Déli Hírlap, 1978. október (10. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-06 / 236. szám
amely itt is, s máshol is még újdonság. A konténer — földlabda van a fa gyökerein, s a ..labdán'1 műanyag zsák — lehetővé teszi, hogy a fákat egész esztendőben ültetni lehet (igaz, jóval drágább, csaknem kétszer any- nyiba kerül, mint a „normál” fa). Most" még" csak áz álmákkal kísérleteznek, s ha megkedvelik a kertlulajdonosok, akkor 1979-ben már nemcsak október végén, hanem tavasszal, s nyáron is lehet gyümölcsfákat kapni, s ültetni. I. S. Vasutas kismamákért A Tiszai Pályaudvar nődolgozói közül jelenleg száztízen vannak gyermekgondozási segélyen. Közülük igen szép számmal jöttek el picinyeikkel együtt a szerdai kismama-találkozóra, ame. lyet a Vörösmarty Művelődési Otthonban rendeztek meg. A találkozón a munkaügyi vezető a gyermekgondozási segéllyel kapcsolatos jogokról és kötelezettségekről beszélt. A vasútnál dolgozó kisgyermekes mamák legtöbbje a gyermekgondozási segély megszakítása, vagy lejárta után nappalos műszakra szeretne kerülni. De a vasút olyan folytonos üzem, ahol ez ritkán adatik meg. A munkahelyi vezetők azonban mérlegelve a lehetőségeket, ahol lehet, eleget tesznek az ilyen kéréseknek. Szó «volt arról is, hogy akinek a gyes ideje alatt kedve és ambíciója van, továbbtanulhat. Befejezheti általános isko.lai tanulmányait, a szolgálati főnökség és az igazgatóság javaslatára pedig a hiányzó szakvizsga letételére is van mód. Már ez alkalommal- is akadt jelentkező. A csemeték viszont a pogácsának és a közös teázásnak örülhettek, de még inkább az önfeledt szórakozásnak, amikor bábmesével szórakoztatták őket. Gyógyítható, de visszaeséssel fenyegető betegség Régi iratok Kiállítás u Köziíuzüusá^i Szakközépiskolában A Közgazdasági Szakközépiskola Ságvári Endre KISZ-alapszervezeie — Kovács Attila közgazdász, tanár, KISZ-patronáló vezetésével — Régi iratok címmel kiállítást rendezett, amely jól szolgálja az iskdlában folyó szakmái oktatást, és egyúttal kultúr- és gazda-' ságtörténeti ismereteket is nyújt. A kiállított anyagban többek között kézzel írott iratok (1861-től), nemesi birtoklevél (1873), gimnáziumi érettségi bizonyítvány (1890), polgári fiú- és leányiskolái bizonyítványok, doktori diploma. váltók. ' részvények, kötvények, újságok (1906). szegődséglevél. szolgálati (cseléd-) 'könyv. különféle papírpénzek (1806—1916), könyvek (1965-től). birtoklevelek (1945). valamint a Magyar Kommunista Párt és a Magyar Dolgozók Pártja 1947—48-as tagkönyvei szerepelnek. Kékfestők Bolyús András és Bolyós- né Kovács Pálma kékfestők textíliáiból nyílt kiállítás a hét közepén Leninvárosban, a Derkovits Gyula Művelődési Központban. A két fiatalember a Népművészet Ifjú Mestere kitüntető cím birtokosa, a feleség neve után pedig azt is odaírják: népi iparművész. Debrecen és Ózd után most a múzeumi és műemléki hónap alkalmából mutatkoznak be Leninvárosban. Bélyeggyűjtés Gyorscsere Miskolcon. A MA- BÉOSZ cserebizotlságának közreműködésével a területi iroda és a Miskolc városi bélyeggyűjtő kör október 8-án vasárnap gyorscserét rendez. Helye: az EAÉV-székház étterme, Zsigmondy u. 2. sz. (a Tiszai pályaudvarral