Déli Hírlap, 1978. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-11 / 214. szám
PÚJA FRIGYES MA HOLLANDIÁBA UTAZIK. Púja Frigyes külügyminiszter dr. Christoph Albert Van Der klaauw holland külügyminiszter meghívására ma hivatalos látogatásra Hollandiába utazik. ZRÍNYI-EMLÉKÜNNEPSÉG. Szigetváron tegnap emlékünnepséget tartottak az 1566-os hősi várvédelem évfordulója alkalmából. Zrínyi zászlótartójának. Juranics Lőrincnek egy kései leszármazottja még 1833-ban alapítványt tett a várvédők emlékére, s azóta minden évben — az idén már 145. alkalommal — a hősök tiszteletének szentelik Zrínyi Miklós és bajtársai kirohanásának napját. A történelmi múltú város egész napos eseménysorozattal adózott az évfordulónak. A belső várban, ahonnan Zrínyi és harcosai az utolsó órában kitörtek a túlerőben levő ellenségre, katonai tiszteletadás mellett emlékeztek meg a hősökről, és megkoszorúzták a hadvezér lövasszobrát. ÜNNEPÉLYES FŐPAPI MISE A BAZILIKÁBAN. I. János Pál Pápa tiszteletére tegnap a budapesti Szent István Bazilikában dr. Lékai László bíboros, esztergomi érsek főpapi misét tartott. Az ünnepélyes eseményen a magyar kormány képviseletében dr. Markója Imre igazságügyminiszter, Garai Róbert külügyminiszter-helyettes és Straub István, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese vett részt Jelen volt a diplomáciai testület több képviselője. NÉPI JÁTÉK CSUHÉBÖfc. A dél-dunántúli művészeti találkozók keretében tegnap a Somogy megyei Barcs nagyközségben Baranya.. Tolna, Somogy és Zala megyék dramatikus népi játékokat bemutató gyermekegylitte sei léptek fel. A találkozó programja során délután a népművészet ifjú mestereinek irányításával népi gyermekjátékokat készítettek háncsból, csuhából és egyéb egyszerű anyagokból. A négy dél-dunántúli megyéből pedagógusok is részt vettek a foglalkozáson, hogy az itt szerzett tapasztalatokat saját iskolájukban felhasználhassák. KÉPÁRVERÉS. Kétszázharmincegy festményt kínálnak megvételre a szeptember 19-én, kedden lezajló 46. képaukción, az előző nap sorra kerülő 5. numizmatikai aukción pedig 258 érmét árvereznek a MOM Szaka- sits Árpád Művelődési Központjában. A két aukció anyagát bemutató kiállítást szombaton nyitották meg. Az árverésig mindennap 10 és 18 óra között tekinthetik meg az érdeklődők. Totó 1. V. Híradás—SZEOL AK 1:1 x 2. Bp. Spartacus—Budafok 1:1 x 3. Dunakeszi—Volán SC 1:1 x 4. Ganz-MAVAG—KKFSE 1:1 x 5. Bábolna—Nagyk. Olajb. 3:0 1 fi. Fűzfő—Komló 0:0 x 7. Rákóczi SE—Oroszlány 1 :l x 8. KOMEP—Alu. Ajka 3:1 1 9. MÁV DAC—Kaposvár 3:1 1 10. Soproni SE—Dorog 3:0 1 11. B.-csabai TASK—DMTE 1:1 x 12. Szarvas—MVSC 4:1 1 13. SZMTE—Eger 3:2 1 + Í5 n. BVSC—Építők SC 0:0 x TOTÓNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a totó 36. játékhetén 13-)-l-es szelvénye két fogadónak volt, nyereményük egyenként 681819 forint. Ketten értek el 13 találatot, nyereményük 275 099 forint. A 174 darab 12-es egyenként 4216 forintot ér. A 11-esekre 292, míg a 10-esekre 61 forintot fizetnek. ANYAKÖNYVI HÍREK MEGHALT: Nagy Kálmánné (Béres Erzsé- tintái Venczel Mihály. Hét végi balesetek Az elmúlt hét végén kilenc közúti baleset történt Borsod megyében, közülük egy végződött halálos kimenetelű sérüléssel. Kazincbarcika belterületén szombaton 8.30-kor körültekintés nélkül lépett az úttestre Mester Szabolcs 7 éves kisfiú, s egy ismeretlen személy által hajtott kerékpár elütötte. A baleset után a kerékpáros beszélgetett a kisgyermekkel, aki fájdalomra nem panaszkodott, így ő továbbhajtott. Később szülei vitték kórházba a kisfiút, ahol megállapították, hogy súlyos sérüléseket szenvedett. A Marx Károly u. 49. számú ház előtt szombaton .9.15-kor figyelmetlenül, körültekintés nélkül akart átszaladni az úttesten Szin- Ilona 8 éves iskolai tanuló. s nekiszaladt a Pásztor Ferenc 43 éves gépkocsivezető, miskolci lakos által vezetett taxinak. Könnyebb sérüléseket szenvedett. Ernőd és Istvánmajor között szombaton 16.30-kor ittasan kerékpározott Rémiás Barnabás 20 éves állatgondozó, emődi lakos, s miközben a földútrój be akart fordulni, nekiment a vele szemben közlekedő Tóth Barnabás 20 éves segédmunkás, emődi lakos kerékpárosnak. Rémiás súlyos sérüléseket szenvedett. Sárospatak belterületén tegnap 17 órakor erősen ittas állapotban figyelmetlenül és körültekintés nélkül lépett le az úttestre Hut- ka Sándor 47 éves rakodómunkás helyi lakos, s nekiment a Bajnok Alfréd 25 éves lakatos, helyi lakos által vezetett személygépkocsinak. A baleset következtében Hutka Sándor olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. # Felsőszolca belterületén tegnap 21.10-kor ittasan vezette a vállalata tulajdonát képező személy- gépkocsit Gallyas István 21 éves gépkocsivezető, felsőzsolcai lakos, s nekiütközött az út szélén álló munkagépnek. A baleset következtében a gépkocsi vezetője, valamint utasai közül Fehér István 19 éves miskolci segédmunkás súlyos, Szabó Barna 19 éves lakatos, alsózsolcai lakos köny- nyebb sérüléseket szenvedett. Edelény belterületén tegnap 22.40-kor ittasan, vezetői engedély nélkül vezette sógora személygépkocsiját Szotáczki Lajos 18 éves autószerelő boldvai lakos, aki leszaladt az úttest jobb oldalán levő padkára, ettől megijedve balra rántotta a kormányt, s az útszéli árkon áthaladva, felborult. A személygépkocsi vezetője súlyos, utasai Szotáczki La- josné 20 éves boldvai és Paszter- csák József 43 éves tornyosnémeti lakosok könnyebb sérüléseket szenvedtek* ★ Bessenyei Ferenc a Hegedűs a háztetőn című musicalből a „Ha én gazdag lennék...” kezdetű dallal aratott osztatlan sikert. Három és fél órás show-műsor Borsod Expressz- sehességgel Amikor kora reggel sűrű cseppekben elkezdett esni az eső, talán a felhőknél is sö- tétebb volt a Borsod Expressz rendezőinek, szervezőinek homloka. Azután fél 10 tájban elállt az eső, egyre tö- möttebb sorokban érkeztek a nézők a DVTK-stadionba, s már derültebbek lettek a homlokok is. Pontban 10 órakor a Budaörs ti Helyőrség fúvószenekarának látványos, menetelés közbeni műsorával kezdetét vette a Lássuk a 11-etü! alcímet viselő műsor — ll műfaj képviselőinek közreműködésével. Dr. Hegedűs János és Halmi Gábor nyitókonferansza után a Nevada együttes kíséretével táncdalblokkot láthattunk Aradszky László, Karda Beáta, Ihász Gábor és Cserháti ZsuA Volán 3. sz. Vállalat (Miskolc, József Attila u. 70. bejárat a Tüzér utca felől) az Autóközlekedési Tanintézetnél autóbuszvezetőket képez ki A költségeket a vállalat téríti. Jelentkezési feltétel: • betöltött 21 éves életkor, 9 legalább 8 általános iskolai végzettség, • „C" kategóriára érvényes vezetői engedély, \ • 2 éves hivatásos igazolt tehergépjármű- vezetői gyakorlat, 9 büntetlen előélet Jelentkezés 1978. szeptember 18. és 22. között a személyforgalmi üzemnél (földszint 13. szoba) zsa közreműködésével, majd Hacsek és Sajó, azaz Kibédy Ervin és Hlatky László kissé már idejétmúlt tréfáján derült a mintegy 7 ezer főnyi közönség. A musical képviselői — Kishonty Ildikó és Hollay Kálmán — után a műsor legnagyobb sikerét arató művésze, a kétszeres Kossuth-díjas Bessenyei Ferenc a Hegedűs a ház- tetőnből adott elő viharos tapssal kísért részletet. A Marik házaspár — azaz Németh Marika és Marik Péter — operettekből, Várady Hédi pedig sanzonokból adott ízelítőt. Csala Zsuzsa és Lórán Lenke ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, duettjüket sokszor kísérte a felcsattanó nevetés, taps. Zana József paródiája után Turay Ida régi időket juttatott az idősebb korosztály eszébe, Rátonyi Róbert pedig operettekkel szórakoztatta a hálás közönséget. Táncdalból a műsor végére is maradt, előbb Koós János és Dékány Sarolta aratta je a sikert, majd — Puskás SánÜor és .Jákó Vera után, akik magyar nótával kedveskedtek a nézőknek — a Ber- gendy-együttes és Csuka Mónika zárta a mintegy két és fél órás show-műsort. A katonazenekar masírozása közben a pálya megtelt a színészek és a DVTK-öregiiúk labdarúgóival, akik kétszer 30 perces, élvezetes csatát vívtak. Sokszor csattant fel a taps Kovács Ferenc látványos védései, Si- kora Ferenc fineszes cselei, Zenthe Ferenc művészi alakításai, Ihász Gábor bombái. Dobó Zoli finom cselei után. Végül — némi szerencsével — 4:3 arányban a DVTK-öregfiúk bizonyultak jobbnak lelkes, sportszerű ellenfelüknél. A hűség kedvéért a két esa- pat összeállítása: DVTK: Hódi (Tóth L.) — Kovács P., Kiss L., Szigeti O., Gál B., Horváth A., Vass L., Kovács I., Dobó Z., Fekete F., Sikora F. (Csere: Werner Gy., Palicskó Gy. és Szabó G.). Színészek: Kovács F. — Zana, Komlós, Sólymos, Ihász, Szirtes, Hadics, Fülöp, Juhász, . Zenthe, Suka. Csere: Egresi, Rédei, dr. Molnár, dr. Török, Besztercei, Gál- csiki, Kangyal, Garics, Kiss, Várkonyi. A gólókat Vass (2), Kovács I„ Horváth A., illetve Ihász G. (2) és dr. Török Ferenc szerezték. f. Z. WJ&y * íÉÉt ®st§§:- V"*Várady Hédi sanzonjait mindig nagy tapssal jutalmazta a közönség. Ezúttal is .... (Laczó József felvételei) f Elvis Preslej szobrot kapott Kétezer Elvis-rajongó részvétele mellett pénteken Las Vegasban leleplezték a néhai rock-király, Elvis Presley bronzszobrát. Egy helybéli művész alkotását annak a szállodának a koncertterme előtt állították fel, amelyben Elvis Presley Las Vegas-i szerepléseikor mindig lelt ház előtt énekelt. I DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség- Miskolc Bajesv-ZslUnszky út 15., 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pl.: 39. Telelonközpont: 36-132, 16-672. 35-380. Titkárság: 18-223- belpolitikai rovat: 18-224; várospolitika: 18-225; kultúrpolitika: 18-226- sprrtiovat: 18-222; levelezés: 18-221.. - Kiadja a Borsod megyéi Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15.. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon- 36-131 — Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17., 3525. Telefon: 16-213. - Terjeszti: a Magyar Posta. Kapható: a hírlapárusoknál Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 20 forint. — Index: 25 951. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Felelős vezető: KILIAN BÉ’LA. — ISSN 0133-0209. MOSZKVA. Edward Kennedy amerikai szenátor tegnap reggel elutazott Moszkvából. Ötnapos látogatása alatt részt vett Alma-Atában egy nemzetközi kongresszuson. majd Moszkvában találkozott Leonyid Brezsnyevvel, az SZKP KB főtitkárával, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökével. SANTIAGO. A chilei fasiszta rezsim által letartóztatott és „eltűntnek” nyilvánított hazafiak családtagjai ismét éhségsztrájkba kezdték, Mint ismeretes, a chilei politikai foglyok hozzátartozói ez év májusában és júniusában már egy ízben tizenhét napon át tartottak éhség- sztrájkot, hogy felvilágosítást kapjanak a rezsimtől az eltűntek sorsát illetően. BÉCS. A francia, nyugatnémet, olasz, svájci és osztrák belügyminiszter tegnap az osztrák fővárosban találkozott egymással és megbeszélést tartott a nemzetközi terrorizmus elleni közös fellépés érdekében. A megbeszélés célja, hogy a jövőben jobban összehangolják az öt érintett ország rendőrségének munkáját a terroristák ellen. A tanácskozást, amelynek vendéglátója Erwin jLanc osztrák belügyminiszter, egy Becs melletti kastélyban rendezték. RÖMA. Merényletsorozat verte fel tegnap hajnalban az olasz főváros csendjét. Ismeretlen tettesek negyedórán belül négy üzlet ellen pokolgépes merényletet követtek el, illetve két teherautót felgyújtottak. DAMASZKUSZ. Az egyiptomi elnök megalkuvó tárgyalási politikáját elutasító arab országok — a „Szilárdság frontja” — szeptember 20-án értekezletre ülnek ösz- sze Damaszkuszban —, jelentette a szír hírügynökség. Az értekezleten, amelyen minden bizonnyal a Camp David-i találkozó kimenetelét vitatják meg, Algéria, Líbia, Dél-Jemen, Szíria és a ' Palesztinái Feiszabadítási Szervezet vesz részt. Valószínűleg távol marad Irak, amely ugyan szintén határozottan elítéli Szadat politikáját, de ellentétei vannak Szíriával. ADDISZ ABEBA. Men- gisztu Hailé Mariam, az etiópjai ideiglenes katonai kormányzótanács elnöke, miniszterelnök, vasárnap fogadta Vaszilij Kuznyecovot, a Szovjetunió Kommunista Pártja KB Politikai Bizottságának póttagját, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének első elnökhelyettesét, aki küldöttség élén tartózkodik hivatalos látogatáson az etiópjai fővárosban. ATHÉN. Mikisz Thcodora- kisz, a világhírű görög zeneszerző és énekes bejelentette, hogy októberben indulni kíván az athéni polgármesteri választáson. A Görög Kommunista Párt Központi Bizottságának Politikai Bizottsága tegnap közleményben tudatta, hogy az 51 éves művész a kommunista párt jelöltjeként fog részt venni a választáson. HANOI. A VNA vietnami hírügynökség újabb provokációról adott hírt, amelyeket a kínai hatóságok követtek el Quang Ninh vietnami tartomány határ menti körzeteiben. A kínaiak több mint száz fegyverest küldték át szeptember 8-án a határon, akik provokálták a szolgálati kötelezettségeiket teljesítő vietnami alkalmazottakat és határőröket. A Xuanhoa kommuna körzetében lev<J két kilométeres határszakaszon a kínaiak géppisztolyokból és karabélyokból füzet nyitottak.