Déli Hírlap, 1978. június (10. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-14 / 138. szám
Fx i oi I X. ÉVFOLYAM, 138 SZÁM 1978. JÚNIUS 14., SZERDA URH: 80 FILLÉR Tulajdonkeppen én most a kollégám helyett írok. Tudniillik az évi rendes szabadságát tölti, de mégsem maradhatnak üresen e lapok. No, nem baj, ma én, holnap ő. Számtalan gyárban, irodában „hajtanak” ilyenkor társaik helyett a dolgozók. A vezetőknek nemcsak a meleg miatt, de a nyári szabadságolás miatt is gyakran főhet a fejük. Mert az érdekek egyeztetése nem könnyű. Mégsem írhatjuk ki a gyárkapukra, az irodákra, hogy szabadság miatt zárva. Vagy mit szólnánk hozzá, ha a hangosbemondón azt hallanánk az állomáson: ez meg ez a vonat vagy busz nem indul el. mert a Balatonban, vagy éppen a tengerben lubickol a pilótája? Nem akaszthatják ki a táblát az éttermekre, a szállodákra, mert a szakácsnő vagy a portásnő a gyermekére vigyáz az óvodai szünet miatt. Hogyan csinálják hát. hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon? Azaz, aki üdülni szeretne, el tudjon utazni, de a termelés és az üzlet is menjen, s az élet ne álljon meg ♦ A* A Pamutfonoipari Vállalat miskolci gyárában már januárban, februárban tervét készítenek. Természetesen nem mindig adják az áldást a vezetők a munkások elképzeléseire. De aki megkapja az üdülőjegyet, azt bekalkulálják a programba. A legnagyobb gondot az okozza, hogy sok a kisgyermekes mama, és az óvodák bezárnak egy hónapra. A fiataloknak nincs ennyi szabadságuk, és ez olyan kényszerítő körülmény, amely miatt alkalom- adtán még a fizetésnélküli szabadságot is igénybe kell venni. Végtére is sokan esnek ki nyáron a termelésből. A drága masináknak viszont menniük kell. Ezért a hónap elejétől szeptember 30-ig ideiglenes ösztönzőrendszert vezetnek be. Ezt hívják itt nyári munkaversenynek. Nem kötelező, de aki ió erőben érzi magát, az távollevő kar- társnője masináját is átvállalhatja. Ezután bont kap a művezetőjétől, amelyet hetenként, vagy egyhónaoi teljesítményéért öszegyűítve beválthat a pénztárnál. így egy hónapban 300—400 forinttal is többet vihet haza a szorgalmasabbja. (Folytatás a 3. oldalon) A Budapest számára kifejlesztett új villamos minta- példányának ünnepélyes bemutatója és próbajárata zajlott le tegnap Prágában. Az eseményre a magyar fővárosból szakmai delegáció érkezett a helyszínre. Az új villamost a CKD- konszern Tátra-gyára a CKB- Trakce gyárral együttműködésben tervezte meg és fogja nagy mennyiségben készíteni. A Tátra-gyár több mint 100 éve állít elő járműveket a városi tömegközlekedés részére. A mindenütt jól bevált Tátra-villamosok legújabb, „T505” jelzésű fajtáját az előzetes megállapodások alapján külön, a budapesti követelményekhez igazodva alakították ki. Ez a jármű az utasoknak is nagy kényelmet kínál: nagyablakos, mindkét oldalon 3—3 tágas ajtóval elA kubai légierő múlt csütörtökön leszállásra kényszerítőt egy kétmotoros amerikai repülőgépet — jelentette tegnap a Prensa Latina hír- ügynökség. A gépben, amely megsértette a kubai légteret, látott — külsőre is igen tetszetős —, kocsitere 100 utas befogadására alkalmas, akik közül 28-an foglalhatnak helyet a műbőr huzatú ülésekért. Nem lebecsülendő erénye a Tátra-villamosnak az sem, hogy korszerű fénycsöves világítása van, továbbá kitűnően szellőztethető, télen pedig kellemesen fűthető. A tervek szerint a Budapesti Közlekedési Vállalat 1978—79-ben összesen 172 — egyenként több mint 1 millió forint értékű — darabot kap az új gyártmányból, s a főváros utcáin először jelennek meg majd a fürge Tát- ra-villamosok. A két ország árucsere-forgalmának ez a bővülése, a Tátra-villamosok Magyarországnak történő fo- lvamatos szállítása lehetővé teszi, hogy a kevésbé gazdaságos és nem elég korszerű magyar