Déli Hírlap, 1978. június (10. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-19 / 142. szám

Itthon és külföldön Mindenki találhat szakmát Vágyak, lehetőségek Tízezer gyerek indul... E9T-egy tanév befejeztével nem kevesebb, mint tízezer pálya- választó gondja nehezedik a szülőkre és a szakemberekre Borsod megyében. Őri Istvánnéval, a pályaválasztási tanácsadó igazga­tójával és munkatársaival gyors statisztikát készítünk, hogy gyer­mekeink közül ki, hogyan és hol találja meg leendő foglalkozá­sát, hivatását. A nyolcadik osztályt végzetteknek 52 százaléka szakmunkásképző intézetekben folytatja tanulmányait, 24 százalék szakközépiskolában, míg 21 százalék gimnáziumba iratkozik be. A fentiekből következik, hogy gyerekeinknek csak 3 százaléka nem tanul tovább, mert a nyolcadik elvégzése után mindjárt pénzke­reső foglalkozás után néz, illetve — miután felvételi vágya nem teljesült — vár egy évet, hogy majd jövőre folytassa tanulmányait. A kérdés természetesen ez­úttal is az volt, mint mindig, hogy mennyire teljesülnek a pályaválasztási vágyak, igé­nyek, ki-ki hogyan találja meg a család által régen dé­delgetett szakmát, a foglalko­záshoz vezető utat? nak, s figyelmen kivül hagy­nak jó néhány olyan iskolát, mely népgazdasági szempont­ból rendkívül fontos szak­mára képez. Sláger szakmák Fontos, hogy a gyerekek tu­domására hozzuk — s ezt meg .is teszik a pályaválasz­tási szakemberek —. hogy a szakmaválasztással még nem zárul le egy-egy életút; ki-ki képességei szerint továbbta­nulhat a szakma megszerzése után is. (Ezzel kapcsolatban a különböző kiadványok rész­letes útmutatást adnak.) • Hol várják a gyerekeket? Végül azt vizsgáltuk meg, hogy mely szakmák igényel­nek még tanulókat a követ­kező iskolai évre. Kiderült, jjr Trikolidis a ma esti koncert próbáján. (Kovács Attila Jelv.) Visszaküldött Az idén a tízezerből csupán 1400 gyerek kapta vissza je­lentkezési lapját, ami azt je­lenti, hogy sem az elsősorban, sem a másodikként megje­lölt tanintézetbe nem nyert felvételt. Az okok jobbára is­meretesek; vannak nagyon zsúfolt (rendkívül népszerű, jó hírű) iskolák, illetve szak­mák, vagy a jelentkező gyen­ge tanulmányi eredménye nem érdemesít a felvételre. A Pályaválasztási Tanácsadó In­tézet gondját ez a visszaérke­zett 1400 felvételi kérelem je­lentette az elmúlt hónapok­ban. Már elöljáróban sietünk elmondani, hogy a gyerekek­nek több mint fele — egy kis rábeszéléssel — talált meg­felelő szakmát, s a többiek is válogathatnak még. Meg­tudtuk. hogy Borsod-Abaúj- Zemplén megyében 86 külön­böző szakma közül választ­hatnak a jelöltek, ezeket a szakmákat azonban jórészt nem ismerik sem a szülők, sem a gyerekek, a pályavá­lasztási tanácsadó propagan­dája ellenére sem. Kiderült, hogy a végzettek' alig több mint 15—18 ismert, illetve di­vatos szakma felé orientálód­A sláger szakmák évek óta nem változnak. A fiúk főleg autószerelőnek készülnek (erre a szakmára többszörös a túljelentkezés), a leányok pe­dig főleg női fodrászok, koz­metikusok akarnak lenni, de igen népszerűek a kereskedel­mi pályák is. (Főleg ruházati boltokban szeretnének eladók lenni a gyerekek.) Természe­tes, hogy ennyi jelentkezőre nincs igény. De a gimnáziu­mok sem vehetnek fel korlát­lanul tanulókat. Az elmúlt hetekben napon­ta több mint 50 szülővel, il­letve gyerekkel beszélgettek el a pályaválasztási tanács­adó munkatársai. Mint a ko­rábbi adatokból kiderül, ezek a beszélgetések eredményesek voltak. Az egyik jó tanuló mezőcsáti gyereket például si­került meggyőzni, hogy a me­zőkövesdi gimnázium tagoza­tos osztályában is megfelelő felkészítést kaphat a tovább­tanuláshoz, nem kell