Déli Hírlap, 1978. július (10. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-10 / 160. szám
■¥r Náci-mars rendőri segédlettel. A chicagói rendőrség fegyveresen védte meg a nagyváros Skokie-negyedében provokációs felvonulást tartó amerikai nácikat. Együtt tanultak a kijevi iskolán Partizántalálkozó SZÍRIÁI—MAGYAR SZAKSZERVEZETI MEGÁLLAPODÁS. Tegnap elutazott Budapestről a szíriai szak- szervezetek általános szövetségének küldöttsége, amely Iz^eddin Nasser elnök vezetésével, a SZOT meghívására hivatalos, baráti látogatást tett Magyarországon. A szíriai szakszervezeti delegáció a két szervezet kapcsolatainak erősítésére együttműködési megállapodást írt alá a SZOT képviselőivel. GYERMEKRUHÁK KAPOSVÁRRÓL. Az ország egyetlen gyermekruhákat készítő nagyüzeme a Kaposvári Ruhagyár. Az utóbbi évek rekonstrukciós fejlesztései révén — azonos létszám mellett — összesen 50 ezer ruhával gyártott többet fél év alatt, mint a múlt év hasonló időszakában. Legnagyobb megrendelőjük a Szovjetunió, ahová az év első hat hónapjában 150 ezer, 2 évestől 18 éves korig hordható gyermekruhát exportáltak. Nőtt a gyár termékei iránti kereslet a tőkés piacon is. Egész évre 30 százalékkal nagyobb tőkés rendelésük van, mint 1977-ben. KÉSVE VIRÁGZIK A GESZTENYE. Virágon oorul- iak a szelíd gesztenyések a soproni hegyvidéken. A varos üaálónegyeuenek Kertjeiben sok évszázados faórias hoz termést az idén is. A legnagyobb, több mint 50 hektáros, összefüggő gesztenyeerdö az agfaivi aomookon van. A hűvös idő miatt a virágzás a szokásosnál később kezdődött meg, a termés azonban jónak Ígérkezik. A FOGBETEGSÉGEK MEGELŐZÉSÉ. Tudományos ülést rendeztek szombaton Szegeden, a Technika Házában. A tanácskozáson az olasz preventív fogászati társaság Alexander Lukács professzor vezetésével hazánkba érkezett tagjai ismertették a fogszuvasodás és más fogbetegségek megelőzésére vonatkozó kutatásaik eredményeit és a gyakorlati módszereket. A fogbetegségek megelőzésével kapcsolatos feladat sokrétű, meg kell győzni a fogorvosokat, hogy ne csak a beteg által jelzett fájó fogat kezeljék, hanem a hozzájuk forduló embereknél vizsgálják meg a szájureget is. A fogorvosoknak ugyanakkor meg kell győzniük a szülőket, a tanárokat, az óvónőket, hogy legs enek a fogbetegségek megelőzésének önkéntes segítői. SZLOVÁK KOMBÁJNO- SOK HEVESBEN. Az egri járás és a szlovákiai rima- szombati járás vezetői megállapodást kötöttek arra, hogy a két járás gazdaságai kölcsönösen segítik egymást a hagy nyári munkák ideién. Erre az ad lehetőséget, hogy a szlovák területen 2—3 héttel később érik a gabona. A megállapodás értelmében összesen 30 kombájn érkezik vezetőjükkel együtt a rima- szombati járás gazdaságaiból Heves megyébe. Szombaton nyolc kombájnos. illetve kombájn „futott” be. A baráti segítséget a Heves megyeiek néhány hét múlva viszonozzák: 30 magyar kombájn és kombájnos dolgozik 'majd a rimaszombati járás gabonaföldjein. totőnvfüemMek. a totó 27. játékhetén 13+1 ta- lálatos szelvény nem akadt. A két darab 13 találatos szelvényre 413 552 forintot fizetnek. A 12 találatosok 6807 forintot kapnak, a 11 találatért 473 forintot fizetnek, míg a 10 találatra 76 forint jut. aSI«ss Érettségizett fiatalokat, akik gyermekorvosi, pszichológusi, gyógypedagógiai pályára készülnek, felveszünk szakképzetlen esecsemőgondozónak, minimálisan két évre. Jelentkezés levélben; részletes önéletrajzzal az alanti címre: Csecsemőotthonok Orsz. Módszertani Intézete, 1022 Budapest, Lóczy Lajos u. 3. vegyes Veszek! Mindenféle ágytollat! Magas áron! Házhoz megyek! ctnfdveteii 38-839. Az MHSZ-székházban szombaton délelőtt» 10 órakor találkozóra jöttek össze azok az egykori partizánok, akik hazánk felszabadulása után Miskolcon létrehozták a Magyar Partizánok Szövetsége helyi szervezetét. Néhányan már nem városunkban, hanem Budapesten és Egerben élnek, onnan érkeztek