Déli Hírlap, 1978. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-13 / 216. szám
It I ■€ S <*fy Kórház, rendelőintézet és körzeti orvos Együtt a betegekért Az egészségügyi párt-végrehajtóbizottság tegnap délután tanácskozást tartott. Dr. Fövényi Mihály, a városi tanács egészségügyi osztályának vezető tőorvosa tájékoztatót tartott az integrált betegellátás megvalósulásának helyzetéről. Az Egészségügyi Minisztérium egyik utasítása értelmében kialakítandó integráció Miskolcon külső kereteiben már jóval előbb megvalósult A kórház és a rendelőintézet már a 60-as évek közepétől egy szervezeti egység, a kör. zeti, a gyermekkörzeti kisüzemi szolgálatok 1972. január 1-től az intézményekhez tartoznak, s végül 1975. március 1-től a nagyüzemi egészségügyi szolgálatok is bekapcsolódtak az egységes gyógyító-megelőző szervezetbe. Mit kapunk mi betegek az úgynevezett integrált betegellátás bevezetésének rendszerétől? Azt, hogy a gyógyítómegelőző ellátás egységes elvek alapján történik, s ily módon az orvosi tevékenység hatékonysága jelentősen növekszik. Fő célja, hogy a kórházi és kórházon kívüli ellátás ekülönültsége megszűnjön. a gyógyító-megelőző munka jobban ellenőrizhetővé és irányíthatóvá váljék. Felszámolhatók legyenek a betegellátásban kialakult párhuzamosságok. s nem utolsósorban hatékonyabb legyen a munkaerő-, az anyag-, az állóeszköz- és a pénzgazdálkodás. Segít ez a szervezeti egység az ügyeleti szolgálatok ellátásában is. A jelenleg szakrendelésen dolgozó orvosok ugyanúgy részt vesznek : ügyeleti szolgálatban, mint az osztályokon dolgozók. A kórház és a körzetek kapcsolatának javulását mutatja, hogy az utóbbi egy-két évben minden külön felhívás nélkül a kórház orvost ad a tartósan körzeti orvosok nélkül levő rendelőknek helyettesítésre. Gazdasági vonatkozásban jelentős változás, hogy a betegellátáshoz szükséges anyagokat központilag szállítják, s az integráció eredményeként javulhatott a karbantartási és a felújítási munka is. A két kórház közötti együttműködést javítja, hogy megszervezték a központi laboratóriumi ügy el etet. Ez a Semmelweis kórházbal. működik, mindkét kórház részére. Az integrált betegellátás színvonalának javítása érdekében azonban még van mit tenni, hiszen az orvosok közötti szemlélet általában még mindig az, hogy rangosabb feladat kórházakban dolgozni, mint az alapellátásban, a körzetekben gyógyító munkát folytatni. Vannak jó törekvések, amelyek e szervezeti formán belül tovább segíthetik a szolgáltatásdk színvonalának emelését is a betegellátásban. 3^ Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke nyújtotta át tegnap a moszkvai Kremlben a Szovjetunió kitüntetéseit a Szojuz—31 nemzetközi űrexpedíció két tagjának, Valerij Bikovszkijnak és Sigmund Jähnnek. Bikovszkij, aki már a Szovjetunió kétszeres hőse, Lenin-rendet kapott, Jáhn, az NDK első űrhajósa megkapta a Szoi'jetunió Hőse címet és az ezzel járó arany- csillagot. valamint a Lenin-rendet. (Képünkön: Bikovszkij és Jáhn a Csillagvárosban, Gagarin szobra előtt.) jé Felújítják á Zenepalotát. Az épület eddig is szűkös otthona volt a benne működő három iskolának, ezért az Egressy Béni Zenei Általános Iskolát kiköltöztették. Hol találtak új otthonra a legkisebb zenészpalánták, zavartalannak ígérkezik-e számukra az idei tanév? — erről kérdeztük az illetékeseket. (A DH várospolitikai fóruma a 3. oldalon.) (Kerényi László felvételei) Camp Davidben már nincs titok Zsákutcába futott a párbeszéd? Küldöttség Vologdából Vitalij Alekszandrovics Zsukov, a Vologda megyei Pártbizottság ideológiai titkára vezetésével a szovjetunióbeli testvérmegyénkből politikai delegáció érkezett tegnap megyénkbe. Vitalij alekszandrovics Zsukovot és a delegáció tagjait Borisz Ivanovics Azanjevet, Valerij Jevtafjevics Morozovot, a Vologda megyei Pártbizottság os -ályvezetőit és Gennagyij Vasziljevics Karpovot, a Cserepoveci Kohászati Kombinát pártbizottságának titkárát tegnap délelőtt fogadta Deme László, a megyei párt- bizottság titkára, s tájékoztatást adott megyénk politikai, gazdasági és társadalmi életéről, ideológiai és kulturális munkánkról. A fogadás után a delegáció tagjai Deme László kíséretében a diósgyőri 100-as számú Szakmunkásképző Intézetbe látogattak el, ahol Bujdos László igazgató ismertette az iskola eredményeit, munkáját. Vendégeink délután a Lenin Kohászati Müvekbe látogattak, ahol Majtényi Lajos, a vállalat pártbizottságának titkára, dr. Szeppelfeld Sándor vezérigazgató, Gácsi Ferenc, a szakszervezeti bizottság titkára és Porkoláb László, a KISZ-bizottság titkára fogadta őket. s adott tájékoztatást a nagyüzem életéről, munkájáról. A baráti beszélgetés után a vendégek megtekintették a kombinált acélmű építkezését és az úi elektroacélművet. A delegáció ma délelőtt a megyei tanácsra látogat el. majd délután Kazincbarcikával ismerkedik. 