Déli Hírlap, 1978. október (10. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-16 / 244. szám

belföld KISKUNFÉLEGYHÁZA LEG­SZEBB HAZA. Határidő előtt ki­lenc hónappal készült el Kis­kunfélegyháza épülő új város­központjának egyik legszebb la­kóháza. Az OTP-beruházású tár­sasház gyors kivitelezése a Kis- kunnaiasi Építőipai Váliaiat dolgozóinak az érueme, akik igyekeznek eleget tenni a „ro­kon” Kiskun városban vállalt kö­telezettségüknek. Méltányolva a félegyháziak lakásgondjait, a jövő év a óz epére vállait épületátadást először az év novemberére mó­dosították, majd jó munkaszer­vezéssel — munkaversenyben — ezt a határidőt is sikerült még előbbre hozni. Hetven családnak szereztek ezzel örömet. A kis­kunhalasi építők további lakó­házak kivitelezését is vállalták Kiskunfélegyházán. MEDICOR-KÉSZÜLÉKEK JAMAICÁBA. A Jamaicai Állami Egészségügyi Beszer­ző Vállalat a MEDICOR Mű­vekkel összesen 3 millió dol­lár értékű szerződésű kötött különféle röntgen-, illetve műtőberendezések, valamint orvosi műszerek szállítására. A MEDICOR a szállításokat 1979-ben kezdi meg. Az üz­letkötés előzménye: tíz nap­pal ezelőtt Jamaicából orvo­sokból és mérnökökből álló szakértő küldöttség érkezett Budapestre, s a helyszínen tanulmányozta a több mint 60 országba exportáló ME­DICOR készülékeit, beren­dezéseit. KÖLCSÖNÖS SEGÍTSÉG. Párt­fogást, illetve szűrővizsgálati és szükség esetén gyors segítséget ígérnek a felek abban a szocia­lista szerződésben, amelyet a Margit kórház és a Fővárosi Gázmüvek óbudai gázgyára kö­tött. Miként Markovits György igazgatóv főorvos elmondta: a kórház speciális szűrővizsgálato­kat szervez a gyárban, s így a rendszeres üzemorvosi vizsgála­tokat — veszélyes munkahelyről lévén szó, a kötelező ellenőrzést — egyebek között rákszűrés, hal­láskárosodással kapcsolatos vizs­gálat egészíti ki. A gyáriak vi­szont segítik a kórház és a ke­rületi rendelőintézet szakmunká­sait a közműhálózat karbantartá­sában, az állagmegóvó munkála­tokban, a műszerek beszerzésé­ben. DALOSTALÁLKOZÓ. Szé­kesfehérvárott tegnap befe­jeződött az ipari szövetkeze­tek II. országos kórustalál­kozója. A kétnapos dalosta­lálkozón j.4 kórus lépett szín­padra, s adott ízelítőt a szo­cialista országok zeneszerzői­nek alkotásaiból. A RENDŐRSÉG KÉRI. . . A Pécsi városi és járási Rendőrkapi­tányság személyi tulajdon sérel­mére elkövetett csalás alapos gyanúja miatt eljárást folytat Magay Istvánné, Pécs II., Éva utca 7. szám alatti lakos ellen. Kéri mindazokat, akik Magay Istvánné részére kölcsönt nyúj­tottak, vagy kérésére OTP hitelt vettek fel, jelentkezzenek szemé­lyesen, telefonon, vagy levél út­ján a Pécsi városi és járási Rendőrkapitányságon. Cím: 7601 Pécs, Kilián György u. 3. szám, I. emelet 64. Pf.: 249. Telefon: Pécs, 11-666/256. Az ÁLMOSDI CSATÁRA EMLÉKEZTEK A Bocskai- szabadságharcot elindító ál- mosdi csata 374, évfordulója alkalmából szombaton em­lékünnepséget tartottak Sze­rencsen, a Bocskai István ne­vét viselő gimnáziumban. Az évforduló alkalmából meg­emlékezéseket tartottak haj­dúsági városokban és közsé­gekben is a Bocskai-emlék- műveknél. Koszorúzási ün­nepség volt Debrecenben, Ál- mosdon, Derecskén, Hajdú­szoboszlón, Kismarján, Haj­dúböszörményben. TOTÓNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság tájékoztatása szerint a totó 41. heti szelvényei kö­zött 13+1 találatos szelvény 3 darab akadt, a nyeremény és a jutalom együttes ösz- szege 667 144 forint. 