Déli Hírlap, 1978. augusztus (10. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-09 / 186. szám

A TIGÁZ kérése Ezekben a napokban is­mét több miskolci otthonba visz a postás értesítést a TIGÁZ-tól, amelyben az üzemegység közli, hogy fe­lülvizsgálják a lakásban üzemelő gázkészülékeket Mint ismeretes, az első fe­lülvizsgálatok 1974. február­jában feleződtek be. s most háromévi szünet után, a szakemberek ismét átnézik a konvektorokat, konyhai gáz- tűzhPlveket. A vizsgálatokat az Állami Energiafelíigyelet által engedélyezel* műszaki utasítás szerint végzik. A TIGÁZ miskolci kiren­deltsége arra kéri az érde­kelteket. hogy az értesítőben megjelölt időpontban valaki tartózkodjon otthon, hiszen ezáltal rövidebb idő alatt befejeződhet városunkban ez a fontos, a lakók biztonsá­gát szolgáló munka. A Bács Kiskun megyei Művelődési Központ szervezésében az idén nyáron is „megnyi­totta kapuit” a Tanyaszínház. A fiain'okból álló szinészc*oport Bács-Kiskun és Csongrád megye tanyaközpontjaiban mutatja be ismeretlen szerző ..Három körösztény leány” című müvét. A színészek maguk járják be a földeket, tanyákat, igy toborozzák a közönséget. (Danis Barna felvétele) A tölgyet szeretik, a bükköt kerülik Válogatós villámok Ezen a nyáron is jó néhány­szor inegzendült tölötlünk az ég, s hol itt, hol ott okozott bajt, kárt a villámcsapás. A tapaszta­latok szerint nálunk a június és a július a legvillámveszélyescbb. Tolna megyében — tűzrendészed statisztikák alapján — hat vil­lámveszélyes gócra figyeltek fel, s Bátaszék. Fadd, Paks, Zomba, Szakály, Iregszemcse térségében villámhárítók felszerelését java­solták. Mi laikusok gyakran ösz- szetévesztjük a zivatart a viharral. A szakemberek azonban gondosan különbsé­get tesznek köztük. Az elekt­romos jelenségekkel kísért záporeső a zivatar, a vihar pedig nagyon erős széllel jár Kétféle — pozitív vagy ne­gatív töltésű felhőkből ki­induló — villámról beszél­hetünk. Hazánkban általában gyakoribbak a veszélyesebb „neggtiv” villámok. A ..pozi­tív” villám becsapódási he­lye a talajviszonvok függvé­nye, a „negatív” villámot főként a kiemelkedő fémtár­gyak vonzzák. A negatív vil­lámot gyújtóvillámnak is hívják, mert viszonylag hosz- szabb ideig tart és tűzveszé­lyes. A hideg- vagy száraz­villámnak is nevezett pozi­tív villám gyengébb áram­erősségű, nem gyújt, hanem mechanikai hatást fejt ki. SEM TORONYYBAN, „keresi” a villám a szabad vizeket is, ezért zivatar kö­zeledtével tóban vagy fo­lyóban ne fürödjünk, de ne is csónakázzunk vagy hor­gásszunk. A kimagasló fa természe­tes villámhárító, ezért ziva­tarban ugyanolyan életveszé­lyes, ha nagyobb, magányos fa alá állunk, mintha torony szomszédságában tartózko­dunk. A legtöbb halálos vil­lámcsapás magas fa alatt, toronyban, vagy mezőn, moz­gás közben éri az embereket. Zivatar idején a szabadban általában ne emelkedjünk ki környezetünkből. Ha sík me­zőn lep meg bennünket a zivatar, üljünk vagy feküd­jünk le, hogy minél kevesebb célpontot nyújtsunk a villá­moknak. Szénakazalba sem tanácsos bújni, ha pedig er­dőben vagy egyes facsopor­tokban. fasorokban keresünk menedéket, csak • a legala­csonyabb fák alá húzódjunk. Jó tudni, hogy vannak az elektromosságot rosszul ve­zető fák is, amelyeket „nem szívlel” a villám, ezek: a bükk-, az éger- és a vad­gesztenyefa. A tölgyet, a nyárt, a fenyőt, az akácot és a kőrist viszont kedveli a villám, mert erős a nedvke­ringésük és jó a vezetőké­fedetlen