okvetle­nül ragaszkodnia a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumhoz. Egy sátoraljaújhelyi tanuló, aki élelmiszerüzletben kívánt eladó lenni, megelégedett az­zal, hogy tejtermékgyártó szakmára iskolázzák be. Volt, aki autószerelőnek, illetve háztartásigép-szerelőnek je­lentkezett, s végül géplakatos­nak iratkozott be. i Patakon hetedszer Ohazai tábor külföldi magyaroknak A Magyarok Világszövetsége az anyanyelvi konferencia védnökségével minden nyáron nyelvi tábort rendez a kül­földre elszármazott magyar szülők gyermekei számára. A kisebbek a Balatonnál, a 15—18 éves korúak Sárospatakon, az egyetemi, főiskolai hallgatók pedig Debrecenben vesznek részt magyar nyelvi tanfolya­mon. A sárospataki nyári kollé­giumot ez idén mar hetedik alkalommal tartják s a meg­nyitására július 17-én kerül sor. Ennek elŐKészítésére több ízben is megbeszélést folytatott a város vezetőivel, művelődésügyi osztályának munkatársaival Kerékgyártó László, a Magyarok Világ- szövetségének titkára és Gin- ter Károly főiskolai tanár, a nyári tábor pedagógiai ve­zetője. Elmondották, hogy a tanfolyam létszáma évről év­re emelkedik. Az első évek­ben mindössze 10—20, a ké­sőbbiekben 20—30 résztvevő­be volt, ezen a nyáron pedig i0-nál is több olyan diák ér­kezik Sárospatakra, akik mé­lyíteni kívánják magyar nyelvi ismereteiket, tájéko­zódni szeretnének a magyar művelődés kérdéseiben, és meg akarnak ismerkedni ha­zánk mai életével. Érdekessége még a nyári kollégium fejlődésének, hogy míg korábban főképp Észak- Amerikából és Kanadából volt nagyobb érdeklődés, ad­dig az idei tanfolyamra első­sorban a nyugat-európai or­szágokból : Angliából, Fran­ciaországból, a Német Szö­vetségi Köztársaságból, Hol­landiából, Svédországból, Olaszországból érkeznek kö­zépiskolás korú fiatalok. Az augusztus 16-ig tartó nyári kollégium fő tantárgya az úgynevezett magyarságis­meret. Ennek keretében he­ti öt napon át délelőttönként három-három órát a magyar nyelv tanulásával és gyakor­lásával töltenek. Egy-egy órát fordítanak a magyar történelem, irodalom, föld­rajz, művészetek megismeré­sére. Délutánonként kulturá­lis és sportfoglalkozások lesz­nek: magyar népdalokat és néptáncokat tanulnak. Minden hét végén autó­buszkiránduláson vesznek„ részt, s megismerkednek a Zempléni-hegység, Szerencs. Tokaj, Miskolc, Debrecen, a Hortobágy történelmi, műve­lődéstörténeti értékeivel és természeti szépségeivel, majd az utolsó héten országjárás­ra indulnak. H. J. Koncert a várban hogy a kohászati szakmák még 80 tanulót igényelnek, a különböző építőipari foglalko­zások nem kevesebb, mint 100 üres hellyel bírnak, de szükség van még 15 vájárra, s a mezőgazdaság is sok szak­munkástanulót vár. Arról már nem is beszélve, hogy szinte minden vidéki gimnáziumban is több hely van még. A fen­tiekből az következik, hogy minden végzős megtalálhatja továbbtanulási lehetőségét. Mindez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek a megyé­ben gondok. Be kell vallani, hogy viszonylag kevés az iga­zán leányoknak való szakma. A szakemberek igyekeznek meggyőzni a szülőket és a gyerekeket, hogy lányok is nyugodtan lehetnek például gépi forgácsolók, s hogy a mezőgazdaság is számos ki­tűnő foglalkozást kínál. Ez azonban nem elég. A szem­léletváltozáshoz feltétlenül szükséges, hogy a különböző üzemek és vállalatok (a ked­vező ösztöndíj-lehetőségek mellett) jó munkaköri felté­teleket is biztosítsanak a gye­rekeknek. De kívánatos vol­na bizonyos iparszerkezeti változás is. Például egy kon­zervgyár telepítése sokat se­gítene a borsodi lányok elhe­lyezkedési gondjain. (gyarmati) Jubilál a Mm Fennállásának 10. évfordulója