szemben, .'500 méter). Időpontja: 10 óra. A vidéki körök tagságát is szeretettel várják a ritka lehetőségre a rendezők. ★ Több olvasónk kérésére közöljük: a koronázási jelvények cm- lékblokkot 10-én, kedden hozza forgalomba a posta. ★ Az év legszebb bélyege. A Ma. gyár Posta és a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége meghirdette hagyományos pályázatát: melyik volt a múlt esztendő legszebb magyar bélyege? A szavazás megkönnyítésére a posta plakátot nyomatott, amely az 1977-ben megjelent valameny- nyi bélyegünket eredeti színekben ábrázolja. A gj’öztes bélyeg tervezőjét és az előállító nyomdát vándordíjjal tüntetik ki, a nyertes szavazók pedig értékes bélyegjutalomban részesülnek. j ★ A szovjet—NDK közös űrrepülés emlékére szeptember 4-én 20 pf. névértékű bélyeget adtak ki 8 millió példán:/ban. Ugyanerről az eseményről blokkal és négy értékű sorozattal emlékeztek meg szeptember 21-cn. A blokk névértéke 1 márka, példányszáma 2 millió. A sorozat záróértékének példányszáma 4 millió. V. Gy. A megyei Alkoholizmus Elleni Társadalmi Bizottság szerdán kibővített ülést tartott. Szeszéit a boltba Konténerben az almafa Három-négy hcl múlva, október végén, november elején kezdődik a faültetési szezon. Benépesülnek a kiskertek, s a tavasszal, nyáron kiszemelt helyekre gyümölcsfákat, bokrokat ültetnek a tulajdonosok. A harmincezer miskolci és Miskolc környéki kertbe mi, s mennyi kerülhet az idén ősszel? E kérdéssel kerestük fel a várost gyümölcsfákkal ellátó rákó- czifalvi Rákóczi Termelőszövetkezet kirendeltségét, A Közép-Európa legnagyobb faiskolájával rendelkező termelőszövetkezet négy megyét — Borsod, Heves, Nógrád, Szolnok (egyébként ez utóbbi megyében van Rá- kóczifalva) — lát el fával. Idén összesen a több mint egymillió nevelt fából 351 ezer jut e területekre, a többit exportálják, illetve tovább nevelik, s máshol árusítják. Miskolc október 25-től mintegy százezer gyümölcsfát kap (alma 8 ezeí, körte 6 ezer, cseresznye és szilva 5 ezer, kajszi- és őszibarack, köszméte, ribizli több ezer darab). Tavaly 1,5 millió forintot forgalmaztak gyümölcsfákból, s sláger volt a cseresznye, s az őszibarack. Mosl ez a szerepet bizonyára átveszi a konténeres almafa, a bérfőzés révén nyert pálinka adója literenként 15 forinttal emelkedik, várható, hogy még nagyobb méreteket ölt a zugfőzéá. Ezért fokozott ellenőrzéseket tervez a Vám- és Pénzügyőrség. Lelépnek a kezelésről Az alkoholista betegek ambuláns' kezelésével megyénk három városában, Űzclon. Sátoraljaújhelyen és Miskolcon foglalkoznak. A statisztikai adatok szerint Borsodban körülbelül 12 ezer alkohplistát és 31 ezer iszákost tartanak nyilván. Közülük 1978 szeptember végéig mintegy 2560- an vettek részt alkoholisták gondozásán, gyógykezelésén. Figyelemre méltó, hogy a lemorzsolódás 20—25 százalék körüli, az alkoholista ugyanis önként vállalkozhat arra, hogy bejár a kezelésekre. Erről azonban a gondozottak negyede „megfeledkezik”. (Nem véletlenül intézkedik az egészségügyi miniszter közeljövőben megjelenő irányelve arról, hogy a jövőben az orvos dönti el: az önkéntes gondozás vállalására irányuló szándék komoly-e. pz alkoholista gyógyításának alkalmas