járművekről — bi­cikliről, motorkerékpárról, traktorról, pótkocsiról — pe­dig tanácsos leszállni, s tő­lük távolabbra menni. A legnagyobb biztonsággal az épületekben — főleg a be­ton- és a panelházakban — tartózkodhatunk, mert ha be­léjük csap is a villám, csak a külső részüket érinti. A hagyományos téglaházakat azonban ajánlatos villámhá­rítóval felszerelni. A lakás­ba általában a kéményen, valamint a föcíetlen tető-, padlás- és erkélyantennákon juthat be a villám, s ahol légvezetéken, s nem föld alatti kábeleken kapják az áramot, zivatarkor tilos a villamos berendezések hasz­nálata. Szobaantennával nyu­godtan nézhetjük a televízi­ót, villámláskor azonban le­hetőleg mellőzzük a telefo­nálást. A mennydörgéstől ne ria- dozZunk. Már nem lehet baj, amikor meghalljuk! A vil­lám fénye ugyanis előbb ér hozzánk, mint a hangja. Ha a felvillanástól á dörgésig eltelt másodperceket 333-mal megszorozzuk, megtudjuk, hány méterre csapott le tő­lünk a félelmetes villám. BALLABÄS LÁSZLÓ Francia autóskaraván Miskolcon Telt ház a kempingben Nyári csúcsszezon van a Borsod Tourist - miskolc-ta- polcai autóskempingjében. Ezekben a napokban általá­ban mind a 800 sátorhely foglalt, s szinte kivétel nél­kül mindennap foglalt a nya­ralóházak 100 férőhelye is. Egyedül a motelben akad elvétve egy-két szabad hely. A kemping lakói között leg­több a lengyel, a csehszlo­vák és a keletnémet turista, ám szép számmal érkeznek vendégek a nyugati orszá­gokból is. így például Hol­landiából. az NSZK-ból, Finnországból. Olykor egész autókaravánok állnak meg a kemping bejárata előtt. Teg­napelőtt p'éldául egy 31 la­kókocsiból álló francia autó­karaván töltött (megszakítva a Párizs—Moszkva utat) egy éjszakát a kempingben. A kempingvezető szerint augusztus 20-ig tart a csúcs­szezon, utána az iskolaév kezdete miatt már mérsék­lődik majd a vendégáramlás. Holnaptól az üzletekben A bocsi alkoholmentes sör Nem utánzat, új termék 1 A ZIL hátulján ^jókora pa­pírlap: „Itt kapható az al­koholmentes sör!" Elkészült tehát a nyomdai reklámpapír is, és a jelek szerint a te­herautó is ezzel az új • ter­mékkel zsúfolva indult út­jára a Borsodi Sörgyárból. Milyen lesz, ízlik-e majd a vásárlóknak? Megnyeri-e a vendégiátóipari Szakembe­rek tetszését? Ugyan meny­nyit rendelnek belőle az el­ső napokban? Siker vagy fa­gyos tartózkodás fogadja az alkoholmentest? Ezekre a kérdésekre már ma délelőtt válasz kapnak a bocsi gyár­tók, hiszen csak Miskolcon három helyen rendeznek árubemutató kóstolót, ezen­kívül a kirendeltségek is te­temes tételeket kapnak is­mertetésre az alkoholmentes sörből. Nem sikerült a vizsgálat Korábban beszámoltunk a Borsodi Sörgyár, a megyei közlekedésbiztonsági tanács, és az LKM gépjárműüze­mének vizsgálatáról. Több napon keresztül két-két üveg barna, illetve világos alkoholmentes sört kaptak az önként jelentkező gépko­csivezetők, azt napközben iszogatták, és tesztlápon rög­zítették az eredményt. Tar­talmaz-e nyugtatót az alko­holmentes, milyen a hatása a szervezetre, vezetés köz­ben frissít-e, esetleg bódít? Sajnos, az észrevételek, il­letve a tesztlápon szereplő kérdésekre adott válaszok nem azt tükrözték, amire a gyártók kíváncsiak voltak. A jelentkezők nagy többsége az új sör ízét, aromáját „véle­ményezte”, nem pedig a ve­zetés közbeni állapotról írt. így tehát ez a vizsgálat meg­lehetősen szubjektívre sike­rült, egyértelműen nem ál­lapíthatták meg annak ered­ményét a sörgyári