Déli Hírlap, 1978. július (10. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-29 / 177. szám
Miskolcon szüléiéit Reményi Ede Az eddigi gyér megemlékezésekből úgy tűnik, igaza van annak a miskolci szónoknak, aki Reményi Ede 150. születésnapja alkalmából mondott beszédében így emlékezett meg róla: .»Holttestével együtt eltemették művészetét, kompozícióit elfeledték.” Valóban így lenne? 1828. január 17-én. Miskolcon látta meg a napvilágot. még akkor Hoffman Ede néven. A Zenei Lexikon szerint .,már kilencéves korában hangversenyezett szülővárosában”. A család azonban hamar elkerült Miskolcról. Egerbe költöztek. Nagyszerű zenei adottságait itt ismeri fel a Főszékesegyház első hegedűse, s beajánlja Pyrker egri érseknek. Az ő pártfogásával jut el a Bécsi Conservtoriumba. Tanulmányai befejezése után részt vesz a szabadság- harcban, Görgey tábori hegedűse lesz, s emiatt 1849 őszén el kell hagynia az országot. Először Konstantiná- polyba, Párizsba, majd Londonba, s innen Amerikába .megy, ahol több évig tartó stúdiumok során elsőrangú hegedűssé képezi ki magát. 1852-ben már mint ismert nevű virtuóz, a magyar zene lelkes hangú propagátora tér vissza Európába. Egy ideig Liszt Weimari köréhez tartozik, az ő felfedezettje a fiatal Brahms, akivel 1852—53-ban együtt hangversenyezett. Ezután Londonban több évig a királyi zenekar hegedűse. Édesanyja 1860 januárjában. 11 évig tartó száműzetés után kegyelmet eszközölt ki számára. Reményi Ede 1861-től a 70-es évek elejéig Pest, s általában Magyarország zenei életének egyik legnépszerűbb egyénisége volt. Országszerte ismert előadóművész, számos nemzeti akció áldozatkész támogatója és megszervezője. Ö vállalkozott arra, hogy hangversenyén pénzt gyűjt a Petőfi- és a Széche- nyi-szoborra. A hangversenyei lévén összegyűjtött 67 000 forint feláldozásával az újkori magyar történelemben is nagy szerepet játszó Petöfi- szobor felállításához megteremtette az anyagi alapot. Ezekben az években hangversenyt adott Egerben és Miskolcon is. 1875-től Párizs, később New York volt állandó lakóhelye. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy a világ távoli részeiben, mint Kelet-Ázsiában, Ausztráliában, Japánban, Kínában, Borneóban, Ceylonban, Madagaszkáron, Dél-Afrikában és még számos más helyen is megforduljon, és mindenütt lenyűgözze hallgatóit, interpretációja átható tüzével és briliáns lendületével. apróhirdetéé Ronjhai dolgozót és felszolgálót »lyári idényre felveszek. Telelőn: 13-314. ing ex ft San Hajdúszoboszlón szövetkezeti' lakás és hétvégi ház eladó a ltiidőhöz közel. Érdeklődni: Brédy Sándor utca 51. vasárnaponként. A mar idős mester 1890- ben újból. Magyarországon hangversenyezik és nagy sikerrel mutatja be virtuóz átiratait, mint a Repülj fecském. Ezt a kerek erdőt, a Rákóczi-induló és egyéb müveit. amelyek az egész országban közkedveltté tettek. De kiemelkedő sikert aratón az eredeti Magyar népdalok és csárdások és Négy hallgató. Hulladoz a hársfavirág. Mazurka zongorára es számos más szerzeményével is. Reményi világjáró lelküle- tét tagadta volna meg. ha végleg letelepszik Magyar- országon. Ismét vándorútra kél. Amerikába utazik, ahol 1898-ban, május 15-én. egy San Franciscó-i előadóterem pódiumán hangverseny közben éri a halál. New Yorkban temették el az Evergreen temetőben. Számos barátja és a gyászolók között ott volt Edison, a világhírű feltaláló is. Emléke azonban nem halványult el sem Magyarországon. sem külföldön. Életművéről számos méltatás jelent meg hazánkban és 1906- ban Kellers és Upton angol nyelvű nagy monográfiája is tovább őrizte emlékét a