villamoskocsi-gyártást megszüntethessék. egy 600 kilós marihuana- szállítmány maradék része volt, ahogy ezt a háromtagú legénység bevallotta. A (három amerikai állampolgár vizsgálati fogságba került Leszállásra kényszerítették Az izraeli csapatok a jobboldali erőknek adják át állásaikat A Dél-Libanonból kivonuló izraeli katonák libanoni keresztény miiicistákra, s nem az ENSZ „k. .sisakosaira” ruházták át a mintegy 10 kilométer széles, s a Földközi-tengertől a Hermon- hegység lábáig húzódó határ menti övezet ellenőrzését. Egyidejűleg megígérték a keresztény milicistáknak, hogy a határon át a jövőben is „segítségükre sietnek”. Tegnap délutánig az izraeliek csak két dél-libanoni állást ürítettek ki és adtak át az ENSZ-katonáknak. A „kéksisakósok” egyik szóvivője délben újságírók előtt még reményét fejezte ki, hogy az izraeli katonák az esti órákig „átadnak az ENSZ-katonáknak további 14 kulcsfontosságú állást”, s így „befejeződhet az izraeliek teljes kivonulása” Dél- Libanonból. Elismerte azonban, hogy a szóban forgó 14 állás a keresztény mili- cisták és az izraeliek által „biztonsági vonalnak” nevezett sávon túl van. E sávot zömében eddig is az izraeli betolakodókkal szövetséges keresztény milicisták ellenőrizték, s a jobboldali fegyveresek a palesztínaiák ellen provokált harcaikban eddig is az izraeliek katonai segítségére támaszkodtak. Közben az izraeliek képmutatóan arról biztosították az ENSZ-erőket, segíteni fogják őket a határ menti állások „átvételében”. A dél-libanoni helyzet egyelőre áttekinthetetlen: sajtótudósítóknak nem engedték -meg, hogy átlépjék az „izraeli vonalakat”. Borúlátást tükröz az ENSZ szóvivőjének az a kijelentése is, hogy „megbízatásunknak nem tudunk ténylegesen eleget tenni, ha nem vagyunk jelen az Izrael által kiürített összes szektorban”, vagyis a keresztények lakta enklávékban, s az izraeliek által a jobboldali miiicistákra „átruházott” körzetekben. Izrael Dél-Libanonból való — minden jel szerint látszólagos — kivonulásának bizonytalan következményeit tetézi az ország északi részében kedd hajnal óta uralkodó polgárháborús légkör. Tony Frangié parlamenti képviselőnek és családjának meggyilkolását követően heves harcok robbantak ki az egymással rivalizáló libanoni jobboldali fegyveresek, a falangisták, valamint Szolimán Frangié volt államfőnek. a meggyilkolt képviselő apjának szintén jobboldali, konzervatív hívei között. Az arabközi békefenntartó erők több egységét — a rend helyreállítására — a harcok színhelyére irányították. Bejrut és Észak-Li- banon között megszakadt a telefonösszeköttetés. Eli asz Szárkisz áll.amfő, elnökletével rendkívüli ülést tartott a libanoni kormány. Az ülésen a kabinet több tagja elítélte, „sajnálatos bűncselekménynek” minősítette Tony Frangié és családja meggyilkolását. A gyilkosságban bűnös falangisták azzal vádolják Frangié volt államfőt, hogy pályafutása alatt saját kezű- . leg mintegy tucatnyi embert agyonlőtt, s fiával együtt —, aki az ő elnöksége idején közlekedésügyi miniszter volt — korrupt módon meggazdagodott. Ha Szolimán Frangié bosszúra szomjazik fia gyilkosai, a befolyásos Ge- majel-család vezette falangisták ellen, akkor — a Reuter szerint — újból csatatérré változhat az olajfaerdők borította észak-libanoni hegyvidék. jk Az ország déli részéből kivonuló izraeli csapatok állásaikat nem hajlandók átengedni az ENSZ békefenntartó erőinek. Felszólalások us L.