szakembe­rek. így elhatározták, hogy a KPM segítségével labora­tóriumi körülmények között vizsgálják majd a közeljö­vőben az alkoholmentes sört fogyasztott gépkocsivezető reflexeit, reakcióidejének esetleges változásait. Bár az eddigi mérési, kísérleti ada­tok szerint semmiféle veze­tésre káros hatást nem fejt ki az új, alkoholmentes bocsi sör. Kohászoknak: szlovák Pito Tulajdonképpen mi is ez az új sörfajta? A sörgyáriak elmondták, hogy nem vala­miféle sörutánzat, hanem egy olyan új termék, ame­lyik sokáig eltartható (sza­vatossági ideje hat hónap!), és kellemes, üdítő hatású sör­féleség. Mint minden sör­fajtának, ennek is az eddi­giektől különböző az íze, aromája, így természetesen nem mindenkinek ízlik majd az első kóstolásra. Főként azok fogyasztják majd, akik kedvelik a tonikkészítmé- nyeket, hiszen ezekhez ha­sonló az aromája az alko­holmentesnek. Korszerű táplálkozási, élet­tani hatása sem utolsó, a mellette szóló indokok kö­zött, így a barna változatot például a kismamáknak is bátran ajánlják. FelmeríU-a kérdés, tulajdonképpen ki­nek is készítik ezt a termé­ket? Mivel nevében a fő tu­lajdonság: alkoholmentes, így elsősorban a sörkedvelő gépkocsivezetőkre számíta­nak. Az elképzelések szerint benzinkutak melletti büfék­ben, bisztrókban, kempingek­ben, és sok egyéb vendéglá­tóhelyen árusítják majd. A távlati elképzelések új te­rületet is feltártak. Ipari üzemekben akár védőital­ként is alkalmazható! Példának írhatjuk a cseh­szlovák ipar egyik hasonló termékét, az alkoholszegény (a bocsi alkoholmentes!) Pito sört, amit a kohászati pességük. MENNYKÖ CSAPHAT A TRABANTBA Zárt vasúti kocsikban, vil­lamoson, autóbuszon, gépko­csikon (a Trabant és más műanyagtesiű járművek ki­vételével) nyugodtan utaz­hatunk. mert a fémburkola­tuk véd a villámtól. Ziva­tarban azonban a fokozott balesetveszély miatt vezes­sünk óvatosan. A fémvázú, Nyaralunk Az Egyetemvárosban nyaralunk. Beutalóval. Igaz, önköltséges alapon, de az üdülés az egyetemi menzára épül. Vasárnap van, déli fél tizenkettő. Most kellene megkezdeni az ebédosztást, hivatalosan. Gyakorlatilag negyed egykor adják ki az első adagot, addig türel­mesen várakozunk. Már tálcán van az ételünk, de még mindig nem tudják megmondani a konyhás asszonyok, hogy a kétféle menü közül melyikhez mi tartozik. Az asztal csupasz, terítő csak az éttermi részen van. Bizony nem túlságosan étvágygerjesztő. A szomszédunkban ebédlő két diákot megkérdezem, hogy év közben is igy van-e? Bólintanak. Azt hi­szem, nem erre mondják azt, hogy étkezési kultúra. Befizettünk az étkezésre, hogy napjában kétszer meleget együnk. Ám szombaton és vasárnap vacsorára konzerveket kaptunk. Persze, érthető, hogy a menza dolgozóinak is pihenniük keil a hét végén. De ha úgysem adnak meleget, Kar beszedni a pénzt, hisz csekély fantáziával egyéb hideg vacsorát is össze lehet állítani, mint csupa májkrémből és vagdalthúsból állót. ATAiNYl LÁSZLÓ SEM MEZON A szabadban különösen azok a kiemelkedő pontok villámveszélyesek, amelyek villamosságot vezető össze­köttetésben vannak a jól ve­zető talajjal, ahol sok a ta­lajúíz, vagy a felszíh alatti vízfolyás. Zivatarban nagyon kockázatos villanyvezetékek, távíróhuzalok és vasúti vá­gányok mellett járni, mert az összesűrűsödő villamos töltések miatt gyakoriak a villámcsapások. Hasonlóan Hétköznapi apróságok ■.. fülsiketítő zú­gásra, csörgésre, csat­togásra ébredek. Első pillantásom az éb­resztőóráé. de az né­ma. Majd egy óra múlva ébreszt. De honnan a zaj? — Az ablakom alatt bont­ják az utat. Fél hat... ... ha már fent vagyok, irány a für­dőszoba! Állok a zu­hany alatt félig szap­panosán, amikor megszűnik a meleg­víz, — Elvégre most fejeztek be a fűtőmű karbantartását... ... álmos időtöltés, miközben majd’ el­késem a szokásos in­dulást. Futás a busz­hoz! Jön! Három is. Gyorsjárat. Itt nem áll meg! Van még tíz percem... A bu­szom szinte vánszo­rogva érkezik, raita tömeg. Mindegy. Fő. hogy felférek ... uta­zom és izzadok ... .. . Végre megérke­zem! Két percem van még csengetésig, be­ugróm a fűszerbolt­ba két kifliért. Én vagyok a második vásárló. Előttem egy láthatóan nyugdíjas bácsi, aki a tejes- pultnál válogat. Amint észreveszi, hogy a pénztárhoz megyglc, elém siet és dugig tömött kosarát a pultra teszi, majd mintha akkor jutna eszébe, visszamegy a tejeshez válogatni... Tekintete szinte vil­lámokat szór, mivel előtte fizetek. Azóta szent meggyőződése, hogy szemtelenül tiszteletlen vagyok, holott csak sietek ... . . . Sietek? .... mi­nek? ... már úgyis elkéstem, Öt percet, de a főnöki szigor jo­gos. — Már megint ... ! Még nincs nyolc óra. de a reggeli ká­vém és a két kifli mintha egy kicsit keserű lenne ... '... egész délelőtt feszültség vibrál ben­nem, az idő lassan vánszorog, de csak eltelik, és végre me­hetünk, vár az ebéd. vár a napfény! Várok az ebédre! Már húsz perce! Már harminc perce ... ! ... késő ... letelt az ebédidő! Fogam közt szűrve lcáromkodok és miszlikbe tépem az ebédjegyet. Éhes va­gyok. Közben kint is felhős lett az ég... ... egész délután dühös vagyok, szinte robbanni tudnék. A kollégák nem érte­nek, miközben és fel­fedezem a nagy igaz­ságot: az üres gyo­mor rossz tanácsadó! F,s én éhes vagyok! . .. ismét jön a busz, tömeg ... uta­zom és izzadok. A tömegen és a lába­mon átgázol valaki. Ordítani tudnék, de csak felszisszenek. Az ügyfelem, saccra nyolcvan kilójával egy 'pillanatra meg­áll — a lábamon — és rámripakodik, mi­ért nem tudok vi­gyázni! Szólni már nem tudok ... . .. rohanok, s köz­ben dobálom le a ruháimat. Nyúlok az óráért, hogy csörgőre húzzam, mert reggel arra akarok ébred­ni! S az óra megszó­lal ... Fejemben meg nem fogalmazható gondolatok kergetőz- nek, kábultnak ér­zem magam. Megyek a fürdőszobába. A hűvös víz beteríti testemet és szinte új­jáéledek. A rádió tánczenét közvetít, s én vele cgtfiitt dúdo­lom: holnap majd újra nap lesz ... S lehet, hogy a mai csak álom volt? ... FEKETE PETEK üzemek, meleg helyen dol­gozók, az útépítő-aszfaltozó munkások és nyáron, aratás idején a kombájnosok, trak­torvezetők kapnak, naponta több üveggel. Kunverálék a gyártósoron Ma a kóstolókon tehát el­dől, a lakosság megkedveli-e az alkoholmentest? A bocsi gyárban már sikerült a pre­mier. A gyártósoron dolgo­zók meg-megnyitják a csapo­kat, jókat kortyolgatnak be­lőle, és — bár ez szabályta­lan, de most szemet huny­nak felette — egyre több „kunyeráló” jön, pár palack alkoholmentest kérni a bőcsi- ektől. És a gyártók tanácsa: csak hűtve érdemes fogyasztani, aromája, zamata ugyanis 8— 9 Celsius-fokos hőmérsékle­ten élvezhető leginkább. Magyarországon csak itt, a bocsi gyárban készítik az új terméket, és az indulás után — a kirendeltségek igényén felül — országos értékesítést szerveznek. Holnap már 3 miskolci üzletekben is lát­hatjuk a Kner nyomda íz­léses címkéjével ellátott al­koholmentes sört. (sólymos)

Next

/
Oldalképek
Tartalom