13 talá­latos szelvény 5 darab volt, nyereményük egyenként 264 441 forint. 12 találatos szelvény 213 darab akadt, ezekre egyenként 4138 forin­tot fizetnek. 11 találatos szel­vénye 2365 fogadónak volt, a nyeremény 373 forint. A 10 találatos szelvények száma 15 751, ezekre egyenként 84 forintot fizetnek. Hét végi l a lesetek + Nemzetközi járműdaru-konferenciát és kiállítást nyitot­tak meg tegnap Debrecenben. Az október 18-ig tartó ren­dezvénysorozatra csaknem négyszáz hazai és külföldi szak- | ember érkezett. A gyártók, forgalmazók és felhasználók a s gépesítésfejlesztési elképzeléseket és lehetőségeket vitatják, meg. A konferenciának különös aktualitást ad az a tény, hogy hazánkban még ma sefti gépesítik széles körben a rakodást (egymillióra tehető dz anyagmozgatók száma!), s a jó ötletek, jó tapasztalatok nehezen terjednek el. Felvételünk a miskolci új hűtőházban készült, ahol már így csinálják.... (Kerényj felv.J.j —..... .i —- — i . [ .'-.i— Tegnap megérkezett Pre­toriába Owen brit, Jamieson kanadai és Genscher nyugat­német külügyminiszter. Szombat este óta a dél-afri­kai fővárosban tartózkodik Yance, az amerikai diplomá­cia vezetője. ? A Namíbia jövőjére y°~ natkozó nyugati rénde^pi terv- megvalósítását szorgal­mazó külügyminiszterek ma kezdik megbeszéléseiket a dél-afrikai vezetőkkel, mi­után tegnap előzetes „állás­pont-egyeztető” konzultációt tartottak. Előbb egymás közt beszélték meg Dél-Afrika, Namíbia és Rhodesia ügyeit, majd ma a pretoriai veze­tőkkel bocsátkoznak alkudo­zásba. Ezt megelőzően az angol és a kanadai külügy­miniszter Windhukban is kö­rülnézett. Valószínű, hogy az öt diplomata megpróbálja rá­bírni a dél-afrikai vezetőket: engedjenek Namíbia dolgá­ban. De aligha valószínű, hogy az USA, Nagy-Britannia, az NSZK, Kanada és Franciaor­szág az igazán hatásos gaz­dasági szankciókkal akarna ráhatni a fajüldöző pretoriai kormányra, pedig azokkal hamar térdre lehetne kény­szeríteni. Október közlekedésbizton­sági hónap, ma reggel már Borsod megyében is megkez­dődtek a fokozott közúti el­lenőrzések. A hét végén azonban 9 közlekedési bal­eset történt a megye útjain. Az új miskolci köztemetőnél szombaton 11.49-kor figyelmetle­nül kanyarodott balra nagy ív­ben személygépkocsijával Bod­nár Károly 53 éves művezető, budapesti lakos, nem tudta be­venni a kanyar ívét, s így az árokba hajtott. A kocsiban uta­zó felesége könnyebb sérülése­ket szenvedett. Mezőzombor belterületén szpm- baíon 11.30-kor ittasan motorke­rékpározott Csengő Mihály 25 éves villanyszerelő, helyi lakos, nem tudta követni az út vonal­vezetését, a vizesárokba hajtott, s a betonár eresznek ütközve állt meg. A baleset következtében a motorkerékpár vezetője és uta­sa, Szikszai István 27 éves se­gédmunkás, szerencsi lakos sú­lyos sérüléseket szenvedtek. A Kiss tábornok út 34. szá­mú ház előtt szombaton 12.45- kor ittasan akart átmenni a vil­lamossínek között Tyukodi Bé- láné 38 éves takarítónő, miskol­ci lakos, s innen figyelmetlenül lépett az úttestre, ahol elütötte őt a Vörös Ákos 37 éves lilla­füredi lakos által vezetett sze­mélygépkocsi. A figyelmetlen asszony könnyebb sérüléseket szenvedett. Borsodnádasd és Bekölce kö­zött szombaton 15.30-kor nem az útviszonyoknak megfelelően köz­lekedett Nagy Béla 31 éves se­gédmunkás* bor$odnádasdi lakos, egy kanyarban a vizesárokba hajtott, s