alkalmából — akárcsak tavaly — két helyen tartanak előadásokat. Június 30-án kezdődnek a Temp­lom téri játékok: ének, muzsika, tánc, komédia és más látványos­ságok. A Templom téri rendez­vényt júliusban minden hétvégén pénteken, szombaton és vasár­nap megismétlik. A főtéren Shakespeare-től A tévedések vigjátékát adják elő július 1-én, majd július 23-ig minden csütör­tökön. pénteken, szombaton és vasárnap este. Az elmúlt években is ren­deztek hangversenyeket az erre a célra is kitűnően al­kalmas diósgyőri vár udva­rán, de az idei program min­den eddiginél vonzóbbnak ígérkezik. Egy hónapon ke­resztül, négy egymást követő hétfőn lesznek a koncertek, amelyeknek állandó közre­működője, a Miskolci Szim­fonikus Zenekar fiatal ma­gyar és külföldi karmesterek vezényletével áll pódiumra. A négyrészes sorozat első előadása ma este nyolc óra­kor kezdődik; az est dirigen­se a tavalyi budapesti nem­HÉTFÖ Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Válaszolunk . hallgatóinknak. — 13.35: Mezők, falvak éneke. — 14.00: Ezeregy délután. — 14.30: Delly Rózsi és Maleczky Oszkár énekel. — 15.00: Hírek. —15.10: Édes anyanyelvűnk. — 15.15: Kóruspódium. — 15.30: Magyar előadóművészek felvételeiből. — 16.00: Ütközben. — 16.05: A gyógyító kés. — 16.35: Jákó Ve­ra énekel. — 17.00: Hírek. — 17.10: Pódium a Rádióban. — 18.49: Mozart: A-dúr klarinét­ötös. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Faragó Laura és Lukácsi Huba népdalokat énekel. — 19.36: Sajtókonferencia. — 20.36: Üj operalemezeinkből. — 21.30: Törökországi levelek. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Zenekari muzsika. — 24.00: Hírek. — 0.10: Magyar Csaba táncdalaiból. Petőfi rádió: 12.00: Népdalok. — 12.30; Hírek. — 12.33: Bábok és emberek. — 12.53: XIX. szá­zadi operákból. — 13.28: Kis magyar néprajz. — 13.33: Levi­tin: Erdőben. — 14.00: Kettőtől ötig... — 17.00; ötödik sebes­ség. — 18.00: Üzemi baleset? — 18.33: Zeneközeiben. — 19.35: Jó estét, gyerekek! — 19.40: Sláger­múzeum. — 20.30: Hírek. — 20.35: Labirintus. — 20.50: Idő­járásjelentés a második évez­redből. — 21.20: Magángyűjte­mény. Farkas László lemezei­zetközi karmesterversenyről, illetve a néhány hónappal ezelőtti sportcsarnokbeli kon­certről jól ismert Karolos Kaspar Trikolidis lesz. Mű­soron Beethoven Házavatás- nyitány és a IX. d-moll szimfónia című művei szere­pelnek. Közreműködik Mol~ dován Stefánia (szoprán), Póka Eszter (alt), Fülöp At­tila (tenor), Gregor József (bariton) és a Budapesti Kó­rus. Rossz idő esetén a hang­versenyt a színházban tart­ják. bői. — 22.30: Hírek. — 22.33: Derűre is derű. — 23.03: Nóta- csokor. — 24.00: HíreK. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. — Emoerek, utak, jár­müvek. (A tartalomból: Gyere­kek az úttesten. „Sái*ga angyai”- szoigálat Borsodban. Hogyan befolyásolja az időjárás a gép­járművezetőket? Riporter: Im- reh József.) Politikai dalok — Berki Tamas műsorából. — Nap­jaink kérdéséi. (Wirth Lajos jegyzete.) — Sport. — Sláger­koktél. — 18.00—18.30: Észak­magyarországi Krónika. — (Épí- tőtáoor-nyitás Bélapátfalván — Uj üzem átadása Göncön.) A Ventures együttes felvételeiből. — Hírösszefoglaló. — Szemle az Észak-Magyarország, a Déli Hírlap és a Heves megyei Nép­újság következő napi számából. V Szlovák televízió; 17.30: Hírek. — 17.45: Középiskolásoknak. — 18.25: Publicisztikai műsor. — 19.00: Híradó. — 19.30: A fele­lősség határa. — 21.00: Doku­mentumműsor. — 21.30; Híradó. — 22.00: A prágai nemzetközi tévéfesztivál krónikája. — 22.15: Időszerű kérdések. FILMSZÍNHÁZAK BÉKE A javíthatatlan Mb. szí. francia film 14 éven felülieknek! Másfél helyár! Kezdés: f4, hn6, 8 órakor KOSSUTH A dal ugyanaz marad Szí. angol film Felemelt helyár! Kezdés: 2, f5, 7 órakor ÉJSZAKAI ELŐADÁS A javíthatatlan Mb. szí. francia film 14 éven felülieknek! Másfél helyár! Kezdés: 9 órakor ART-KINO (Szabadtéri vetítés) Kaspar Hauser Szí. NSZK film 14 éven felülieknek! Kezdés: 8 órakor HEVESY IVAN FILMKLUB A félelem megeszi a lelket Szí. NSZK film 14 éven felülieknek! Kezdés: f5, f7 órakor FAKLYA Egy pikoló világos Szí. magyar film Kezdés: 4, 6 órakor FAKLYA FTT MKLUB Kő a szájban Szí. olasz film 16 éven felülieknek! Kezdés: 8 órakor *>ETÖFI Kakuk Marci Szí. magvar film 16 éven felülieknek! Kezdés: f5, f7 órakor JÚNIUS 27: LÁSZLÓ JÚNIUS 29: PÉTER Kerülje el a sorbaállást! Táviratát az esedékesség napja előtt legalább 2, legfel­jebb 15 nappal előbb feladhatja! Ebben az esetben a távirat címe előtt,H-jelzést kell irni, és utána a kézbesítés napját. Pl: H 27. « Az esedékesség előtt legalább 3 nappal előbb feladott dísztávirat dija kedvezményest Nyelvi lovábbképzés nemzetiségi pedagógusoknak A Magyarországon működő nemzetiségi pedagógusok kö­zül évről-évre többen vesz­nek részt — egyes európai szocialista országokkal kötött kulturális, tudományos és ok­tatási együttműködési egyez­mény munkatervei alapján, — hazai és külföldi nyári nyelvi továbbképzésen. Az idén több mint 350 nemzeti­ségi óvodában és kollégium­ban tevékenykedő nevelő gaz­dagíthatja ily módon nyelvi, valamint szakmai módszertani ismereteit. Elsőként ma, Székesfe­hérvárott kezdődik meg — az Országos Pedagógiai In­tézet szervezésében — 25 dél­szláv, 40 német, 35 szlovák és 30 román nyelvet, illetve nyelven oktató pedagógus két­hetes központi kurzusa. A tanfolyamra Csehszlovákiából, Jugoszláviából, az NDK-ból és Romániából négy-négy vendégelőadó érkezik. Ugyancsak Székesfehérvá­rott kerül sor június 19. és július 1. között intenzív nyá­ri alaptanfolyamra is, ame­lyen nemzetiségenként 20—20 pedagógus vesz részt. A külföldi továbbképzések többsége a napokban már el­kezdődött. SZIKRA Egy kaland utóélete Szí. francia film 16 éven felülieknek! Kezdés: f4, f6, f8 orakor TÁNCSICS Spanyol táncosnő Mb. szí. spanyol film 16 éven felülieknek! Kezdés: f4, f6 órakor TÁNCSICS FILMKLUB A félelem megeszi a lelket Szí. NSZK film 16 éven felülieknek! Kezdés: f8 órakor TAPOLCA KERTMOZI Pillangó I—II. Szí. amerikai film 18 éven felülieknek! Dupla és másfél helyár! Kezdés: 8 órakor SAGVARI Kálvária * Mb. szovjet film 14 éven felülieknek! Kezdés: 5 és 7 órakor GÁRDONYI IFJÜSAGI PARKMOZI Zsarutörténet Mb. francia film Felemelt helyár! 16 éven felülieknek! Kezdés: 8 órakor GÖRÖMBÖLY KRÜDY Egy erkölcsös éjszaka Szí. magyar film 14 éven felülieknek! Kezdés: 6 órakor ADY MŰVELŐDÉSI HÁZ KLUBMOZI A szöktetés Mb. amerikai film Felemelt helyár! 16 éven felülieknek! Kezdés; 4, 6 órakor PERECES Diagnózis Mb. lengyel film 14 éven felülieknek! Kezdés: 6 órakor HÁMOR Bombasiker Amerikai film Kezdés: 6 órakor SZIRMA Bombasiker Amerikai film Kezdés: 6 órakor KEDD Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: A mai nap kulturális prog­ramjából. — 8.25: Időjárásielen- tés a második évezredből. — 8.55: Borgulya András: Három darab fúvószenekarra. — 9.01: Suchon: örvény. — Közben 10.00: Hírek. — 10.05: „Nyitni- kék*\ — 11.29: Vivaldi; D-dúr concerto. — 11.40: A nagymoso­da. Gelléri Andor Endre regé­nye folytatásokban. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Szovjet dalok. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Népdalok néptáncok. — 9.25: Monológ. — 9.30* Derűre is derű. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 11.3*: Látószög.

Next

/
Oldalképek
Tartalom