Déli Hírlap, 1978. augusztus (10. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-29 / 203. szám
Uj pénztárakat nyitnak Műsor a mérkőzés közben 0 A DVTK NB r-es labdarúgócsapata holnap az MTK- VM ellen játssza első hazai bajnoki mérkőzését az 1978— <9-es bajnokságban. Ebből az alkalomból az egyesület vezetése a következők közlésére kérte fel lapunkat: Az NB I-es labdarúgómérkőzések látogatási feltételei nem változtak. A DVTK mérkőzéseit bérletekkel vagy napijeggyel lehet megtekinteni. Bérlet a stadionban váltható, a napijegyeket a mérkőzés napján a stadion pénztárai árusítják. A torlódások elkerülése érdekében két új pénztárat nyitnak a kézilabdapályák végénél. A páholy 32, a tribün- és korzójegy 27 (tagoknak 21), az álló 16 (tagoknak 13), míg a kedvezményes katona-, diák- és női jegyek 11 forintba kerünek. Tagjegyeket egységesen a stadion 2-es számú (a főlelátó Marx K. utca felőli oldalán lévő) pénztára árusít, érvényes tagsági könyv felmutatása ellenében. A tagsági könyvek él-vényesítéset megkezdték, reggel 8-tól délután 6-ig végzik a stadion irodáiban. a DVTK elnöksége szórakoztatni kívánja szurkolóit különböző műsorokkal is, amelyek szervezésében együttműködik a Centrum Áruházzal, a Molnár Béla Ifjúsági és Uttörőház Reflex együttesével — ők szerezték és játsszák a DVTK indulóját —, valamint az MHSZ Borsod megyei Szervezetével. Az új bajnoki évad indulása előtt kérjük szurkolóinkat, hogy sportszerű magatartásukkal, lelkes buzdításukkal járuljanak hozzá a csapat sikeres szerepléséhez. Azt szeretnénk, ha e sportszerű magatartás eredményeként, a Magyar Labdarúgó Szövetség által meghirdetett sportszerűségi versenyben a korábbi éveknél jobb eredményeket érnénk el. Ezért is kérjük, hogy a lelátókon zengjen a „Hajrá DVTK!” ★ Nehéz ez a súlygolyó. De ha 8.80-ra száll, akkor megéri a fáradságot... Egyed Dóra (DVTK) a súlylökökörben. (Szabó felv.) Szabadfogásban sem remekeltünk Atlétika Gyenge mezőny, érdektelenség Mexikóvárosban befejeződött a szabadfogású birkózó világbajnokság. Mint a szakemberek várták, ebben a kategóriában is nagy volt a szovjet fölény, s ezt hat aranyérmük jelzi. Két elsőség jutott az NDK birkózóinak, egy-egy súlycsoportban A 3. sz. Volán volt a házigazdája a Közúti Közlekedési Vállalatok között rendezett kispályás labdarúgó- torna döntőjének. Szombaton délelőtt 4 csapat sorakozott fel a városi sportcsarnokban, hogy a megnyitó után elkezdődjön a „nagy csata” a győzelemért és a vándorkupáért. Meglepetésre, a tavalyi győztes és a kupa védője, a KPM Közúti Igazgatóság csapata csak a második helyet tudta megszerezni. A viszonylag kevés szurkoló néhány igen izgalmas, fordulatos mérkőzést láthatott. Sajnos, a pénteki sportelőzetesünkben „beígért” Gro- sics Gyula-látogatás elmaradt — ahogy elmondták, egy rádióadásban való közreműködés akadályozta meg abban, hogy a már negyedik éve megrendezett kupán jelen legyen. Eredmények: Győri KÉV— Aszfaltul ppitri 4:2; KÉV Metró— KPM KIG 2:3; Győri KÉV—KÉV Metró 2:1; KPM KIG—Aszfalt- útépítő 2:2; Győri KÉV—KPM apróhirdetés adős-uéfiel Veszek! Mindenféle ágytollat! Magas áron! Házhoz megyek! Címfelvétel: 38-859. Eladó 80 literes akvárium halakkal, légszűrő motorral. Miskolc III., Árpád u. 50. VIII/3. Érd.: du. 6 órától. japán és amerikai győzelmet hirdettek. A magyar versenyzők közül Kovács István szerepelt a