felborult. A baleset következtében a kocsiban utazó Nagy Attila 9 éves tanuló sú­lyos, az 5 éves Gál Péter és a 9 éves Gál Dénes könnyebb sé­rüléseket szenvedtek. Különös baleset történt Salóke- resztúr belterületén, szombaton 15.15-kor. Egy ismeretlen személy által vezetett személygépkocsi fi- gvelmetüeu vezetés következtében elütötte a vele azonos irányban gyalogló Kovács Béla 23 éves be­tanított munkást és Nemes Já­nos 25 éves géplakatos, sajóke­. esztúri lakosokat. A baleset után a . gázoló gépkocsivezető megállt, íógy a sérülteket orvoshoz szál­lítsa, de azok nem voltak haj­landók beülni a kocsijába, ezért a gépjárművezető a mentők és a rendőrség értesítése nélkül tb- vábbhajíott. Mint kiderült, Ko­vács Bála súlyos, Nemes János könnyebb sérüléseket szenvedett A rendőri nyomozás megállapí­totta. hogy a balesetet Csordás László 25 éves géplakatos, mis­kolci lalroS okozta, aki ellen el­járás indult. Miskolc és Sa.iószentpéíer kö­zött tegnap IS 50-kor személy­gépkocsiiával közlekedett Vaníal László, 57 éves könyvelő, ózdi lakos Két gépkocsit előzött, ké­sőn észlelte a szemben közleke­dő járművet, s hogy elkerülje az ütközést, hirtelen jobbra rántot­ta ? ,ro"—ó’v,’+. \ iY)e'v*,"é­szott, nekiütődött a Kelemen Ist­ván 36 éves kirendeltségvezető, sátoraljaújhelyi lakos által veze­tett ^remélj'génkocsinak, majd a vize- okba csúszott. A baleset következtében Vantal és felesége könnyebb sérüléseket szenvedtek. A Felszabadítók útja és a Zöld­fa utca kereszteződésében tegnap 17.55-kor balra, nagy ív~Cü ka­nyarodott Horváth Pál 38 éves kereskedelmi ellenőr, szendrői la­kos személygépkocsijával, de nem biztosított elsőbbséget az egyenesen továbbhaladni szándé­kozó Roppantó Gyula 23 éves szobafestő, miskolci lakos, mo­torkerékpárosnak. összeütköztek, s ennek következtében a mo­torkerékpár vezetője súlyos sé­rüléseket szenvedett. Abaújkér és Vizsoly között it­tasan vezette személygépkocsiját tegnap 20.3ö-kor Gönczi András, 51 éves szerelő, boldogkőváraljai lakos, s mert nem az út- és lá­tási viszonyoknak megfelelően közlekedett, egy erősen balra ívelő kanyarban, a vasúti keresz­teződésben kocsija megcsúszott, kisodródva a fénysorompónak, majd egy villanyoszlopnak ütkö­zött. A baleset következtében a kocsiban tartózkodó hat személy közül Juhász János, 24 éves tér- mester, boldogkőváraljai lakos súlyos, Bányácski Ildikó, 17 éves tanuló, sátoraljaújhelyi lakos könnyebb sérüléseket szenved­tek. T. Z. r Kábítószert kerestek — s s találtak • . —-v •i?ir Futnak a pénzük után Rendkívül érdekelt a Nyugat Dél-Afrika sorsának, jövőjének alakulásában. El szeretnék kerülni a forradalmi fordulatokat, ame­lyeket a pretoriai kormány hajthatatlan magatartása válthat ki. Az amerikai és az angol diplomácia — mint emlékezetes — Namíbiában kompromisszumos rendezési tervet dolgozott ki, amelyet az ENSZ országainak többsége jóváhagyott,’- támogat. Pretoriában, ahol egyéb­ként a „két Botha” diktálja a politikát, "Bieter Botha miniszterel­nök, és Roelof Botha külügyminiszter megpróbálják ezt a napiíbíáí- tervet kudarcra kárhoztatni, az eddigi Délnyugat-Afrikát továbbra.' is megtartani a Dél-afrikai köztársaság mellett. Mellesleg meg kell említeni, hogy Nagy-Britannia 7 milliárd, az Egyesült Államok több, mint másfél milliárd dollár értékű tőkebefektetéssel rendelkezik Dél-Afrikában, Rhodesiában az angolok maguk ruháztak be ekkora , tőkét. A kereskedelmi forgalom, a fajüldöző pretoriai rendszer tőkés | vállalkozásai és a nyugati vállalatik, a nagy monopóliumok között ugyancsak dollármilliókkal fejezhető ki. Szó ami szó: a Nyugat fut a pénze után. Ez az oka nagy buzgalmuknak. Áradás, súlyos M Űj-Zéland déli vidékein száz éve nem volt olyan sú­lyos áradás, mint most. Csa­ládok százait kellett kitele­píteni lakóhelyeikről. Több folyó lépett ki medréből, sú­lyos károkat okozva az or­szág több tartományában. Fent a Mount Everesten Egy háromtagú nyugatné­met, majd őket követően egy négytagú francia alpinista expedíció szombaton, illetve vasárnap elérte a Mount Eve­rest (Csomolungma) 8848 mé­ter magas csúcsát. Most első ü ízben jutottak fel franciák a ^ világ legmagasabb hegycsú­csára. A francia expedíciónak tagja Pierre Mazeaud 49 éves, volt sportügyi miniszter. Egyébként most 25 éve hó­dította meg elsőnek a Mount Everestet az új-zélandi Ed­mund Hillary. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Csörsz Józsefnek és Sztonyka Arankának József; Fejes Berta­lannak és Kornetne Karinnak Klaudia; Hamzók Bertalannak és Szabó Arankának Erna; Kasz- nyik Józsefnek és Krajnyák Margitnak Boglárka; Csáki Gyu­lának és Koiozsi Juditnak Nó­ra; Himer Árpád Frigyesnek és Furman Magdolnának Viktória; Varga Jánosnak és Vida Iloná­nak Erzsébet; Kerekes József­nek és Mészáros Irénnek József; Takács Tibornak és Kondás Gi­zella Ilonának Krisztina; Kun Bélának és Kanyuk Ezsébetnek • Edina; Gubás Miklósnak és Gu- bus Saroltának Miklós; Molnár István Miklósnak és Mikplás Ágnesnek Viktor; Varacskai Jó­zsefnek és Horváth Erikának Viktor; Szabó Tivadarnak és Bu­dai Valériának Tivadar; Juhász Gusztávnak és Dajka Annának Bernadett; Gergely Istvánnak és Józsa Ágnesnek Krisztina Ág-, nes; Bencsik Lászlónak és Ber­ta Máriának Zoltán; Prokaj Andrásnak és Varga Júliának Anett; Takács Zoltánnak és Ba­log Mártának Zoltán; Roznaszky Alajosnak és Flosznik Katalin­nak Attila, István; Prorok Pál­nak és Csontos Judit Ildikónak Róbert Pál; Kőteleki Ottó Jó­zsefnek és Péli Máriának Hen­rietta; Varsás Sándor Ferencnek és Gallyas Aranka Ilonának - Sándor Tamás; Varga Istvánnak í, és Zupi Ágnesnek Attila; Foki Béla Gyulának és Reppei Mar­gitnak Annamária; Ondraschek Ivánnak és Török Éva Gyön­gyinek Péter; Bikki Józsefnek és Polgár Annának Zsuzsanna; Ambrus Pál Gézának és Sallai Piroska Margitnak Roland; Po­zsonyi Istvánnak és Nagy Évá­nak Nóra nevű gyermeke. MEGHALT: Stefán Györgyné (Kis Terézia). Ketten túlélték a katasztrófát Napokig csak füvet etiek öt napig füveket és bo­gyókat fogyasztva tartotta magát életben annak a re­pülőgép-katasztrófának két „szerencsés” túlélője, amely a múlt szombaton nyolc ha­lálos áldozatot követelt a Fü- löp-szigeteken. Az ország légierejének egyik kisméretű gépe 10 fővel a fe­délzetén 30 perces repülésre indult, amikor viharba ke­rült és a Sierra Madre hegy­ség 1280 méter magas Divi- lican ^csúcsára zuhant. A gép utasai közül nyolcán ször­nyethaltak, ketten azonban — csodával volt határos mó­don — csupán kisebb horzso­lásokat szenvedtek. A légierők helikopterei öt nappal a katasztrófa után bukkantak a roncsra és a két túlélőre, akiket azonnal kór­házba szállítottak, hogy fel­erősödjenek. IMHH» HÍRLAP külföld MOSZKVA.' A Szovjetunió Kommunista Pártjának kül- jötlsége, Andrej Gromikó- nak, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Szov­jetunió