összejövetelükre. Nemcsak a felszabadulás utáni közös ténykedésük emléke köti össze őket, hanem az is, hogy mielőtt fegyverrel harcoltak népünk szabadságáért, együtt tanultak a kijevi partizániskolán. A megyei és a városi párt- bizottság nevében Havasi 3éla, a megyei pártbizottság munkatársa, a honvédelmi szövetség részéről pedig Vis- kevics Elemér, az MHSZ miskolci titkára köszöntötte őket, majd korelnökük, a 72. életévét a napokban betöltő Benyák Béla méltatta évenkénti találkozóik jelentőségét. Kötetlen beszélgetésük során szeretettel emlékeztek Vasárnap este Moszkva atlétikai bajnokságának küzdelmei során Borisz Zajcsuk új világcsúcsot ért el kalapácsvetésben. A szovjet atléta eredménye: 80,14 méter, teSZÜLETETT: Gulyás Istvánnak és Bandzsók Piroskának István; Zelman Istvánnak és Pisztrók Évának István; Varga Zoltánnak és File Erzsébetnek Norbert; Papp Károly na k és Elek Ilonának Norbert; Veres Józsefnek és Fórizs Ilonának Viktória; Lősz Györgynek és Szepesi Veronikának Nóra; Danes Jánosnak és Simon Máriának Anita; Farkas Bélának és Veres Klárának Hermina Regina; Lévay Zsoltnak és Balogh Zsuzsannának Zsolt; Fazekas Istvánnak és Csipke Rózsának Norbert; Farkas Olivérnek és Farkas Juliannának Julianna; Lengyel Sándornak *s Pásztor Margitnak Sándor; Nemes Ferencnek és Szendrei Katalinnak Katalin; Koliári Lászlónak és Gulyás Évának Csilla Éva; Pó- ezos Barnabásnak és Négyest Editnek Róbert és Barnabás; Béres Lászlónak és Teluskó Ilonameg a partizániskola első parancsnokáról, Nógrádi Sándorról, s utódáról, Révész Gézáról, valamint nevelőikről, a ma is élő Andics Erzsébet történészről, s a már elhunyt Fogarasi Béla filozófusról, Illés Béla íróról, Rácz Gyula közgazdászról és Rudas László újságíróról, filozófusról. Elhatározták, hogy lépéseket tesznek az illetéke- , seknél: Révész Géza emlékét, aki a felszabadulás után jelentős párt- és állami tisztségeket töltött be (1957-től 60-ig honvédelmi miniszter is volt), megfelelően ápolják szülővárosában, Sátoraljaújhelyen. Délután felkeresték a csa- nyiki KISZ-iskolát, s elbeszélgettek az ott tanuló ifjúsági vezetőkkel, majd a Majális-parkban virágcsokrokat helyeztek el a partizánemlékmű talapzatán. Tegnap a uónvédelmi nap repülőtéri rendezvényén is megjelentek. T. I. hát a világon elsőként szárnyalta túl a 80 métert. A régi világcsúcsot 1975 óta az NSZK-beli Waiter Schmidt tartotta 79,30-caL nak Mária; Török Ferencnek és Szabó Klárának Ferenc Gábor; iladzima Ferencnek és Biliik Máriának Ferenc Roland; Dobsi Lászlónak és Pocsai Ilonának Mónika; Babák Miklósnak és Zemlényi Máriának Gábor; Horkai Barnabásnak és Szabó Máriának Ágnes; Krisztin Zsoltnak és Boncsér Irénnek Rita Anasztázia; Kardos Istvánnak és Szilágyi Máriának Norbert; dr. Herpai Bélának és Szakszón Te- réznek Gábor Csaba; Slizsák Gusztávnak és Szakács Máriának Mária; Diczliázi Tibornak és Hódosi Máriának Adrienn; Juhász Istvánnak és Lévai Erzsébetnek Tamás nevű gyermeke. MEGHALT : Károlyi Ilona; Kovács Imre; Faragó Imre. Elmarad a Flamingó-est! A Vasas Művelődési Központ közli: a ma estére hirdetett Flamingó-est technikai okok miatt elmarad. A koncertet szerdán 19 órától a Vasas Ifjúsági Parkban tartják, rossz idő esetén a Bartók Béla Művelődési Központban rendezik. Alig kilenc nap telt el júliusból, s már öt halálos balesetet regisztrálhattak a közlekedésrendészetiek Borsodban. Szomorú és egyben figyelmeztető adat ez valamennyiünk számára. Az elmúlt hét végén csak négy közlekedési baleset történt, de ezek közül egy halálos kimenetelű volt. Szerencs belterületén csütörtökön 17.55-kor édesanyjával —, akinek karján még egy kisgyermek volt — szállt le' az autóbuszról az ötéves Pacsuta Andik reá. A kislány át akart szaladni a/, úttesten, ahol elütötte őt a Ringer Zoltán 17 éves autószerelő, szerencsi lakos által'vezetett személygépkocsi. A kislány olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az orvosi rendelőben meghalt. A baleset ügyében a vizsgálat folyik. Mezőkövesd belterületén szombaton 14 órakor Papp Imréné 64 éves háztartásbeli, helyi lakos kerékpárjával az úttest jobb szélén álló autóbuszokat kerülte ki, de nem kellő távolságra azoktól, így az egyiknek nekiütközött, s elesett. Mögötte haladt a Volán autóbuszával Kardos Gáspár 50 éves gépkocsi- vezető, mezőkövesdi lakos, aki már nem tudta elkerülni a balesetet, s áthajtott az idős aszRitka látványnak számító ikonkiállítást nyitottak vasárnap az Esztergomi Keresztény Múzeumban. Nagy műtörténeti értéket képviselő 46 táblakép alkotja a kiállítás anyagát. A müvek felölelik az Ikonográfia jellemző stílusirányzatait, átfogó képet adnak a XVI. századtól a XIX. századig e műfaj művészi törekvéseiről. A legrégibb munka a XVI. században készült, ismeretlen görög szerző műve. Magyar vonatkozása miatt külön érdekesnek számít Zsivkovics Mihály 1813-ból Szezon van és zsúfoltság Vasárnap, a Balatonnál Vasárnap folytatódott a ví- kendezők szombaton kezdődött áramlása a Balatonhoz. A kora reggeli órákban vonatokon. autóbuszokon és szeméivgépkocsikon újabb tízezrek érkeztek, hogy élvezzék a napfényt és a vizet. A szállodákon, a moteleken és kempingeken kívül a lizető- vendéglátó szolgálat magánnyaralóiban is több mm! 30 ezer vendéget fogadtak. Telt ház volt a balatonszemesi Vadvirág nyaralótelepen és a Lídó-kemoingben. A zamárdi autókemniugben csaknem félezren töltötték a hétvégét. Vasárnap az állandó vendégek száma meghaladta a 200 ezret, s ezt a számot legalább ugyanennyi kiránduló és ví- kendező egészítette ki. A személyhajók forgalma, valamint a komphajók zsúfoltsága arról vallott, hogy közelít a íőszezoni csúcs a balatoni idegenforgalomban. A vízi járművek több mint 50 000 utast, a kompok ezenkívül mintegy 4000 gépjárművet szállítottak a két part között. A magyar tenger új hajója a kéttörzsű Siófok Fonyód és Badacsony között tízszer fordult. A vendéglátóipar és a kereskedelem feltöltött árukészlettel fogadta a vendégsereget. a zsúfoltságot, a sor- banállást azonban ezúttal sem sikerült elkerülni. szooy fején, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A rendőrrég a baleset ügyében a vizsgálatot folytatja. A tlorántffy Zs. u. 15. számú ház előtt szombaton 16.20-kor Kovács László 26 éves gépkocsi- vezető, miskolci lakos az MKV autóbuszával szabálytalan kikerülés miatt elütötte az úttest jobb szélén, személygépkocsija mellett álló Dávid Árpád 43 éves rokkant nyugdíjas, miskolci lakost, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. A Mester u. 14. számú ház kapuját tegnap 14.20-kor nem zárta be távozása után Kupecz Sán- dorné 19 éves háztartásbeli, miskolci lakos. Kutyájuk kiszaladt az iittestre, s ott nekirontott a Hegedűs Antal 7.2 éves nyugdíjas, miskolci lakos által vezetett motorkerékpárnak. Az idős ember felborult, szerencséjére csak könnyebben sérült meg. A Csaba vezér u. 87. számú ház előtt tegnap 19.15-kor nem tartotta be a követési távolságot dr. Szabó László Ferenc 46 éves körzeti orvos, felsőgagyi lakos személygépkocsijával, s nekiütközött a gyalogátkelőhelyen elsőbbséget biztosító, s ezért megálló Gyarmati Imréné 54 éves boltvezető, miskolci lakos által vezetett személygépkocsinak. A I személygépkocsi vezetője és 12 éves Zsuzsanna leánya köny- nyebb sérüléseket szenvedtek. T. Z. származó, az utolsó vacsorát megörökítő ikonja. A szerző magyarországi szerb templomokban dolgozott, munkája átmenetet képez az európai és a keleti ikonfestészet között. A bemutatásra kerülő ikonok zöme orosz eredetű, a klasszikus orosz iskola reprezentánsait képviseli. Ezenkívül néhány szerb és olaszbizánci táblakép alkotja a kiállítás anyagát. A különleges ikonok — néhány kivételével — első alkalommal kerülnek a nagyközönség elé. külföld LONDON. Merényletet követtek el