15-19 fok Naposabb lesz, de szeles marad az idő. Helyenként záporok, zivatarok, futó esők is előfordulhatnak. A hőmérséklet 15—19 fok között alakul. — Nem lehet átfogó rendezési tervekről beszélni és nem tudni, hogy mikor ér véget a Camp David-i hármas csúcstalálkozó — jelentette ki tegnap a Fehér Ház szóvivője. Husszein jordániai király nem érkezik Camp David- be, nem is tervezik bekapcsolódását — közölte Carter sajtófőnöke. Egyes amerikai sajtótalálgatások szerint ugyanis Husszein is részvevője lett volna, a konferenciának. Változatlanul szigorú a Camp David-i hármas amerikai—izraeli—egyiptomi tárgyalásokkal . kapcsolatban elrendelt hírzárlat. Az összes hírügynökségek arra következtetnek, hogy Camp David nem hozta meg a részvevők szempontjából sikernek felfogható eredményeket. Az amerikai szóvivő újra cáfolta, hogy zsákutcában lennének a Camp David-i tárgyalások. Arra viszont nem tudott magyarázatot adni, hogy miért nem tanácskozott együtt múlt csütörtök óta a három küldöttség, és miért bizonytalan még mindig, meddig tart a konferencia. A küldöttségek tegnap saját körben, szakértőikkel üléseztek, s csak Carter és Szadat tartott kétoldalú megbeszélést. Az amerikai sajtó a teljes hírzárlat közepette azt találgatja, hogy a washingtoni kormány mind határozottabban próbálja kiegyezésre bírni a szembenálló feleket, további engedményekre sürgetve mind Egyiptomot, mind pedig Izraelt. Csendes visszavonulás várható A szigorú hírzárlat, a szűkszavúság, a rejtelmes kijelentések, az elejtett megjegyzések arra engednek következtetni, hogy Camp David nem hozta meg a résztvevők szempontjából sikernek felfogható eredményeket. Londonban olyan híreket röppentettek fel, ahol Husszein jordániai király magánlátogatáson tartózkodik, hogy a jordániai uralkodó bizonyos feltételek mellett kész bekapcsolódni a Camp David-i megbeszélésekbe. Ezek a feltételek a következők: Izraelnek bele kell egyeznie az összes megszállt arab területről való visszavonulásba, el kell ismernie a palesztinai nép énrendelkezési jogát. Közben olyan hír érkezett a Fehér Házból, hogy nincsenek olyan tervek, amelyek szerin* Husszein is csatlakozna a tárgyalásokhoz. Egy tény már biztos: a merev tárgyaló felek egyike sem engedett a magáéból, márpedig valamiben megegyezni csakis úgy lehet, ha kölcsönösen engednek egymásnak. Carter közel-keleti * beavatkozása ezek szerint kudarccal járt volna? Nem szépíti ezt majd az sem, ha végül megfogalmaznak valamit, amiben az áll, a tárgyalásokat folytatni fogják. Púja Frigyest fogadta a királynő A holland külügyminiszter hazánkba látogat * Púja Frigyes külügyminiszter tegnap reggel látogatást tett a holland parlament második kamarájának elnökénél, s az első kamara ügyvezető elnökénél. A holland parlament vezetői hangoztatták, hogy milyen nagy jelentőségét tulaj- danítanak' a két ország törvényhozó testületéi közötti kapcsolatok fejlesztésének. Ezek a kapcsolatok immár hagyományosak. Mint emlékezetes, legutóbb ez év tavaszán Apró Antalnak, az Országgyűlés elnökének vezetésével magyar parlamenti küldöttség látogatott el Hollandiába. Délben a Soestdijk királyi palotában Julianna királynő fogadta Púja Frigyest. Délután folytatódtak a két külügyminiszter hivatalos tárgyalásai, amelyeken részt vettek a küldöttségek tagjai is. A két külügyminiszter a főbb nemzetközi kérdések számos vonatkozásában — a meglevő nézetkülönbségek ellenére — azonos vagy egymáshoz közelálló álláspontot foglalt el. Ami a gazdasági problémákat illeti, a kétoldalú kapcsolatok értékelése mellett érintették a KGST és a Közös Piac kérdéseit is. Púja Frigyes magyarországi látogatásra hívta meg holland kollégáját, aki a meghívást örömmel elfogadta. Este a magyar külügyminiszter vacsorán látta vendégül a holland diplomácia vezetőjét. A vacsora a holland politikai, gazdasági és kulturális élet számos vezető személyisége vett részt. Hazánk vendéoe a benini káliig A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Minisztertanács meghívására hivatalos, baráti látogatásra kedden hazánkba érkezett a Benini Népi Köztársaság párt- és kormány- küldöttsége Michel Alladaye. a Benini Népi Forradalmi Párt Politikai Bizottságának tagja, külügyminiszter vezetésével. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Garai Róbert külügyminiszter-helyettes és Udvardi Sándor külkereskedelmi miniszterhelyettes foga ta. Az egykori Dahomey, az 1975. november 30-án kikiáltott Benini Népi Köztársaság külpolitikája a tömbön kívüliség elvein alapszik, s az ország vezetői határozottan fellépnek a neokolonialista törekvések ellen. Az ország kapcsolatai erőteljesen fejlődnek a’Szovjetunióval és a többi szocialista országgal. Ma kezdődnek a hivatalos