Déli Hírlap, 1978. október (10. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-13 / 242. szám
kernpelen Farkas ulca ■m ------e/őre menet-+---------------iolaias Ciihon éllé rém A rajzon látható ügyességi versenyt a DIG ÉP KISZ-bizottsága rendezi október 17-én, kedden 15 órakor az Otthon étterem melletti parkolóban — a Horizont elnevezésű gépgyári ifjúsági hét egyik eseményeként. Nevezni azonban bárkinek lehet, vagy a helyszínen, vagy előzeteseit a Diósgyőri Gépgyár K^ISZ-bizottságán. A rendezőség ezúton is szeretettel meghív minden autózni szerető, s versenyezni kívánó fiatalt. Labdarúgó 1SB II Itthon játszanak a miskolciak A hét vége A labdarúgó NB II. Keleti csoportjában a hét végén mindkét miskolci csapat itthon játszik. Az SZMTE-től idegenben vereséget szenvedett Honvéd Papp J. SE a DVTK-stadionban a listavezető Nyíregyházát fogadja. Kettőjük között öt pont különbség van, de még a papírforma szerint is elképzelhető a döntetlen. És ha hozzátesszük a hazai pálya előnyét, akkor... Az MVSC értékes ponttal tért haza Gyöngyösről. Most a Szolnoki MÁV lesz a vendége a Kubikban. A két csapat azonos ponttal áll a 17., illetve a 18. helyen. A hazai környezet előnyét nyilván ki fogja használni az MVSC, ezért a győzelemre tippelünk. De lássuk, mit mondanak a szakvezetők! Dzurkó Ernő, a Honvéd Papp J. SE technikai vezetője először az SZMTE elleni pontvesztésen kesergett: — Csupán négy perc választott el bennünket attól, hogy egy igen jó képességű SZMTE- től pontot szerezzünk otthonában. Hidegzuhanyként hatott a mérkőzés 86. perce, amikor a gólt kaptuk, hiszen ez idő tájt mi veszélyeztettünk jobban, és nekünk is voltak helyzeteink. Egy percig sem játszottunk alárendelt szerepet. Vereségünket elsősorban a gólhelyzetek sorozatban történő kihagyása okozta. Vitatható Tóth László bíráskodása is: a 10. percben Osváth fejese már túljutott a gólvonalon, de ő nem adta meg (a gól tényét a mérkőzés végén a hazaiak elismerték). Ami a következő mérkőzést illeti — folytatta Dzurkó — újabb nehéz akadály következik. A listavezető Nyíregyháza jócskán meg van tűzdelve NB w I-et megjárt játékosokkal. Nehéz 90 perc elé nézünk tehát, de sikerrel akarjuk felvenni velük a küzdelmet. Nem titkolt szándékunk, hogy nyerni akarunk, még akkor is, ha akad egy-két sérültünk. A várható összeállítás: Szögedi — Szűcs II., Szűcs I., Farkas, Bakos, Petro- vics, Ligeti, Osváth, Móricz, Mohácsi, Oláh. Csere: Mező — Gregor és Kemenczei. Krompaszky Gyula, az MVSC vezető edzője: — Az utolsó két fordulóban azt hozza a csapat, amit vártunk tőlük. Gyöngyösre is a pontszerzés reményében utaztunk, és sikerült. Bár hozzáteszem, akár győzhettünk is volna: ha egy kicsit bátrabb a csapat, ha többet mer kezdeményezni, ha ... De nincsenek „ha”-k, az idegenben elért döntetlen mindig jó eredménynek számít. A játékosok hangulata, kedve megfelelő, a küzdeniakarással sincs baj. A Szolnoki MÄV ellen ugyanaz a keret készül, amelyik az előző héten. Azt hiszem, természetes, hogy hazai környezetben győzni akarunk, hisz a MÁV elleni mérlegünk eddig is kedvező. Legutóbb náluk döntetlent játszottunk, hazai pályán pedig 3:l-re nyertünk. A kezdő 11 a következő játékosokból alakul maid: Kun — Fábián, Kovács, Krém er, Locher, Leiszt, Kiss,, porsos. Unták, Egri, Madarász, Czerva, Fister. D. TÓTH BÉLA