legjobban, a 82 kg-os kategóriában 4. lett. 62 kg-ban Szalontai Zoltán az 5., 57 kg- ban Szalontai Imre a 6. helyet szerezte meg. KIG 1 rl; Aszfaltútépítő—KÉV Metró 2:2. Végeredmény: 1. Győri KÉV 5 pont, 2. KPM KIG 4 pont, 3. Aszfaltútépítő 2 pont, 4. KÉV Metró 1 pont. — Hát te ki vagy? — Zolika — mutatkozik be egy fekete hajú kisfiú, 11 éves. — Ugrottá] már távolt? — Két éve versenyzek! — szól vissza neheztelően, s látom a szemében, nem szokta meg, hogy riporterek faggassák. Zolika túlugorja a négy méter, boldog, mert ez egyéni csúcsa. Mielőtt edzője karjába ugrana, ismét megszólítom. — Hány centi vagy? — Száznegyvenkettő. — Kedvenc sportágad? Nagy szemeket meresztve néz rám, mintha csak vádolna a kérdéseimért: — Hogy lehet ilyen kérdést felmenni?... — A kézilabda. * A súlygolyó elindul útjára. Ki tudja, hol áll meg? Egy nyurga kislány szalad az eredményért. Nem értem tisztán a nevét: Zsófi vagy Zsuzsa? v — Mennyi ? — Nyolc fölött. És boldog és repked és tovatűnik. Pedig beszélgetni akartam vele. A távolból hallom, amint az edzőjének mondja: — Laci bácsi! Nyolc fölött! * Történetek, eredmények a sok tíz közül. Pedig inkább szomorkodni kellene. Vasárnap, a DVTK-stadionban befejeződött a területi gyermek és serdülő (A—B kategória) atlétikai verseny. Az ideális atlétikai idő ellenére az egyesületek (sőt megyék!) egy része hiányzott. Hogy nézők nem voltak, azt már az atlétikai versenyeken megszoktuk. Hosszútávon ez az érdektelenség aligha hozhat eredményt: sem a szakosztályoknak, sem az egyesületeknek. sem ... a magyar atlétikának. Mindezek után csodálkozhatunk-e azon, hogy az Eu- rópa-bajnokságra utazó magyar atlétikai válogatott igen szerény reményekkel indulhat útnak, s azon sem csodálkozhatunk, ha éremre (talán) csak a gerelyhajítók lesznek képesek. * A kétnapos bajnokságon a DVTK atlétái „taroltak”. EREDMÉNYEK: Serdülő B, négypróba: 1. Sáfrány, 2. Ma- joros, 3. Ipacs. Serdülő A. nyolcpróba: 1. Szecskő (MVSC), 2. Soós. 3. Fazekas. Fiú (67-ben születettek): négypróba : 1. Boros, 2. Ilovai, 3. Puskás. (66-os születésűek): 1. Almási, 2. Veres, 3. Béréi. Leány, serdülő A: 1. Séra, 2. Kazuska, 3. Győri. Serdülő B, négy próba: 1. Tóth. 2. Kusiák, 3. Halász. Leány (67-es születésűek), négypróba: 1. Soltész, 2. Fekete, 3. Király. 66-os születésűek: 1—2. a Nyíregyházi VSC versenyzői, 3. Oláh. (A felsorolt versenyzők — ha egyesület-megnevezés nincs a nevük mellett — a DVTK atlétikai szakosztályának tagjai.) (d. lóth) A DIÓSGYŐRI GÉPGYÁR háromhónapos forgácsolóhetanító lanfolyamot indít A tanfolyamra 18 éves életkort elért, gimnáziumi vagy 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező fiúk és lányok jelentkezését várjuk a tanfolyam kezdete: 1978. október 1. A tanfolyom idejére a kollektív szerződés szerinti bért, sikeres elvégzése esetén a végzett ipari tanulóink bértételeinek megfelelő induló bért, valamint 3 évi időtartamra különféle elszámolási kedvezményeket biztosítunk Jelentkezni vagy érdeklődni a vállalat munkaerő-gazdálkodásán lehet Telefon: 14-131 (10-52 mellék) Labdarúgás A Győri KÉV nyerte a kupát Erről híres a Bajkál A Bajkál-tónak — a száj- hagyomány szerint — hat csodálatos tulajdonsága van: kristálytiszta vize, partjainak fogazott sziklájú hegyei, világos lombos faszigetekkel tarkított, sötét tűlevelű erdei, valamint a Bajkál nerce, a coboly, és a