\SZ leszerelési ülésszakán írótábor Tokajban Augusztus ti. és 10. között rendezik meg az idén hetedik alkalommal a Tokaji író- tabort a Hazafias Népfront Borsod megyei Bizottsága, a Napjaink című miskolci irodalmi folyóirat és más intézmények közös rendezésében. Kedden küldték el a meghívókat azoknak az íróknak, költőknek, szociológusoknak, akik műveik, munkásságuk révén Borsod megyéhez kapcsolódnak. A megnyitó alkalmából, augusztus 6-án megkoszorúzzák Tiszaladányban Darvas József emléktábláját, majd találkoznak a község lakóival. A Szerencsen kezdődő tanácskozáson a táborozás résztvevői a szocialista demokrácia-szocialista közélet témakörét vitatják meg. Ellátogatnak Tokajba. Miskolcra. Özdra- és az ózdi járásba is. Olimpiai raktár Befutottak az első késztermékek a Budapesti Elektroakusztikai Gyár nyíregyházi üzemének „olimpiai raktárába”. Az üzem különféle elektrotechnikai berendezéseket készít az 1980-as moszkvai játékokra. Az átadás-átvétel zökkenőmentes lebonyolítása végett a nyíregyháziak a gyár területén egy különálló, csak a moszkvai olimpiára induló termékeik elhelyezésére szolgáló olimpiai raktárbázist létesítettek. A raktárba elsőként 48 hálózati stabilizátor került. Az esztendő végéig még további 132 darabot gyártanak és szállítanak a Szovjetunióba. Nyáron, szabadságon Hogyan csinálják a pamutfonóban? Együtt a várfesztiválon Hazautaztak a markgröningeni vendégek Az elmúlt évben a Diósgyőri Vasas Fúvószenekar vendégszereplésen vett részt Markgröningenben, a nemzetközi zenei fesztiválon, ahol igen szíves vendéglátásban volt részük. Ezt viszonozta az elmúlt napokban a Diósgyőri Vasas Művelődési Központ, amikor Magyarországra érkezett a Markgröningeni Városi Fúvószenekar. A két együttes közösen vett részt a Siklósi Várfesztiválon június 10—11- én. A nyugatnémet vendégek közös koncertet adtak a siklósi várban és Harkányban a Liperi Ifjúsági Zenekarral es a Budapesti Pénzügyőr Zenekarral, és felléptek a fesztivál záróhangversenyén. A vendégek a hét elején látogattak Miskolcra, megismerkedtek városunk nevezetességeivel. es megtekintették az aggteleki cseppkőbarlangot. A vendégeket a Diósgyőri Vasas Fúvószenekar ma reggel zenével búcsúztatta a Központi Kollégium előtt, akik megköszönve a szíves vendéglátást, gazdag élményekkel tértek haza. Jön a Tátra-villamos jk Arló határában jókedvű fiatalok csoportjával találkoztunk. Ök s még négyszázötven társuk az országjáró diákok megyei találkozójának résztvevői, akik az arlói strandon vertek sátrat és négynapos versengés során döntik el: kik a legjobbak, kik képviselik majd nyolcvanon megyénket Fadd- Domboriban, az országjáró diákok XIII. országos találkozóján. (Cikkünk a 2. oldalon) (Kerényi László felvétele) A nemzetközi szervezetek több képviselője szólalt fel az ENSZ-közgyűlés rendkívüli leszerelési ülésszakán. A nem kormány jellegű szervezetek szamara fenntartott bizottsági ülésen felszólalt Valentyina Tyereskova, a világ első női űrhajósa, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség alelnöke. „Nem vagyunk borúlátóak a jövőt illetően és bízunk abban, hogy az ember, aki létrehozta a fegyvereket, nem tehetetlen velük szemben. A fegyvereket be lehet tiltáni, ki lehet vonni a fegyvertárakból, meg lehet semmisíteni” — mondotta Tyereskova. Ernesto Ottone, a DÍVSZ elnöke a Demokratikus Ifjúsági Világszövetségnek a leszereléssel kapcsolatos nézeteit és javaslatait tolmácsolta, dr. Simái Mihály, az ENSZ Társaságok Világszövetségének elnöke a szervezet nevében gyorsabb és határozottabb haladást sürgetett a fegyverkezési verseny megfékezésére és a leszerelésre. Szenvedélyes hangú beszédet mondott R omesh Chandra, a Béke-világtanács elnöke, aki mindenekelőtt a második stockholmi felhívással kapcsolatos nemzetközi aláírásgyűjtési kampány eredményeit tárta hallgatósága elé. Jégcsiszoló és téglajegy (A DB VÁROSPOLITIKAI FÓRUMA A 3. OLDALON) Hűvös marad az idő Ma estig megnövekszik a felhőzet, és több helyen várható eső, megélénkül a délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17—23 fok között lesz. rolprlioiii Libanonban? „II lepett be lehel Ili "