sporteseményei Üjra lesz szombaton NB I-es labdarúgó-mérkőzés. A labdarúgó-szurkolóknak vasárnapra is jut látnivaló: kettő is. Ugyanis mindkét miskolci NB Il-es csapat itthon játszik (sajnos, egy- időben). A programból még a salakmotor, a kosárlabda NB I., a kézilabda NB IB és egy országos cselgáncsviadal emelkedik ki. A DVTK-STADIONBAN ma 15 órától tartja minősítő versenyét a DVTK atlétikai szakosztálya. Szombaton 12 órától kezdődik a birkózócsarnokban az „Imrik Károly” felnőtt országos szabadfogású birkózóverseny. A labdarúgópályán a hazaiak a Salgótarjáni TC-t fogadják 14 órakor. Ugyancsak itt játszik a labdarúgó NB H-ben vasárnap a Honvéd Papp J. SE. A mérkőzés kezdete; 14 óra. Ellenfele a listavezető Nyíregyháza. AZ MVSC-PÄLYA tornatermében nagyszabású cselgáncsviadal szemtanúi lehetnek az érdeklődők szombaton d^ii 12 órától (folytatás vasárnap reggel nyolc órától): itt rendezik meg az országos kisdobos, úttörő és serdülő cselgáncsversenyt. Vasárnap az MVSC NB II. osztályú labdarúgócsapata a Szolnoki MAV-ot fogadja 14 órai kezdettel. Az atlétikai pálya szombaton népesül be; délután egytől a DSK-futócsapatok küzdenek a kerületi bajnokságért. A NÉPKERTI KÉZILABDAPÁLYÁN szombaton játszik a Miskolci Vörös Meteor NB IB osztályú kézilabda-csapata a Csepellel. A mérkőzést 15 óra 30-kor kezdik. A MÉMTE-PALYAN vasárnap 10 órai kezdettel országos csapatbajnoki salakmotorversenyen a Borsodi Volán ellenfele a Szegedi Volán lesz. A SPORTCSARNOKBAN NB I. osztályú női kosárlabda- mérkőzésen a DVTK ellenfele a TFSE lesz szombaton 15 órakor. Sakk-sarok Lépjen az Olvasó! Mint azt az előző két számunkban megírtuk, a sakkot szerető olvasóink kérésének engedve, minden pénteken feladványokat közlünk. Most kezdjük! 1. sz. feladvány. (Szerzője az 1975-ben elhunyt dr. Páros György nemzetközi sakkfeladvány-nagymester — Express Wieczomy verseny, 1954.) Betűjelzések: világos : Kf4, Bc3, Hd5 és h6, Fa 2 és b2 (6 figura) ; sötét Ke6, Vc7, Fe4, gy: df», d7, (6 figura). Világos indul és a második lépésben mattot ad (bármit lépjen is sötét). Beküldendő a világos első lépése levelezőlapon. Csütörtök délig kell, hogy szerkesztőségünkbe beérkezzen. Címünk: Déli Hírlap, Miskolc, Postafiők 39. Irányítószám: 3501. Azok között, akik ezt és a következő kettőt helyesen megfejtve időben bekül- iik, értékes könyveset sorsolunk ki. Feladványközlő: PERSA ISTVÁN A DH tippjei 1. Eger—DVSC x 2. DMTE—SZMTE 1 3. Papp J. SE—Nyíregyháza x 4. Gyula—Kazincbarcika 2 5. Ganz-MAVAG—BVSC 1 6. Építők SC—Kecskeméti SC 2 7. BKV Előre—Pénzügyőr 1 8. Sopron—Pécsi* VSK 2 9. Répcelak—Tapolcai Bauxitb. x 10. Bologna—Lanerossi ' 1 11. Catanzaro—Juventus 2 12. Napoli—Róina x 13« Verona—Internazionale 2 Pótmérkőzések: 14. Komló—Oroszlány l 15. Nagyk. Olajb.—MÁV DAC 1 16. Alumínium Ajka—Bábolna x apréhirdeté al it* as A Miskolci Nemzeti Színház női fodrászt alkalmaz azonnali belépéssel. Jelentkezés a fodrásztár vezetőjénél. Család iés víkendházépítőknek Ornament és drótbetétes üvegek Az országban, így Borsod megyében is évről évre sok új otthont adnak át, és ha a lakóházak külső megjelenését nézzük, könnyen felfedezhetjük, hogy mind szélesebb körben használják fel az építészeti üvegeket. Családi és víkendházak teraszait körbefogó mellvédek terasztetők készülnek szép mintájú, különböző színű