nyugati zenei világban. Szűkebb pátriájában. Miskolcon a zeneiskolában állítottak szobrot tiszteletére. Egerben pedig egykori lakóházán emléktábla őrzi egri tartózkodásainak emlékét. Csak az a kérdés, hogy most ki őrzi az emlékét? Megérdemelné, ha ebben az esztendőben, születésének 150. évfordulóján minél szélesebb körben megemlékeznénk róla. VARGA LÁSZLÓ Adótól félő rossz memória? Bob és Curd úr Bob úr, akiről a Paris Match és a Schweitzer Illustrierte, ez a két jelentős nyugati magazin, egyaránt képekkel tark.tottan számol be, nem más, mint Bob Dylan, a sztár és láthatók rajongói az óceán mindkét oldalán — több képen. A Paris Match ugyanis hírül adja. hogy Dylan két év után ismét megjelent Kaliforniában, és — hallgatását megtörve — közönség elé lépett. További tervei vannak, ezek közül Tokiót már megvalósította, mégpedig 12 ezer főnyi hallgatóság előtt, de továbbmegy Űj-Zélandba, Ausztráliába, majd Európába is ellátogat. — A Schweitzer Illustrierte már újabb értesüléseket fényképez haDiszhal- és madirsialtUzleteni wegnyitotum. Stadion u. 37. Zsilinszky. Az én kiskapum Kit ismersz ott? A kérdés mindannyiszor elhangzik, valahányszor nekifohászkodunk, hogy valamely ügyes-bajos dolgunkat elintézzük. Mert jó, ha ismeri az ember a kereskedőt — különben soha nem kap csabai szalámit, vagy Fa deso- dort —, az orvost, aki, ha ismerős, másként metszi fel a hasam, a hivatalnokot és így tovább ... A protekció lényegét kulturális miniszterünk fogalmazta meg talán legpregnánsabban, amikor egy ízben a televízió kamerái előtt fiatalokkal beszélgetett. A protekciós meg nem engedett és meg nem érdemelt előnyöket élvez — mondotta. A protekció tehát valamiféle igazságtalanság. Ennek ellenére nem nagyon berzenkedik ellene igazságérzetünk. Legfeljebb csak akkor, ha megelőznek bennünket. — Mielőtt elmennél, jó, ha beszélsz Z-vel — mondták nekem is, mikor megindultam a HIVATALBA. Persze nem Z-vel volt dolgom, de a beavatottak tudni vélték, hogy Z ismeri Q-t, akinek viszont most vette feleségül a lányát N — tehát, ha Q szól a vejének, akkor zöld cftam van. Z-t ugyan tényleg ismerem, sőt a múltkor ő is kért tőlem valamit; az út tehát járható. Ennek ellenére nem léptem az útra. Mondhatnám, hogy azért, mert nekem van tartásom, de inkább bevallom az igazat: lusta voltam. Mikor megérkeztem a HIVATALBA, azonnal kiderült, hogy Q veje tényleg fontos ember. Egyre-másra érkeztek hozzá az ügyfelek, s nem volt nehéz megállapítani, hogy mindegyik bejelentett. A vej mosolygott, készségeskedett, kezelt — ügyfelei otthon érezték magukat. Ámbár várakozniuk kellett, mert olyan sokan -voltak. Istenem, hát nem megért volna nekem egy üveg italt (még emelt áron is) — morfondíroztam —, ha nem vagyok rest, s én is ajánlattal jövök. Mert majdnem elfelejtettem mondani: azt is megsúgták, hogy a szívességet illik valamivel honorálni. Az egyik távozó ügyfél igazolni látszott ezt. Cinkosan odaszólt a vejnek: „Majd jövök!” Ami magyarul any- nyit tesz: jótett helyébe várhatod a pálinkádat. Fz eddig rendben is van, Ö majd jön, de mikor mehetek én? Miközben a protekciósok ott tülekedtek N ablakánál, én a másik ablaknál felfedeztem egy kedves fiatalembert. Láthatóan unatkozott, hát megkérdeztem: Tessék mondani, nem lehetne ... s nyújtottam az ügyiratot. — Már miért ne lehetne — mondta kedvesen —. s ripsz- ropsz, aláírás, pecsét — egyszóval a legudvariasabb kiszolgálás. Mehettem haza. Azaz mehettem volna, de felbátorodtam. — És ha már itt vagyok, nem kaphatnék... S halkan megemlítettem egy hiánycikket. — Hányat tetszik parancsolni? Csak egyet parancsoltam, s