külügyminiszterének vezetésével 1978. október 13 —15. között baráti látogatást tett a Román Szocialista Köztársaságban. A tárgyalá­sokon a két küldöttség^ az SZKP és az RKP, valamint a Szovjetunió és Románia kö­zötti kapcsolatok kérdéseit, továbbá az időszerű nemzet­közi helyzet és a nemzet­közi kommunista mozgalom problémáinak széles körét vi­tatták meg. Gromiko tegnap hazaérkezett. WASHINGTON. Az ame­rikai kongresszus 18 hpnapos vita és időhúzás után teg­nap végleg elfogadta Carter elnök energiaprogramját. A szenátusi jóváhagyás után a reggeli órákban a képviselő­ház is elfogadta — 231:168 szavazati arányban — a tör­vényjavaslatot, amellyel az elnök elsősorban azt szeret­te volna elérni, hogy erősen csökkenjen az Egyesült Ál­lamok hatalmas kőolaj-beho­zatala. A törvényjóváhagyás Carter belpolitikai program­jának eddigi legnagyobb si­kere. ROMA. Vatikánvárosban összeült a konklave, hogy megválassza a szeptember végén elhunyt I. János­ról utódját. A 111 bíboros — köztük a magyar Lékai László — zárt ajtók mögött előzetes megbeszélést tartott. A választás tegnap megkez­dődött. Naponta négyszer szavaznak mindaddig, amíg meg nem választják az új egyházfőt. AMMAN. Államcsínykísér­letet hiúsítottak meg Észak- Jemenben — közölték vasár­napi ammani diplomáciai források. Az észak-jemeni fővárosban, Sanaaban egy hivatalos szóvivő kijelentet­te, a hadsereg egyik alaku­latának lázadását leverték, a lázadás szervezőit letartóz­tatták, és hadbíróság elé ál­lítják. ATHÉN. Görögországban tegnap 264 városi és 5759 községi tanács új összetéte­léről döntöttek a választó- polgárok. Görög lapvélemé­nyek szerint — bár a válasz­tások nem gyakorolnak köz­vetlen hatást a kormány és a parlament politikájára — a közvélemény hangulatának fontos mércéjeként értékel­hetők. DÉLI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15.. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 39. Telefonközpont: 36-132, 16-672. 35-380. Titkárság: 18-223; belpolitikai rovat: 18-224; várospolitika: 18-225; kultúrpolitika: 18-226; sp'rtiovat: 18-222; levelezés: 18-221.. — Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15., ss'H. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 179. - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon 16-213 Terjeszti: a Magyar Posta Xanhsió' a hír- lapárusokná’. Előfizethető: a hírlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. E!őtizetési díj 1 hónapra 20 torint. - index: 25 951. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Felelős vezető: KILIÁN BÉLA. — ISSN 0133-0209. Joao Baptista Figueiredo tá­bornokot, a brazil titkosszol­gálat volt vezetőjét és Er­nesto Geisel tábornok, jelen­legi államfő kijelölt utódját L választotta meg tegnap az f ország új elnökéül a Bra- ■ siliában ülésező 589 tagú • elektori testület — jelentet­ték be hivatalosan a brazil fővárosban. Az új elnök 1979. március I5-én veszi át a majdnem teljesen az elnök kezében összpontosított vég­re” a jió hataJmat Ernesto Geisel elnökiül. A megbíza­tás hat évre szól és nem újítható meg.< Namíbia jövője Négyhatalmi tárgyalások kezdődtek i «i reiben. Az akciót siker ko­ronázta: több mint 600 gengsztert vettek őrizetbe és hatalmas mennyiségű kábí­tószert koboztak el. A japánt fővárosban ai;j rendőrség nagyszabású raz­ziát hajtott végre a kábítód szerrel kereskedő alvilág .lsö-

Next

/
Oldalképek
Tartalom