üvegből. Monthatjuk, hogy az üveg az építészetben reneszánszát, éspedig nem is tudni pontosan hányadik reneszánszát éli. Nemcsak hő- és hangszigetelő hatását hasznosítják sokféleképpen, de egyre inkább esztétikai értékeit is, hiszen a szép üvegfelületek sajátos hangulatot teremtenek mint belső térelválasztók, mint ajtóbetétek stb. Ismert, milyen jól oldja a betonfelületek szürke, unalmas egyhangúságát az üveg, legyen az bármilyen mintá- zottságú, bármilyen színű. A megoldások sokféleségét kínálja napjaink bőséges építőüveg-választéka. Aki igazán kellemessé, hangulatossá szeretné tenni közvetlen környezetét, egészen biztos, hogy megtalálja a legszerencsésebb megoldásokat. Ehhez sok segítséget, tanácsot adnak a lakáskultúrával, az építészettel foglalkozó kiadványok, füzetek. A legkorszerűbb családi és víkendházakat szemlélve elmondhatjuk, hogy a tervezők újra felfedezték a színes üvegek alkalmazását, sőt- jó ötletekkel szolgálnak a színes ornament üvegek alkalmazási lehetőségeinek kibővítésé- re. Az épületkülsők legalábbis ezt mutatják, anélkül, hogy az üveg jelenléte hivalkodó megjelenést kölcsönözne. Terjed egy oldottabb, színekben is gazdagabb építési forma és ez igaz a családi, különösen pedig a hétvégi házakra. Ennek igazolására nagyon sok példa kínálkozik. Annak érdekében, hogy az építkezők megtalálják az egyes üvegfajták beépítési, felhasználási módjait, ismerniük kell ezek legfontosabb jellemzőit, tulajdonságait is. Elöljáróban annyit, hogy a választék meglehetősen széles és ezek az üvegek köny- nyen beszerezhetők, megvásárolhatók. A Miskolci Üveggyárban készített hengerelt üregek, a mintás és a drótbetétes, a legkülönfélébb színekben kaphatók. Hozzáférhetők sárga, kék, zöld és füstszínben, illetve színtelen kivitelben is. Mindegyik hengerelt üveg alkalmas arra, hogy megfeleljen a következő feltételeknek: egyrészt, hogy áteressze a fényt, másrészt, hogy ne legyen átlátszó. Kedvező fényhatások érhetők el a színes, mintás, úgynevezett ornament üvegek beépítésével. A színek és a mintázatok növelik az épületbelső esztétikai színvonalát, de hangulatossá teszik a különböző kiképzésű épületkülsőket is. Fürdőszobák, mellékhelyiségek, előszobák ajtajainak üvegeként, vagy választófalként is igen magas esztétikai hatást érhetünk el a színes üvegek felhasználásával. A változatokról: szépek a kör alakú mintázottságúra hengerelt üvegek, de igen keresettek a rombusz, zsinór min- tájúak ugyanúgy, mint a miniatűrnek nevezett mintá- zott.ságűak. Ugyancsak elterjedt a családi és víkendházak építői körében, milyen jól alkalmazhatók az úgynevezett katedrái, szarkaláb és Flóra- üvegek. Ezek mintázottsága is igen esztétikus. Környezetünkben bárhol láthatunk egészen jó megoldásokat az építőüvegek alkalmazására. Az otthonokban szívesen alakítanak ki a nagyobb szobák praktikusabb kihasználhatósága érdekében színes üvegfalakat, melyek akár napközben a természetes fényhatások, s este a mesterséges fények mellett, igazán hangulatos belső képet adnak. A drótbetétes termék olyan hengerelt üveg, amelynek anyagában lágy acélhuzalbetét van. Ez a gyártási megoldás azt segíti elő, hogy ez az építőüveg a többinél sokkal erősebb, így alkalmazási területe is más. Főként olyan helyeken építik be, ahol az üveg mechanikai hatásoknak van kitéve, mint, a rezgés, az