Déli Hírlap, 1978. október (10. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-09 / 238. szám
Újabb acélműi oldalösszeál- litással jelentkezünk. Fontosságát ezúttal az adhatja, hogy a soron következő államtitkári-mi- niszterhelyettesi szemle előtt kalauzolnak el bennünket generálkivitelezők és a beruházó az épülő mű különböző területeire. Fotóriporterünk segítségével bepillantást adunk egyes munkafolyamatokba is. S mint eddig mindig, most is hirt adunk a beruházási-kivitelezési munkák fölött védnökséget vállalt fiatalok néhány megmozdulásáról. Á beruházó , cIZ új acélmű r tíf r rr I építéséről így lát ja a generálkivitelező Az acélmű megvalósításából a legjelentősebb munkák az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat kollektívájára hárulnak. — Hol tartanak a beruházással kapcsolatos feladataik időarányos megvalósításával? — kérdeztük Karvalyszki István műszaki igazgatóhelyettest. — A kombinált acélmű kivitelezésével kapcsolatos vállalati feladatainkat a részletes megvalósitási ütemterv tartalmazza, amelynek végleges elfogadása 1978 július hóban történt meg. Az ütemterv szerint vállalatunk generál feladata mintegy 2,7 milliárd forint értékű .építési munka. Ezen generál feladaton belül az ÉVM által kijelölt alvállalkozóink — 31. sz. ÁÉV és KÉV-Metró — mintegy 660—680 milliós értékben viteleznek ki különböző, létesítményeket. A beruházás első szakaszának 1980. IV. negyedévben tör. ténő üzembe helyezése szempontjából döntő fontosságú az acélműi csarnok, valamint az acélműi villamos fogadóállomás tervezett ütemben történő kivitelezése. — A III. negyedév végéig elvégzett munkánk értékelésével a legutóbbi ÉVM— KGM koordinációs értekezlet foglalkozott. Megállapították, hogy vállalatunk az acélműi csarnok alapozási munkáit dicséretes módon végezte, a megvalósítási fázistervekben előírt feladatok teljesítésén túl, több létesít, ménynél — nyersvasfogadás, konverter kocsipálya alapozás és közbenső alapok — már a következő időszakra előírt munkák nagy részét is elvégezte, így a mélyépítési munkákban jelentős előnyt értünk el. Az acélszerkezeti csarnok szerelési munkáival kapcsolatosan a megvalósítási fázistervekben rögzített feladatainkat már nem állt módunkban részarányosán teljesíteni. — Miért? — Ennek oka — amint azt az 1978. szeptember 26-i ÉVM—KGM koordinációs értekezlet egyértelműen megállapította — az acélszerkezetek gyártásánál mutatkozó lemaradás. Az acélszer- kezeteket — kijelölés alapján — a Kohászati Gyár. építő Vállalat gyárja. Tervszolgáltatási nehézségek miatt a gyártó vállalat eddig nem tudta olyan ütemben és sorrendben biztosítani a szerkezeteket, ahogyan azt a technológiai szerelést végző vállalatokkal egyeztetett részletes szerelési terv előírja. A lemaradás a III. negyedév végén mintegy 650 tonna és a szerkezetek hiánya miatt a szerelési munka üteme jelentősen lelassult. — Az acélműi villamos fogadóállomás kivitelezését — .amely szintén meghatározó jelentőségű létesítmény — tervezési és kiváltási problémák miatt mintegy másfél hónapos késéssel tudjtuk megkezdeni. Ez a késedelem a későbbiekben veszélyeztetheti a villamos fogadóállo. más technológiai szerelésre történő átadását. A csarnoki acélszerkezetek gyártásával kapcsolatos lemaradás és az acélműi villamos fogadóállomás kivitelezésének másfél hónapos elhúzódása kedvezőtlenül befolyásolta az 1978. évi feladataink időarányos megvalósítását. Vállalatunk munkáját a kivitelezésnél több olyan akadály megszüntetésével lehetne hatékonnyá tenni, amelyeket kezdettől fogva sürgettük. — Milyen objektív