formája-e?) Az alkoholizmus nagyságára jellemző, hogy az év első kilenc hónapjában az elvonókúrák száma 850 körül volt, ebből 494-et Miskolcon végeztek el. döntő többségé- ■ben kényszerelvonó kezeléssel. Jelentős segítséget jelent, hogy Izsófalván a közeljövőben 64 férfi és 24 női ágyas munkaterápiás alkoholelvonó osztályt adnak át, ahová az idült alkoholistákat utalják majd be. Ide kívánkozik, hogy az imént említett irányelv értelmében a jövőben az alkoholista környezetéből bármely érdekelt fél kérheti a munkaterápiás gyógykezelésre utaló eljárás megindítását. s amennyiben indokolt a kérelem, a nagyfai intézetbe gyorsabban, egyszerűbb ügyintézéssel kerülhet be az alkoholista. Az egészségügyi és igazságügyi szervek továbbra is abból indulnak ki: az alkoholizmus gyógyítható, de visz- szaeséssel fenyegető betegség. Gyógykeze'ése társadalmi közreműködést Igénylő, nehezen szervezhető orvosi feladat, amelynek hatékonyságát adminisztratív eszközökkel is biztosítani kell! TÓTH ZOLTÁN Egész évben lehet ültetni... Sláger voll a cseresznye STOP! KÖZLEKEDÜNK! Gyalog hamarább?,,. A belvárosban minden megváltozik f v Reggelente, fél nyolc, nyolc óra körül, aki gyalog indul el a sportcsarnoktól a Széchenyi út felé, gyalog talán hamarább beér a Szemercliez, mintha valamelyik autóbuszra száll fel. Napok óta figyelem: alighogy kiindul az autóbusz a sportcsarnoki megállóból, máris meg kell állnia, mert a villanyrendőrtől az SZMT-szckházon túl ér a járműsor. S valóban nem túlzás, ha azt mondjuk: gyalog ezen a rövid szakaszon hamarabb... Vajon meddig? Meddig lesz meg túlzsúfolt Miskolc belvárosának forgalma? — kérdezik naponta, s főként a csúcs- forgalmak idegtépő nerceiben, negyedóráiban a járművezetők. Sajnos, túl sok jót még ma sem mondhatunk. Aki ismeri a városi forgalom gyorsítását, korszerűsítését szolgáló beruházási munkálatokat, vagy az előkészített beruházásokat. terveket, koncepciókat, tudja: ezekben a hónapokban, években teremtődik meg a holnap biztonságos, gyors, korszerű miskolci közlekedésének számtalan feltétele. így például már javában kialakulóban van a 3-as számú főközlekedési út bevezető és átkelési szakaszának kivitelezése. Amint ez a jelentős munka — a harsány! elágazástól a Szilágyi Dezső úton át az Ady-hídig, majd a Búza téri aluljáróig —befejeződik, lényegében máris új helyzet áll elő az egész belváros közlekedésében. Átépül a tapolcai és Kun Béla úti elágazás kornyéke, megváltozik az Ady-hid és Búza tér közlekedési rendje, s ezzel a forgalom döntő többsége nem a mai Csabai kapu—Szemere út—Kazinczy út vonalon, hanem a 3-as út új nyomvonalán bonyolódik majd. Ezekhez a munkákhoz csatlakozik a Vörösmarty utca kivezetése (áttörése)# a mai Szemere utcára, az új Beloiannisz utca megnyitása (ezzel kialakul a Csabai kapu—Korvin Ottó utca —Beloiannisz, út átvezető szakasz), majd a déli terelő út újfajta szerepköre (kialakul a Vörösmarty út—Szemere út—Papszer utca—To- ronyalia utca—Bacsó Béla utca—Kiss Ernő utca vonalon történő gyors áthaladás lehetősége) s végül az északi tehermentesítő út első szakaszának elkészítése. Végül mindehhez jön még 1980-ig a forgalomirányító koznom I. ütemének a megvalósítása. A, felsoroltakból is látható: Miskolc belvárosának (és külvárosainak) forgalma óriási, az egész forgalmi szerkezetet módosító változások előtt áll, Az elkövetkező két évben úgyszólván minden megváltozik Miskolcon, már legalábbis a közlekedést illetően. S ezzel m.