ütés, de alkalmazzák olyan helyeken is, ahol életbiztonsági szempontokat kell figyelembe venni. Balesetveszély elkerülésére is szívesen használnak például magasabb erkélyeken, mellvédeken drótbetétes üveget. Előnye a normál hengerelt üvegekkel szemben, hogy törés esetén nem hullik szét darabokra, így nem veszélyezteti a környezetben levőket azzal, hogy a széteső üvegdarabok megsértik az ott levőket. A Miskolci Üveggyárban készített drótbetétes üvegek kaphatók mintás, színtelen kivitelben is. Felhasználás' térületük igen nagy, figyelmébe ajánlhatjuk a családi és hétvégi házak építőinek is. Mellvédnek, előtetőnek egyaránt jó ez az üveg, de hasz náliák kisebb ablakrések fedésére is, például ház alagsorában levő garázsoknál, pincéknél stb. A miskolci gyár egyik legkorszerűbb terméke az U- alakú profilüveg. Üvegházak kerítések kialakítására egyre szélesebb körben használják ezt a sárga, zöld, kék és füstszínben kapható terméket. Magas fokon elégíti ki a korszerű építészeti igénye két, hiszen akár külön helyiségek i§ körülhatárolhatok ezzel az anyaggal, ahol jó fényhatások érhetők el. Ráadásul az idomüveggel való építkezés számottevően meggyorsítja az építőmunkát, a nagy felületek gyors összeil- leszthetösége következtében. Mindenesetre a beépítéskor ügyelni kell arra, hogy a befogó szerkezet és az idomüveg, valamint az összeépített üvegek rugalmasan csatlakozzanak egymáshoz. Ezért a felületeket tartósan rugalmas alátétekkel kell ellátni. Az üveggel való építkezés nagyobb felületek kialakításakor jelentős acélidom-megtakarítást tesz lehetővé. Az U-üvegből készült falak hosz- szú életűek, mert vegyszerállóságuk kitűnő, anyaguk szilárd, festést, vakolást nem igényelnek, emellett esztétikusak, könnyen tisztán tarthatók. A profilüvegből kialakított belső helyiségek akkor is barátságos hangulátúak, ha azok üvegfalait, vagy üvegfalát közvetlenül nem éri természetes fény. Belső és külső falazásra az U-profil egyaránt alkalmas. Az U-üveget ugyanúgy, mint a többit, amelyek a Miskolci Üveggyárban készülnek, könnyen beszerezhetik a magánépítők. A gyár ezeket a gyártási szabványban előírtaknak megfelelő méretpontossággal készíti. A termékek ismertetésével szeretnénk a magánépítkezők figyelmét felhívni arra, hogy az üvegek, az építészeti üvegek felhasználási területe meglehetősen széles, és alkalmazásuk elősegíti a szokványosnál sokkal szebb épületkülsők, illetve lakásbelső kialakítását. A tervezők, kivitelezők az utóbbi években előszeretettel fogadják a megrendelők ilyen igényeit, ha az építészeti megoldások számolnak az üveg sokféle beépítési lehetőségeivel. A szórt fényt áteresztő üvegek magas színvonalon felelnek meg a korszerű követelményeknek, otthonunkat kellemessé, hangulatossá varázsolhatják. Az építőket, éDÍttetőket, a vevőt természetesen az is érdekli, hogy hol szerezhetők be ezek az üvegek? Az Amfora Vállalatnál és a TÜZÉP-telepeken. ahol a méretekről . is pontos információt kaphat a vásárló. A Miskolci Üveggyár termékei iránt az eladóhelyeken nagy a kereslet, vagyis érdemes már az építés kezdetekor hozzáfogni az építőüveg beszerzéséhez. A korszerű otthonokban, családi, hétvégi, víkendhá- zakban egyaránt jól hasznosítható üvegek barátságossá, szebbé teszik környezetünket, ahol a szabad időnk nagy részét töltjük, ahol pihenőik. (X)