tegnap Abdel-Ra- zak Naif volt iraki miniszterelnök ellen Londonban. Az arab politikust fejsérüléssel szállították a West- minsíer-kórházba. Állapota súlyos. A Scotland Yard jelentése szerint egy arabot hallgatnak ki, akit egy szállodai alkalmazott fogott el; a portás állítólag látta, hogy az őrizetbe vett személy emelt fegyvert az Intercontinental Hotel előtt a volt kormányfőre. Vádemelés még nem történt. BECS. „Rendkívül konstruktívnak” minősítette Anvar Szadat egyiptomi elnök a Simon Peresszel, az Izraeli Munkapárt vezetőjével tartott tegnap délelőtti találkozóját. Az osztrák fővárosban tartott tanácskozáson részt vett Bruno Kreisky kancellár és Willy Brandt,.» Szocialista Internacionálé elnöke. A résztvevők nemzetközi sajtókonferencián összegezték az elhangzottakat. KAIRO. A dél-jemeni rendszer megdöntésére ellenforradalmi szervezet alakult Kairóban — közölték a tegnapelőtti libanoni lapók. A szervezet a „Dél-jemeni Nemzeti Front” nevet viseli. V ezetője Abdel Kavi Maka- vi, aki a brit mandátum idején miniszterelnöki tisztséget töltött be Adenben. Ma- kavi a héten Szaúd-Arábiá- ban járt és tárgyalt az ország vezetőivel. Kijelentette: szervezete harcolni fog a „szovjet befolyás visszaszorítása, a kommunizmus előretörésének megállítása, aZ olajkutak biztosítása érdekeben”. . MOSZKVA. A Kreml kongresszusi palotájában tartott ifjúsági nagygyűlésen tegnap ünnepélyesen elbúcsúztatták a havannai világifjúsági találkozóra utazó szovjet fiatalokat. A kereken ezerfős küldöttség fiatal munkásokból, kolhozparasztokból, diákokból, orvosokból és művészekből áll, akik valamennyi nemzetiséget képviselik. KHARTOUM. Az afrikai egységszervezet Khartoüm- ban zajló külügyminiszteri értekezletén szombaton a résztvevők úgy döntöttek, hogy a Comore-szigetek küldöttségét kizárják a további tanácskozásokból — jelentet- i te be Peter Onu, a kontinen- | tális szervezet szóvivője. A f döntésre azt követően került sor, hogy több haladó afrikai ország megkérdőjelezte az indiai-óceáni szigetcsoport küldöttsége akkreditálásának jogosságát. A nyugat-afrikai Benin által megfogalmazott indítvány rámutat, Ijpgy a Comore-szigetek jelenlegi kormánya májusban zsoldosok segítségével került hatalomra. NYUGAT-BERLIN. Incidens történt pénteken késő délután Nyugat-Berlin- ben két NDK gépkocsival. Az NDK Nyugat-Berlinben működő vfzumirodájának járműveit, mintegy húszán megakadályozták a továbbhaladásban, és az egyik autót NDK-ellenes jelszavakkal mázolták be. A tettesek elmenekültek. A nyugatberlini szenátus sajnálkozását fejezte ki az eset miatt, s a rendőrség vizsgálatot indított. PEKING. Frank Pressneb, Carter elnök tudományos főtanácsadójának vezetésével tizennégy tagú tudományos és műszaki küldöttség tartózkodik Pekingben. Az amerikai tudományos és műszaki delegációval tárgyaló kínai küldöttséget Fang Ji, a kínai államtanács elnökhelyettese, az állami tudományos és műszaki bizottság elnöke vezeti. DELI HfRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politika! napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: 3521 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf.: 39. Telefonközpont: 36-132. 16-672, 35-380. Titkárság: 18-223; bel- és várospolitika: 18-225: kultúrpolitika: 18-226; sportrovat. 18-222; levelezés: 18-221. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 8501 Miskolc. Pt.: 178. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 30-131. — Hirdetésfelvétel: 3325 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. — Terjeszti a Magyar Posta. Kapható: a hírlapárusoknál. Előfizethető: a helyi postahivataloknál. Előfizetési díj egy hónapra: 20 Ft. — index: 25 951. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. - Felelős vezető: KILIÁN BÉLA. - ISSN 0133 — 0209 Túl a nyolcvanon Világcsúcs kalapácsvetésben ANYAKÖNYVI HÍREK Hét végi balesetek A legszebb ikonok m