ég koránt sincs vége, hiszen az 1980— 1995 közötti fejlesztési javaslat is számos olyan újdonságot tartalmaz, amelyek megvalósulása — például az északi és déli tehermentesítő út végleges kiépítése, a Korvin Ottó utca—Beloiannisz utca második félpályának megépítése, vagy a Zója tér közlekedési rendjének megvalósítása — ugyancsak nagy. s tegyük mindjárt hozzá, kedvező változásokat eredményez majd a város közlekedési rendjében. Mindehhez azonban idő kell. ezeket az éveket át kell vészelnénk Mindaz, ami épül, nekünk épül. S amíg ezek a fejlesztések elkészülnek, az új utakat, aluljárókat átadiák. addig legyünk türelmesek még a csúcsforgalom időszakában is. Ny. I. a bor felé tolódott el. De — s ezt mindenki tudja — a csökkenés csak átmeneti. A tiltott szeszfőzés és a zugmérés is nagyobb teret nyert megyénkben. Szerencsére a Vám- és Pénzügyőrség mind a társadalmi bizottságoktól, mind a lakosságtól egyre több segítséget kap a felderítéshez, ennek köszönhetően az év eddig eltelt időszakában 51 esetben koboztak el pálinkafőző-berendezést. indítottak eljárást tiltott pálinkafőzés miatt. Elkoboztak ugyanakkor 796 liter pálinkát:.. A zugitalmérés miatt több mint háromnegyedszáz esetben kellett eljárást kezdeményezni. S miután szeptember 1-én új rendelet léoett hatályba, amelynek értelmében Az égetett szesz árának emelése, majd a belkereskedelmi miniszter 19 1957. számú rendeiete, amely a vendéglátóiparban a szeszértékesítést korlátozza, s nem utolsósorban a Miskolc megyei város Tanácsa által kiadott — hazánkban egyelőre egyedülálló — rendelet, amely az élelmiszerboltok környékén és a közterületeken — büntetés terhe mellett —, megtiltja a szeszes ital fogyasztását, mind azt a célt szolgálták. hogy' megálljt parancsoljunk az alkoholizmusnak. Ám a rendeletek végrehajtása »korántsem olyan egyértelmű, mint maga a rendelet. Különböző indokokkal a megyéből 57 egység kért mentesítést a szeszkorlátozás alól, árcí a szakigazgatási szervek csak 9 esetben adták meg ezt. Ugyanakkor Ede- lényben két, Sátoraljaújhelyen egy indokolatlan kérelmet is jóváhagytak. Holott a lakosság döntő többsége a rendelet megjelenése után, további korlátozásokat várt — elsősorban az élelmiszer- boltok szeszforgalmának csökkentését. (Csak zárójelben: a tapasztalatok birtokában a Belkereskedelmi Minisztérium illetékesei most e rendelet kimunkálásán dolgoznak !) A korábban is zsúfolt élelmiszerboltokban most még nagyobb a tömeg, de a reggelire való lej, kakaó helyett sokak kosarába a hamarosan kézről kézre járó fél literes, literes üvegek kerültek. Az élelmiszeriparban az év eddig eltelt időszakában csaknem egynegyedével nőtt a szeszértékesítés, az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva. (Az üdítőital-forgalom mindössze 5 százalékkal emelkedett.) Az égetett szeszes italok újabb áremelése átmenetileg csökkentette ezek forgalmát, s a kereslet a sör és Mit iszunk? Mennyit iszunk?