akadály hátráltatja leginkább az ÉAÉV munkáját? — Építési munkánk legdöntőbb akadálya az acél. szerkezetek gyártásával kapcsolatos lemaradás. Amennyiben a KGM-vállalatok munkájában jelentős előrehaladás nem történik, úgy az el. ső szakasz 1980. IV. negyedévében történő üzembe helyezése kérdésessé válhat. Munkánkat és alvállalkozóink munkáját is hatékonyabbá tenné, ha a beruházó szol. gáltatná az acélműi csarnok nyugati oldalán levő területeken tervezett létesítmények generál organizációs tervét. Ez a terv biztosítaná a területen dolgozó valamennyi kivitelező munkájának ösz- szehangolását, és felszámolná azokat az akadályokat, amelyek jelenleg kedvezőtle. nül befolyásolják a kivitelezők munkáját. hommunisfa szombat a BÁÉY-nél Indul a Védnökséd Kupa Amint arról már hírt adtunk, az LKM KISZ-bizottsága sportversenyeket írt ki az acélmű megvalósításában részt vevő vállalatok, jelentősebb kivitelezők fiataljai részére. A Védnökségi Kupa versenyei iránt nagy érdeklődés nyilvánult meg. A versenyek az elkövetkezendő napokban kezdődnek a lövészettel, majd folytatódnak a többi, 7—8 sportággal. Indulnak a kivitelezést segítő műszaki katonai alakulat sportolói is. A legjobban szereplő csapat elnyeri a Védnökségi Kupát, amelyért a jövő esztendőben ismét megmérkőznek a fiatalok. Az elmúlt szombaton kommunista műszakot tartottak a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói. Több százan dolgoztak a különböző építési területeken és a vállalati központban. Benépesültek az. LKM-ben levő munkahelyek is. így például serény munka folyt. az acélmű kivitelezői részére »készü- lp, közvetlenül átadás előtt álló, 2000 személyes étteremnél. A BÁÉV dolgozói ezen a munkahelyen amúgyis hallatlanul gyors és ió munkát végeztek, hiszen tudták és tudják, hogy az étterem mielőbbi üzembe helyezése sokban hozzájárult ahhoz, hogy a kombinált acélmű dolgozói minél zavartalanabbul végezzék munkájukat, minél hatékonyabban használják ki napi munkaidejüket. Ar oldalt irta: NYIKEf 'MRE Fényképezte: iRMAI ISTVÁN October 2-án kibővített ülést tartott a Borsod megyei Pártbizottság. A testület egyebek között megvitatta a megyében folyó nagyberuházások — köztük az LKM új acélműve — helyzetét, a megvalósulásukkal kapcsolatos gondokat, tennivalókat. A kiadott írásos anyaghoz, és dr. Havasi Béla, a pártbizottság titkárának szóbeli kiegészítéséhez hozzászólt dr. Szeppelfeld Sándor, a Lenin Kohászati Művek vezérigazgatója is. Hozzászólásában elmondotta, hogy á sikeres és nehéz előkészítés után az acélműi csarnoknál az építési munkák ez év derekán megfelelően felgyorsultak, s jelenleg a főcsarnok alapjai közül már 21 elkészült, és további 21 munkában van. Az ütemtervhez képest jelentősen előrehaladt a konverteralap és -kocsipálya építése is. Az építkezés legszűkebb keresztmetszetét az acél- szerkezeti gyártás és szerelés jelenti. Az ÉÁÉV koordinációs vállalkozásával a Kohászati Gyárépítő Vállalat az acélszerkezeti gyártás összefogója, és legnagyobb hányadának gyártója is. A KGM számos esetben foglalkozott a gyártás feladatainak szétosztásával, ennek ellenére augusztusban arról kellett meggyőződnünk, hogy a Ganz-MÁVAG és a Csepeli Egyedi Gépgyár még hozzá sem fogott az évi feladatainak gyártásához! Ennek helyrehozására természetesen azonnali intézkedések történtek. ’ Külön probléma volt, hogy a Kohászati Gyárépítő Vállalatnál 35 tonna fölötti súlyú acélszerkezetet nem tudnak gyártani. Ezért a Gyár- és Gépszerelő Vállalatot kellett kijelölni. Előszerelő területként hulladékelőkészítő üzemünk egyik törőjének