kezére került, vége a Trösztnek, pedig ar­ra továbbra is szüksége van az elhárításnak. Gyorsan döntenek: a GPU néhány munkatársa a határra uta­zik, ott riadóztatnak egy szovjet határőr őrsöt és lö- völdöznelf. Az Izvesztyijában közleményt jelentetnek meg a lelőtt csempészekről. A Tröszt Helsinkiben dolgozó része már sejti, hogy az el­tűnt Reilly azonos az egyik lelőtt csempésszel, de ezi szovjet részről csak kerebb jelentik be. amikor már Reilly valóban elnyerte méltó büntetését. Mert Reilly egyelőre inég él. Mag'ánzárkában van és naponta viszik kihallgatásra. Először hallgat, rutinos szak emberként csak olyasmire’ tesz vallomást, amiről sejt; hogy a másik fél már amúgy is tudja. Amikor azonban közölték vele, hogy végre­hajtják rajta a forradalmi törvényszék 1918-ban hozott halálos ítéletét, papírt és ce­ruzát kért, hogy'- papírra ves­se életének utolsó levelét: ,.í\ E. Dzerzsi nszkij nek. a GPU elnökének! A legutóbb végbement be­szélgetések után hajlandó vagyok teljesen őszinte val­lomást tenni és adatokat szolgáltatni a GPU-t érdek­lő valamennyi kérdésről az angol hírszerzés szervezetele és személyi állqmányára vo­natkozólag. továbbá — mi-t- hogy azt is ismerem — az amerikai hírszerzést illetően is, és azoknak az orosz sze­mélyeknek a tárgyában is, akikkel találkoztam Sidney Reilly.” Ez a beadvány 1925. októ­ber 30-án kelt Moszkvában, az úgynevezett belső börtön­ben. A halálos ítéletet 1925. november 5-én hajtották végre. Négy évtizedig úgy tudta a világ, hogy Reilly határát­lépés közben, egv fatális vé­letlen folytán vesztette éle­tét. Reilly bukásának hét pe­csét alatt őrzött okmányait • csak kellő idő múltán, a 60- as évek elején hozták nyíl vánosságra a Szovjetunióban Reilly, a ..kémfejedelem’ te­hát. aki 1918-ban kétmillió rubelt ígért és félmillió elő­leget is adott, hogy tartóz­tassák le neki a bolsevik párt egész Központi Bizott­ságát. 1925-ben egv valóbar mesterien végrehajtott akcr után nyerte el méltó bünte­tését. PINTÉR ISTVÁN (Vége) I Televízió, 1. műsor: 20.01: Autó-motorsport. — 20.20: Tut- Anch-Amon Egyiptoma. — 20.40 : Tv-híradó 2. — 21.05—22.40: Álba Regia. Kiállítások: Mini Galéria (10— 13): Utcák és terek kultúrája. Broczkó Tamás fotókiállítása. — Miskolci Galéria (10—18): A Fia­tal Képzőművészek Stúdiójának festészeti kiállítása. — Miskolci Képtár (10—18): A XX. század magyar festészete. — Kondor Béla-emlékkiállítás. — Szolnoki művészek. — Herman Ottó Mú­zeum (10—18) : Ember és munka. — A Szilágyi-gyűjtemény. — Her­mán Ottó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássá­ga. — Diósgyőri vár (10—16): A diósgyőri vár története. — Pén­zek Diósgyőr életében. — Erdei Ferenc építész műemléki tervei. — Déryné-ház (10—16) : Déryné Széppataki Róza. és Lévay Jó- zsef-emlékszobák. Miskolci Nemzeti Színház (7): A koldusdiák. FILMSZÍNHAZAK BÉKE A ménesgazda Színes magyar film 14 éven felülieknek! Kezdés: í'4, hn6 és 8 órakor' KOSSUTH Kialudt tüzek fénye Mb. színes szovjet film Kezdés: 13, hnö órakor Száguldás gyilkosságokkal Színes amerikai film Másfél helyár! 14 éven felülieknek! Kezdés: 7 órakor HEVESY IVAN FILMKLUB A homok asszonya Japán film 16 év.en felülieknek! Kezdés: i'5, í'7 órakor TÁNCSICS Két elhatározás Magyar—NSZK film Kezdés: fő, f7 órakor SZIKRA A fekete kalóz Színes olasz film Másfél helyár! Kezdés 5 és 7 órakor PETŐFI Fuss utánam, hogy elkapjalak! Mb. színes francia film Kezdés: f5, f7 órakor FÁKLYA Szarvacska, manócska Mb. színes szovjet film Kezdés: f5 órakor Lucky Lady Színes amerikai film 16 éven felülieknek! Másfél helyár! Kezdés: Í7 órakor Mb. színes francia film Másfél helyár! 14 éven felülieknek! Kezdés: 5 és 7 órakor GÖRÖMBÖUY, KRÚDY Tappancsok, mancsok, állkapcsok Színes amerikai film Kezdés: 6 órakor SZERDA o.^u. A mai nar, kulturális pros- ramjabol. - 8.27: Szocialista bri- gndolc akadémiája. Villon: Tűnt Wok szépasszonyai. — 8.56- Szei- J?™,. térképolvasás Megérteni. Boldizsár Iván jegyzete. _ 9.06: Francia szerzők kamarazenéjé­ből. — p.il : Tarka mese. kis mc- se. — in.no: Hírek. — m.05: Do­minó. Játék szóval, számmal, hanggal. — 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.50: Zene­kari muzsika. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Karel Gott énekel. — 3.->oj Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hl- rek. 8.33: Idősebbek hullám­hosszán. Dallamok, emlékek. — 9.28: A 04. 05, 07 jelenti. — lO.OD: Zenedélelött. Közben: 10.15— 10.20: Néhány szó, zene közben. - 10.30—10.33: Hírek. — 10.50— 10.59: Délelőtti torna. — 11.30: A Szabó csálád. I *• ^i-giBiiiiBroínn^^ 3^ Évszázadok tanúja a jellegzetes, erődszerű gönci ház. (Keringi felv.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom