Déli Hírlap, 1978. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-23 / 225. szám
i Bp. Honvéd—DVTK Kosárlabda Elmaradt a mérkőzés.,. Meglepő optimizmussal készültek Folytatódik a labdarúgó NB I, s a DVTK nehéz szezon eleji sorozata. A diósgyőriek ma „piros-fehér rangadón” vesznek részt, hiszen mindkét csapatnak ez a színe. A Bp. Honvéd lesz tehát a vendéglátó ellenfél, s ellenük a diósgyőriek — a tegnap délelőtti, indulás előtti edzésen mindenképpen — meglepő optimizmussal készültek. Ami természetesen nem baj, s bizonyosan sokan szeretnék, ha igaza lehetne Oláh Ferinek, aki ezt mondta: „Figyeljétek meg, nem fogunk kikapni”. Nos, megfigyeljük... Ami pedig az optimizmust illeti? Alapja lehet például, hogy a csapat — a tatabányai kisiklást leszámítva — nem játszott rosszul, s a készülődés közben szorongás nem volt érezhető magatartásukon. Szabó Géza vezetőedző negatív tényezőként említette. hogy „meglehetősen szétestek mostanában, hiszen öt embert adott a DVTK a válogatottakba, s ók pluszterheléssel a lábukban lépnek ma pályára.” Erre is volt kontra: na és, a Honvéd viszont nyolc embert adott!... Erre az oldalra — a „negatívra” — tartozik, hogy Fekete sérült, s nem is vállalhatja a játékot. A jugoszlávok a B-válogatott „titkos” mérkőzésén már a 30. percben lerúgták a diósgyőri szélsőt. (Ami a „titkos” jelzőt illeti: szinte semmit sem lehetett a találkozóról, a magyar B- csapat ottani mérkőzéséről olvasni a központi lapokban, illetve a hírügynökségi jelentésekben. így azután csak annyit tudtunk meg, hogy egy gyenge vajdasági válogatott ellen 8:0-ra nyert a magyar második gárda. A gólszerzők kilétét még most is homály fedi, mert Magyar szerint ő lőtt. kettőt, Fekete egyet — Laci viszont esküszik rá, hogy neki erre nem is volt ideje, s Balázs is csak egyszer talált a hálóba. Később derült ki, hogy két mérkőzést játszottak, s így mindketten igazat „vallottak ...) Kerekes is elmesélte, hogy az utánpótlás-mérkőzésen szabályos góltól fosztotta neg őt — a hazai partjelző. Méghozzá „diósgyőri” góltól. A labda ugyanis Szántó lábáról szállt a kapu elé, erre robbant ki — a védők mögül indulva — Kerekes. 5 így fejelt a kapus felett a bal felső sarokba. A bíró meg is adta, már indult középre, amikor a partjelző integetésére megváltoztatta ítéletét. (Tatárt nem tudtuk megkérdezni, ő a hazaérkezésük után Pesten maradt.) Végül ismét Szabó Gézát kérdeztük. Kik játszanak ma. Fekete kiválásával hogyan alakul a gárda? íme, a mai csapat: Szabó — Szántó. Salamon, Varadi, Kutast — Oláh, Tatár, Kerekes — Szálai, .Magyar, Görget. Csere: Veréb, Tomesz és Tokár. H. K. Vasárnap délelőtt 10 órára tűzték ki a MEAFG—Nagykőrös NB II. női kosárlabdamérkőzést a Fazekas utcai általános iskola tornacsarnokába. Mint kiderült, a nagykőrösi csapat — arra való hivatkozással, hogy ugyanebben az időpontban játszik a férficsapat is a városi sportcsarnokban — kérte a mérkőzés időpontjának „kitolását” délután 13 órára. A helyi csapat annak rendje- módja szerint meg is jelent, és várta az ellenfelet. Hiába. Délután 2 órakor még nem jelentkeztek. Igv aztán Szemes Antal, a MEAFC edzője szomorúan vette tudomásul, hogy egymás után a' második mérkőzést is „elszalasz- tották”, hiszen ezt megelőzően már Űjfehértó csapata sem állt ki. * Sajnos nem az első eset, hogy valamilyen ok miatt elmaradt sporteseményről számolunk be. Nem olyan régen a Borsodi Bányász férfi kézilabdacsapatának .<kálváriájáról” ejtettünk szót szintén elmaradt mérkőzés kapcsán, és ez nemcsak a labdajátékoknál van így. SzinSZO.WBAT Kossuth rádió: 12.90: Déli Krónika. — 12.20: Zenei anyanyelvűnk. — 12.30: Magyaran szólva. — 12.43: Melódiákoktól. — 14.09: Magyar tájak dalaiból. — 14.30: Hol a genetika felső határa? — 15.00: Hírek. — 15.05: U.i Zenei Újság. — 15.40: Mai dalok. — 16.00: 168 óra. Közben: 17.00—17.05: Hírek. — 17.30: A zongoraművészet első aranykora. — ,18.30: Hírek. — 18.40: Sporthírek. — 18.43: Nóták. — 19.25: Embermesék. — 20.25: Gólok, méterek, történetek. — 20.40: Sosz- takovics: X. szimfónia. — 21.33: Hilde Güden és Rudolf Schock enekel. — 22.00: Hírek. — 22.13: Sporthírek. — 22.25: A beat kedvelőinek. — 23.10: Kamarazene. — 24.00: Hírek. — 0.10: Melódiákoktól. Petőfi rádió: 12.00: Hírek. — 12.33: Kórusok, hangszerszólók. — 13.20: Piros porfelhőben. — 14.00: Napraforgó. — 14.47: Éneklő ifjúság. — 14.58: A hanglemez- bolt könnyűzenei újdonságai. — 15.25: Orvosok a mikrofon előtt. — 15.30: Hírek. — 15.33: Barátom. Bunbury. — 16.00: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 17.00: ötórai tea. — 18.00: Közkívánatra. — 19.07: Jó estét, gyerekek! — 19.15: Közvetítés az O. Dózsa—Videoton bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. — 19.45: Magyar operaénekesek. Barlay Zsuzsa. — 20.35: Hírek. — 20.38: Sporthírek. — 20.41: Popműhely. — 21.26 : 30 éves a Prix Italia. — 22.01: Jascha Heifetz hegedül. — 22.30: Hírek. — 22.33: Zenekari operarészletek. — 23.10: Sláger- muzeum. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Hírek, időjárás. — 17.35: "Zenés hétvége. — Közben: El szeretném mondani . . . Paulovits Ágoston jegyzete. — 18.00: Észak-magyarországi Krónika. (A BNV-ről jelentjük. — Előszüret Abasáron.) — Szombat este ... Zenés magazin. (Szerkeszti: Antal Magda és Nagy István.) — Sport. — Lap- és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 13.50: Fiatalok a lépcsőházban. — 14.20: Tut-Anch-Amon Egyiptoma. — 14.40: Mindent belel — 15.40: Hírek. — 15.50: Gyerekek és egyebek. — Kisállatvásár a veszprémi állatkertben. — 16.25: Parabola. — 16.55: Egymillió fontos hangjegy. — 17.20: Zalaegerszegiére—Ferencváros bajnoki labdarúgó-mérkőzés. A szünetben: Idősebbek is elkezdhetik. — 19.20: Cicavízió. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Szép magyar tánc. — 20.05: Az ördögöt a farkánál. — 21.35: Tv-híradó 2. — 21.55—23.45 : Ingrid Bergman-so- rozat. Gázláng. Televízió, 2. műsor: 20.01: A bunker. — 21.05: Petula Clark műsora. — 21.35: Tv-híradó 2. — 21.55—22.50: Vasarely. Portréfilm. Kiállítások: Herman Ottó Múzeum (10—18) : Ember és munka. — Herman Ottó-emlékház (10— 18) : Herman Ottó élete és munkássága. — Déryné-ház (9—17): Déryné Széppataki Róza- és Lévay József-emlékszobák. — Miskolci Képtár (10—18): A XX. század magyar festészete. — Kondor Béla-emlékkiállítás. — Diósgyőri vár (9—17): A diósgyőri vár története. — Pénzek Diósgyőr életében. — Erdei Ferenc építész műemléki tervei. — Mini Galéria (10—18): utcák és erek kultúrája. Broczkó Tamás otókiállítása. — Szőnyi-terem 10—18): Máger Agnes festmé- iyei. — Miskolci Galéria (10— 8): Katowicéi képzőművészek űakátkiáUitása. — József Attila Cönyvtár kiállítóterme (12—20) : Crúdy Gyula-emlékkiállítás. Filmszínházak: Béke (f4) : A ztklabarlang titka (mb. színes zovjet). — (hn6) : A bűn története I—II. (színes lengyel, 16 ■ ven felülieknek! Dupla és felemelt helyár!). — Kossuth (4. 8): Pokoli torony I—II. (színes merikai. 14 éven felülieknek, lupla és másfél helyár!). — levesy Iván Filmklub (f5, f7): 3allóslat (színes mexikói. 16 -ven felülieknek!). — Táncsics pipraHi uir ívTjí (fő, f7) : Megtalálták a 7. századot (mb', színes francia, felemelt helyár!). — Szikra (5, 7): A Sólyom nyomában (színes NDK). — Petőfi (7): Olcsó regény (színes olasz, 16 éven felülieknek!). — Fáklya (f5. f7): Száguldás gyilkosságokkal (színes amerikai, 14 éven felülieknek, másfél helyár!). — Görömböly, Krúdy (6) : Szent Teréz és az ördögök (színes román). VASÁRNAP Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Ütközben. — 8.10: öt kontinens hét napja. — 8.29: Verdi: Rigoletto. Részletek. — 8.46: Magyar múzsa. — 9.54: Ütközben. — 10.00: Hírek. — 10.03: Ló az iskolában. — 10.51: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. — 11.14: Vasárnapi koktél. Közben: 12.00: Hírek., — 12.10—12.15: Édes anyanyelvűnk. — 13.00: Volt egy nyarunk. —* 13.10: Zenekari muzsika. — 14.00: Rádiólexikon. — 14.30: Népdalok. — 15.00: Hírek. — 15.08: Ütközben. — 15.17: Régi híres énekesek műsorából. — 15.43: Pillantás a nagyvilágba. — 16.03: írószobám. Sütő András vallomása. — 17.00: Hírek. — 17.05: Útközben. — 17.10: Zenekari muzsika. — 18.00: Barátság slágerexpressz. — 18.30: Hírek. — 13.40: Ütközben. — 18.47: Köztársaság tér. 1956. Dokumentumjáték. — 19.27: Händel: Ariodante. 'Közben: 21.20: Fél óra anekdota. — 22.00: Hírek. — 22.10—22.20: Sporthírek. — 23.14: Népdalok, néptáncok. Közben: 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Mit hallunk? — 8.30: Hírek. — 8.33: Miska bácsi levelesládája. — 9.00: Madrigálok. — 9.10: Nyolcvan perc a Föld körül. — 10.30: Hírek. — 10.33: A Latabá- rok. — 12.00: Hajtűkanyar. — 12.30: Hírek. — 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.18: A világgá ment holdvilág. Mesejáték. — 14.00: Táskarádió. — 15.00: Nőkről, nőknek. — 15.30: Hírek. — 15.33: Zenéjét szerezte: Frank Loesser. — 16.03: Nótakedvelőknek. — 16.55: ötórái tea. — 17.30: Hírek. — 17.55: Mit üzen a rádió. — 18.30: A vasárnap sportja. Totó. — 19.00: Mario Del Monaco operettfelvételeiből. — 19.17: Jó estét, gyerekek! — 19.30: Hírek. — 19.33: Kritikusok fóruma. — 19.43: örökzöld dallamok. — 20.34: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 20.44: Emlékezések. — 21.09: Népzenei hangos újság. — 21.49: A Made in Hungarv dalaiból. — 22.30: Hírek. — 22.33: Kellemes pihenést! — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Vasárnapi Krónika. — Riporternapló. (A kezdetről sokféleképpen . . . Szerkeszti : Imreh József.) — Verseny közben, mérkőzésen. A miskolci stúdió zenés sporthíradója. — Lap- és műsorelőzetes. Televízió, í. műsor: 8.05: idősebbek is elkezdhetik. — 8.10: Mindenki iskolája. — 9.10: Artisták a porondon. — 9.20: Érdekes állatker^ek. — 9.45: Három srác a hadseregben. — 10.15: Játsszunk együtt! — 10.25: Hírek. — 10.35: ßors. — 11.25: FTC—OSC bajnoki vízilabdamérkőzés. — 14.10: Cimbora. — 15.00: Nótaszó. — 15.20: Kenyér, szerelem és . .. — 17.25: Augusztusi vasárnap. — 17.55: A szépmesterségek kezdete. — 18.45 : Esti mese. — 18.50: Tévétorna. — 19.00: A hét. — 20.00: Hírek. — 20.05: Felragyog tiszta, szép fényű csillag. — 22.40: Hírek. Filmszínházak: Béke (f4): A sziklabarlang titka ' (mb. szí. szovjet). (hn6) : A bűn története I—n. (szí. lengyel, dupla és felemelt helyár, 16 éven felülieknek!). — Matiné (nlO. fl2): A tizenöt éves kapitány (mb. szí. spanyol). — Kossuth (4. f8): Pokoli torony I—II. (szí. amerikai, dupla és másfél helyár. 14 éven felülieknek!). — Matiné: (9. fii) : Pokoli torony 1—II. (szí. amerikai, dupla és másfél helyár, 14 éven felülieknek!). — Hevesy Iván Filmklub (fo. f7): Baljóslat (szí. mexikói, 16 éven felülieknek!). Mesemozi (10): Vadnyugati mackókaland (szí. lengyel —francia). — Táncsics (f3. fő. f7) : Megtalálták a 7. századot (mb. szí. francia, felemelt helyár!) Matiné (10) : Emberrablás magyar módra (szí. magyar). — Szikra (5, 7): A Sólyom nyomában (szí. NDK). Matiné (9, 11): A púpos lovacska (mb. szí. szovjet). — Petőfi (f5, f7): Olcsó regény (szí. olasz, 16 éven felülieknek!). Matiné (10): Aladdin és a csodalámpa (szí. francia rajzfilm). — Fáklya (C5, f7) : Száguldás gyilkosságokkal (színes amerikai, 14 éven felülieknek, másfél helyár!) Matiné (110, fi2): Adj pacsit, pajti (mb. szovjet). — Tapolca, Ady (f4): A választ csak a szél ismeri (NSZK—francia. 14 éven felülieknek!). Ady Művelődési Ház, Klubmozi, meseműsor (10) : Veronika és a bűvös zsák (színes román). — Pereces (6) : ABBA (színes svéd—ausztrál, másfél helyár). — Hámor (6): A dominó-elv (mb. amerikai. 14 éven felülieknek!) — Görömböly, Krúdy, matiné (10): Alba Regia (magyar). HÉTFŐ Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.28: Mit üzen a rádió? — 9.03: Versek. — 9.10: A hét zeneműve. — 9.40: Óvodások műsora. — 10.00: Hírek. — 10.05: Katedra. — 10.35: Kamaramüzsika. — 11.19: Bioritmus. — 11.39: Egy jenki . . . Petőfi rádió: 8.0fl: Hírek. — 8.05: Indulók. — 8.30: Hírek. — 8.33: örökzöld dallamok. — 9.27: Operettdalok. te hetente tapasztaljuk, hogy a nevezés és az indulók, résztvevők száma valahogy nincs „szinkronban”. Elkeserítő. és egyben figyelmeztető, hogy mindez a minősített versenysportokban jelentkezik. Ez az év — azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük — a spartakiádok, tömegsportrendezvények éve volt és érdekes módon ott ilyen problémával nem kellett foglalkozni, legfeljebb azzal: olyan sok volt a résztvevő, hogy nem jutott mindenkinek emléklap, vagy plakett. (gajdos) apróhirdetés Óriás gyümölcsű piros, fehér, fekete ribiszketövek, darabonként 20 Ft. Meistevcrk évelő szegfűpalánta több színben, tövenként 4 Ft. Kaphatók: Toronyi kertészet, Békéscsaba, Sztraka u. 27. Raktárnak alkalmas 30 négyzetméter alapterületű pincehelyiség kiadó Diósgyőrben,. közület- nek is. Telefon: 51-422. Villanyszerelő szakmunkást és betanított munkást állandó munkára felveszek. Jelentkezés: vasárnap egész nap. hétköznap 16 órától. Lukács, Petneházy 14. 11. sz. szaküzletünk mintaterméken (Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 2.) hűtőgépek, mosógépek, centrifugák minta utáni értékesítése! Nem gond a vásárlás! Csak kiválasztja, mi üzembe helyezve lakásán adjuk át! Szaktanácsadási OTP-ügyintézés! Házhoz szállítás! Üzembe helyezés! Reklamációk intézése! Sci-fi (Mező István rajza) Pelé, akit minden idők legjobb labdarúgójának tartanak, lábait 60 000 dollárra biztosította. Rajta kívül még sokan kötöttek „lábbiztosítást” : például a híres kabarécsillag. Mistinguette, aki lábait nem kevesebb,, mint 600 000 font? a értékelte, Marlene Dietrich, aki már „mindösz- sze” 437 ezer dollárra becsülte lábát, Szonia Hennie, „a jég királynője”, háromszoros olimpiai bajnok 375 000 dollár érékü „lábbiztosítást” kötött, Loda Halama lengyel táncosnő már csak 20 000 dolláa érékűt. A láb nem az egyetlen olyan testrész, amire biztosítást kötnek. Az angol G. Thompson, a Johny Walker whyskit gyártó nagy brit üzem „főszaglómestere” például egymillió dollár értékű biztosítást kötött... az orrára. Jimmy Durante színész mintegy 20 centiméter hosszúságú orrát — fellépéseinek fő attrakcióját — 50 000 dollárra becsülte. Ben Turpin, a némafilmck ismelh: sztárja viszont egymillió dollár értékű biztosítás kötött a .. . kancsalságára. Jerry Duerden bajuszát biztosította . . . tűz ellen, mivel szenvedélyes dohányos lévén, egyszer cigarettával a szájában aludt el és ar„ cának dísze megpör- kölődött. Hasonló biztosítást kötött a Lloyd Társasággal egy török állampolgár, aki 40 centiméter hosszú bajúszá- nak értékét 63 000 dollárra becsülte. Süllyed a Fehér Ház Vaalmi nincs rendben a washingtoni Fehér Ház körül. Ezt a megállapítási pontos, alapos magyarázattal, nem politikai személyiség, nem Carter elnök valamelyik politikai vetélytársa, a következő elnökválasztáson esetleg fellépő ellenjelöltje tette. Nem is hírlapíró, vagy tv-kom- mentátor mondta. Nem külföldön hangzott el, hanem a? Egyesült Államokban. Charles Wahlen nrofesszor, építész jelentette ki, hogy süly- lyed a Fehér Hgz. Nem a tekintélye, hanem maga az épület. Egyelőre roppant nehéz mérni a süllyedést — az úgynevezett elnöki szárny újjáépítésénél (ez 1945. és 1953. között történt Truman hivatali ideje alatt) történhetett valami hiba, mert az épület délnyugati szárnya „kicsi l süllyed”. Wahlen professzor szerint aggodalomra nincs ok, az ő mérései szerint 1971 óta a süllyedés nem egészen egy milliméter. Ha jól számoljuk, az épület magasságához mérten ez feltétlenül kisebb arányú süllyedés, mint akár az amerikai elnök személyes tekintélyében, akár a dollár árfolyamában az utóbbi időben bekövetkezett csökkenés ... Megöli a fájdalmat A modern orvostudomány egyik fő problémájának megoldására, a krónikusan visszatérő fájdalom kezelésére fedeztek fel új módszert a chicagói egyetem hallgatói. A módszer lényege, hogy a test természetes fájdalomcsillapító erőit stimulálják. A kezelés kulcsa a d-phenyl - alnine (c!pa) nevű gyógyszer, mely hatásosan serkenti az „enkephalins”^, a test természetes fájdalomcsillapító vegyületét. Az egyetem érzéstelenítéssel foglalkozó tanszékének vezetője. aki a gyógyszerészeti tanszék vezetőjével együtt évek óta kísérletezik, úgy nyilatkozott, hogv ez a módszer a fájdalom- csillapításhak teljesen új mechanizmusát jelenti, de további kísérletek szükségesek a módszer hatásosságának vizsgálatára , Kilenc krónikus fájdalomban szenvedő beteg közül hat esetben hatásosnak bizonyult a dpa- kezelés, ezek a betegek derék- alji fájdalomra, izomgyulladásra. idegsérülésre és ízületi gyulladásra panaszkodtak, és semmilyen más módszer nem enyhítette fájdalmaikat. A paciensek közül számos esetben a kezelés után a fájdalom ugyan visszatért, de jóval enyhébb formában. A dpa-val végzett kísérlet során két héten keresztül a betegnek naponta három vagy négy alkalommal 200 mg-os kapszulákban szintetikus aminó- savat adtak. Ez a gyógyszer annak a két enzimnek az aktivitását gátolja, melyek csökkentik a test enkephalins termelését. Az enzimek hatástalanításával nagyobb mennyiségű enkephalins termelődik a testben és megöli a fájdalmat. A dpa teljesen megszüntette a fájdalmat az ízületi gyulladás esetében, de a reumatikus eredetű fájdalmakra már kevésbé volt hatással. Dpa-val fehéregereken is kísérleteztek és a kétszáz megvizsgált egér esetében 70 százalékos eredményt értek el. Amikor az egereknek dpa és aszpirin kombinációját adták be, a fájdalomcsillapítás száz százalékos eredménnyel járt* Ki a lábát, ki az orrát...