most már tényleg távoztam. A mellettem álló protekciósok irigykedve néztek, de egy sem követte a példám; bíztak a maguk emberében. Talán nem kellett volna ezt elmondanom. Hiszen minél több a protekciós, annál könnyebben találok én kiskaput. Gy sábjaira: a kilenc év után Európába érkező Dylan nürnbergi koncertjéről ad képriportot és lencsevégre kapja az egész Nyugat-Euró- pából odazarándokló rajongókat, akik rozzant vagy kevésbé rozzant autókon, esetleg — mint a svájciak — autóbuszokon utaztak Nürn- bergbe olyan izgalommal, mint a középkori Európa kereskedői az akkor Norin- bergának nevezett Nürnberg vásáraira. I Curd úr, aki nem más, mint a 62 éves Curd Jür~ gens, a tv-énekes, botrányhős és adófizetés elől országhatárokon át menekülő örökifjú, két fényképről mosolyog egymás mellett az olvasóra a Stern Magazin „személyi” rovatában. A két kép azonban nem éppen hízelgő Jürgensre, noha — reklámnak — ez is reklám. A szövegből ugyanis kiderül, hogy a kávézó Jürgens egy bizonyos kávéfajtát reklámoz a nyugatnémet tévében és azt állítja, hogy „még soha nem használta művészetét ilyen üzleti célra”. A Stern azonban közli a kávézó Jürgens fizimiskája mellett a másik mosolygó Curdot, aki 1970-ben igenis „használta már művészetét” erre, mert — mint a Time című amerikai lap dokumentumként most újra leközölt képe mutatja — akkor cigarettát reklámozott. — „Ilyen rövid a memóriája?” — kérdezi a Stern rovata, de — ezt már mi gondoljuk rosszmójúan — a memóriakiesés oka csak egy lehet: nem kell mindent tudnia az adóhivatalnak ... MÁTÉ IVÁN Bükkaljai dalosünncp Mezőkeresztesen, a Népkertben holnap délelőtt 10 órakor kezdődnek a hagyományos Bükkaljai dalosünnepek. A megnyitóműsorban több helyi együttes mellett fellép a lengyelországi Byd- gosez ifjúsági kórusa is. A lengyel kórus a jövő héten többször vendégszerepei a matyóföld községeiben. A csók ára Iránban tilos nyilvános helyen csókolózni. amint erről egy fiatal amerikai turista is meggyőződhetett, aki partnernőjét délelőtt, a város központjában az utcán csókolta meg. Az amerikai 100 dollár büntetést fizetett, és ezenkívül a szállodai szobát is felmondták számára „illetlen” viselkedése miatt. Döntött a zsűri 11 Kis Jankó Bon pályázat A hét elején zsűrizték a 13. Országos Kis Jankó Bori Hímző Emléljpf lyázatra beküldött munkákat. A kétévenként megrendezésre kerülő pályázatra 1040 pályamű érkeze, be: népi iparművészek. népművészek, szövetkezeti dolgozók, díszítőművészek és amatőrök jelentkeztek alkotásaikkal. A zsűri — mely 203 pályaművet fogadott el —. két kategóriában díjazta a munkákat. Az első kategóriába tartoznak a térítők, párnák, falifutók, blúzok, ruhák, a másikba az étkezési és asztalterítő-garnitúrák. Három Kis Jankó Bori- díjat adott ki a bíráló bizottság, ezenkívül három alkotót jutalmaztak első, négyet második, hatot harmadik díjjal. Külön értékelték a tervezői és a kivitelezői munkát. Több további, maga' művészi kivitelű pályamunkát úgynevezett munka- jutalomban részesítettek. Az elfogadott munkákból augusztus 12-én fél 11 órakor kiállítás nyílik a mezőkövesdi művelődési központban. A kiállítást Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országom Tanácsának elnöke nyitja meg. Cseh Tamás és Sándor György Az Élet és Irodalom július 2*:-i száma „Farméi osok nemzedéke” címmel Bencslk Gábor agrár-egyetemista levelét és Száraz György válaszát közli. A rokonszenves fiatalember egy nemzedék: a mai huszonévesek közérzetéről ír. Ebből idézünk itt néhány mondatnyit: „Nem hiszem, hogy Magyarországon az utóbbi két évszázadban sok nemzedék született, amelynek