medvte. Van azonban a híres tónak még egy csodálatos jellegze tessége: partjain és szige tein eddig 45 cseppkőbarlan got találtak. Különösen a Olhon-szigeten feltárt bar lang érdekes. A szűk bejára tot leküzdve, hófehér tér mekbe, festői üregekbe jut i ' látogató. Kalózok élő éléstára voll Régmúlt idők bálnavadászai ízletes húsukért, vállalkozó kedvű utazók a belőlük nyert finom olajért, jó szándékú, de meggondolatlan tudósok értékes ritkaságként gyűjtötték a Galapagos-szigetek óriásteknőseit, a kipusztulás szélére döntve őket. A szigetvilágban eredetileg 15 fajta teknős élt, de négy közülük már feledésbe merült, egy árva teknős képviseli, az ötödik fajt, s a maradék tíz fajta felének létezése is csak a Darwin Kutató Intézetnek és a Galapagos Nemzeti Park szolgálatnak köszönhető. Több millió évvel ezelőtt A-merikában, Európában, Ázsiában egyaránt éltek óri- ásteknősbékák, de az okosabb ragadozó c-mlőíiök megjelenése megpecsételt*, sorsukat. A földrajziig elkülönülve — mint például a Ga- laoagos-szigeteken élők menekültek meg a pusztulástól. A csendes-óceáni védett területre néhány millió évvel ezelőtt kerültek át Észak-Amerikából. Valószínűleg mindannyian egy közös őstől származnak, s a szétszórt szigeteken fejlődtek 15 megkülönböztethető fajtáVá. Annak idején, amikor Darwin lfvf-ben ellátogatott ide, kijelentette, hogy elég egy pillantást vetnie a teknősre, és megmondja, melyik szigetről, melyik vulkán mel- Iő‘ származik. A szigetvilág első látogatóit kivétel nélkül meglepte a teknősök rendkívüli mérete. Egy Woodes Rogers nevezetű kalóz, aki a XVIII. században járt a Galaoagos-szigeteken „a természet legcsúnyább teremtmé- n.yei”-nek nevezi és öreg bérkocsihoz ha- a >n.! íja a koromfekete, ráncosbőrű állatokat. melyek a n-gy láb bosszúságot is elérhetik. Teherbírásukat maga Darwin is kipróbálta. Egy teknős akár két embert is cipelt egyszerre, és észre se vette. Egy kalóztól szár mazik az a feljegy zés, amely szerint teknősbéke bús jobb a csirkéénél”. Kipusztulásukat a ekozta, hogy aká egv évig is kibírjá étien-szomjan, így kalózok és bálnává dászok teknősbe kakkai rakták me .halóikat, hogy égés évben friss liú? ehessenek. Amikc Fray Tomas de Bei langa 1535-ben felfc dezte a szigetvilágo még olyan sok tel- nőst talált, hogy szigeteket róluk n vezte el. Egy k- sőbbi utazó leírás szerint az Isabel? szigetre kizárólag teknősök hátára 1< pegetve is át leh< tett sétálni. Amike a szigetek felfedez se után pontosan 3< évvel Darwin a sz getvilágba érkezei egyes fajok már k halófélben volta) Bálnavadászok nai lója szezmt egy-eg hajót kilenc száz tel nőssel raktak me; ha egyéves tenge útra indultak, több száz ilyen h? jó úszott több mii sr.O even keresztül a óceánokon. Nyolc keréken tilos! A holland parlamentben nemrég képviselői interpelláció tárgya volt a közutakon való görkorcsolyázás. A közlekedési miniszter nyilatkozata szerint a görkorcsolyázók zavarják a közúti för galmat, és még balesetek! is okoznak. Ezért a kormán kénytelen volt betiltani görkorcsolyán való köziek« dést. (Mező István rajza) Kőkorszaki kemping A utóbbi években a szovjet archeológusok a Pa- mírban több mint 50 kőkor- szakbeli táborozóhelyet tártak fel 3500—4200 méter magasságban. A leletek kőeszközökből és állati csontokból állnak. A Pamir észak részében talált kőkorszakbe- 11 maradványok 9500 évesek.