lei- állításával kellett biztosítanunk a munkaterületet, és az ott levő 50 tonnás darut a munkák segítésére. Problémát jelentett az is, hogy minőségi átvételi feladatokból, véleményünk szerint szükségtelen módon támasztottak a kivitelezők aggályokat. Ez olyan megtorpanást eredményezett, amely miatt június 17-től szeptember 13-ig szünetelt a nehéz acélszerkezetek összehegesztése. Ez intő példa arra, hogy minden vállalat a saját feladatának végrehajtásával törődjön, s ne az előző fázissal. Súlyponti kérdésnek kell tekintenünk a konverter üzembe helyezése szempontjából az oxigéngyár építését, melynek import berendezései a Szovjetunióból már túlnyomórészt beérkeztek. Ennek építési feladatát a 22. sz. Állami Építőipari Vállalat kapla. A késói kijelölés, és felvonulás miatt a területen még érdemleges munkakezdésről sem beszélhetünk. A vállalat a júliusi ütemterv egyeztetése során vállalta a szükséges határidő teljesítését, de a szerződéstervezet késik, és a munkakezdés üteme semmiképp sem kielégítő. A gyarapodó tervellátottság folytán rohamosan konkretizálódnak a hazai gépgyártás feladatai. Az elkövetkező másfél évben sok száz millió forint értéket kell gépgyárainknak a kombinált acélműhöz leszállítani. Előadás az ifjúsági házban Aligha akad ma érdekesebb téma az LKM-ben, mint a 10 milliárdos beruházással kapcsolatos kérdések, gondok. Nagy az érdeklődés a fiatalok körében is, ami érthető, hiszen az új, kombinált acélmű elsősorban értük, nekik épül. A vállalat KISZ-bizottsága rendszeresen tájékoztatja a fiatalokat a beruházás mindenkori helyzetéről. Rendszeresen programjába iktat az acélművel kapcsolatos előadásokat az ifjúsági ház is. Legutóbb, az elmúlt csütörtökön Kiss Sándor, a KISZ- bizottság védnökségi felelőse ismertette a KlSZ-propagan- disták előtt a beruházás helyzetét, a soron következő jelentős tennivalókat. Előadását diafilmes vetítés követte. A nagyberuházás második üzembe helyezési szakaszára az elektrokemence és a folyamatos öntőmű berendezéseire a külföldi ajánlatok beérkeztek, azok értékelése folyamatban van. Megállapítható, hogy a kombinált acélmű megvalósításával kapcsolatos feladatokban részt vevő vállalatokon kívül, az illetékes hatóságok és bankszervek segítőkészséget és rugalmasságot tanúsítanak. Üj kombinált acélművünkkel kapcsolatos beruházásunk tehát, problémákkal és gondokkal kísérve ugyan, de vágányon van. A vezérigazgató a Piemens —Martin acélmű állagmegóvó beruházásról a következőket mondotta: Az összes körülményeket figyelembe véve, a december 31 -i teljes befejezés feltételei lényegében adottak. Mindemellett, ha teljes biztonságra kívánunk törekedni, az építőipar részéről szükséges a befejező munkák meggyorsítása, elsősorban szakipari vonatkozásban. Ez a beruházás tartalmazza a teljes Martin kemencesor fűtésautomatizálását, a kokillacsarnoki daruk teljes cseréjét, az eddigi szabadtéri területek nagy részének lefedését, az ötvözőanyagok eddiginél korszerűbb anyagtárolását, a munkavégzés biztonságosabbá tételét. A beruházás biztosítani fogja, hogy az új kombinált acélmű kapacitásának teljes kihasználásáig, a régi acélmű elfogadható körülmények között rendelkezésünkre álljon A Az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat ács- és vasbetonszerelő brigádjai egymást segítve, egymás keze alá dolgozva tesznek azért, hogy két év múlva csapolni lehessen az új acélműben. # A daru készre készített zsaluelemet tesz a helyére. Ezeknek a betonelemeknek a felhasználása jelentősen könnyíti és gyorsítja a betonozok, vasbetonszerelők nehéz munkáját.