olyan nehéz lett volna önmaga meghatározása (definiálása), mint nekünk. Nincs egy történelmi esemény, nincs egy új eszme, nincs egy új dal, amely köré csoportosulhatnánk, amely karaktert adna nekünk. Ezért aztán pótszerekkel igyekszünk elfeledni arcátlanságunkat.. Az egyik pótszer a beat-zene.” Nem feladatunk most ennek a — korántsem új — panasznak az elemzése (megteszi ezt Száraz György), csupán azért idéztük, mert úgy éreztük, hogy van köze a csütörtök este a második műsorban látottakhoz. Főleg Cseh Tamás dalaira gondolunk, illetve magára a „Csehtamás” jelenségre, akit, amelyet valamiféleképpen jellemzőnek érzünk évtizedünkben, évtizedünkre. Nem a beat dobhártyahasogató dübörgésére gondolunk itt, hanem a fiataloknak arra a jószerivel megfogalmazatlan, de valós igényére, mely az intimebb hangulatokat keresi, másrészt arra, hogy a közönség a pódiumról is visz- sza akarja hallani a közhelyeit. Ehhez persze bőven elég egy gitár és valamelyest iskolázott hang is. A közönség hálás azért, ha az előadó meg tudja teremteni ezt az intim hangulatot. Nos, Cseh Tamás ez az előadóművész. Kicsit kócos szövegeivel — amelyeket talán éppen szándékosan nem formál feszesebbre a társszerző: Beremé- 11 yi Géza —, egyszerű gitárzenéiével, de legfőképpen a gesztusaival: kamaszos char- me-jával hat. Ezek a dalok éppen az esetlegest hangsúlyozzák: azt, hogy ami An- toine-nal és Desirée-vel megtörtént, az bizony megeshet mással is. Hja. furcsa és érthetetlen a világ — a kamasz- léleknek. Eltűnődni, elan- dalodni éppen ezeken a dalokon, de túl komolyan nem szabad venni őket. Nem, mert ezek nem azok a dalok, amelyeket Bencsik Gábor hiányol. Valamit kifejeznek ugyan korunkból: egy-egy hangulatot, érzéshullámot, de nem szervednek, nem mozgósítják a nemzedéket. Még a problematikája is a kellemesség körén belül marad — éppen a suta fogalmazással, az igénytelen zenével és az előadás sajátos bájával bagatellizál —, ám az élet, mint tudjuk (mi felnőttek) nem mindig kellemes habfürdő... Nehéz kideríteni a tévé szándékát, mit akart ezzel a műsorral. Zétényi Lili Pi- linszkyt idézte, komolykodva bebizonyítandó az egyszemélyes színház létjogosultságát. Nem értjük, hogy ezt miért kell „bizonyítani”, s miért éppen így. Hisz maga a jelenség korántsem új (lásd a századelő híres pódiumművészeit, például Meggyaszai Vilma); másrészt ez aligha oldja meg a színház sokat emlegetett válságát! Nem a dráma helyett van ez tehát, hanem a színház mellett, ha egyáltalán van valami értelme a dolgot így megközelíteni. Ugyanakkor — éppen a fentebbiek miatt — sokkal többet szerettünk volna meg- , tudni Cseh Tamásról, és a műsorban szereplő másik előadóművészről: Sándor Györgyről. A suta-sablonos kérdésekre azonban csak ilven válaszokat kaphattunk: „Én most megint gitározok.” „Van légkör, amikor jó énekelni.” „Az ember azzal szerezzen örömöt, amit a legjobban tud.” „Aki hazudik, kihazudja magát a világból.” stb. Jó megoldás az is, ha „csupán” a műsort kapjuk igényesen filmre véve. így azonban semmiképpen nem szerencsés, hogy a két művészt egy műsorba szerkesztették (szerkesztő: Bányai Gábor) csupán azért, mert egyedül dolgoznak a színpadon. Mindkét művésszel szemben méltánytalan ez az eljárás, tekintve, hogy lényegében mégiscsak különböző műfajról és mondanivalóról van szó! Cseh Tamás és Sándor György rajongóinak ez kevés volt, aki meg most akart megismerkedni velük, az csak közhelyeket kapott, s néhány számot csonkán, ízelítőnek a produkcióból. Rendező: Csiszár Imre. (horpácsi) if Szentendrén, a Szabadhegyi Néprajzi Múzeumban (Németh Ferenc felvétele)
